Hirdetés
Hirdetés

Nagy fordulatot hozhat 2019 a devizahitelesek ügyében

2018. december 07., 08:39
Cimkék
devizahitel
, Kúria

Újra előveszi a Kúria a devizahiteles pereket.

Átfogó vizsgálatot indít jövőre a Kúria a devizahiteles ügyek kapcsán – jelentette be a legfőbb ítélkező fórum évértékelőjén a testület polgári kollégiumának vezetője.

Wellmann György közlése szerint az év első felében – az egyes ügyek tapasztalatai alapján – a devizahiteles pereket tanulmányozó kúriai konzultatív testület egyebek mellett azt tanulmányozza majd, hogy mit tartalmaztak az egykori hitelek kapcsán kiállított kockázatfeltáró nyilatkozatok és az árfolyamkockázatról szóló, annak idején megszövegezett tájékoztatók – írja a Magyar Idők.

Hirdetés

Emellett bekérik az ország bíróságaitól majd azoknak a pereknek az aktáit, amelyekben azért mondta ki valamely devizahitel-szerződés semmisségét jogerősen az ítélkezés, mert az árfolyamkockázatról szóló figyelemfelhívás nem volt megfelelő.

Az árfolyamkockázat kérdése kapcsán egyébként manapság is számos alkalommal kell állást foglalnia a hazai igazságszolgáltatásnak; idén a Kúriára megközelítőleg négyszáz devizahiteles ügy jut el, s ezek között is szép számmal akadt az árfolyamkockázat megítélését firtató eset. A kollégiumvezető kitért arra is, hogy az Európai Unió bírósága előtt jelenleg fél tucat magyar devizahiteles ügy van, így elképzelhető, hogy a luxembourgi ítélkező fórum hamarosan újabb iránymutató döntést hoz.

– Az európai uniós ítéleteket alaposan elemezzük, s ha szükséges, a Kúria ennek megfelelően módosítja gyakorlatát, adott esetben megváltoztatja korábbi jogegységi határozatait, esetleg újat fogad el – fogalmazott Wellmann György.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Két próbatételt is túlélt az Orbán-kormány fontos szövetségese

Két próbatételt is túlélt az Orbán-kormány fontos szövetségese

Egy héten belül két bizalmi szavazást élt túl a lengyel kabinet: a kormányfő előbb a reformjai folytatására kapott felhatalmazást, majd egy korrupciós ügyben kezdeményezett voksolást is megnyert. A Jog és Igazságosság három éve került hatalomra Lengyelországban, és azóta – a magyar kormányhoz hasonlóan – rendszeres konfliktusban áll Brüsszellel. Legutóbb ugyanakkor engedett az uniós nyomásnak.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?