4p

Reggel azt mondták, a mozgási korlátozások fokozatos oldása miatt emelkednek a tőzsdeindexek. Délután pedig azt, hogy emiatt esnek. Valójában nem volt ma markáns irány, enyhe esés volt jellemző Európában, az S&P 500 süllyed, a Nasdaq viszont emelkedik. Az olaj ára is lejjebb ment, egy nagy amerikai palagáz– és palaolaj-cég a csőd szélén tántorog. A BUX szerény pluszban tudott maradni, a forint viszont gyengült.

Esnek ma a tőzsdeindexek, de csak módjával és nem is teljesen egyöntetűen. Hogy miért, azt nehéz megítélni. Reggel az akkori jó hangulatot a koronavírus-fertőzések számának csökkenésével magyarázták számos országban, valamint a mozgási korlátozások fokozatos feloldásával. Délután meg a Reuters azt írta, hogy a befektetők félnek, a korlátozások fokozatos feloldásával újra több lesz a fertőzés. Nőtt ugyanis az esetszám Németországban és Dél-Koreában. Így főleg megint az utazással és vendéglátással foglalkozó cégek estek.

Elég gyakran találkozni olyan véleménnyel is, amely szerint a részvényárfolyamok messze a gazdasági realitásokon túllépve emelkedtek az utóbbi időben. Kontinensünkön a német index 0,7, a francia mutató 1,3 százalékkal süllyedt, de emelkedés volt például Londonban, Zürichben és Budapesten, Prágában is. Az USA-ban fél százalékkal esik az S&P 500 index, de a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója ugyanennyivel emelkedik.

Bitcoin és dollár (Pixabay.com)
Bitcoin és dollár (Pixabay.com)

Ismét jön a 21 éves magyar kötvény

Itthon a BUX index volt nap közben jóval feljebb is, de a nap végére csak 0,3 százalékos emelkedést tudott megőrizni ebből. A Mol és az OTP is ugyanennyivel, 0,3-0,3 százalékkal ment fel, a Richter 0,6 százalékkal, míg a Telekom negyed százalékkal süllyedt. A forint ma némileg gyengült, 350,70 is volt az euró, most pedig kereken 350. Az Államadósság-kezelő Központ május 14-én újra kínál majd több mint húsz éves, 2041/A jelzésű államkötvényeket a szokásos aukcióján, tízmilliárd forint értékben.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Fontos makroadatok ma nem érkeztek. Németországban nyolc százalékkal emelkedett a Wirecard, mert a könyvelési botránnyal terhelt cégnél félreállítják a vezérigazgatót. A Henkel gyorsjelentése nyomán 2,7 százalékkal süllyedt.

Csődbe megy egy gáz– és olajóriás?

Az áprilisban földbe döngölt, sőt inkább szakadékba lökött, majd két hétig emelkedő olaj ára ma újra süllyed. A WTI csak egy, a Brent 3,5 százalékos mínuszban van. Az amerikai palagáz-kitermelés úttörője, a Chesapeake Energy hétfőn úgy nyilatkozott, hogy, hogy csődvédelem bejelentését fontolgatja átszervezésének idejére. Az amerikai földgáz ára már tavaly nagyon leesett, a cég már novemberben is közzétett olyan figyelmeztetést, amely a fennmaradásával kapcsolatos kételyeket fogalmazott meg. A vállalat kőolajban is érdekelt.

Míg a globális olajszükséglet várhatóan V alakú fellendülést produkál, a repülőgép-üzemanyag iránti kereslet még két évig alacsony szinten maradhat. Ezt főleg a jelentősen csökkentett számú üzleti utazások okozzák – állítja Goldman Sachs a Business Insider szerint. Így a sugárhajtóművek üzemanyag-igénye nem tér vissza a vírusjárvány előtti szintre egészen 2022 harmadik negyedévéig.

