Hírek
Vállalat
Nagyot szólt az adócsalás elleni fegyver, ideje letenni
MTI | 2021. március 10. 07:22
Nagy siker volt, de április 1-jétől vége: a munkaerő-kölcsönzésnél nem lesz többé fordított adózás.
Személyes pénzügyek
Már nem divat a feljelentgetés? Kevesebb fülest kap az adóhatóság
MTI | 2021. március 10. 06:44
Egy évtized alatt ötödére csökkent az adóhivatalhoz érkező közérdekű bejelentések száma, tavaly így is majdnem nyolcezer közlés futott be a hatósághoz, amely valamilyen szabálytalanságra próbálta meg felhívni a figyelmét. A szervezet a bejelentések harmadánál indított vizsgáltatot, száz esetből azonban csupán hatnál igazolódott be legalább részben valamilyen jogsértés - ismerteti szerdai számában a Magyar Nemzet.
Személyes pénzügyek
Mi történik a hazai önsegélyező pénztárakkal?
Csabai Károly | 2021. március 10. 05:06
Az utóbbi években több hazai önsegélyező pénztár is lehúzta a rolót. S már biztos, hogy az öngondoskodási formák között talán kevésbé ismert – mondhatni, a nyugdíj- és egészségpénztárak „árnyékában megbújó” – intézmények közül hamarosan újabb hagyja el a piacot, méghozzá az, amelyet a koronavírus-járvány kapcsán a szokásosnál is jobban reflektorfénybe került Magyar Orvosi Kamara (MOK) alapított, s most végelszámolás alatt áll. Utánajártunk, mi állhat e piaci tendencia mögött.
Vállalat
Zavaros a MÁV ingatlanstratégiája, lenne mit finomítani
Mester Nándor | 2021. március 9. 20:02
Nagyívű ingatlanfejlesztések előkészületei zajlanak értékes MÁV-os vagy a vasúthoz közeli területeken, már idén új üzleti beruházásokra bólinthat rá a kormány, és százmilliókkal támogatja is a projekteket. Közben azonban továbbra sem tudni, konkrétan milyen szempontokat vesznek figyelembe a MÁV-os ingatlanok hasznosításánál, illetve a vállalat által bérelt irodáknál és egyéb üzleti célú ingatlanoknál.
Részvény / Deviza / Áru
A gyenge forint hozza majd vissza a magyar tőzsdére a külföldieket?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 9. 18:52
A BUX Európa sereghajtója lett kedden, a forint minimálisan erősödött, az olaj ára egy kicsit csökkent a csúcsokról.
Makro / Külgazdaság
Amerika gyilkos dilemmája: örökös háborúk és megroppant hátország
Káncz Csaba | 2021. március 9. 18:36
Napjaink egyik legkritikusabb kérdése így hangzik: képes-e az USA betölteni a nemzetközi szerepkörét, miközben nincsen társadalmi béke az országon belül? Joe Biden amerikai elnök pontosan tudja, hogy ennek a megoldásától függ elnökségének sikere. Káncz Csaba jegyzete.
Állampapír / Kötvény
Csavart egyet a Növekedési Kötvényprogramon az MNB
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 17:58
Hamarosan közvállalatok kötvényeit is elkezdik vásárolni, szigorúan a másodpiacon - a többi vállalat esetében pedig az eddigiekkel ellentétben akár egy adott kötvénysorozat 50 százalékánál nagyobb állományt is megvásárolhtnak.
Makro / Külgazdaság
A vakcinák és a mutánsok versenyétől függ a gazdasági kilábalás
Wéber Balázs | 2021. március 9. 17:01
Az OECD előrejelzéséből emellett az is kiderül, hogy a vártnál magasabb lehet az idei növekedés.
Személyes pénzügyek
George végre Magyarországra is beköltözött
Natív tartalom | 2021. március 9. 16:11
Az Erste Bank azt ígéri, hogy az új internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatása mindenki számára kényelmes lesz, hiszen az ügyfelek igényeihez alkalmazkodik. Annak is tökéletes megoldás, aki csak a mindennapi kiadásait szeretné könnyen átlátni és egyszerűen kezelni, és annak is, aki a különféle befektetéseit menedzselné egyetlen alkalmazás segítségével online, akár telefonról, vagy például személyi hitelt venne fel mobilon. A részletekről beszélgettünk Harmati Lászlóval, az Erste Bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettesével.
Makro / Külgazdaság
Meddig oltakozunk papíralapon?
Varga G. Gábor | 2021. március 9. 15:51
Orbán Viktor hiába harangozta be hétvégére a tömeges oltást, és beszélt az adatalapú oltási rendszerről, komoly problémák adódtak. Pedig a szakértők szerint - a járványra fordított összegekhez képest - aprópénzből meg lehetne valósítani egy jól működő rendszert.
Makro / Külgazdaság
Rosszul áll az alacsony keresetűek szénája
Baka F. Zoltán - Székely Sarolta | 2021. március 9. 15:20
Egyelőre fedezi az idei nyugdíjemelés az áremelkedést, de tavasszal még nagyobb inflációra lehet számítani az idősek körében. Az alacsony bért keresőket viszont semmi nem vigasztalja.
Vállalat
Miután Tüttő Kata szóvá tette, hogy baj van, beoltják a metró dolgozóit
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 14:28
"Ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót" - szólt a figyelmeztetés.
Makro / Külgazdaság
Be kellett zárni a tatai kórházat, mert a szakorvosokat Tatabányára vezényelték
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 13:52
Két hétig tart az átmeneti bezárás.
Közérdekű
Müller Cecília: alkalmanként egész családok kerülnek kórházba súlyos tünetekkel
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 13:41
Szigorítás Ausztriában, óriási terhelés a kórházakon - itt van, miről volt szó az operatív törzs mai tájékoztatóján.
Vásárló
Hasznos tippek annak, aki építkezésbe kezd
Márkázott tartalom | 2021. március 9. 13:40
A legtöbb ember életében eljön az a pillanat, amikor egy házat szeretne építeni magának. Az emberiség történelme során a családi ház, az otthon fogalma nem sokat változott. A formája, mérete, technikai adottságai viszont nagyon sokrétű változásokon ment keresztül.
Részvény / Deviza / Áru
Megvan, miért esik a Mol, GameStop-mánia ETF indul
Eidenpenz József | 2021. március 9. 13:20
Szép emelkedést mutatnak ma az amerikai határidős indexek, valószínűleg jó hangulatban indul ma odaát a kereskedés. Európában szerény pluszokat látunk, csúcson áll a DAX index, de a BUX stagnál. Van azonban egy speciális oka, amiért a Mol lehúzza. Ismét 54 ezer dollár a bitcoin. Meglódult a GameStop, ETF-et hoznak létre a hasonló hype-részvények vásárlására.
Vállalat
Kormányközeli figurák nyerhetnek nagyot a járvány miatt erősödő szektorban
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 12:23
Nagy üzlet lehet a következő években a felszámolás. A kormány pályázaton döntötte el, ki végezhet majd ilyen munkát, a nyertesek között pedig több neres üzletember és egy fideszes politikus is felbukkan, mutatott rá a Direkt36.
Makro / Külgazdaság
Míg itthon dagad a harmadik hullám, Ausztria kifelé tart a válságból
Wéber Balázs | 2021. március 9. 11:54
Magyarországon és Ausztriában sokáig hasonlóan alakult a járványgörbe, az idei évben azonban valami megváltozott. Míg szomszédunkban egyre kevesebben haltak meg, a korlátozások pedig lazultak, addig itthon ismét elszállt az áldozatok száma, tegnaptól pedig szigorodott a karantén. A hazai válságkezelők a brit mutánsra mutogatnak, amely azonban Ausztriában is hónapok óta jelen van. A lapunknak nyilatkozó helyi újságíró szerint feszültség azért az osztrák társadalomban is érezhető.
Makro / Külgazdaság
Nyílt levelet írt két miniszternek a Pedagógusok Szakszervezete
Kormos Olga | 2021. március 9. 10:55
Múltkor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezte, most pedig a Pedagógusok Szakszervezete jelezte igényét, hogy minél előbb oltsák be az oktatásban dolgozókat. Ez utóbbi nyílt levélben kéri erre az érintett két minisztert.
Személyes pénzügyek
Hol tart most a FinTech világ? - Így látják a fiatalok
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 10:41
A pénzügyi világ digitális fejlődése megállíthatatlan, s érdemes felhívni a fiatalok figyelmét arra, milyen új lehetőségeket rejtenek számukra is ezek az új trendek. A Pénziránytű Alapítvány középiskolás diákcsapatok számára részben a Visa támogatásával megvalósított Digitális Alkotó Pályázatára érkezett alkotások azt mutatják, a fiatalok egyre nyitottabbak a korszerű pénzkezelés modern lehetőségei iránt.
Makro / Külgazdaság
Már több mint 16 ezer beteg halt bele a koronavírusba
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 09:46
Még mindig nem ért a csúcsára a harmadik hullám.
Makro / Külgazdaság
Gyorsult az áremelkedés februárban
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 09:00
Az idei év második havában a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk ára jelentősebben, az élelmiszereké és a tartós fogyasztási cikkeké az átlagost kissé meghaladó mértékben emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság
Az adatvédelmi hatóság vizsgálja az oltási mizériát
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 08:32
A 74 ezer fős oltási kampány a hétvégén kudarcba fulladt, ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot indít, miután panaszt nyújtottak be a hivatalba.
Vállalat
A BKV elégedett Mészáros Lőrinc alkuszcégével (frissítve)
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 08:01
Olyannyira, hogy ismét a milliárdos nagyvállalkozó résztulajdonában lévő Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-t bízná meg azzal, közvetítse ki neki azt a biztosítót, amely az év végén lejáró vagyon- és felelősségbiztosítási szerződését további három évvel meghosszabbíthatja.
Makro / Külgazdaság
A megbetegedések miatt nem lesz, aki vezesse a metrót?
Privátbankár.hu | 2021. március 9. 07:34
Budapest főpolgármester-helyettese szerint ugyanis túl sokan megbetegedtek a 2-es metró vonalán dolgozók között. Tüttő Katalin úgy véli, a Covid gyors terjedése miatt a hulladékszállítás és a takarítás is veszélybe került.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyire alulteljesítő a magyar részvénypiac? Mit mond a BUX index és az NQHU?
Eidenpenz József | 2021. március 9. 05:28
A múlt héten volt pár nagyon rossz napja a BUX indexnek, biztosan nem függetlenül a hazai lezárások szigorításától. Az utóbbi egy évben is egyértelmű volt az alulteljesítés, több évre visszatekintve azonban fokozatosan javul a helyzet. Az öt éves grafikonok már egészen pozitívak, a magyar részvénypiac jó volt a térségben és Európán belül.
Makro / Külgazdaság
Újabb front nyílt az amerikai-kínai küzdelemben
Káncz Csaba | 2021. március 8. 19:01
Biden elnöki rendelete szerint 100 napon belül kell felülvizsgálni az USA stratégiai szállítási láncait és legfontosabb készleteit, beleértve a ritkaföldfémeket. Ahogyan egy évszázada a kőolaj megváltoztatta országok sorsát, úgy most a 17 ritkaföldfém, a lítium és a kobalt játszhat hasonló szerepet. Káncz Csaba jegyzete
Részvény / Deviza / Áru
Hogy teljesített a tőzsde?
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 8. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 271,36 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 43 540,36 ponton zárt hétfőn.
Makro / Külgazdaság
Veszélyes kombó: gyorsuló infláció, gyengülő forint
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 17:37
Kedden kiderül, mekkora volt az infláció februárban. Arra lehet számítani, hogy az előző hónapok stagnálása után a KSH akár fél százalékponttal magasabb, azaz 3,2 százalékos második havi pénzromlásról számol be. Közben a forint egyre csak gyengül, az euróval szemben vészesen megközelítette a tavaly áprilisban felállított történelmi, 370-es mélypontját. Az okokat és a kilátásokat boncolgatta kollégánk a Trend FM ma reggeli műsorában.
Vásárló
Rég láttunk ekkora fékezést az áremelkedésben - fordulóponthoz érkezett az alma ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2021. március 8. 15:01
Az élelmiszerüzleteket nem sújtja újabb korlátozás, a növekvő munkanélküliség és a béremelkedés lassulása azonban nyomot hagyhat a forgalmon - a harmadik hullám első Árkosár-felmérése az árak tekintetében havi szinten csökkenést, éves szinten pedig a növekedés jelentős lassulását mutatja. Mostanra jól látszik a bázishatás, azaz hogy egyébként is magas szintről történik az újabb áremelkedés. Épp egy éve robbant be például az alma áremelkedése - a mostani adat itt igazi fordulópontot jelenthet.
Makro / Külgazdaság
Elektronikusan várják az egészségügyben dolgozók kérvényeit
Kormos Olga | 2021. március 8. 14:38
Többezer egészségügyi szakdolgozó nem írta alá az új jogviszonyt tartalmazó munkaszerződését, ám akik aláírták, azok most már kérvényezhetik munkáltatójuknál, hogy vállalhassanak másod- vagy harmadállást. Tehát a kezdeti teljes tiltás után ez a lehetőség mégis nyitva maradt, igaz, szűkösebb keretek és szigorú szűrőrendszer közé szorítva.
Makro / Külgazdaság
Segítség érkezhet az egyre túlterheltebb állami egészségügybe
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 12:59
A meghatározó magánegészségügyi szolgáltatókat egyesítő PRIMUS Egyesület már ma tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal annak érdekében, hogy március közepétől bekapcsolódhassanak az állami járványkezelésbe önköltséges alapon, profit nélkül. Szükség is van erre, hiszen a Covid-osztályok túlterheltek, s még a rezidenseket is átvezényelhetővé tették.
Közérdekű
Müller Cecília: egyre több fiatalt fertőznek meg a koronavírus-mutánsok
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 12:43
Az átoltottság folyamatosan emelkedik, de ettől eltekintve elég sötét hangulatban zajlott az operatív törzs mai tájékoztatója.
Részvény / Deviza / Áru
Vészesen közeledik a forint a tavalyi mélyponthoz, 70 dollár fölé ért az olaj
Eidenpenz József | 2021. március 8. 12:06
Emelkedés van ugyan Európában, de inkább csak a pénteki lemaradást hozzák be a tőzsdeindexek. Az olaj és az olajipar emelkedése húzza az indexeket, így a BUX-ot is. Történelmi csúcsa közelében áll az euró/forint. Új őrület alakult ki a kriptovilágban, az első twitter-üzenet jogaiért valaki már 2,5 millió dollárt ígért.
Makro / Külgazdaság
539,7 milliárd forintos mínuszban az államháztartás
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 11:40
Ez az első két hónap mérlege. Ha csak a februári deficitet nézzük, az 738,5 milliárd forintos - második havi hiány még nem volt ilyen nagy, amióta elérhető a vonatkozó adat.
Vállalat
A raktározástól a számlázásig segíti a vállalkozásokat az új magyar ERP-rendszer
Natív tartalom | 2021. március 8. 11:35
Az irodában különböző helyeken dobozokban álló apró alkatrészek, jelentős mennyiségű selejt, egymással nem vagy csak alig kommunikálni képes Excel-munkalapok – ilyen és ezekhez hasonló problémákkal találkozhatunk majd minden magyar vállalkozásnál. Ezekre kínál egyszerű és hatásos megoldást a magyar fejlesztésű vállalatirányítási rendszerével a prodHost.
Makro / Külgazdaság
Hat és fél éve nem látott szintre emelkedik a benzin ára
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 11:13
Szerdától a 95-ös oktánszámú üzemanyag és a gázolaj literenkénti bruttó átlagára is 6-6 forinttal megy feljebb. Utoljára hat és fél évvel ezelőtt, 2014 augusztusában kellett az autósoknak ennyire mélyen a zsebükbe nyúlniuk.
Közérdekű
Koronavírus: hiányos oltási adatokat közöltek
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 10:29
A múlt heti összeomlást követően a hét első korona-statisztikája csak az eddig beoltottak összlétszámát közli, azt nem részletezi, hogy ki kapott egy oltást, és ki kettőt. De ez az összlétszám is a vasárnapi adat.
Makro / Külgazdaság
Menekült nincs, az Orbán-kormány mégis rengeteg pénzt költ a menekültválságra
Privátbankár.hu | 2021. március 8. 08:01
Öt év alatt több mint 600 milliárd forint ment el a menekültválságra és terrorellenes intézkedésekre, miközben ez már évről évre egyre kisebb problémát okoz.
Makro / Külgazdaság
Ritka vírusmutációt azonosítottak Olaszországban
MTI | 2021. március 8. 07:45
Ismét szigorítják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat Olaszország több tartományában hétfőtől, miközben emelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a 100 ezret.
Makro / Külgazdaság
Hamarabb drágulhat a cigaretta
MTI | 2021. március 8. 06:43
Várhatóan rövidesen emelkedni fog a dohánycikkek ára Magyarországon. Jelzésértékű, hogy a kétlépcsős jövedékiadó-emelés első, januári szakaszához közeledve a trafikok már decemberben elkezdtek árat emelni, ezért az iparági várakozások szerint a közelgő április 1-jei adóváltozás hatása is lassan érezhető lesz - írja hétfői számában a Világgazdaság.
Közérdekű
Harmadik hullám: új szabályok szerint élünk mától
MTI | 2021. március 8. 06:30
A kormány döntése értelmében hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, amelyeket a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében hozott meg a kabinet. A nőnapra tekintettel a virágboltok hétfőn még nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.
Vállalat
Nem rémálom, jövőkép: kitárják az e-sport előtt az olimpia kapuját
Marosi Gergely | 2021. március 8. 05:27
Árulhat-e egy gyékényen a tradicionális sport és az e-sport? A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kiadta az ötkarikás játékok jövőjéről szóló Agenda 2020+5 tervet, melyben ajánlásként szerepel a kapcsolatépítés az e-sport-közösséggel, azzal a céllal, hogy virtuális sportok bekerülhessenek az olimpiai programba. A fiatalok egyre kevésbé érdeklődnek a világ legnagyobb sporteseménye iránt, s vajon kell-e az e-sportnak egy "dinoszaurusz" érdeklődése - meg ereje?
Makro / Külgazdaság
Jönnek a szuperkórházak Magyarországon? - interjú egy vezető építész tervezővel
Mester Nándor | 2021. március 7. 18:53
Igazi élő fák, robotok és nem fáradt, kedves és felkészült orvosok és ápolók. Éttermek, üzletek, fitnesz és hotelminőség. Európában van, ahol már nem álom ez, mert működik. És nem feltétlenül csak a magán egészségügyben. Magyarország is efelé halad, bár nem ilyen tempóban. Az egészségplázákat tervező irodák tudják ezt a legjobban. Az egyik építésziroda szakértője most elmondta, mire figyelnek az ilyen központok megalkotásánál. Nem győztünk csodálkozni.
Piac&Profit
Itt vannak a közvetett Jeremie-siker tényezői
Csabai Károly | 2021. március 7. 16:39
Janus-arcú volt a 2010-ben debütált Jeremie kockázatitőke-program, de legalább valami elindult Magyarországon. Az első program negatív tapasztalatait az azután indult további három kialakításánál sikerült hasznosítani. Összeállításunk harmadik, befejező részében az uniós program hatásait veséztük ki.
Makro / Külgazdaság
Miről tárgyalt Szijjártó Péter a befolyásos bankárcsalád tagjaival? Itt a külügy válasza
Privátbankár.hu | 2021. március 7. 15:36
Egyebek mellett a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről.
Ingatlan
Rossz hír a cégeknek: drágulhat az irodabérlet Budapesten és környékén
Privátbankár.hu | 2021. március 7. 12:33
Járvány ide, járvány oda, folytatódnak az irodaház építések, csak lassabban. A bérlő vállalkozások többsége még mindig kiszámítható jövőre vár, hogy eldönthesse: mekkora irodaterületre van szüksége. Közben szakértők szerint elkerülhetetlen a bérleti díjak növelése.
Közérdekű
Tovább konzultálna Orbán Viktor és segítséget is ígért a kis cégeknek
MTI | 2021. március 7. 12:09
Minden érintett kisvállalkozást megsegítenek. Senkit sem hagynak az út szélén - mondta Orbán Viktor vasárnapi Facebook-üzenetében. Közben a konzultáció folytatására szólított fel.
Friss
Nemzetközi
Megtalálták a csipogókért felelős cég tajpeji képviselőjét
A kis iroda képviselőjét bevitték kihallgatásra.
16 órája
Nemzetközi
A világ egy hajszálnyira áll az izraeli háborútól
Izrael célzott légicsapással megölte a Hezbollah egyik vezetőjét Bejrútban.
19 órája
MBH Bank elemzés
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
-
Az év második felében visszavehetik a tempót Matolcsy Györgyék2024. május 21. 17:22
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ez most kivághatja a biztosítékot Orbán Viktornál
2024. szeptember 18. 05:41
-
Figyelem, nagyot változik a bankolás vasárnaptól
2024. augusztus 30. 07:22
-
Kész: magyarokat is behívhatnak katonának
2024. szeptember 14. 14:48
-
Putyin pezsgőt bont, Európa megremeg – nagy jobbos jön vasárnap Németországban
2024. augusztus 30. 15:01
-
Megmondjuk, kit fog megkopasztani legközelebb Orbán Viktor - de mit fog szólni ehhez Magyar Péter? Ez Viszont Privát
2024. szeptember 13. 18:44
top 24
-
A nap képei: ilyet is ritkán látni – így tetőzött a Duna a Parlamentnél
2024. szeptember 21. 14:24
-
Brutális áfakulcs-emelést jelentett be Robert Fico Szlovákiában
2024. szeptember 21. 09:36
-
Mi történt? Nemet mondott Zelenszkijnek Olaf Scholz
2024. szeptember 21. 11:29
-
Ahol még él a Szovjetunió – Időutazás Örményországban
2024. szeptember 21. 05:41
-
Rékassy Balázs: Már csak a szentlélek tartja össze az egészségügyet - videó
2024. szeptember 21. 09:59