Hirdetés
Hirdetés

Venni kéne az olajat az esés után? A Mol mentette meg a napot

Eidenpenz József, 2017. március 13., 19:13
Cimkék
BÉT
, OTP
, Mol
, tőzsde
, olajár
, forintárfolyam
, BUX

A héten sok esemény lesz, a piacok óvatosak, a mozgások gyengék voltak, de Európában inkább felfelé, az USA-ban inkább kissé lefelé mutatott az irányjelző. Itthon a BUX jelentősebb mínuszból majdnem nullába jött fel, főleg a Mol nap végi drágulásának köszönhetően. A forint valamelyest erőre kapott, az olaj viszont az OPEC erőfeszítései ellenére megint gyengécske.

(Fotó: Mol Nyrt.)
(Fotó: Mol Nyrt.)

Szerdán az USA-ban kamatdöntés és Hollandiában választások lesznek, csütörtökön pedig Nagy-Britanniában, Japánban, Törökországban ülnek össze a jegybankok. Ezen események előtt csendes, kivárós hangulat volt a világ tőzsdéin, Európában szerény pluszokkal, az USA-ban inkább szerény mínuszokkal.

A német, a francia és a brit, holland és belga indexek 0,1-0,3 százalékkal emelkedtek, ám ezzel együtt sem tudott a DAX 12 000 pont felett végezni. A CAC-40 viszont 5000 felett zárt. Este Amerikában az S&P 500 0,1 százalékos mínuszban, a Nasdaq ugyanekkora pluszban, a Dow Jones 0,2 százalékos süllyedésben volt. Már átállították az órákat a nyári időszámításra az USA-ban, nálunk még két hétig nem fogják, így addig egy órával korábban kezdődik odaát a kereskedés a mi időnk szerint.

Hirdetés

Itt a Mol-osztalék

Nálunk a BUX sokáig rosszul nézett ki, fél százalék körüli mínuszban járt, ám a kereskedés végére felrántották mínusz 0,1 százalékig, főleg a Mol árfolyamán keresztül. Az olajrészvény 0,3 százalékos pluszban zárt 20 650 forinton. Este közzétették a cég osztalékjavaslatát, ami 625 forint részvényenként, ez három százalékos osztalékhozamot jelent.

Az OTP pluszban kezdett, de végül 0,5 százalékkal 8500 forintra esett. A Richter javuló tendenciát mutatott nap közben, így 6525 forintos ára csak 0,2 százalékos gyengülés. A Telekom 501 forinton, változatlan áron végzett.

OPEC-USA szövetkezés?

Az euró/forint a nap elején volt 313,20 is, este azonban csak 312,40, mintegy hatvan fillérrel a pénteki alatt. A Konzum és az Opimus, az új Mészáros Lőrinc-cégek fel voltak ma függesztve, különböző cégek között pakolásszák részvényeiket a tulajdonosok, érkezett erről egy sor bejelentés délután.

Az olaj piaca izgalmasnak látszik a múlt heti, a magas amerikai készletadatok által kiváltott 9-10 százalékos zuhanás után. (Az okokról bővebben „Megvan, miért esett nagyot az olaj – apránként sütögették a spekulánsokat” címmel írtunk.) A nap egyik híre, hogy az OPEC az amerikai palaolaj-kitermelőket is megpróbálhatja rávenni valamiféle kitermelés-korlátozásra vagy más együttműködésre, úgy látszik, nélkülük nem tudnak magasabb árat elérni. Az árfolyam azonban ma is kissé csökken, a WTI 48,40, a Brent 51,30 dollár.

Fél szemmel az OPEC-et figyeljétek

A bitcoin árfolyama nagyot zuhant a hétvégén, miután a várakozásokkal ellentétben az amerikai hatóságok nem egedélyezték az első bitcoin-ETF (Winklevoss Bitcoin Trust) létrehozását. Az árfolyam 1290 dollár közeléből, új csúcsról mintegy 200 dollárt zuhant, 1095 dollár közelébe, de azóta már szinte teljesen magához is tért, most 1242 dollár.

Lefelé tört ki az olaj – ez valóban vételi lehetőség? - tette fel a kérdést az Erste Research Blog. Az 50 dollár alatti vételi árfolyam szerintük jó vételi lehetőség, hacsak az OPEC megállapodás össze nem omlik, ami „nem alacsony kockázatú esemény”. A brókercég vételi ajánlását fenntartja ezen a szinten a kőolajra, de „félszemmel figyelni kell mindig az OPEC nyilatkozatait” - teszik hozzá.

Ne aggódj a hollandokért

A KBC Equitas szerint innen pattanhat az olajár, egyre közelebb vagyunk fontos technikai támaszokhoz. „Mivel mostanra nagyon túladottá vált az olaj piaca, rövid távon akár egy gyors felfele korrekcióra is sor kerülhet, hogy az árfolyam visszatesztelje az 52 dollár körüli letörési szinteket” – írják. „Az ilyen logika mentén felvállalt pozícióknál azonban a kockázatkezelésre érdemes odafigyelni, a támaszok alatt szűken stoppolni” - intenek óvatosságra.

A hollandiai választásokkal foglalkozik az Equilor blogja. A szélsőségesek esetleges győzelme sem biztos, hogy kormányzóerőt nyújt a párt számára, hiszen a holland parlamenti választás sajátosságából adódóan akár 5-6 pártnak is koalícióra kell lépnie a parlamenti többség megszerzéséért. „A PVV után a legtöbb szavazatra számító nagypártok egytől egyig kijelentették, hogy nem hajlandóak koalícióra lépni” - írják.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Visszafojtott lélegzettel megyünk neki ennek a hétvégének

Visszafojtott lélegzettel megyünk neki ennek a hétvégének

A német választások előtt a DAX index nem ment sehová, a többi európai tőzsdeindex kissé emelkedett. Rosszabb a helyzet Amerikában, sok minden esik. A BUX kissé javult, az euró/forint hiába próbálja áttörni a 310-es szintet.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • szeptember 18
    Fogyasztói árindex (végleges) - augusztus
    szeptember 19
    Monetáris Tanács kamatdöntő ülése;
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - szeptember
    ZEW index - szeptember
    Adobe - 2017 Q3
    FedEx - 2018 Q1
    szeptember 20
    KSH: Keresetek - január–július
    MNB: Negyedéves fizetési mérleg és külfölddel szembeni állományok - első közlés 2017. II. negyedév + revízió 2014.I.n.év - 2017.I.n.év
    ÁKK: 2022/A államkötvény csereaukció, 2019/C - 20 mrdFt; 2026/D államkötvény csereaukció, 2020/B - 20 mrdFt
    Fed kamatdöntő ülése
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év) - augusztus
    Import (év/év) - augusztus
    Export (év/év) - augusztus
    szeptember 21
    Fogyasztói bizalom (előzetes) - szeptember
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - szeptember

    szeptember 22
    KSH: Kiskereskedelem - július
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Feldolgozóipari BMI (előzetes) - szeptember
    Szolgáltatóipari BMI (előzetes) - szeptember

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?