1p
A Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének tagjai jó tárgyalásokat folytattak ukrán tisztviselőkkel, és az IMF munkatársai akár már pénteken visszautazhatnak Washingtonba - mondta Gerry Rice IMF.

Az IMF tényfeltáró bizottsága a múlt héten utazott Kijevbe, hogy felmérje Ukrajna gazdasági helyzetét, és tárgyalásokat kezdjen egy esetleges pénzügyi mentőcsomagról.

Az új ukrán vezetőség korábban azt jelezte, hogy egy legkevesebb 15 milliárd dolláros IMF-támogatásra számít, hogy fedezze kiadásait és elkerülje az államcsődöt.

"Tudomásom szerint a Kijevben folytatott megbeszélések jól haladtak, nagyon jó véleménycsere alakult ki" - nyilatkozta Gerry Rice, majd hozzátette, hogy az IMF küldöttség hamar visszaérhet Washingtonba, hogy ott megvitassa a helyzetet a Valutaalap vezetőivel.

Az IMF azonnal reagált a kérésre

Az ukrán pénzügyminisztérium február végén kérte az IMF-et arra, hogy küldjön mihamarabb szakértőket az országba egy legalább 15 milliárd dolláros hitelmegállapodás előkészítésére.

Az IMF vezetője azonnal pozitív választ adott. Christine Lagarde azt mondta, hogy az IMF és a nemzetközi partnerei között folyik az egyeztetés a segítségnyújtás lehetőségéről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elemzők se értik, mi történik Németországban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 12:43
A vártnál is nagyobb mértékben romlott a hangulat a német gazdaságban.
Makro / Külgazdaság A norvégok megint kaszáltak majdnem 70 milliárd dollárt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 11:53
Nemzeti vagyon gyarapítása norvég módra.
Makro / Külgazdaság Drágább vagy olcsóbb lesz a tankolás szerdától?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:42
Becsapós kérdés.
Makro / Külgazdaság Egy fegyverszünetet már aláírt Trump – az utolsó pillanatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 10:09
Néhány órával azelőtt, hogy élesedtek volna a „vám-atombombák”.
Makro / Külgazdaság Kemény számok jöttek Oroszországból – ezért is akarhat tárgyalni Putyin?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 09:34
A kivitel csökken, a behozatal nő.
Makro / Külgazdaság Mélyrepülésben a németek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:53
Még nem érte el a 2019-es szintet a légiutas-forgalmuk.
Makro / Külgazdaság Meglepően optimista előrejelzés érkezett a vámháború hatásairól
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 11:17
A WTO néhány hónappal ezelőtt prognosztizált csökkenés helyett a globális árukereskedelem növekedésre számít.
Makro / Külgazdaság Árcsökkenéssel kedveskedhetnek a benzinkutasok az autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 10:39
Amennyiben követik a nagykereskedői árakat, a benzin és a gázolaj literje is bruttó 2-2 forinttal lehet olcsóbb keddtől.
Makro / Külgazdaság Bosszankodhat Putyin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:11
Az orosz kiskereskedelmi forgalom növekedése lassult júniusban.
Makro / Külgazdaság Váratlan fejleményre ébredtek a kínaiak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:37
Növekedés helyett stagnált az éves infláció júliusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG