Romos épület Suakin-ban. (Fotó: Wikimedia Commons/Bertramz)

Erdogan elnök az elmúlt hetekben meglepően békülékeny hangnemben beszélt az EU-ról és Németországról, szavai szerint „nincs probléma velük”. December utolsó napjaiban a diplomáciai enyhülés volt érezhető Ankara és Washington viszonyában is: az USA egy hete bejelentette, hogy ismét ki fognak adni vízumokat Törökországban, miután megfelelő garanciákat kaptak arra, hogy nem tartóztatják le, vagy nyomoznak a munkájukat végző konzulátusi munkatársakkal szemben.

Erdogan gesztusainak a Nyugat irányába egyszerű oka van: Törökország számára a Nyugat elvesztette a stratégiai jelentőségét és az ország inkább egy önálló regionális hatalmi pozíció kiépítésébe fogott, ahelyett, hogy szorosan betagozódna egy nyugati nemzetközi szövetségbe. Mivel Ankara a mai napig a NATO második legerősebb szárazföldi haderejével bíró tagállama, a védelmi szövetség jobban teszi, ha időben felkészül az új felállásra a turbulens térségben.

Az új lépés

Erdogan, az önjelölt „neo-ottomán szultán” tehát szorgalmasan rakosgatja a bábukat a térségben geopolitikai játszmája keretében. A legújabb sakkhúzása karácsony előtt érkezett, amikor váratlanul megegyezett Szudánnal arról, hogy felujítja Suakin kikötőjét a Vörös-tenger partján, amely azután mind a török civil-, mind a török hadihajók számára megnyílik. Az egykori ottomán kikötő tranzit-állomásként működött muszlim zarándokok számára Mekka irányába – most Erdogán vissza akarja állítani ezt a funkcióját, a török hadsereg közvetlen felügyelete alatt.

Káncz Csaba

Suakin jelenleg egy Szudánhoz tartozó sziget, de 1517-ben még I. Szelim oszmán szultán katonai főhadiszállásaként szolgált. A brit gyarmatosítók aztán kiszorították az ottománokat és saját bázisukat hozták létre 1883-1885 között. 1922-ben Szudán vette át, de 1939-ben magára lett hagyva a kikötő. Suakin mostani felujítása egy tágabb, 650 millió dolláros megállapodás része, amelynek keretében Ankara egy új repteret épít a főváros, Kartúm számára és befektet a szudáni gyapot-termesztésbe, elektromos iparba és gabona-silók építésébe.

Szaúd-Arábia roppant ideges ettől a döntéstől és erre minden oka meg is van. Először is a török csapatok veszélyesen közel kerülnek szaúdi területekhez, tekintve a sziget közelségét a szaúdi Dzsidda kikötőjéhez.

Másodszor, Rijád joggal gyanakodik arra, hogy Erdogannak ehhez az ambíciózus szudáni programhoz nem volt meg a pénze és valójában katari alapok segítségével hatol be arab területekre. Márpedig tavaly június óta Szaúd-Arábia blokád alatt tartja Katart, mivel az támogatja a Muszlim Testvériséget és Iránt.

Egyiptom is a plafonon

Nem véletlen tehát, hogy Egyiptomban is leolvadtak a biztosítékok, hiszen a Muszlim testvériség tagja, egyben volt egyiptomi elnök, Muhammad Morszi jelenleg is börtönben ül. Mi több, Egyiptom és Szudán között megoldatlan területi konfliktus is van (Halaib Háromszög), ahova az 1990-es évekbe Kairó még csapatokat is vezényelt. De Kartúm most megerősítve érezheti magát a vitában, török hátszéllel.

Ankara egyébként tavaly ősszel már létrehozta katonai bázisát a térségben, a viharvert Szomáliában, miután Kína is haditengerészeti kikötőt állított fel Dzsibutiban. Érdekes módon miközben mind Irán, mind Törökország, mind Kína, mind az Egyesült Arab Emírségek erősítik katonai pozícióikat a Vörös tenger partján, Moszkvának nincsen állandó bázisa a térségben és Washingtonnak is csupán egy, Dzsibutiban. Az amerikai hadihajók nem kötnek ki a Vörös-tengeren – az Ötödik flotta a Perzsa-öbölben állomásozik, míg a Hatodik flotta Nápolyban – így egy stratégiai fontosságú terület továbbra is nyitott a frissen érkezőknek – mármint természetesen azoknak, akiknek van merszük oda betenni a lábukat.

Káncz Csaba jegyzete