A Bitcoin-árfolyama, nyilakkal jelölve a “feleződések” (logaritmikus skála, USD). (Tradingview.com)
A Bitcoin-árfolyama, nyilakkal jelölve a “feleződések” (logaritmikus skála, USD). (Tradingview.com)

Ma van a nagy nap a bitcoin életében

A bitcoin árfolyama a napokban hosszasan ostromolta a tízezer dollárt, de csak rövid időre tudta elérni azt. A hétvégén pedig visszaesett 9000 alá. Ma este, pár órán belül lesz a “Bitcoin-feleződés” (halving), amire mintegy négy évente kerül sor, és a folyamatosan kibocsátott új bitcoin-érmék mennyiségének felére csökkenését jelenti. Ehhez sokan nagy reményeket fűznek, mert a korábbi ilyen esetek – 2016 közepén és 2012 végén – után hatalmas bikapiaci indult a digitális fizetőeszköz piacán. Igaz, nem feltétlenül azonnal, hanem sok hónap leforgása alatt.

A feleződés nyilvánvalóan csökkenti a bitcoin-kínálatot, és növelheti az úgynevezett bányászok bekerülési költségeit. Ám a keresletet nem befolyásolja, és csak egyike az árbefolyásoló tényezőknek. Meglepetésnek pedig semmiképpen sem nevezhető, hiszen sok éve bele van programozva a szoftver kódjába. Így már réges-régen beárazhatták a piaci szereplők. Ennek ellenére rengeteget foglalkozott vele a sajtó, félő, hogy sok tapasztalatlan kisbefektető emiatt vett bitcoint.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Agrár Fű alatt még egy pofonba beleszaladt az Európai Bizottság péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:28
Nem írták alá a kulcsfontosságú megállapodást. Brazília bekeményít, sokáig már nem lehet halasztgatni.
Agrár Kiakadtak a gazdák – jövőre a műtrágya után is szén-dioxid-adót kell fizetni
Szirmai S. Péter | 2025. december 10. 18:47
Január 1-től az Európai Unióba importált műtrágyák után is fizetni kell az EU szén-dioxid-kibocsátás kiigazítási mechanizmusa (CBAM) alapján a kezdetben 10-20 százalékos, de 2030-ig meredeken emelkedő szén-dioxid-adót. Az uniós gazdaszervezetek közösen tiltakoztak a termelőket ellehetetlenítő intézkedés ellen, és kárenyhítést követelnek. Petőházi Tamást, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnökét az új adó várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Készítse fel autóját a téli hidegre és indító akkumulátor teszteléssel kerülje el a kellemetlen meglepetéseket
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:17
Ahogy az ősz beköszönt, a reggelek egyre hűvösebbé válnak, és nemcsak a melegebb öltözet kerül előtérbe, hanem ideje odafigyelni az autók akkumulátoraira is. Amikor a hőmérséklet csökken, könnyen kiderülhet, hogy az autó akkumulátora hogyan viseli a téli időjárást.
Agrár Megvannak az idei év legjobb magyar mézei
Privátbankár.hu | 2025. december 7. 09:31
A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
Agrár Ezért változhat a tej ára Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2025. december 6. 16:36
Az elmúlt hónapokban árcsökkenés vette kezdetét a globális vajpiacon, de mi történik a tejjel?
Agrár Zuhant a magyar növénytermesztés, mégis nőtt a kibocsátás
Privátbankár.hu | 2025. december 5. 08:56
Kevesebbet termelt a magyar mezőgazdaság, de azt drágábban tette. A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
Agrár Itt az új luxus: zöldség, gyümölcs, lekvár, kolbász, magyar farmokról
Elek Lenke | 2025. november 23. 14:13
Kereskedelmi „primőrök” jelentek meg a zöldség- és gyümölcspiacon, a bio és kiskertben termelt, valamint kistermelők által házhoz szállított élelmiszerkosarak népszerűsége nőtt. Kérdés, hogy ki tudja mindezt megfizetni, amikor a szupermarketekben is ezer forint – vagy több – egy kiló, ki tudja honnan származó körte, az alma minimum hétszáz, a jégsaláta hatszáz, némely cukkini és padlizsán húsárban van. Az újfajta kínálat és árképzés titkaiban böngésztünk.
Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG