Hirdetés
Hirdetés

Érthetetlen, miért zuhant négy százalékkal az OTP

Eidenpenz József, 2017. november 10., 18:57

Világszerte rossz volt ugyan a tőzsdék hangulata, de most Budapest nagyon alulteljesített: 2,1 százalékkal zuhant a BUX akkor, amikor mások csak pár ezrelékkel. A Mol is sokat esett, de az OTP a végén nagyon bezuhant, és közel négy százalékkal lett olcsóbb. A befektetőket főleg az amerikai adóreform körüli teljes bizonytalanság aggasztja.

Annak ellenére, hogy az OTP ma hajnali gyorsjelentése egybehangzó vélemények szerint jó lett, egész nap jelentősebb mínuszban mozgott a részvény, sőt a nap végén hirtelen még jobban beesett. Végül 3,8 százalékos zuhanással 10 050 forinton állt meg.

Hirdetés

A többi magyar részvényt sem vették ma, a Mol 1,8 százalékkal 3268-ra, a Telekom két forinttal 483-ra esett, a Richter 6920-on stagnált. Pedig e két utóbbi papír is jó vagy legalábbis nem rossz jelentést tett közzé a héten. A BUX így 2,1 százalékkal esett, le 40 ezer pont alá, az úgynevezett Mészáros- részvények is jelentős mínuszokat hoztak össze.

Már megint az adócsomag

A nemzetközi hangulat is rossz volt, a nagyobb csütörtöki esést egy kisebb pénteki követte, amit főleg a Trump-féle adócsomag halasztódásának, bizonytalanságának tudnak be. Ellentétek képviselőház és szenátus, konzervatív és liberális, konzervatív és konzervatív politikusok között, halasztás az ünnepek utánra, halasztás egy évvel. Nem csoda, hogy „A befektetők elveszítették a türelmüket”, „Még bizonytalanabbá vált az adócsökkentés” és hasonló címek hemzsegnek a sajtóban. Márpedig az utóbbi egy évben a Trump-rali egyik fő mozgatórugója az adóreform volt.

Gödörben a bóvlikötvények

A főbb nyugat-európai indexek 0,4-0,7 százalékkal estek, az EuroStoxx 50 pedig 0,5 százalékkal ment le. Az USA-ban csak 0,1-0,2 százalékos mínuszban vannak a legfontosabb tőzsdemutatók.

Aggodalomra ad okot az USA-ban a magas hozamú (high yield), illetve bóvlikötvény-piac (junk bond), miután a héten itt is csúnya áresés bontakozott ki. Jelenleg ezek a papírok mintegy 3,5 százalékos hozamfelárral forognak az amerikai államkötvényekhez képest, a hosszú távú átlag azonban 5,6 százalék a Marketwatch szerint. Ez azt jelenti, hogy még további ronda esés következhet be, ha csak az átlagot érik utol az árak.

Hogy szerez pénzt aTesla?

A Tesla augusztusban 5,3 százalékos hozammal kibocsátott kötvényei is 6,3 százalékos hozammal forognak már, és a részvény ára is sokat esett a gyorsjelentés után, ami rontja annak az esélyét, hogy a cég további tőkéhez jusson. Márpedig erre lassan megint szükség lesz, mert a cég a várakozásoknál is nagyobb sebességgel égeti el a készpénzt.

Továbbra is jönnek szép számmal gyorsjelentések, ma például a Siemens, a Macy´s vagy a Disney. A siemens másfél százalékot esett, a két amerikai cég részvénye pedig 3-4 százalékos pluszban van. Az Nvidia csipgyártó hat százalékkal szárnyal, a vállalat a bitcoin-őrületből profitál. A kriptodeviza-előállítás (úgynevezett bányászat) ma már komoly iparággá nőtte ki magát (óriási elektromosáram-felhasználással).

Leesett a bitcoin, az olaj, az arany

A bitcoin ugyanakkor, amely pár napja még majdnem 8000 dollárig szaladt fel, beesett 6700 dollárra. A forint mostanában alig akart elszakadni a 312 forinttól, de ma estére 30 fillérrel olcsóbb lett az euró, 311,70.

A kőolaj ma sokáig alig mozdult, nemrég azonban esni kezdett, most 0,7-0,9 százalékos mínuszban van. A nemesfémek is hasonló mértékű értékvesztést szenvedtek el. Könnyen lehet, hogy Venezuela csődöt jelent, miután nem fizette ki egy jelentős kötvénycsomag kamatát.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

4200 magyar veszítette el munkáját Ausztriában

4200 magyar veszítette el munkáját Ausztriában

Októberben az Ausztriában dolgozó magyarok száma minden más ország polgárainál jobban, majdnem 4200 fővel csökkent, ez azonban a szezonalitás miatt nem túl meglepő. Egy év leforgása alatt így is a magyarok száma nőtt a legjobban, bár a románok és az Ázsiából származók – sokan köztük menekültek – is nagyon igyekeznek. Még nem tudni, a formálódó koalíció mit lép a külföldiekkel kapcsolatban.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?