Hirdetés

Vízművet a sivatagba? - szaúdi-magyar vízügyi együttműködésről tárgyaltak

2012. május 04., 12:33
MTI

Vízművek építésének és üzemeltetésének lehetőségeiről, a szennyvíztisztítás területén történő együttműködésről és szakemberek cseréjéről tárgyalt Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár pénteken.

Hirdetés
(Fotó: Wikimedia Commons)
(Fotó: Wikimedia Commons)

A megbeszélés után a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, Szaúd-Arábiában mélységi vizeket használnak, illetve a tengervíz sótalanításával állítják elő az évi csaknem kétmilliárd köbméter vizet, amire az országnak szüksége van. A tárgyaláson felmerült az együttműködés lehetősége vízművek építésében és üzemeltetésében, illetve a szennyvíztisztítás területén - közölte Illés Zoltán. Magyarország pedig ezen a területen technológiákkal, mérnöki tudással rendelkezik.

Egyeztettek szakemberek cseréjéről, amelynek keretében a Vidékfejlesztési Minisztérium fogad, illetve küld is vízügyi szakembereket Szaúd-Arábiába, hogy tanulmányozzák az ottani igényeket és gyakorlatot - mondta el az államtitkár. A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a konkrét programokról a közeljövőben szakértői szinten folytatódnak a tárgyalások, egészen a megvalósításig.

Szaúd-Arábia sok területen, egyebek közt a felszín alatti vizek felhasználása, illetve a felhasznált víz kezelése kapcsán működne együtt Magyarországgal - mondta Abdallah al-Huszain. A szaúdi miniszter közölte: Magyarországon a kommunális vízfelhasználás szinte teljes egészében a felszín alatti vizekből történik. Ez közös pont, így az együttműködés mindkét fél számára előnyös lehet - tette hozzá.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Egyetem, esküvő vagy ékszer? Ön mire gyűjt a gyerekének?

2013. május 22., 19:30
Egyetem, esküvő vagy ékszer? Ön mire gyűjt a gyerekének?

A családok többsége egyetért abban, hogy még a szülők nyugodt nyugdíjas évei sem annyira fontosak, mint a gyerek boldogulása. Bár sokan vannak, akik egyelőre nem tudják, hogyan biztosítsanak elegendő pénzt, amíg a gyerek önálló nem lesz, a többség ugyanarra spórol, vagy spórolna.

Utánajártunk

  • Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    2013-05-22 06:10:00

    Az egykori nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami nekik járt volna, az ombudsman szerint ez alkotmányos alapjogot sért. Az NGM máshogy látja.

  • Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    2013-05-17 06:15:00

    Miközben tizedszázalékokon vitázik a magyar kormány az EU-val, szinte lehetetlen ilyen pontossággal előrejelezni a költségvetés várható hiányát. Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés: miről is vitatkozunk igazából?

  • Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    2013-05-08 06:15:00

    Az állam az elmúlt években szigorú gazdálkodásra kényszerült, és a nyugdíjpénzeket is magához vette, mégsem esett az adósságráta - miért?

  • Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    2013-05-15 06:15:00

    Hónapokkal ezelőtt szinte minden nap lehetett találkozni uniós támogatású nyelvtanfolyamok felhívásaival. Utánajártunk, hogyan áll az oktatás.

  • Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    2013-05-06 06:20:00

    Alig több mint fél évtized alatt több mint 3 ezer milliárd forinttal csökkent az állami kiadások reálértéke. Felzárkózunk a versenytársakhoz - de mekkora árat fizetünk érte?

Facebook

Szavazás

Ön tudja táboroztatni gyermekét a nyáron?

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét: