3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Hétfő délután vonulásos demonstrációt tartanak Budapest belvárosában, ezért több útszakaszt is lezárnak rövid időre. Kedden pedig az orosz elnök látogatása miatt kell a fővárosban fejetlenségre készülni.

A demonstráció útvonalán a keresztforgalomban néhány perces korlátozásokra kell számítani, nagyobb létszám esetén azonban 10-15 perces lezárások is lehetnek. Több járatunk útvonala módosulhat - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.

A Keletitől indulnak

Őrület lesz kedden is

Vlagyimir Putyin orosz elnök és delegációjának keddi, budapesti tartózkodása miatt több útvonalon időszakos terelésre, forgalomkorlátozásra, illetve lezárásra kell készülni. Hogy hol, mi lesz lezárva? Merre ne menjen kedden? Itt olvashat részleteket >>>

A rendezvény résztvevői a Keleti pályaudvarnál gyülekeznek, ahonnan a Baross tér–Rákóczi út–Blaha Lujza tér–Erzsébet körút–Teréz körút–Nyugati pályaudvar–Bajcsy-Zsilinszky út  útvonalon haladnak. A felvonulás idején a keresztforgalomban kb. 5 perces szakaszos útlezárásokra lehet számítani, nagyobb létszám esetén azonban 10-15 perces lezárások is lehetnek. A vonulás után a demonstrálók a Bajcsy-Zsilinszky úton a Podmaniczky utca torkolatánál tartanak rendezvényt. Ennek előkészítő és bontási munkái miatt várhatóan 17 és 23 óra között a Bajcsy-Zsilinszky utat lezárják a Podmaniczky utca és a Nyugati tér között.

A BKK szerint a demonstráció miatt hétfőn várhatóan 17:00 és 17:30 között az alábbi forgalmi változásokra kell számítani:

20E autóbusz: a járat Káposztásmegyer, Szilas-patak felé és Keleti pályaudvar M végállomás felé is kihagyja a Keleti pályaudvar M megállóhelyet.

30-as, 30A, 230-as autóbusz: a járatok mindkét végállomás irányában kihagyják a Keleti pályaudvar M, és a Verseny utca megállóhelyeket.

5-ös, 7-es, 7E, 107-es, 110-es, 112-es, 133-as, 178-as, 233-as, 239-es autóbusz: mindkét irányban a Rákóczi út–Kerepesi út–Dózsa György út–Thököly út érintésével haladnak. A buszokra a Keleti pályaudvar M megállóhely helyett a metrópótló buszok ugyanilyen elnevezésű megállójában lehet fel- illetve leszállni a Kerepesi úton.

8-as, 178-as autóbusz: a buszok terelve közlekednek, nem érintik a Keleti pályaudvar M végállomást. Ideiglenesen a Keleti pályaudvar M elnevezésű megállóban lehet fel-, illetve leszállni a metrópótló autóbusz megállóhelyén a Kerepesi úton, illetve a 30-as, a 30A és a 230-as buszok megállójában.

73-as, 76-os trolibusz: a BKK oldalán olvasható közlemény szerint, amennyiben a demonstráción résztvevők száma azt indokolttá teszi a 73-as és a 76-os trolibusz módosított útvonalon, a Keleti pályaudvar M helyett az Ötvenhatosok tere felé közlekedik. Az Ötvenhatosok tere felé kimaradnak a Munkás utca és a Keleti pályaudvar M megállóhelyek, valamint a Keleti pályaudvar M végállomás.

Ideiglenes megállóhelyek:

  • Rottenbiller utca / István utca (a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye),
  • Nefelejcs utca / István utca (a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye),
  • Ajtósi Dürer sor (a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye),
  • Ötvenhatosok tere (a 74-es, a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelye). Az Arany János utca M, illetve a Jászai Mari tér felé a járatok nem érintik a Keleti pályaudvar M és a Munkás utca megállóhelyeket
  • Ötvenhatosok tere (a 74-es, a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelye),
  • Dembinszky utca (a 74-es trolibusz megállóhelye),
  • Nefelejcs utca (a 74-es trolibusz megállóhelye).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hogyan védhetjük az izületeinket az ülő munka adta nehézségektől?
Márkázott tartalom | 2024. április 29. 19:45
Az ülő munka legalább olyan szinten terhelheti az ízületeket, mintha kemény fizikai munkát végeznénk. Gyakran pedig 40 óránál is többet töltünk a számítógép előtt ülve, ezért különösen fontos, hogy tudatosan védjük az ízületeinket. Mit tehetünk egészségünk érdekében? Mutatjuk a leghasznosabb tippeket!
Vásárló Örömteli hír érkezett a magyar benzinkutakról
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 11:24
Olcsóbb lesz megtölteni a tankokat. 
Vásárló Bevetik a "mindent tudó" tanácsadót az élelmiszereknél
Privátbankár.hu | 2024. április 28. 15:28
Komoly változás jöhet az élelmiszer- és italpiacon, miután minden vállalat a mesterséges intelligenciára támaszkodva akar versenytársai fölé kerekedni. 
Vásárló Használtcikk-forradalmat hirdet a Decathlon
Buksza blog | 2024. április 28. 14:41
Magasabb szintre emeli használtcikk-üzletét a Decathlon.
Vásárló Ki lehet mosni a legkoszosabb ruhákat is 15 perc alatt?
Buksza blog | 2024. április 28. 12:57
A távmunka egyik kevésbé ismert mellékhatása, hogy sokan többet sportolnak, amihez nem az öregebb pólókat használják, hanem az úgynevezett athleisure ruházatot. Ennek is van azonban egy mellékhatása.
Vásárló Meglepő újdonsággal állt elő az Aldi, mérföldkő lehet a boltlánc életében
Buksza blog | 2024. április 28. 08:33
Az Aldi és építőipari beruházó partnere új szintre emelte Németországban közös tevékenységét azzal, hogy többre vállalkozott egyszerűen egy új áruház felépítésénél. A bolt felett lakóház épült.
Vásárló Búcsú az 1687 milliárd forintos értéktől: eladósorba kerülhet a Dr. Martens
Buksza blog | 2024. április 23. 10:07
Az elmúlt hónapokban egymás után érkeztek a rossz hírek a legendás Dr.Martens bakancsokat gyártó vállalat háza tájáról, aminek a márka önállóságának elvesztése lehet a következménye.
Vásárló Inkább a pénzre szavaztak: maradnak a kínálatban az egészségtelenebbnek mondott élelmiszerek
Buksza blog | 2024. április 23. 07:44
Elbukott egy olyan civil szervezet támadása a kényeztető csokoládék ellen, amely azt gondolja magáról, hogy a hozzá hasonló felvilágosult csoportoknak meg kell védeniük az embereket saját maguktól.
Vásárló Csempésszünk egy kis zöldet bárhová!
Márkázott tartalom | 2024. április 22. 16:32
A szép, zöld, gondozott fűfelület nagyon vonzó és kellemes látványt nyújt. Azonban tény, hogy sok odafigyelést is igényel. A rendszeres fűnyírás, öntözés, esetlegesen a gyomirtás vagy a különféle növényvédelmi kezelések időt és energiát igényelnek. Emellett költségesek is, és még a környezetet is terhelik.
Vásárló Visszafordultak a magyar diszkontok
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2024. április 22. 05:31
Fordult a kocka a magyarországi diszkontláncokban a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése szerint áprilisban. Miközben februárról márciusra drágább, most olcsóbb lett a kosár. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG