3p
Sűrű hetünk lesz a jövő héten, rengeteg adatot közöl a KSH. Emellett ezen a héten ül össze először az MNB monetáris tanácsa, kedden dönthetnek Matolcsyék az alapkamat sorsáról. A hét további napjain rengeteg adat érkezik a makrogazdaságból, egyebek mellett képet kapunk a munkaerőpiaci adatok alakulásáról, az iparról és a külkereskedelmi mérleg alakulásáról is. Makronaptár.

Eseménydús hét elé nézünk a gazdaságban, gyakorlatilag minden napra jut valamilyen izgalmas makrogazdasági esemény. A dömping kedden indul, ekkor közli ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottság-munkanélküliség tavaly október-decemberi gördülő negyedéves adatait.

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett.

Emellett kedden tartja az év első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A tavalyi utolsó, december 19-i kamatdöntő ülésén a testület az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén. A jegybanki alapkamat mértéke 2016. május 25. óta nem változott. Bár az elemzők nem várnak változást az alapkamatban, ugyanakkor ez lesz a jövő hét legfontosabb eseménye.

A hét második fele is sűrű lesz

Szerdán
közli a KSH az ipari termelői árak tavaly decemberi és éves alakulásáról szóló statisztikát. Tavaly novemberben az ipari termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ugyanúgy, mint októberben. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak. A belföldi értékesítési árak átlagosan 4,8 százalékkal nőttek, ezen belül a kétharmadnyi súlyt képviselő feldolgozóipar árai 6,5 százalékkal. Az ipar exportértékesítési árai 4,4 százalékkal nőttek az előző év novemberéhez képest.

Végezetül pénteken jelenik meg a külkereskedelmi termékforgalom tavaly novemberi alakulásának második becslése. A január 9-én közzétett első becslés szerint tavaly novemberben a kivitel euróban számolt értéke 6,1 százalékkal, a behozatalé 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi többlet 79 millió euróval kevesebb, 718 millió euró volt. A múlt év első 11 hónapjában az export 8,8, az import 11,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az exporttöbblet 1,493 milliárd euróval kisebb 7,741 milliárd euró lett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG