1p
Egy most készült felmérésből kiderül, hogy melyik kerületet érintette kevésbé és melyiket súlyosabban a forgalomcsökkenés, hiszen a fővárosban az ingatlanpiac a válság előttinek a töredékére esett vissza.

Budapesten az elmúlt pár évben az ingatlanpiaci forgalom töredéke a válság előttinek. Ez a csökkenés azonban nem egyformán érintette a főváros kerületeit, hiszen míg az egyikben a korábbi forgalmának mintegy 60 százalékát hozza ma is, addig van ahol a negyedénél is kevesebbre képes – olvasható a Duna House elemzésében.

Hogy melyik kerület mekkora ingatlanforgalmat produkál, arra a legegyszerűbb számítás, ha az adott kerületben található ingatlanok számát és az ott létrejött adás-vételek darabszámát vesszük alapul. 2007-ben országosan 190 ezer tranzakció zajlott, ebből 60 ezer jutott Budapestre. Akkor például a 6,7,8. kerület nagyjából minden tizedik lakása talált új gazdára, míg a szomszédos 5. kerületben ez csak 33-ból egy esetben sikerült.

TOP

Kerület

Lakások száma

2007-es forgalom

(a lakások ekkora aránya cserélt gazdát)

1

Budapest 07 ker

26 600

11%

2

Budapest 06 ker

19 300

11%

3

Budapest 08 ker

36 900

10%

4

Budapest 18 ker

31 600

9%

5

Budapest 15 ker

27 300

8%

 

 

 

19

Budapest 12 ker

33 500

5%

20

Budapest 23 ker

8 700

4%

21

Budapest 16 ker

38 300

4%

22

Budapest 19 ker

43 700

4%

23

Budapest 05 ker

39 500

3%

2011-re 88 ezerre zuhant az országos tranzakciószám, amelyből 24 ezer esett a fővárosra. Ha a fenti egyszerű számítást a 2011-es adatokra is elvégezzük, a sorrendben nagy változást nem tapasztalunk, de látható a forgalombeli óriási különbség. A belvárosban ekkor már nem cserél gazdát minden tizedik lakás, hanem csak 25-ből egy, és a dél-pesti kerületekben is minden századik ingatlan talál új tulajdonosra.

TOP

Kerület

Lakások száma

2011-es forgalom

(a lakások ekkora aránya cserélt gazdát)

1

Budapest 07 ker

26 600

4%

2

Budapest 06 ker

19 300

4%

3

Budapest 08 ker

36 900

4%

4

Budapest 13 ker

72 500

3%

5

Budapest 11 ker

75 800

3%

 

 

 

19

Budapest 17 ker

29 900

2%

20

Budapest 05 ker

39 500

2%

21

Budapest 16 ker

38 300

1%

22

Budapest 19 ker

43 700

1%

23

Budapest 23 ker

8 700

1%

A korábbi forgalmának legnagyobb arányú veszteségét a pesti külső kerületek és a főváros déli szektora szenvedte el (a térképen sötéttel). A belső kerületek és Buda legnagyobb része azonban még mindig a fele forgalmát tudja most is a korábbinak, ami ugyan így is elég drámai, viszont mégis másfél-kétszerese az igazi vesztesnek tekinthető kerületekénél.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Azt állítja, drágulni fognak a lakások? Ön egy rémhírkeltő
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 15:36
Sokan úgy számolnak, hogy a hirtelen megugró kereslet felhajtja majd az ingatlanárakat az Otthon Start szeptemberi indulását követően. Az államtitkár szerint ők mind rémhírkeltők.
Ingatlan Jön a feltámadás a magyar építőiparban – de milyen áron?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 08:30
Az egy évvel ezelőttihez képest nőtt az építőipari termelés, az előző hónaphoz képest csökkent – de a megkötött új szerződések volumene nagyot emelkedett.  Az építőipar termelői árai emelkednek.
Ingatlan Még nem érződik a kormány új csodafegyvere az ingatlanárakban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 14:01
Júliusban megtorpant a lakásdrágulás az országos lakáspiacon havi és éves összevetésben, miközben Budapesten csak enyhén gyorsult az árak növekedési üteme. A 0,1 százalékos országos és 0,9 százalékos budapesti havi árváltozás tempója utoljára 2014 novemberében volt ilyen lassú. Az Otthon Start program bejelentése felpörgette a lakáspiaci keresletet, de a júliusi lakásárakban ez még nem tükröződött. A budapesti eladó használt lakások és házak átlagos négyzetméterára jelenleg 1,3 millió forint. A fővárosi kerületekben 804 ezer és 2 millió forint között szóródik a négyzetméterárak középértéke.
Ingatlan Új korszak a lakásépítésben: a 3 százalékos hitel lehetősége az otthonteremtés fordulópontja
PR | 2025. augusztus 4. 11:09
Az elmúlt évek drasztikus áremelkedései, a hitelkamatok bizonytalansága, a forint gyengülése, valamint az építőipar munkaerőhiánya sok család számára halasztott álommá változtatta az otthonteremtést. Most viszont valódi fordulat jött el – az Imperial Holding készen áll! 
Ingatlan Fordulópont a magyar befektetési piacon, túl a mélyponton
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 4. 08:47
Így értékelték a Colliers szakértői a kereskedelmi ingatlanpiac első féléves teljesítményét.
Ingatlan Lehet még lakást kapni 35 millióért? Ezek a lehetőségek
Herman Bernadett | 2025. július 28. 08:54
Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető.
Ingatlan Felrobbantak a lakásárak Magyarországon – és még most jön a java
Herman Bernadett | 2025. július 25. 12:28
Megjöttek az állampapírkamatok, és felrobbantották a budapesti ingatlanpiacot, de vidéken is kilőttek az árak. Több mint 22 százalékkal drágultak a fővárosi lakások, a támogatott hitelprogram pedig még tovább repítheti az árakat. 
Ingatlan 3 százalékos hitel: máris rohannak lakást nézni a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 09:25
A Duna House adatai szerint érzékelhető keresletélénkülés indult el a lakáspiacon az Otthon Start Programnak köszönhetően.
Ingatlan Albérlet vagy hitelprogram: dilemma előtt az egyetemisták
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 13:00
Lényegében ugyanabban az ütemben emelkedtek a fővárosi és a vidéki albérletárak az elmúlt időszakban, de Budapesten még mindig jelentősen drágább bérelni, foglalta össze az országos adatokat Kosztolánczy György. Az Otthon Centrum vezérigazgatója elmondta, hogy az egyetemistáknak a kollégiumi férőhelyek szűkössége miatt nem csak a ponthatárokra, de a bérlakáspiac áraira is figyelniük kell.
Ingatlan A vártnál is nagyobb áremelkedést hoz a lakáspiacon az Otthon Start
Herman Bernadett | 2025. július 22. 08:00
Akár 60-70 ezer első lakásvásárló is megrohamozhatja a piacot. Brutális áremelkedést várnak a szakemberek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG