1p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A nyilvános befektetési alapok vagyona szeptemberben 52,7 milliárd forinttal bővült, a növekedés nagy része júliussal és augusztussal ellentétben forintban elhelyezett megtakarítás volt, nem euró. A befektetőknek másrészt igen jó hónapjuk volt, az árfolyamváltozások ugyanis 26,5 milliárd forinttal növelték a vagyonukat.

Közel 1,8 százalékkal, 52,7 milliárd forinttal nőtt számításaink szerint szeptemberben a hazai nyilvános befektetési alapokban levő tőke. Ebből 26,2 milliárd forint volt a friss pénzek beérkezésének hatása, 26,5 milliárd forint pedig az árfolyam-változásoké.

Most még el is vittek egy kis eurót

Az utóbbi tekintélyes összeg, az összvagyon közel egy százaléka, ami egy hónap alatt szép hozamot jelent, és nyilván annak köszönhető, hogy augusztusban mind a hazai kötvénypiac, mind a hazai és nemzetközi részvénypiacok nagyon jól teljesítettek. Hiszen ez volt a jegybanki gazdaságélénkítő intézkedések bejelentésének hónapja, a kockázati étvágy világszerte csak nőtt, az értékpapírpiacok többsége emelkedett.

Befektetési alapok vagyonának változása
(forintra átszámolva, mrd. forint)


HUF EUR USD Összesen
2011.dec. -70,7 2,3 1,3 -67,1
2012.jan. -102,9 -8,0 -0,1 -111,0
2012.febr. -30,0 5,6 6,2 -18,2
2012.márc. 1,9 7,1 1,6 10,6
2012.ápr. -9,2 -2,3 -0,1 -11,6
2012.máj. -7,5 6,5 -9,9 -10,9
2012.jún. 9,4 8,9 1,6 19,9
2012.júl. 10,4 16,3 -6,0 20,7
2012.aug. -24,6 35,8 5,1 16,3
2012.szept. 27,9 -2,6 2,3 27,6

Az is jó hír, hogy negyedik hónapja, június óta havonta tízmilliárd forintos nagyságrendű megtakarítás érkezik a befektetési alapokba. Változás, hogy míg júliusban és augusztusban a növekmény elsősorban az eurós alapok bővülésének volt köszönhető – több tízmilliárd forintnyi eurót tettek be -, addig szeptemberben kis mértékben, 2,6 milliárd értékben még ki is áramlott innét a tőke. A növekményt most főleg a forintalapok adták.

Az olcsóbbodó dollárt veszegették

Pedig júliusban átlagosan drágább volt az euró, mint szeptemberben, persze lehet az is, hogy az augusztus eleji-közepi árfolyamok után, amelyek éves mélypontot jelentettek, már a szeptemberi árakat is magasnak érezték a befektetők, és késztetést éreztek eurójuk visszaváltására. (Vagy más megtakarítási formát kerestek neki, pontosan nem tudhatjuk.) A dolláros alapok kissé most is növekedni tudtak, ami logikus, mert augusztus után a szeptember is alapvetően a dollár gyengüléséről szólt.

 

A tőlük megszokott módon a magyar befektetők ismét elsősorban az alacsony kockázatú alapokat kedvelték, a pénzpiaci és likviditási konstrukciókba 18,7 milliárd forint ment. Az igen kockázatos, de sokszor jól teljesítő abszolút hozamú alapokba ismét több mint ötmilliárdot tettek, a sima részvényalapokból viszont hatmilliárdot vittek el.

 

A devizabetétek is nagyon nőttek augusztusban

„A háztartások betétállománya a tranzakciókból eredően 19,3 milliárd forinttal növekedett, forintbetéteik esetében 41,1 milliárd forint nettó betétkivonás, míg a devizabetéteik esetében 60,4 milliárd forint nettó betételhelyezés történt” – írta az MNB szeptember 28-i közleménye a bankszektor augusztusi mérlegéről. Ez a folyamat nagyon hasonlít a befektetési alapok akkori pénzáramlásaihoz. Az alapok napi nettóeszközérték-adataiból azonban sokkal gyorsabban, napi pontossággal lehet számolni.

Még meglepőbb volt egyébként augusztusban a vállalatok viselkedése. Ahogy az MNB írja, „a nem pénzügyi vállalatok betétállománya – az átértékelődés és az egyéb volumenváltozás hatásától eltekintve - 107,4 milliárd forinttal nőtt, a forintbetétek esetében 1,9 milliárd forint, míg a devizabetéteknél 105,5 milliárd forint nettó betételhelyezésre került sor”.

Nyilvános alapok vagyona


Pénzáramlás Vagyon

(milliárd forint) (milliárd forint)
Abszolút hozamú 5,3 181,8
Árupiaci -0,3 15,0
Dinamikus vegyes 0,0 1,9
Egyéb értékpapír 0,0 3,3
Egyéb pénzpiaci 6,9 334,4
Hosszú kötvény -1,2 124,0
Kiegyensúlyozott vegyes 7,2 65,2
Közvetett ingatlan -0,4 39,3
Közvetlen ingatlan 0,0 337,2
Likviditási 11,7 969,5
Óvatos vegyes -0,1 54,4
Részvény -6,0 244,9
Rövid kötvény 5,8 190,6
Szabad futamidejű kötv. 0,4 33,9
Származtatott 0,0 1,3
Tőkevédett -3,1 470,6
Összesen: 26,2 3 067,4
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 38480 37600 38500 +1,93% 0 0 17 638 714 040 HUF 2026-01-16 17:05:13
MOL 3532 3462 3576 +1,09% 0 0 7 473 258 214 HUF 2026-01-16 17:13:40
MTELEKOM 1920 1900 1920 +1,05% 0 0 446 488 350 HUF 2026-01-16 17:05:01
RICHTER 10470 10360 10490 +1,16% 0 0 2 495 427 440 HUF 2026-01-16 17:05:23
OPUS 548 545 553 0,00% 0 0 138 440 614 HUF 2026-01-16 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A Raiffeisentől igazolt a Hold Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 11:26
Frissen érkezett szenior portfoliókezelőjük 12 év után váltott. 
Befektetési alapok Kijöttek a számok: az erős forinton buktak, az OTP-n viszont nyertek a magyar kisbefektetők
Herman Bernadett | 2026. január 7. 14:39
Az október végi Takarékossági Világnap után rákapcsoltak a kisbefektetők: dőlt a pénz az alapokba, az állampapírokba, de még a részvénypiacra is. Aki megtartotta az OTP-részvényeit, elégedetten dörzsölheti a tenyerét. 
Befektetési alapok Zsiday Viktor bejelentette, hogy befejezi portfóliómenedzseri pályafutását
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 13:21
Az általa kezelt Citadella befektetési alap beolvad a HOLD Alapkezelő már meglévő abszolút hozamú, HOLD Columbus alapjába.
Befektetési alapok Nem véletlenül lett az OTP a magyarok kedvence
Herman Bernadett | 2025. december 9. 14:41
Októberben hatalmas összeget fektetett be a lakosság értékpapírokba a szeptemberi kiáramlást kompenzálva. A befektetési alapok továbbra is nagyon kelendőek, de igazán sokat azok kerestek, akik a részvényeket választották. A lakosság kedvence továbbra is az OTP lehet. 
Befektetési alapok Bekeményített a kistesó: az aranyat és a Bitcoint is rommá veri  
Czwick Dávid | 2025. december 3. 10:28
Olyan buldózer születhet, hogy ahhoz képest kanyarban sincsenek az eddigi sztárok. Már vannak komoly jelek.
Befektetési alapok Egyre több pénzt visznek külföldi bankbetétbe a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 20. 19:05
A magyar állampapír a PMÁP kamatfizetése óta kevésbé vonzó. Ehelyett hazai és küföldi befektetési alapokba, kötvényekbe vagy éppen külföldi bankszámlákra kerül a magyarok megtakarítása. 
Befektetési alapok Magunkat rövidítjük meg, ha fenntarthatóak vagyunk? A szakértők válaszolnak
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 10:25
Első ránézésre valóságos szentségtöréssel ér fel, ha egy pénzpiaci befektetőt arra kérünk, hogy mondjon le némi potenciálisan elérhető hozamról, egyéb szempontok javára. Ha viszont hozzátesszük, hogy így a klímatudatosabb jövő kulcságazataiba teheti a pénzét, már árnyaltabb a kép. Akkor meg pláne, hogyha hosszabb távra vetítve az látszik, hogy nincs is érdemi különbség egy hagyományos, és egy fenntartható befektetési alap között.
Befektetési alapok Kiderült, hová kerültek a PMÁP-ból kivont megtakarítások
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 09:21
Megtorpant az idén a háztartások állampapír-állományának a növekedése – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor. A PMÁP-pénzek fele került csak vissza állampapírokba, a többi az ingatlanpiacon, befektetési alapokban és más megtakarításokban kötött ki, vagy felélték a kisbefektetők – állapította meg az MNB. 
Befektetési alapok Rábízná a pénzét a mesterséges intelligenciára? Van, ahol már ezt is megteheti
Litván Dániel | 2025. október 3. 10:12
Az élen járnak a K&H Alapkezelőnél a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Bánhalmi Gábor vezető stratégát a tapasztalatokról, illetve a piaci trendekről is kérdeztük.
Befektetési alapok Külföldre menekítik a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. szeptember 11. 15:14
Rekordot döntött a magyarok külföldi értékpapírokban lévő megtakarítása. Bankszámlát is egyre többen nyitnak az országhatáron kívül. Az adókat viszont a legtöbb országban így is ugyanúgy meg kell fizetni, mint Magyarországon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG