Két prímszám szorzatának esete a magyar valósággal

   Az történt, hogy a Magyar Televízióban valaki mondott valamit, ami nem egészen volt úgy. Hanem kicsit máshogy. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy két prímszámnak legalábbis van szorzata. Mi több, a kettő, a három és az öt valóban prímszám, továbbá még az is igaz, hogy egytől hatig, a számok pontosan fele kettő, három vagy öt. Tehát annak a valószínűsége, hogyha kétszer dobunk kockával mindkét alkalommal prímszámot dobunk, valóban egynegyed. Egy hetvenhárom éves matematikatanár, aki korrepetálásból él, mondott valamit, ami nem egészen úgy van, és ez most egy ügy. Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de mintha nem ő lett volna az első. 

    A számtantudományban van valami kegyetlen. A dolgok úgy vannak. Nem nagyon van tétjük az igazságoknak, de amikor a számtantudományban valami igaz, akkor az az igazság nem ismer sem Istent, sem embert, sem ideológiát, sem magasabb szempontot, és teljesen mindegy, hogy kinek az unokaöccse mondja a hülyeséget, attól még hülyeség marad. 

   Ez a hetvenhárom éves matematikatanár minden valószínűség szerint ért annyira a számtantudományhoz, mint a Magyar Nemzeti Bank elnöke a közgazdaságtanhoz, és két másodperc alatt belátja, hogy tévedett, szemben a Magyar Nemzeti Bank elnökével, aki mondattanilag sem tudja értelmezi azt, hogy ő egyáltalán valamiben tévedhetett. Bizonytalan tudású figurák tucatjai mondanak egészen figyelemreméltó baromságokat különböző irányultságú televíziós csatornákon, ők nem a két prímszámot tudták rosszul egy pillanatra, hanem nagyjából mindent az egész életükben, és ez sokkal de sokkal többe került nekünk, mint a hetvenhárom éves matematikatanár, aki egy órányi korrepetálásért kevesebbet kér, mint az előbbiek negyedmásodpercnyi észosztásért. 

   (A prímszámok komoly dolgok. Tizenhét éves voltam, amikor kaptam egy könyvet a születésnapomra, amiben benne volt, hogy 1 és n között nagyjából a n/ log n darab prímszám van. Miért pont log n? Honnan ismerik a prímek a természetes logaritmust, mi ez az egész?  És nem mindegy egy kicsit?   A mai napig nem tudom a választ. Mi értelme annak, hogy azokat az igazságokat hajszoljuk, amelyeket, von Neumann szavaival, soha nem fogunk igazán megérteni, legfeljebb megszokni? Talán azért mert nincs más választásunk, mert túl szemüvegesek voltunk ötévesen, túl sokat olvastuk a nagymama világalmanachját a nagy fotelben, túlságosan megijedünk, amikor az ún. valódi világ ránk akarja rakni az összes terhét?  Egy olyan vallás papjai lettünk, amelynek a tanait rajtunk kívül senki sem érti? Most már mindegy.  )

  A hetvenhárom éves matematikatanár mondott valamit, ami nem egészen van úgy, és ez egész hátralévő életében kísérteni fogja. Ő lesz az Ember, Aki Szerint Két Prímszám Szorzata Prímszám. Vannak emberek, akik abból élnek, hogy semmi sincs úgy, mint ahogy mondják, akik karriert alapoznak arra, hogy semmihez sem értenek, akiknek nincsenek is prímszámaik, amelyeket összeszorozhatnának, és mégis szégyenkezés nélkül fognak meghalni. Édes Istenem, ugye olvasod a Vincentet?