8p
A bitcoin meredek emelkedése ismét tömegek figyelmét irányítja rá. Megszerezni nem is olyan egyszerű, ha valaki nem akar rá pénzt költeni. A kattintgatás nem kifizetődő, de lehetsz koldus, végezhetsz apró szolgálatokat, vagy lottózhatsz ingyen. Esetleg fogadhatsz politikusok halálára is. Koldusok és magamutogatók is hajtanak rá.

A legtöbb Bitcoinnal foglalkozó alapmű azzal kezdi, hogy ezt a különleges elektronikus pénzt elsődlegesen bányászattal lehet előállítani, ami nagy számításigényű feladványok megoldását jelenti. Ez így is van, csak annyira megnehezedtek ezek a feladatok, hogy most már speciális hardver, direkt erre gyártott processzorok, valóságos szuperszámítógépek nélkül szinte lehetetlenné vált a bitcoin-gyártás.

Bányássz, béka?

A számítástechnikában kicsit jártasabbak között még felmerülhet, hogy esetleg egy nagyobb csapathoz csatlakozva, egy „bányászközösségnek” bedolgozva, esetleg egy bányászprogramot a háttérben, a számítógép ráérő idejében vagy képernyővédőként futtatva lehetne valami kis pénzt keresni. Állítólag már ennek is bealkonyult, már azt az áram-felhasználási többletet sem termelné ki, amit a processzor megnövekedett teljesítménye okoz. Ha meg a munkahelyi gépet használjuk, könnyen megorrolhatnak ránk. (Valószínűleg ezért zár be a napokban az egyik ezzel foglalkozó cég, a Bitmint is.)

Vannak még olyan szolgáltatók, amelyeknél lényegében számítási kapacitást lehet bérbe venni, egyfajta részesedést vásárolunk egy bitcoin-bányászati vállalkozásban, jellemzően bitcoinért. Hogy ez mennyire biztonságos és kifizetődő, mekkora kockázatokkal jár, például ha a másik fél nem teljesíti a vállalásokat, és mondjuk, valahol Hongkongban vagy Szibériában tartózkodik, vagy a gépekbe belevág a villám, arról nem foglalnánk állást.

Kattintgatásért bitcoint

Sok olyan oldal van, ahol reklámokra kattintásért, esetleg videó-nézegetésért fizetnek, de nem árt előtte számolni. Az egyik helyen adott 0,000003 BTC bónusz például akkor mennyit is ér? Csak úgy hozzávetőleg 0,3 dollárcentet, ami mindössze 60 fillér. A Coinad.com-on néhány nappal ezelőtt mindössze 0,0000065 bitcoint sikerült összegyűjteni pár perc alatt, hirdetések végigkattintgatásával, ami úgy 1,5 forintot ér.

Ráadásul 24 óránként csak egyszer mehetsz végig a hirdetéseken és kevés a hirdetés. Valamint csak 0,0003 bitcoin (mintegy 70 forint) összegyűjtése után lehet azt elvinni az oldalról, ami ezzel a tempóval másfél hónapig is eltarthat. Ennél még akkor is jobban jársz, ha elmész takarítani vagy mosogatni valahová esténként vagy hétvégenként.

Nem leszel Zuckerberg

Még ha újra százszorosára megy fel a bitcoin ára, akkor sem leszel egy Zuckerberg, egy rendes tábla csokira sem lesz elég, és akkor még nem számoltunk a villanyszámlával és a számítógép amortizációjával (elhasználódásával). Talán a legalacsonyabb bérű ázsiai országokban, lopott árammal és teljes munkaidőben ezen dolgozva sikerülhet összeszedni egy ottani 10-20 dolláros havi bért. (Lehet az is, hogy az árakat éppen ehhez a szituációhoz kalkulálták ki.)

Vigyázz az adataidra

Hasonló a helyzet a Freebitco.in nevű oldalnál is, ahol óránként egyszer szert tehetünk szerint mintegy 10-30 magyar fillér értékű bitcoinra, abban a reményben, hogy esetleg megütjük a pár tízezer forint értékű (0,1 bitcoin körüli) főnyereményt. Az oldalon egyébként a Shopline magyar nyelvű hirdetései is megjelentek. Egy egész sor hasonló, elvileg ingyen bitcoint kínáló hirdetőszolgáltatást találhatunk (gyűjtemények például itt, itt és itt), de felettébb nagy óvatossággal kell eljárni.

Könnyen bele lehet futni olyan oldalakba is, ahol előfizetéses, emeltdíjas SMS-el működő szolgáltatást – például csengőhangokat, tombolát– kínálnak, aki nem tud jól angolul, és megadja a számát, komoly kár érheti. Mobilszámot, bankkártyaszámot, bankszámlaszámot, fő e-mailünket vagy más fontos adatokat inkább ne adjunk meg sehol.

Ingyen lottózhatsz, de minek?

A különböző szerencsejátékokkal meg az a helyzet, hogy vagy bitcoint kell rá feltenni, amit el is veszíthetünk, és akkor már nem ingyenes. Vagy, ha teljesen ingyenes a részvétel, például a reklámokból, akkor minimálisak a nyereségek.

Számoljunk mikróban

Apró, pár forintos vagy filléres, 1-2 dollárcentes vagy még kisebb összegeket is gyakran fizetnek az interneten, például reklámokra való kattintásért. Ezeket sokszor mikrobitcoinban (μBTC), a bitcoin egymilliomod részében adják meg, ami 0,000001 bitcoin, öt nulla van az első szám előtt. Egy mikrobitcoin értéke mostanában, az egyszerűség kedvéért kereken ezer dolláros tőzsdei árfolyammal számolva, egy ezred dollár, azaz 0,1 cent, azaz körülbelül 22 magyar fillér.

Gyakran használják még a „satoshi” kifejezést is, ami a bitcoin állítólagos feltalálójáról kapta a nevét, és a bitcoin százmilliomod-, avagy a millibitcoin egyszázad része. (További mértékegységekről itt.) Jól hangzik, hogy kaptam 500 satoshit, de az már kevésbé, hogy ez csak 11 fillér, 0,5 μBTC, valószínűleg még a villanyszámlát sem fedezi.

A Freebitcoinlottery oldalon például az 5000 mikrobitcoinos főnyeremény látszólag jól hangzik, csakhogy ez mindössze 5 millibitcoin, azaz 0,005 bitcoin, 1000 forint körül van, pár sör ára. De legalább kipróbálhatjuk, mennyire nagyon-nagyon nehéz eltalálni 49-ből hat számot, és talán nem verjük el valódi pénzünket feleslegesen a való világban.

Legalább többet fizet, mint a magyar állam

Annyit meg kell hagyni, hogy az olcsón üzemeltetett netes szerencsejáték-oldalaknak lehet egy nagy előnye. Egyes helyeken a bevételek, a „lottószelvény-árak” 98 százalékának kifizetését ígérik, mint például itt. Ugyanez a magyar állami szerencsejátékoknál csak valahol 50 százalék körül mozog, a többit elviszik az adók és a költségek.

A 98 százalék ehhez képest nagyon jó ajánlat, bár természetesen így is azt jelenti, hogy a játékosok összessége mindig veszít valamicskét, a szervező pedig mindig nyer. De persze ez így van szinte minden szervezett szerencsejátéknál, különben nem érné meg. A részvételt egyébként valószínűleg tiltják a hazai jogszabályok, de a névtelen és nagyon nehezen vagy nem lenyomozható bitcoinnak hála, valószínűtlen, hogy kiderüljön.

Az ismeretlen, a semmiből előtűnő, ki tudja mely országban székelő cégecskék, ha egyáltalán meg van adva cégnév, persze biztosan nem a megbízhatóságukról híresek. Ha eltűnik a tétekkel, vagy nyersz és nem fizet, soha meg nem lehet találni, be nem lehet perelni. (A cikk a kép után új oldalon folytatódik.)

---- Koldusok, bérgyilkosok és magamutogatók ----Te is lehetsz koldus – most!

Érdekes színfoltja a Bitcoinnak, illetve általában az internetnek a „cyberbegging”, a virtuális koldulás. Minek fagyoskodj az utcán egy szájharmonikával vagy egy beteg kutyával, ha otthon, a jó meleg szobából, a laptopoddal is tudsz koldulni? Különböző internetes oldalakon adhatod elő, hogy miért is van szükséged sürgősen 10-20 dollárra, bitcoinra, vagy millibitcoinra, például itt.

Olyan egyszerűbb kérések voltak az oldalon nemrég, mint „légyszi, segítsetek visszafizetni a diákhitelemet”, vagy „adjatok egy kis bitcoint, hogy kipróbálhassam, milyen is az és be akarok-e nagyobb összeget fektetni”. Az adományért cserébe azonban sokszor különböző kisebb szolgáltatásokat is felajánlanak, komolyabbakat és komolytalanabbakat. „Bármilyen munkát elvállalok, csak hogy összejöjjön végre a 3D monitor”, „kirakok egy Rubik-kockát bitcoinért”, „bármely kérdést megválaszolok Kínával kapcsolatban”, „eléneklek neked egy dalt a szexi hangommal”, hosszú a sor egészen egyes illetlen, sőt obszcén ajánlatokig.

Bugyik és trollok

Hasonlóan legfeljebb a félkomoly kategóriába sorolható a Forbitcoin oldal, ahol a tagok szintén különböző szolgáltatásokat kínálnak bitcoinért. Eladom neked a használt bugyimat 0,1 bitcoinért, lefényképezem valamely testrészemet, trollkodom az ellenségeidet 0,2 bitcoinért és más szórakoztató szexuális és agyament ötletek tárháza volt. (Úgy tűnik, már csak az árakból ítélve is, már régen nem frissül az oldal, időnként be sem jön.)

A legabszurdabb felhasználási lehetősége a Bitcoinnak mégis feltehetően az „Assasination Market”. Itt fogadásokat lehet kötni konkrét személyek, például politikusok halálának időpontjára Ami elvileg azt is eredményezheti, hogy valaki sok pénzt nyer, ha az illetőt meggyilkolják, ezért maga cselekszik, azaz gyilkol...

Rövidke még a halállista

Az anarchista jellegű oldalon 124,14 bitcoint, csaknem 140 ezer dollárt gyűjtöttek Ben Bernanke amerikai Fed-elnök halálára, ő a listavezető. Ennek csak harmada, 40,26 bitcoin jött össze Barack Obama elhunyta esetére. Az oldal a „darknet” vagy „deepweb”, az internet titkosított részén, a Tor böngészővel is elérhető. Gyanús egyébként, hogy az összegek két hete nem változtak. Magyar politikus nincs az – eléggé rövid – halállistán. (Frissítés: cikkünk írása óta ez az oldal is vagy meszűnt, vagy más helyre költözött.)

Konklúzió? Talán annyi, hogy nincsenek csodák, nincs ingyenebéd, a bitcoint sem adják ingyen, legalábbis nem számottevő mennyiségben, meg kell dolgozni érte. Az értelmes munkákat kínáló weboldalak között nézünk majd körül legközelebb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Értékálló otthonok: milyen szempontok alapján érdemes tervezni?
Márkázott tartalom | 2026. június 24. 07:25
Az ingatlanpiacon gyakran hallani, hogy egy jó elhelyezkedésű lakás vagy ház hosszú távon is megőrzi az értékét. A lokáció valóban meghatározó tényező, de korántsem az egyetlen. Egy otthon értékállóságát az is jelentősen befolyásolja, hogy mennyire tud alkalmazkodni az idő múlásával a változó igényekhez, mennyire praktikus a kialakítása és milyen minőségben készült el. Azok a döntések, amelyek az építkezés vagy felújítás során elsőre csupán kényelmi szempontnak tűnnek, évekkel később komoly értéknövelő tényezővé válhatnak.
Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG