Hirdetés
Hirdetés

Két éve a legerősebb a forint

Fellegi Tamás, 2017. augusztus 02., 11:18

Tovább erősödik a forint, 2005 óta a legjobb szinten, de még ezt is keveselljük. Az euró is tartja két és fél éves csúcsát úgy a dollárhoz, mint a svájci frankhoz képest. Mélyponton a török líra, visszaesett az olajár, veszik a Richtert, az OTP-t, a Konzumot és az Opimust.

Kapaszkodik a forint, egy euróért 303,30-at kell belőle adni, ez a legerősebb érték azóta, hogy 2015 első félévében sikerült neki a 2-essel kezdődő tartományba érni, rövid időre. Kíváncsian várjuk, sikerül-e most is megismételni ezt a mutatványt, a hazai fizetőeszközt továbbra is mélyen alulértékeltnek tartjuk, ráférne, hogy tartósan erősebb szinteken maradjon.

Euró/forint, 3 év
Euró/forint, 3 év

Az euró is remek formában, tartja a tegnap elért 1,184-es magasságot a dollárral és az 1,144-es szintet a svájci frankkal szemben. Mindkettő két és fél éves csúcs, illetve az említett valutákban értelemszerűen két és fél éves mélypont.

Hirdetés

Gyengélkedik a török líra: alulmúlta év eleji mélypontját, és egy euróért már közel 4,20-at adnak belőle. Hiába magas a kamata, az elmúlt években olyan sokat értékelődött le, hogy nem volt érdemes erre spekulálni, noha egy időben sokan ezt tették.

Euró/török líra
Euró/török líra

Visszaesett az olajár a tegnapi meglehetősen magas szintekről, amikor mind a két fő típus 50 dollár fölött volt: most a WTI 49 dollár, a Brent 51,70.

A világ tőzsdéi nyári üzemmódban, alig mozdulnak, itthon viszont 0,35 százalék pluszban a BUX, köszönhetően a Richter egy és az OTP fél százalékos emelkedésének, 6610 illetve 9630 forinton kereskednek velük. Ismét emelkednek Mészáros-papírok: a Konzum 7 százalékot 1860 forintig, a az Opimus 6 százalékot 206 forintig.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Rengeteget dolgozol, közben tönkremegy a magnéleted? Ne hagyd!

Rengeteget dolgozol, közben tönkremegy a magnéleted? Ne hagyd!

A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú kérdés, hiszen bármerre billen el a mérleg nyelve, sérülhet a közérzetünk, túlhajszolttá vagy motiválatlanná válhatunk, ami hosszú távon veszélybe sodorhatja a karrierünket, és testi-lelki egészségünket is. Szakértő ad most 5 egyszerű tippet, amelyeket érdemes megfogadni az ideális work-life balance megtalálásához.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?