5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A már évek óta tartó európai térhódítás után tavaly, illetve az idei év első hónapjaiban a magyar piacon is számos felelős befektetési alapot indítottak az alapkezelők. Ezeken a konstrukciókon keresztül olyan vállalatok teljesítményéből lehet részesedni, amelyek tevékenysége a fenntartható fejlődést szolgálja. Megéri most beszállni?

Februárban, még a koronavírus Európába érkezése előtt indította új, ebbe a tematikába illeszkedő fenntartható befektetési alapját a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő, amelybe még abban a hónapban közel 1 milliárd forintnyi megtakarítás érkezett. Márciustól azonban gyökerestül felbolydult az életünk, a koronavírus és a nyomában kibontakozó tőzsdei krízis több befektetési alapnak törölte el 1-2 éves hozamát. A vírushelyzet és a fenntartható befektetési alap apropóján kérdeztük az alapkezelő vezérigazgatóját, Bálint Attilát.

Ugorjunk vissza két hónapot az időben! Milyen fogadtatása volt az új alapnak a befektetők körében?

Privátbanki ügyfeleink már korábban is fektethettek eurós kibocsátású tematikus alapokba, amelyek mögött olyan vállalatok álltak, amelyek aktívan hozzájárulnak a természeti környezet és társadalmunk fenntarthatóságához. Viszont a szélesebb befektetői kör számára valóban idén februárban tettük elérhetővé fenntarthatósági vegyes alapunkat. A sikeres fogadtatás nem is lehetett kérdés, hiszen osztrák anyacégünk már a 2000-es évek elejétől foglalkozik ilyen tematikus befektetésekkel és azt láttuk, hogy olyan befektetési témát tudunk elhozni a hazai befektetőknek, ami Európa-szerte is egyértelműen az ügyfelek kedvencévé vált. Az értékesítési számok igazolták, hogy felelős befektetéssel meg lehet szólítani a magyar lakosságot is.  

Bálint Attila, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatója
Bálint Attila, a Raiffeisen Alapkezelő vezérigazgatója

Egyáltalán mit jelent a Raiffeisen Alapkezelőnek a fenntarthatóság?

Alapunk a nemzetközi Raiffeisen csoport befektetési központjának ESG-szempont rendszerén (Environmental, Social, Governance) alapulva működik, azaz

befektetési tematikánk nem csak a klímatudatosságot, hanem a társadalmi egyensúlytalanságok és az etikátlan vállaltirányítás elleni harcot is magában foglalja.

A fenntarthatóság tehát tágabb értelemben értendő, nem csupán egyetlen dimenzió, a környezetterhelés mentén. Ez a portfolióban széleskörű kockázatmegosztást (diverzifikációt) jelent, azaz befektetőink nagyon sok szektorban tevékenykedő vállalat teljesítményéből részesedhetnek. Van természetesen néhány olyan ágazat, ahová egyáltalán nem fektetünk be, ilyen például a fegyvergyártás.

A fenntarthatóság alacsonyabb hozamot is jelent?

Ez egy közkedvelt ellenvetés a felelős befektetésekkel szemben, érzésem szerint azonban eljárt felette az idő. Egyrészt a befektetői érdeklődés középpontjában jellemzően azok a cégek állnak, amelyek élen járnak a világ ilyen értelemben vett jobbá tételében, ezt a kiemelt figyelmet, vagy népszerűséget a részvényárfolyamok pedig általában emelkedéssel honorálják. Másrészt a befektetési univerzum folyamatosan bővül, hiszen hosszútávon létkérdés lesz a cégeknek, illetve a cégvezetőknek, hogy az ESG kritériumok mentén működjenek.  Tapasztalataink szerint egyre több cég figyel oda erre és teszi büszkén közkinccsé ilyen irányú törekvéseit fenntarthatósági jelentéseken keresztül. Ezen felül az ESG kritériumrendszeren leginkább olyan vállalatok jutnak át, akik a kisbefektetők érdekeit is figyelembe veszik, azaz etikus vállalatirányítási sztenderdeket

 

Milyen hatással van a koronavírus és a nyomában kibontakozó bizonytalan gazdasági környezet a befektetési alapokra?

Nem mindennapi időket élünk, a tőzsdék nagyon gyorsan és drasztikusan reagálnak mind a negatív, mind a pozitív hírekre. