Hirdetés

Elrendelte a külügyminiszter: evakuálják a magyarokat

2017. szeptember 11., 11:24

Saint Martin szigetéről kell 9 magyart kimenekíteni.

Saint Martin (Forrás: Google Maps)
Saint Martin (Forrás: Google Maps)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter utasítást adott az Irma hurrikán által sújtott szigeten tartózkodó magyar állampolgárok mielőbbi evakuálására. Kilenc állampolgárról tudnak, főleg párokról Közülük hattal közvetlenül, hárommal családtagjaikon keresztül tartják a kapcsolatot.

Szijjártó Péter közölte: a holland és az amerikai válságközponttal folyamatos kapcsolatban állnak, de azok egyelőre saját polgáraik mentésével vannak elfoglalva.

Hirdetés

Emellett egy amerikai hajóval is kapcsolatban vannak, illetve utasítást adott repülőgép bérlésére Dominikán. Ugyanakkor a természeti csapás nyomán az infrastrukturális és kommunikációs lehetőségek megcsappantak, és eddig csak katonai gépek kaptak leszállási engedélyt.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Ez az egyetlen dolog, ami megfékezheti az árfolyamok száguldását

Ez az egyetlen dolog, ami megfékezheti az árfolyamok száguldását

Csúcson, mármint csúcs alacsonyan áll a hazai államkötvények hozama. A részvényárfolyamokról minden nap megemlékezik a sajtó, a kötvényekről szinte soha, pedig a magyar befektetőknek is sokkal több van belőlük, mint részvényekből. Régen várnak a szakemberek egy kötvénypiaci fordulatra, amely azonban nem akar megérkezni.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Napi kommentár - videó

Hirdetés

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • szeptember 18
    Fogyasztói árindex (végleges) - augusztus
    szeptember 19
    Monetáris Tanács kamatdöntő ülése;
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - szeptember
    ZEW index - szeptember
    Adobe - 2017 Q3
    FedEx - 2018 Q1
    szeptember 20
    KSH: Keresetek - január–július
    MNB: Negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok - első közlés 2017. II. negyedév + revízió 2014.I.n.év - 2017.I.n.év
    ÁKK: 2022/A államkötvény csereaukció, 2019/C - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Fed kamatdöntő ülése
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - augusztus
    Import (év/év) - augusztus
    Export (év/év) - augusztus
    szeptember 21
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - szeptember
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - szeptember

    szeptember 22
    KSH: Kiskereskedelem - július
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?