Gerry Rice elmondta, hogy az IMF kapcsolatban áll mind a magyar kormánnyal, mind az európai partnerekkel "az összes szükséges intézkedéssel kapcsolatban, beleértve az EU-kötelezettségszegésen túlmutatókat, a központi bank függetlenségének biztosítása érdekében."
Iryna Ivaschenko, a valutaalap budapesti képviseletének vezetője korábban elmondta: akkor kezdődhetnek meg a tárgyalások a magyar kormánnyal, ha az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályok megoldódnak. Készen állnak a tárgyalásra, amint a még fennálló kérdések, például a jegybankkal kapcsolatban, megoldódnak - mondta Iryna Ivaschenko, hozzátéve: a labda igazán a magyar kormány oldalán, pályáján pattog.
Az IMF mellett az EKB is az MNB függetlensége mellett emelt szót. Az EKB véleménye szerint az MNB-törvény hatályos rendelkezései a módosított törvénytervezetben szereplő, jó irányban tett elmozdulás ellenére sem kellően előrevivőek a központi bank függetlenségének helyreállításához. Részletek>>
Még nem tűzték ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Magyarország közötti tárgyalások megkezdésének dátumát - jelentette ki Gerry Rice, az IMF szóvivője. Az valutaalap szerint a jegybanki függetlenséggel kapcsolatban a kötelezettségszegési eljáráson túlmutató lépések szükségesek.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Ultraortodox zsidó zarándokokat vettek célba palesztin fegyveresek
35 perce
-
Nagyon aggódik az Európa Tanács a grúziai erőszak miatt
körülbelül 1 órája
-
„Dinamikus, sportos és stílusos” – Magyar Péter és a választási törvény módosítása a nemzetközi lapokban
2 órája
-
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
2 órája
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
3 órája
-
Átlépte a 900-at az üres háziorvosi praxisok száma
3 órája
-
Hatalmas dobásra készül a két nagy japán autógyár
4 órája
Mfor.hu Top24
- Mégis megkapja az Egészséges Budapestért Program az eddig nem teljesült beruházásokat?
- Lázár János: Választási vereség esetére is van fideszes forgatókönyv
- Lázár János kapott 26 milliárd forintot
- Stílszerűen búcsúzott az óévtől Matolcsy György és csapata
- Borít Zugló új polgármestere: feljelentést tett, hatalmas lehet a kár
- Nézze csak, mennyit kell fizetni egy euróért Matolcsy Györgyék döntése után!
- Elképesztő, hogy mit mondott Szentkirályi Alexandra
Makro / Külgazdaság
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság
Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság
Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság
Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság
Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság
Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság
Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság
Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság
Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
Makro / Külgazdaság
Megint emelkednek az üzemanyagárak, és még csak ezután jön a feketeleves!
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 11:32
Még a januári adóemelés előtt is drágul a tankolás.
Heti top
- Az orosz légvédelem leszedett valami nagyot az égről 2024. december 14. 18:05
- Leégetik az észak-koreai elhunytak arcát az oroszok, állítja Volodimir Zelenszkij 2024. december 17. 07:18
- Itt az új felmérés: zuhan a Fidesz, hasít a Tisza, öt párt juthat be a parlamentbe 2024. december 16. 14:01
- Nagyobbat zuhant a Fidesz, mint a forint 2024. december 16. 18:51
Havi top
- Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez 2024. november 21. 10:22
- Kiakadtak a németek: „Ennek következményei kell, hogy legyenek és lesznek is” 2024. november 18. 12:49
- Példátlan lépés az orosz lakosságtól 2024. november 23. 16:12
- Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt 2024. december 4. 13:00
A privátbankár ajánlja
- Mire kényszeríti a szokatlan választási vereség a japán kormányt? 2024. október 30. 05:42
- Bod Péter Ákos: Nem húz a motor – mi lesz az iparral? 2024. november 8. 05:41
- Miért lett drágább a lakás Kolozsváron, mint Bukarestben? 2024. október 21. 19:42
- Kamala Harris bukása után robbanhat be egy pofátlan kaliforniai fenegyerek 2024. november 15. 15:01
Friss
Nemzetközi
Ultraortodox zsidó zarándokokat vettek célba palesztin fegyveresek
Segített az izraeli rendőrség.
35 perce
Nemzetközi
A kivándorolt magyarok nem fognak örülni ennek az adatnak
A várakozásoknak megfelelően ismét gyorsult novemberben az éves brit infláció.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
-
MBH Bank: lelassult a munkaerőpiac feszességének oldódása2024. május 24. 13:39
Piac&Profit cikkei
-
Naponta 27 milliárddal gyarapodott a magyar lakosság
11:11
-
Amerika 20 milliárdosának vagyona nagyobb, mint Oroszország éves GDP-je
10:10
-
Hivatalosan is az utolsó helyre került Magyarország a háztartások fogyasztására tekintve
10:10
-
60 ezer tojást kellett azonnal megsemmisíteni
09:09
-
A családbarát kormány hatalmas pofont adott a fulladásos betegségben szenvedő 6 éven aluli gyerekeknek
09:09
Turizmus Online cikkei
-
Kiderült, idén milyen ételekből rendeltük a legtöbbet
10:10
-
Jótékonyság és ünnepi élmények a balatoni gyerekhotelben
09:09
-
Súlyos földrengés rázta meg a csendes-óceáni szigetcsoportot
09:09
-
Így profitálhat a szállodaipar a korszerű rendszerek használatából
08:08
-
Öt termálfürdő Horvátországban, amelyről lehet, hogy még nem hallott
08:08
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Itt már bizonyítottak az észak-koreai katonák — hatalmas lopást vittek véghez
2024. november 21. 10:22
-
Kiakadtak a németek: „Ennek következményei kell, hogy legyenek és lesznek is”
2024. november 18. 12:49
-
Példátlan lépés az orosz lakosságtól
2024. november 23. 16:12
-
Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
2024. december 4. 13:00
-
Szívhatja a fogát az Orbán-kormány: kellemetlen levél jött Brüsszelből
2024. november 18. 16:19
top 24
-
Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
2024. december 18. 05:42
-
Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
2024. december 17. 16:10
-
„Különleges művelet” – így csapott le Ukrajna az orosz birodalom szívében
2024. december 17. 18:33
-
Mindent bevallott az orosz tábornok felrobbantója
2024. december 18. 09:21
-
Az INA szíriai olajmezői most Hernádi Zsolték ölébe hullhatnak
2024. december 17. 15:39