Hírek
Cikkek
20 milliós bírság a Vodafone-nak
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 12:33
A Nemzeti Hírközlési Hatóság 14 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt-t, mert az elmúlt évben több esetben is jogszabálysértő módon korlátozta előfizetőit a szolgáltatás igénybevételében, jelentette be az NHH. A hatóság további 6 millió forintos bírságot is kiszabott a társaságra, mert megsértette az előfizető panaszok kezelésére vonatkozó előírásokat is.
Az elmúlt évben több a számláját utólag fizető ügyfél is azzal a panasszal fordult az NHH-hoz, hogy a Vodafone az előfizetői szolgáltatást egy bizonyos összeghatár elérése után, külön értesítés nélkül korlátozta, azaz úgy egyirányosította az előfizetői hozzáférést, hogy az előfizető csak hívást fogadni tudott, de kezdeményezni nem. Az NHH a panaszokat egy összevont piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta ki.
Az NHH elsőfokon, majd a Vodafone fellebbezése után másodfokon is megállapította, hogy a cég jogszabálysértő módon, egy, az általános szerződési feltételekbe foglalt, de nem átlátható és nem objektív
kitételre hivatkozva tiltotta le a híváskezdeményezést a panaszos ügyfelek esetében. Az ÁSZF-ben szereplő feltétel szerint "a szolgáltató (függetlenül az Előfizető által használt SIM-kártyák számától) csak addig köteles a szolgáltatást nyújtani, amíg az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás díjának még ki nem egyenlített része egy egyedileg megállapított összeghatárt - amely Előfizetőnként minimum bruttó 16.205 Ft - meg nem halad."
Az elektronikus hírközlési szabályok nem zárják ki, hogy a szolgáltató a szolgáltatás értékhatárát rögzítse, de ezt az előfizető által szabadon választható és igénybe vehető külön szolgáltatásként kellett volna
szerepeltetni az egyedi előfizetői szerződésben, a fogyasztók számára átlátható és egyértelmű módon.
A piacfelügyeleti eljárás során az NHH azt is megállapította, hogy a Vodafone a vizsgált számlapanaszok közül több esetében is megsértette az előfizetői panaszok kivizsgálásának elektronikus hírközlésre vonatkozó
szabályokat, valamint a cég saját általános szerződési feltételeiben rögzített szabályait is, mivel csak jelentős késedelemmel tájékoztatta a fogyasztókat a panasz kivizsgálásáról. A társaság az előírások értelmében köteles lett volna a hozzá beérkező számlapanaszokat 30 napon belül kivizsgálni és ennek eredményét - a fogyasztóvédelemről szóló törvény értelmében - a panaszosnak átadni, vagy 15 napon belül megküldeni.
Egymilliárdból megújul a Vodafone
Már 2,6 milliárd mobilozó világszerte
Nagyot markolt a Vodafone: havi 6 millió új ügyfél
Cikkek
Piacnyitásra készül a német posta - 30 ezres leépítés várható
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 12:28
A tervezett postai liberalizáció akár 30 ezer fő leépítését is eredményezheti Németországban. A társaság elnöke szerint ez abban az esetben következhet be, ha a piac megnyitása miatt a jelenleg még monopolhelyzetben lévő társaság drasztikus mértékű, 20 százalékos piacvesztést kénytelen elkönyvelni. Ugyanakkor Klaus Zumwinkel a verseny jegyében jelentős árcsökkentést is kilátásba helyezett.
A csoport jelenleg az 50 gramm alatti küldemények piacán még monopolhelyzetben van - ez a németországi levélforgalomnak nagyjából felét teszi ki, évi 10 milliárd eurót, ez a kiváltsága azonban 2008
januárjában megszűnik.
A vállalat egyebek mellett költségtakarékossággal készül a versenyre, az idén további 200 hivatal bezárását tervezik, a postai szolgáltatások elvégzését külső partnerekre, többek között lottózókra, élelmiszer-üzletekre bízza. 2005-ben már több ezer hivatalt szűntetett meg, külső partnerekre bízva a szolgáltatásokat. Jelenleg Németország-szerte 5500 hivatal és 7000 külső ügynökség működik, s ezzel a posta bőven eleget tesz törvényi kötelezettségének, amely országosan 12 ezer hivatal, illetve postai ügynökség meglétét írja elő.
A társaság 2005-ben megvette a brit Exel logisztikai csoportot. Korábbi nagy beszerzése a DHL nemzetközi csomagküldő és fuvarozó hálózat megvétele volt, 2002-től több lépésben. A Deutsche Post World Net 100 százalékos tulajdonában álló, brüsszeli székhelyű DHL a világ vezető futárposta, csomagküldő-, expressz fuvarozási és logisztikai szolgáltatója. Az Exel megvételével a Deutsche Post már bekerült a világ tíz legnagyobb cége közé az összes szakterületén, és világelső a logisztikában, illetve a tengeri és a légi szállításban.
Bezárnak 66 postahivatalt
A Királyi Posta körmére néznek
65 évet késett a posta, de megjött a pénz
Szívesen fuldoklunk a csekk-tengerben
Cikkek
Hárommilliós büntetés a Unionnak
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 12:22
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintra bírságolta az Union Biztosító Zrt.-t, mivel 2006 áprilisától a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított az "Union-Smaragd" termékről adott tájékoztatás során - áll a GVH MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az Union Biztosító Zrt. 2006. április 1-jétől több értékesítési csatornán (saját hálózathoz tartozó ügynökök, többes biztosítási ügynökök, biztosítási alkuszok) keresztül értékesíti "Union-Smaragd" termékét, amely egy egyszeri díjas, befektetési egységekhez kötött - unit linked - termék. A biztosítás lényeges sajátossága, hogy a szerződő által választott díjfizetéstől függően az Union kötvénykölcsönt nyújt. Az Union 2006 áprilisától több módon népszerűsítette a szóban forgó termékét. A GVH döntésében megállapította, hogy a biztosító egyes tájékoztatásai alkalmasok voltak a fogyasztók megtévesztésére.
Így például nem felel a valóságnak, hogy a szerződő által teljesített befizetésből és a kötvénykölcsönből származó összeg teljes egészében befektetésre kerülne, továbbá ha a szerződő euróban vezeti megtakarítását, akkor kivédheti az árfolyamkockázatot. Az sem igaz, a GVH közleménye szerint, hogy kedvező feltételekkel lehet pénzt kivenni a befektetésből, illetve, hogy extra szolgáltatásnak minősül a baleseti halál esetén az aktuális kötvényértéken felül kifizetendő összeg, továbbá a biztosító ajándékként, ingyen, díj nélkül nyújtott volna akciós kedvezményként közlekedési balesetbiztosítási fedezetet.
A GVH a jogsértés megállapítása mellett 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a biztosítót.
Új magyar találmány a biztosítási piacon
Cikkek
A tervezett fölött teljesített a Szerencsejáték Zrt.
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 12:03
A Szerencsejáték Zrt. tavaly 141 milliárd forint felett teljesített, mellyel felülmúlta a 130 milliárd forint tervezett bevételét - mondta Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója az MTI kérdésére hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató hozzátette: abban bíznak, hogy az idei terv is teljesíthető lesz, mely megegyezik a tavalyi forgalommal.
A Szerencsjáték Zrt. hétfőn új játékot is indított, mely a társaságnak összesen félmilliárd forintba került. A cég 400 ezer játékkal számol hetente, így a játékból származó bevétel elérheti az évi 5-10 milliárd forintot. A bingó típusú szelvény minimum 3 számmező befizetésével 300 forintba kerül, de a Jackpot értéke elérheti a 100 millió forintot is. A Tangó nevű játék sorsolása csütörtökönként főműsoridőben a TV2 adásán lesz látható március 22-től.
Tesztelje a szerencséjét a Privátbankárral is! Részletek...
Cikkek
Európában a lapos tévékkel erősítene a Panasonic
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:56
Panasonic márkájú termékek gyártója, a Matsushita Electric Industrial Co. Ltd. bejelentette, hogy a következő üzleti évben - lapos televízióinak és digitális kameráinak erőteljes promóciójával - európai eladásainak 10 százalékos megnövekedését szeretné elérni. A Matsushita arra számít, hogy európai bevételei a március 31-én befejeződő pénzügyi évben a tavalyival nagyjából megegyező szinten alakulnak majd: akkor 1,1 ezer milliárd wont, (9,30 milliárd dollárt) tettek ki, ami teljes bevételének 12,5 százalékát jelentette.
A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai gyártója az április 1-jével kezdődő esztendőben 1,25 millió plazmatévét tervez eladni Európában, 44 százalékkal többet, mint idén - nyilatkozta Hitoshi Otsuki, a társaság európai tevékenységért felelős vezetője. Ugyanakkor az eladott LCD-televíziók számát 75 százalékkal 1,4 millióra szeretnék növelni.
A Matsushita árfolyama, nem sokkal a bejelentést követően, 1,9 százalékos többlettel zárt, miközben a tokiói tőzsde ágazati indexe csak 1,18 százalékkal nőtt.
Magyar gépkocsik, mobiltelefonok és televíziók inváziója (hanganyagok)
Késében a digitális műsorszórás
Egymásnak estek a közszolgálati tévék
Weboldal televíziós sorozatok letöltésére
Cikkek
Magyarországon már nincs madárinfluenza
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:52
Pontot lehet tenni a januári madárinfluenzás esetekre, hétfőtől madárinfluenza-mentes státust jelenthet Magyarország - közölte Süth Miklós országos főállatorvos hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: a madárinfluenza sikeres felszámolásában szerepet játszott a lakosság a múlt évben tapasztaltnál sokkal jobb együttműködése, a gyors hatósági intézkedés, illetve a téli időszakban alacsonyabb állatállomány.
A főállatorvos elmondta: a húsvéti ünnepek előtt április 15-ig összehangolt országos ellenőrző akciót indítanak. Az egész élelmiszerláncot vizsgálják, így az állattartó telepeket, az élelmiszer-feldolgozó üzemeket, illetve a kereskedelmi egységeket. Ez 9.000-10.000 ellenőrzést jelent majd, vizsgálják a többi között az élelmiszerek nyomon követhetőségét, jelölését, a higiénés viszonyokat, a gyógyszer- és növényvédőszer-maradványokat.
A főállatorvos szólt arról is, hogy a második félévre törvényjavaslatot készítenek elő a szigorúbb szankciók érdekében. A tervezet szerint el kellene érni, hogy azoknál a vállalkozásoknál, ahol nem lehet nyomon követni a terméket vagy más kirívó visszaélést tapasztalnak 30 napra, ismételt esetben 60 napra felfüggesztethessék a tevékenységet. Kirívó esetekben lehetőséget kellene adni a tevékenység akár egyéves felfüggesztésére is - jegyezte meg a főállatorvos.
Alaptalanul vádolják a britek Magyarországot
Madárinfluenza: össztűz a magyar baromfira
Bebizonyosodott: madárinflunza van Csongrádban
Cikkek
Mi lesz a német márkakereskedőkkel?
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:49
Bánat fogja el a német márkakereskedőket, ha az idei kocsieladások kilátásaira gondolnak. A bambergi Automobilwirtschaft (FAW) kutatóintézet felmérése szerint általános a pesszimizmus. Ezen belül a 25 márkakereskedő közül a Subaru viszonylag a legbizakodóbb, majd a Volvo és a Jaguar következik. A legkevésbé elégedettek az Alfa-Romeo és a Fiat eladói.
A kutatóintézet 1100 kérdőívet dolgozott fel: a 25 vizsgált gyártmány a piac 93 százalékát fedi le. A Subarunál elsősorban az új modell minőségét és az importőrök megbízható fizetési morálját dicsérték a kereskedők. A Jaguár a jövedelmezőségi szempontot miatt került az elsők közé, a Volvónál a cég kommunikációs stratégiáját, elsősorban az internetes megjelenést dicsérték a kereskedők. A legjobb autómárkának az Opelt minősítették a márkakereskedések, a Porsche és a BMW a hetedik, a Smart, a Mercedes-Benz, a Ford, az Audi és a Volkswagen a középmezőnyben foglal helyet az idei elégedettségi listán. A két utolsó helyen az Alfa Romeo és a Fiat áll, a márkakereskedőknek főként minőségi kifogásai vannak.
Újabb rekordra hajt a Volkswagen
Matricás szakaszok: kezdeti előny a bliccelőknél
Kelet-Európának gyártana olcsó autót a Fiat
Kelet-Európa húzza a Toyotát
A Volkswagen segít a Seatnak
Cikkek
A Swisscom bekebelezné az olasz másodikat
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:46
A svájci, állami tulajdonban lévő Swisscom távközlési vállalat barátságos felvásárlási ajánlatként 3,7 milliárd eurót, azaz részvényenként 47 eurót kínál az olasz Fastweb szélessávú távközlési
társaságért, közölték hétfőn. Ez a Swisscom első nagyobb ajánlata azóta, hogy a svájci kormány 2005-ben korlátozta külföldi vásárlásait, miután megakadályozta az Eircom, a korábbi ír telefonmonopólium megszerzésében. A Swisscom arra számít, hogy a vétel, ha sikerül, bevételeit és eredményeit egyaránt ötödével növeli majd. A Fastweb piaci részesedése az olasz szélessávú piacon 13 százalékos, ezzel a második helyen áll az ágazatot meghatározó, 80 százalékos Telecom Italia mögött.
Nagyot markolt a Vodafone: havi 6 millió új ügyfél
Svájc, a korrupciómentes mintaállam
Évek óta először lett nyereséges a Swiss
Cikkek
A ház körül minden megtörténhet…
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:04
Különösen, ha ez a „ház” többemeletes társasház. Az Allianz Hungária új programja minden lehetőségre felkészülten gondoskodik a lakóközösségekben élők biztonságáról (x)
Cikkek
Mélyben a román infláció
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 11:02
Romániában februárban átlagosan 0,04 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,8 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban - jelentették a román statisztikai hivatalban. Eszerint - főleg az EU-ból érkező élelmiszerimport versenye miatt - tovább lassult az infláció, lehetővé téve, hogy a Román Nemzeti Bank később esetleg további enyhítést fontoljon meg. Február elején 8,0 százalékra csökkentette az irányadó pénzügypolitikai rátáját az addigi 8,75 százalékról, segítendő az idén lassulni várt gazdasági növekedést.
Cikkek
10 cégnél van a papírok 80 százaléka
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 10:51
A MOL, OTP, Richter és Magyar telekom papírokon kívül mindössze 5 részvény - a Borsodchem, az Elmű, az Egis, a TVK, az FHB - piaci értéke érte el a BÉT kapitalizációjának 1 százalékát
Cikkek
Havi egymillió euróba kerül az MTV új székháza
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 10:34
Körülbelül havi egymillió euró lesz a Magyar Televízió új, óbudai székházának bérleti és üzemeltetési díja - közölte Csorba Mária, a közszolgálati médium sajtómenedzsere. "Az új konstrukcióban 2009-től az átlagos havi díj, amely magában foglalja a bérlet és az üzemeltetés költségét is, 993 ezer euró" - nyilatkozta, hozzátéve, a díj az uniós fizetőeszköz inflációjának mértékében emelkedik.
Tájékoztatása szerint a Bojtár utcai új gyártóbázis költsége "várhatóban azon a szinten lesz", mintha 2009 nyara után továbbra is több telephelyre szétdaraboltan működne a társaság; utalt arra, hogy a megállapodás révén az MTV modern keretek közé kerülhet, ráadásul százmilliós megtakarítása származhat a közlekedési és kommunikációs költségek csökkenéséből.
Március másodikán írták alá az MTV és a Millenniumi Média (MM) Kft. képviselői azt a hosszú távú ingatlanbérleti szerződést, amely alapján az MTV a III. kerületi, Bojtár utcai ingatlankomplexumba költözik; mint akkor tudatták, a szerződés 22 plusz 18 évre szól. Az MTV az első szakasz letelte után dönthet arról, hogy folytatni kívánja-e a bérleti jogviszonyt az MM Kft.-vel. Tavaly november 22-én vált ismertté, hogy eredményesen zárult az MTV székházának felépítésével és üzemeltetésével megbízott cég eladására a tulajdonosi jogokat gyakorló a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kiírt tender.
A kormány 2004 nyarán döntött úgy, hogy magántőke bevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, Óbudán, a Bojtár utcában. Az építkezés és a technológiai fejlesztés költségét akkor mintegy húszmilliárd forintra becsülték. A kormányzat 2005-ben több határozatában döntött arról, hogy a Millenniumi Média Kft. tulajdonában álló ingatlanon valósuljon meg az MTV új székháza és gyártóbázisa.
Az MTV zárt a legrosszabb eredménnyel
Csoportos leépítés a Duna TV-nél, a Híradó főszerkesztője is megy
Cikkek
Több ezer műalkotást lovasítottak meg Hollandiában
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 10:18
Nyoma veszett több mint 2800 műalkotásnak Hollandiában. A hiányzó műremekeket az Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium adta kölcsön más minisztériumoknak és helyi önkormányzatoknak.
Több mint 2055 alkotást különböző minisztériumokban nem találnak, további több száz pedig önkormányzatoknál, tanintézetekben és egészségügyi intézményekben tűnt el - írta a holland parlamenthez címzett levelében
Ronald Plasterk illetékes miniszter.
A minisztérium az elmúlt két évben megpróbálta visszaszerezni a hiányzó értéktárgyakat, ám csak kétszázat sikerült fellelniük, ezek a kölcsönadott 2800 alkotás össz-értékének mintegy 2 százalékát teszik ki. A botrányos esetből okulva a miniszter a jövőben szigorúbb szabályokhoz köti a műalkotások kölcsönadását, és sorsuk nyomon követését lehetővé tevő szerződések bevezetéséről is határozott.
euractiv.hu
Cikkek
A csehek hallani sem akarnak a vizitdíjról
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 10:05
Nem akar fizetni az orvosoknál és a patikákban a csehek többsége. A jobbközép kormány terveit a különféle vizitdíjak bevezetésére a megkérdezettek kétharmada elutasítja - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített a közszolgálati Cseh Televízió megbízásából.
A cseh egészségügyi tárca a napokban jelentette be, hogy 2008-tól kezdve 20 koronás receptdíjat vezetnek be a patikákban, míg minden orvosi látogatás 50 koronába fog kerülni az érintetteknek. Egy-egy kórházban töltött napért szintén 50 korona lenne az illeték, s hasonló összeget kellene fizetni a mentőszolgálatok igénybevételéért is.
A felmérésből kiderült, hogy az emberek a legkevésbé a kórházi hozzájárulást utasítják el. A napi 50 koronát a megkérdezettek 54 százaléka volna hajlandó fizetni, míg 46 százalék nem.
A Fidesz mégsem mondott le a vizitdíjról
Cikkek
Egy gombon is sokat bukhat
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 10:05
A Kosár magazinban megjelent nemzetközi tesztből kiderül, hogy nincs kiugróan jó, vagy kimondottan gyenge minőségű mobiltelefon
Cikkek
Forintpiac: 247,5 az újabb fontos szint
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:35
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn reggel, az eurót fél tíz körül 248,60/70 forinton jegyezték, míg pénteken délután 249,50/60 forint volt az árfolyama. A nyitásban még magasabban, 249,05/35 forinton állt az euró jegyzése. A forint a térségbeli és a többi feltörekvő piaci valutához hasonlóan erősödött - mondták el devizapiaci kereskedők.
A euró/forint árfolyam pénteken meglehetősen könnyen jutott át a 250-es, lélektaninak mondott szinten, a piacon most úgy vélik, 247,50-nél lehet a következő techkai szint, ami útját állhatja a forint további erősödésének.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Évente egy ötezrest áldozunk virágra
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:33
A mostaninál több virágot is lehetne vásárolni Magyarországon, mivel évente a magyarok átlagosan alig 5.000 forintot, azaz 19 eurót költenek virágra - mondta Steinhauser András, a Dísznövényszövetség főtitkára.
A szakember ehhez hozzátette: az unió fejlett országaiban lényegesen többet költenek virágra mint Magyarországon. Például Ausztriában egy ember évente 78 euróért, azaz mintegy 20.000 forintért vásárol virágot.
Virágzik a román rózsapiac
Cikkek
Körbenéztünk, elszédültünk: elszálltak az árak
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:25
Kívántuk a magas C-t, hátast dobtunk a húsos pultnál, emberszabású zöldségekre és kilóra vett literekre lettünk figyelmesek a Privátbankár Árkosarának márciusi összeállításakor
Cikkek
Kevesebb lett a készpénz
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:08
A monetáris bázis értéke az idén februárban 17,9 milliárd forinttal 2.547,8 milliárd forintra csökkent - közölte a Magyar Nemzeti Bank a előzetes adatok alapján. A monetáris bázis rövid bázisú évesített növekedési indexe februárban 114 százalékot tett ki, amely 4,9 százalékponttal magasabb a januárinál. Az összetevők közül a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya nagyrészt a szokásos év elejei hatás következtében 7,3 milliárd forinttal 1.908,9 milliárd forintra csökkent.
Nőtt a monetáris bázis
Cikkek
Erősödésre várnak a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,30 pontos emelkedésssel, 22.982,96 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,08 százalékos erősödés.
A mai napon egyébként elemzői vélemény szerint erősödhet a Budapesti Értéktőzsde részvénymutatója, a BUX. A BUX pénteken 55,94 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 22.963,66 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengüléssel zárták a kereskedést.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Meglódultak a mezőgazdasági árak
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 09:04
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2007 januárjában 14,3 százalékkal nőtt az előző év januárjához viszonyítva, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 25,9 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 3 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Tavaly decemberben az agrártermékek termelőiár-szintje 7,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mezőgazdasági termelői árak a tavalyi év egészében 10,6 százalékkal nőttek 2005-höz képest.
Még hátravan az inflációs csúcs
Cikkek
Kitartóak a kamatadó-kerülők
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 08:49
A bankok tapasztalata szerint a tavaly nyáron a kamatadó elkerülésére hosszú, éves vagy éven túli betéti terméket választó ügyfelek egyelőre kitartanak a befektetéseik mellett - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint a pénzintézetek szinte egyöntetűen az állították, hogy az ilyen betétek esetében a lemorzsolódás a várakozásnál is alacsonyabb.
Előzetesen sokan úgy vélték, hogy a karácsonyi bevásárlások idején számos ügyfél lesz kénytelen hosszabb futamidejű betétjét feltörni - írja a lap, mely szerint a bankok kétszámjegyű kamatai mellett sem éri meg a betétfeltörés.
A hitelezésnek nem ártott a megszorítás
Kihalás fenyegeti a klasszikus bankkártyákat
Brit ellenségeskedés a bankok profitja miatt
Cikkek
Harmadik napja tart lefelé az olajár
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 08:47
Hétfő reggel harmadik napja olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, a jó időjárási előrejelzések miatt, és mert a piacon arra számítanak, hogy az e heti OPEC-értekezleten a tagországok változatlanul hagyják a termelési kvótákat.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, áprilisi határidőre hétfő reggel hordónként 59,91 dollár volt, 14 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, áprilisi határidőre hétfő reggel hordónként 60,98 dollár volt, 15 centtel olcsóbb a pénteki zárónál.
Algéria év végéig 63 dolláros olajárral számol
Cikkek
Nők négy keréken - másra jár az agyunk
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 08:29
A normál taxiszolgáltatás része kell, hogy legyen az az apróság is, hogy a sofőr - akár férfi, akár nő, akár sármos, akár nem, akár Mumbai, akár Budapest utcáin - jól és biztonságosan vezessen - jegyzet
Cikkek
A brit ellenzék a földre kényszerítené a légi utasokat
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 08:11
Drákói adóemelésekkel, személyre szabott büntetőadókkal tervezi elvenni a gyakori repüléstől a britek kedvét az ellenzéki Konzervatív Párt, amely egyre hangsúlyosabban helyezi politikája középpontjába a környezetvédelmet. A "Greener Skies" (Zöldebb égbolt) címet viselő cselekvési program előzetesen ismertté vált részletei szerint például minden nagy-britanniai lakos évente csak egy menettérti repülésre lenne jogosult büntetőadó nélkül; minden további repülést az alapilletéket meghaladó pótadó terhelne. Emellett - belföldi repülőutak esetén - kiterjesztenék az áfát a repülőjegyekre, amelyek jelenleg mentesek a forgalmi adó hatálya alól, vagy alternatív megoldásként külön üzemanyagadót vetnének ki a légitársaságokra.
Utasszállítókat gyártana Kína
Átrendeződött a légitársaságok feketelistája
Röntgenszemek Ferihegyen
Cikkek
Még hátravan az inflációs csúcs
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 08:03
A szakértők várakozása szerint februárban nőtt az infláció Magyarországon és Lengyelországban, miközben 3 százalék alá csökkent Szlovákiában
Cikkek
135 ezerért lehetne szülni a Schöpf-Merei-ben
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 07:51
A Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ vezetői kft-t alakítottak és vételi ajánlatot tettek a fővárosnak, az intézményt ugyanis magánkórházként szeretnék működtetni - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Garamvölgyi György főigazgató és 11 társa együtt hozták létre az új gazdálkodási formát, hogy kivásárolják a fővárosi tulajdonú kht. teljes tulajdonjogát.
A cikk szerint az elképzlet magánkórházban valamennyi eddigi ellátást megkaphatnak majd a betegek, egyedül a koraszülött intenzív osztály kerülne új helyre. Az intézményben nagyjából az eddig az egészségbiztosító által kifizetett összeget kérnék el a páciensektől. Egy szülés terhesgondozással együtt pl. 135 ezer forintba kerülne. Hasonló megoldást terveznek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben is - írja a lap.
Nem akarnak vizitdíjat fizetni a tűzoltók
Három kórházat zárnak be
A Fidesz mégsem mondott le a vizitdíjról
Cikkek
48-as hangulatban a forint
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 07:32
A hét végén általánosan kedvező feltörekvő piaci hangulat kitart, a forint is tovább erősödhet, ma 248,20-as euró sem lehetetlen - írta a Dow Jones hírügynökség kereskedők véleményét idézve. A hét további folyamán bizonytalanság várható, mert folytatódik a vita arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank feladja-e vagy ne adja fel a forint árfolyamsávját, és a befektetők óvatosak lesznek a csütörtökön elképzelhető tüntetések miatt is.
A londoni bankközi piacon a forint hétfő reggel 249,09-39/euró volt, 0,08 százalékkal jobb a kora hajnalinál.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Teljes pályazár Hegyeshalomnál
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 07:25
Kamionbaleset miatt hétfőn hajnalban le kellett zárni az M1-es autópálya egy szakaszát Hegyeshalomnál - értesült az MTI az autópálya-rendőrség illetékesétől. A 168-as kilométerkő közelében három kamion ütközött. A két román és egy bolgár jármű balesetében senki sem sérült meg. A kamionok elfoglalják az egész útpályát, ezért az Ausztria felé tartó autósokat elterelik. A teljes pályazár akár órákig is fennmaradhat.
Cikkek
Gyurcsányt erősíti a Fidesz gyengesége?
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 07:22
A The New York Times szerint a kormányfőnek arról kell meggyőznie a választókat, hogy a megszorításokra szükség van és hogy "ismét hinni lehet neki"
Cikkek
Év végi kamatjóslatok: nagy a szórás
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 07:15
A Wall Street szakértői azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed következő ülésén - sorrendben immár hatodszor - szinten tartja az irányadó kamatot, és csak minimális esélyt látnak arra, hogy az év közepe előtt kamatot csökkentene. A Reuters által megkérdezett 19 elemző közül 11 vélte úgy, hogy a Fed idén kamatot csökkent, de csak egyikük számolt azzal, hogy erre már májusban kerül sor.
Valamennyien úgy látták, hogy a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottságánakmárcius 21-én befejeződő kétnapos ülésén marad a jelenlegi, 5,25 százalékos kamatszint. A megfigyelők szerint a februári foglalkoztatási adat alapján nem lehet arról beszélni, hogy recesszió felé sodródik a gazdaság. Ez viszont azt is jelenti, hogy csökkent az esélye annak, hogy a Fed kamatot mérsékel. A pénteki adatismertetés után 30 százalékra hanyatlott annak a valószínűsége, hogy júniusig kamatot csökkent a Fed, míg csütörtökön ennek a kilátása még 66 százalék volt.
A szakértők igen eltérően vélekedtek arról, hogy milyen kamatszint várható az év végén: ez 4,00 és 5,75 százalék között szóródott. Az elemzők közül öten úgy vélték, hogy idén a Fed nem változtat az irányadó kamaton, ketten pedig ugyanerre számítottak 2008 második feléig. Két elemző további kamatemelést valószínűsített 2007 végéig.
Felcsapták a Bézs Könyvet
Fed: a döntés papírforma, a kommentár volt érdekes
Cikkek
A Fidesz mégsem mondott le a vizitdíjról
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 06:33
A Fidesz nem mondott le arról, hogy a vizitdíjjal kapcsolatos kérdés is bekerülhessen az őszre várható népszavazás kérdései közé - mondta Schmitt Pál vasárnap Budapesten. "Azt különösen sajnáljuk, hogy az emberek mindennapjait érintő vizitdíj nem került népszavazásra, erről azonban még nem mondtunk le. (...) Még jogi úton megpróbáljuk az igazunkat érvényesíteni, és akkor esetleg öt pontban is referendumra kerülhet sor" - fogalmazott a sajtótájékoztatón a Fidesz alelnöke. A politikus hozzátette: a 2006-os költségvetésben még semmiféle vizitdíjról nem volt szó, így korábban az Országos Választási Bizottság jogszerűen nem tagadhatta volna meg e kérdés népszavazásra bocsátását.
Az Alkotmánybíróság (Ab) e heti döntése értelmében a Fidesz-KDNP által kezdeményezett hét népszavazási kérdés közül háromban, a termőfölddel, a kórházprivatizációval és a kizárólag patikán belüli gyógyszerárusítással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésekben kezdődhet aláírásgyűjtés. Az Ab döntése értelmében a vizitdíjra és tandíjra vonatkozó kérdéseket az OVB-nek újra meg kell vizsgálnia.
A vizitdíjjal kapcsolatos határozatot az Ab szerint formai, míg a másikat tartalmi okok miatt kell újra napirendre tűznie az OVB-nek. A Fidesz néhány napja azt közölte, hogy várhatóan négy kérdésben lehet népszavazás, mert meg van a lehetősége annak, hogy a tandíjról is véleményt mondjanak a polgárok.
A Fidesz lemondott a vizitdíjról
Cikkek
Nem mindenki kapja vissza az elvárt adót
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 06:25
Az Alkotmánybíróság által megsemmisített elvárt adóval kapcsolatban eddig befizetett előleget a Pénzügyminisztérium javaslata alapján csak a más adóikat rendesen fizetőknek utalnák vissza
Cikkek
Ne habozzon, tiltson!
Privátbankár.hu | 2007. március 12. 05:58
Röviden így lehetne összefoglalni az elveszett plasztiklappal kapcsolatos teendőket, a bejelentés megtételét követően bekövetkezett kárt ugyanis már a kibocsátó bank viseli
Cikkek
Globális felmelegedés: Afrikából érkezik a halál
Privátbankár.hu | 2007. március 11. 15:30
A globális felmelegedés miatt egyre északabbra húzódnak azok a betegségek, amelyek rendszerint a fejlődő országokban jellemzőek. A jelenség a gazdaság és a lakosság egészségét is komolyan fenyegeti
Cikkek
Lehetséges az időutazás? A múltba még nem
Privátbankár.hu | 2007. március 11. 09:07
A vágy, hogy ismét magunkhoz öleljük egy eltávozott szerettünket, vagy megelőzzünk egy kellemetlenséget - a többi közt ezek miatt vágyik még mindig az ember az időutazásra. Amíg azonban az ötlet nagyszerű fikciókat szül, néhány tudós azt állítja, hogy képtelenség visszautazni a múltba
Cikkek
Rossz a memóriája? Szagoljon rózsát!
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 15:47
Azoknak az embereknek, akik meg akarnak tanulni valamit, könnyebb lesz a dolguk, ha megállnak egy pillanatra, hogy rózsákat szagolgassanak - állítja egy tanulmány
Cikkek
Közeleg az Ítélet Napja? A Skynet egyre okosabb
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 15:06
A brit hadsereg szombaton bocsátja fel Skynet5 nevű katonai műholdját. A biztonságos, szélessávú adatforgalom mellett a pilóta nélküli eszközök irányításában is lesz szerepe
Cikkek
Algéria év végéig 63 dolláros olajárral számol
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 14:58
Algéria szerint az olajárak az idei év végéig jelenlegi szintjük körül maradnak, az erős kereslet és az iráni konfliktus miatt. Az algériai energia- és bányaügyi miniszter egy helyi lapnak adott nyilatkozatában, úgy vélte, hogy a 63 dollár körüli hordónkénti olajár az év végéig tartósan megmarad.
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) március 15-én bécsi ülésén dönt a kartell kitermelésnek további alakításáról. A miniszter az ülésen nem vár kvótaváltoztatást. Az OPEC tavaly októberi és decemberi ülésén összesen napi 1,7 millió hordós kitermelés-csökkentésről döntött.
A miniszter egyúttal azt is elmondta, hogy Algéria az idei negyedik negyedben hirdeti meg a következő olaj- és gázkitermelési koncessziókat, miután véglegesítette energiaügyi reformját.
Algéria külföldi beruházásokat szeretne az állami olaj- és gázipari cég a Sonatrach - bevételét tekintve Afrika legnagyobb cége - támogatására: 2010-ig az ország olajkitermelését napi kétmillió hordóra akarják növelni a jelenlegi 1,4 millióról.
Algéria 11,8 milliárd hordónyi már feltárt olajkészlettel rendelkezik, ezzel készletei nagyságát tekintve a világ 20 vezető olajnagyhatalma között van.
Simulnak a ráncok a milliárdosok arcán - képek
Bebetonozta magát az olajár
Csupa rossz hír - Irán miatt mégis áll az olajár
Cikkek
Nem akarnak vizitdíjat fizetni a tűzoltók
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 14:51
Teljes mentességet kérnek a vizitdíj megfizetése alól a szolgálatteljesítés közben megsérült tűzoltók - mondta a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek szombaton. "Kezdeményeztük az egészségügyi tárcánál a szolgálatteljesítés közben megsérült tűzoltók vizitdíjmentes ellátását" - közölte Dobson Tibor.
A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy március 3-án a kőbányai Egis gyógyszergyárnál megsérült tűzoltók ellátásáért vizitdíjat kértek az ellátó kórházban.
Nem sokkal az eset után Molnár Lajos egészségügyi miniszter azt nyilatkozta: a munkahelyi balesetek valamennyi költségét a munkáltatónak kell megtérítenie. A tűzoltók esetét és a többi felmerülő problémát is megvizsgálják és szükség esetén módosítják a szabályokat.
Dobson Tibor szombaton az MTI-nek azt mondta: a tűzoltók esetében azért lehet indokolt a vizitdíjfizetés-mentesség mind a munkavállaló, mind pedig a munkaadó vonatkozásában, mert a köz érdekében vállalják a fokozottan balesetveszélyes feladatot, ez egyik félnek sem róható fel, éppen a hivatásból fakad.
A vizitdíj egyébként a március 15-i demonstrációkat biztosító rendőrök esetében is problémát okozhat, amennyiben összecsapásokra kerülne sor.
Az MSZP a spórolás miatt nem rendezne népszavazást
A Fidesz lemondott a vizitdíjról
Kemény tízezrekbe kerül majd az orvosválasztás?
Máris akcióznak a vizitdíjjal
KKV
Csillogjon arany névjegykártyával!
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 14:47
Hogyan ragyogjon az első találkozás alkalmával? Egy japán cégnek talán megvan erre az ötlete: arany névjegykártyával.
A Mitsubishi Material 99,99 század tisztaságú arany névjegykártyákat árul. Igaz, az apró lapocskáknak megkérik az árát: egy-egy darab ugyanis 10 ezer jenbe, azaz 16 ezer forintba kerül.
"Nagyon kis különbség van a hagyományos névjegykártyák és ezek között, még a tapintásuk is hasonló" - mondta a vállalat illetékese. "A legfőbb különbség abban van, hogy ez aranyszínű".
A kártyák mindössze 1 grammosak, ekkora mennyiségű arany értéke jelenleg a tokiói piacon körülbelül 2,5 jen, azaz 4 forint.
Az arany névjegykártyákat elsősorban az ajándékpiacra szánják, előléptetettek vagy éppen nyugdíjba vonulók számára. A vállalat számításai szerint még idén 20 ezer darabot adnak el a különleges névjegykártyából.
Istenben bízunk - a dollárban nem
Tyereskova a Marson szeretne meghalni
Jönnek a férgek - a béka mindent visz
750 ezer forint a világ legdrágább pizzájáért
Forrás: Reuters
Cikkek
Nőtt a bankok mérlegfőösszege
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 13:12
A bankszektor összesített mérlegfőösszege az idén januárban 20.878,462 milliárd forintra emelkedett az év végi 20.838,4 milliárd forintról - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által publikált adatokból. A hitelek nettó állománya az első hónap végére 13.728,895 milliárd forintra emelkedett a december végi 13.473,6 milliárd forintról. Ezen belül a vállalkozói hiteleké 113,548 milliárd forinttal 5.830,656 milliárd forintra, a háztartási (lakossági és egyéni vállalkozói) hiteleké pedig 88,151 milliárd forinttal 4.331,742 milliárd forintranőtt.
A hitelezésben továbbra is a devizahitelezés dominált: míg a forinthitelek állománya 4 milliárd forinttal 6.273,3 milliárd forintra csökkent, addig a devizahiteleké több mint 255 milliárd forinttal 7.652,9 milliárd forintra nőtt. Különösen a háztartási hitelek esetében szembetűnő a devizahitelek térhódítása: míg a szegmensbe kihelyezett forinthitelek állománya egy hónap alatt 6 milliárd forinttal 2.289 milliárd forintra csökkent, a devizahiteleké 94,3 milliárd forinttal, 2.111 milliárd forintra hízott januárban.
A betétek állománya egy hónap alatt 27,1 milliárd forinttal 10.079,6 milliárd forintra nőtt, ezen belül a forintbetéteké 41 milliárd forinttal 7.416 milliárd forintra csökkent, míg a devizabetéteké 68 milliárd forinttal 2.664 milliárd forintra emelkedett. Tavaly az előzetes adatok alapján a bankszektor 362,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 15,4 százalékkal többet az előző évinél.
A bankok összesített saját tőkéje 2006-ban 26,9 százalékkal hízott és év végén meghaladta az 1.819 milliárd forintot, míg együttes szavatoló tőkéjük 13,5 százalékkal, 1.535,9 milliárd forintra nőtt.
Tavaszi fáradtság vár a fogyasztási hitelekre
A hitelezésnek nem ártott a megszorítás
Váltás devizahitelre: kétszer is gondolja meg!
Bevállalós magyarok: duplázódott a lakosság hitele
Cikkek
Már klingon nyelven is kampányolnak
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 13:02
A finn parlament egyik tagja az újraválasztásért folytatott kampánya során weboldalát a Star Trek-sorozatból ismert klingon nyelvre is lefordította.
