Nehéz nem észre venni a megfelelési kényszert, amikor valaki betér egy Lidlbe, egy Aldiba, egy Tescoba, egy Supervaluba vagy egy Dunnes Storesba Írországban. Ez eddigieknél is harsányabb „spórolási kampányt” kezdtek a hónap elején, ezt több városban és faluban is láttuk az elmúlt hetekben. No, nem óriási árzuhanásoknak voltunk tanúi, általában 8-10 százalékkal vitték lejjebb több alapvető élelmiszer árát. Hozzátesszük: egy nagyon magas szintről.
A megfelelési kényszer kifejezést azért használjuk, mert a dublini kormány május elején gyakorlatilag megfenyegette az áruházakat: ha nem viszik le az árakat, akkor hatóságilag ársapkát fog bevezetni a sokak számára elviselhetetlen élelmiszer infláció letörése érdekében. Ez az elviselhetetlennek nevezett szint az első negyedév végén 16 százalék volt év/év alapon, azóta pár százalékot már csökkent is.
Az általános infláció áprilisban a magyar szemeknek hihetetlenül alacsonyak tűnő 10 százalékon tetőzött év/év alapon, májusra már 7,5-8 százalékra mérséklődött, s a kabinet reményei szerint az év végére 5 százalék lesz az éves átlagos pénzromlási ütem.
Az árháborút a Tesco kezdte, minden üzlettípusában szinte megtámadta a vevőket a hirdetőtábláival és a hatalmas százalékjeleivel. Folyt egy online kampány is, ezt akkor érzékeltük, amikor a zsebünkben lévő mobil telefonra a belépést követően azonnal üzenet érkezett.
A nagyon kiterjedt Lidl és Aldi-hálózat is reagált és a helyi tulajdonosi hátterű Supervalu sem maradt le, mindenhol 10-20, egyes termékeknél akár 30 százalékos árcsökkentéssel. Még a brit Marks&Spencer írországi megfelelője, a Dunnes Stores is beszállt, ott is 10-15 százalékos akciózás indult, sőt, hétvégeken megfejelték ezt további pár százalékkal egyes kiválasztott termékcsoportoknál.
A helyi lapokban megjelentek az első számítások is, amelyek azt mutatják, hogy ha legalább így maradnak az árak, akkor mennyit spórol egy háztartás. Évente mintegy 500-550 euróra (185 000-203 500 forint) jött ki az összeg a tavaly nyár elejei árakat nézve és azonos vásárlói kosárral számolva. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a havi átlagbér jelenleg nettó 5112 euró (1 891 440 forint) körül van, a minimálbér pedig nettó 1724 euró (637 800 forint) Írországban.
A Tesco, mint a háború kirobbantója azt nyilatkozta, hogy teljes kínálatára kiterjed a 10 százalékos átlagos csökkentés, beleértve a sajátmárkás termékeket, a háztartási kellékeket és a vegyi árukat is. Az árleszállításból 30 százalékkal részesedik a sajátmárkás termékkör.
370-es euró árfolyamon
Egy-két példa a Tescotól: az 1 kg-os zabliszt 14 centtel kerül kevesebbe mint eddig, most 2,35 euró (870 forint), a 37-darabos Pampers pelenkáért 10 euró helyett 9,50-et (3515 forint), míg egy Sensitive fogkrémért 2 euró helyett csupán 1,25 (462,5 forint) eurót kell fizetni. A sajátmárkás pizza 2,50 helyett 2 euróba (740 forint) kerül, míg a félkilós édesburgonya a korábbi 3,30 euróval szemben mindössze 2,19 eurót (810 forint) kóstál.
Az árháború jeleként egyébként azt láttuk a Tescoban és a Supervaluban, hogy az árcédulán méretes betűkkel felírták: mennyi ugyanez a termék az Aldinál, merthogy a nálunk is jelenlévő lánc már három éve a legolcsóbb Nagy-Britanniában és Írországban is, így a versenytársak hozzá mérik magukat.
Nos, mi tíz nap alatt megfordultunk mindkét hálózatban, és tényleg pár centtel több, ám mindkét hálózatban láttunk szép számmal olyan alapvető élelmiszert (jobbára sajátmárkás terméket), ami viszont ezeknél került kicsit kevesebbe. A Supervalu a honlapján egy táblázatban is megmutatja, hogy melyik alapvető élelmiszer kerül pont annyiba vagy kevesebbe nála, mint az Aldinál.
Természetesen az összes láncnak van hűségkártyája, ott további kedvezményekkel bombázzák a vásárlókat és az így feltüntetett árak tényleg verhetik a versenytársakat – nem sokkal, mondjuk 2-3 százalékkal. Vannak a már bevált „Vegyél hármat kettő áráért” típusú akciók is, ott is lehet „fogni” valamennyit.
Michael McGrath pénzügyminiszter az állami RTÉ egyik reggeli adásában örvendetesnek nevezte a fejleményeket.
„Az elmúlt 18 hónapban durván fölmentek az élelmiszerárak. Most már látszik a fordulópont. Az emberek nagyon árérzékenyek, a lábukkal szavaznak, vagyis oda mennek, ahol olcsóbban vehetik meg az alapvető dolgokat.” - fejtegette.
Egyelőre nem tudni, hogy az áruházláncok egyéni beszállítói miként reagáltak, de nyilvánvalóan kénytelenek voltak elfogadni a csökkentett felvásárlási árakat, a láncok ugyanis aligha mondtak le a profitjukról, ezért biztosan lefaragtak ezekből az árakból. Az ír gazdaszövetség viszont már hevesen tiltakozott amiatt, hogy mind egyes nagyobb árcsökkentési hullám tovább apasztja az ő bizniszüket, ugyanis a termelési költségek növekedése nem állt meg, így az alacsonyabb átvételi árak már veszteségbe löknek sok gazdát, főleg a tejtermelőket.
Nem sikerült jól a modellfrissítés.