„Néhányan azt gondolják, blaszfémia a klingonokat belekeverni a politikába” – mondta Jyrki Kasvi, a szenvedélyes Star Trek-függő képviselő, utalva arra, hogy a klingon nép inkább harcosságáról híres, mint diplomáciai érzékéről. „Mások szerint viszont jó dolog, ha a politikusok képesek nevetni saját magukon.”
Jyrki Kasvi elmondta: helyenként komoly nehézségekbe ütköztek a politikai program fordításánál, mivel a klingonoknak nincs szavuk például a toleranciára, vagy néhány színre – többek között a zöldre sem, ami azért kellemetlen, mert a képviselő a Zöld Párt színeiben indul a március 18-i választásokon.
yIrqI" yIy yIy qaSvI" "oH pongwIj"e" "ej vInlan yejquvDaq jIjeS. pa" DIvI" SuDqu" vI"oS - így kezdődik a képviselő bemutatkozása a http://www.kasvi.org/index.php?kli oldalon. Tekintettel a szombati munkanapra, javasoljuk, fennhangon olvassák fel a klingon mondtatot munkahelyükön. A hatás nem marad el.
Már a Földön is kapható az Űrjoghurt, és nem drága
Kalapács alatt a "Star Trek" jelmezek
Forrás: Reuters
Cikkek
Külső jogállami kontroll - mire is gondol Martonyi?
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 12:59
Magyarországnak külső jogállami kontrollra van szüksége, mert "önmaga lábán nem tud megállni" - mondta Martonyi János volt külügyminiszter szombaton Budapesten.
Cikkek
Félmillió autót hív vissza a Chrysler
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 12:56
Csaknem félmillió járművet hív vissza a Chrysler az Egyesült Államokban annak nyomán, hogy több mint hatvan, tűzesettel kapcsolatos bejelentést kapott a 2004-2006-os Dodge Durango SUV modelljeinél, és a klímaberendezés meghibásodását jelezték Jeep Liberty SUV modelljénél is. A 2004-2006 között gyártott Dodge Durangókból mintegy 328 ezret hívnak vissza, a 2006-2007-ben gyártott Jeep Libertykből mintegy 150 ezret.
A Chryslernél hangsúlyozták, hogy a tűzesetek kapcsán baleset, és személyi sérülés nem történt.
Az oroszoknak is kellene a Chysrler?
Minden nyolcadik dolgozóját elbocsátaná a Chrysler
Miért nem kell senkinek amerikai autó?
Cikkek
Eladják a szűk keresztmetszeteket
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 12:50
A jövő év elejétől változik a villamosenergia határkeresztező kapacitásának elosztása, mert minden olyan kapacitást aukción értékesítnek, amely határon - a szállítási irányt is figyelembe véve - szűk lehet a "keresztmetszet" - derül ki a villamosenergia export-import szállítás feltételeit szabályozó kormányrendelet legfrissebb módosításából. A módosítás a már lekötött kapacitásokra az év végéig, 2007. december 31-ig nem érvényes.
A Mavir honlapján olvasható tájékoztató szerint a villamosenergia határkeresztező export-import kapacitás a horvát-magyar határon összesen 1.000 megawatt, a szlovák-magyar határon 1.300 megawatt, a szerb-magyar határon 400 megawatt, a román-magyar határon 500 megawatt, míg az ukrán-magyar határon
egyirányú, 455 megawatt importra ad lehetőséget.
Jelenleg a magyar-ukrán villamosenergia határkeresztező kapacitás nem tartozik a tipikusan a szűk keresztmetszetűek közé. Ezért a szabályozás változása a jelenlegi helyzet szerint nem feltétlenül érinti a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consulting Ukrajnából származó villamosenergia importját. Ezen a
határon a rendelkezésre álló 455 megawatt kapacitásból az idei évre a System Consulting 350 megawattot, az Emfesz Kft. pedig 100 megawattot kapott, bár ez utóbbi vállalkozás 200 megawattra tartott igényt.
Gázpiaci liberalizáció a jövő év közepétől
100 milliárdos program az energiatakarékosságért
Cikkek
Órákkal a klíma védelmében
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 12:35
Az energiafaló amerikaiak ezen a hétvégén óráik mutatójának előreállításával járulnak hozzá az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának csökkentéséhez
Cikkek
Már külföldön is a március 15-i rendzavarás a téma
Privátbankár.hu | 2007. március 10. 12:11
Továbbra is a tűzzel játszik Orbán, a magyar ellenzék vezetője címmel jelentetett meg cikket szombaton a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap
Friss
Nemzetközi
Újabb ország vizsgáltatná ki, mi történt a Barátság vezetékkel
Csehország vezetné is a munkacsoportot.
30 perce
Részvény / Deviza / Áru
Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
körülbelül 1 órája
Személyes pénzügyek
Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Orosz propagandaterjesztőket tett szankciós listára az EU
16:58
-
Európa védelmi iparát erősíteni kell, mert valós az esélye egy orosz agressziónak
15:56
-
Az ukránok után törököt fogtak a NAV-osok
14:01
-
Mesterséges intelligenciát kaphatnak a magyar kkv-k
13:35
-
Nagy a baj, leállhat a világ egyik legnagyobb acélgyára az iráni háború okozta gázhiány miatt
12:46
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Megkezdődött a 25-ös főút egri szakaszának felújítása – egy sávon halad a forgalom Felnémeten
14:26
-
Ki tud többet Egerről? – Városismereti versenyen mérkőztek meg az egri diákok
12:47
-
Ideiglenesen lezárták az Egri vár Zárkándy-bástyáját
12:10
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
-
Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség Heves megyében
07:14
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
2026. március 15. 18:23
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
2026. március 15. 18:11
-
Méretes segélyt küld Európa – erről döntöttek Brüsszelben
2026. március 16. 13:27
-
Máris a határokat feszegeti a forint
2026. március 16. 07:27


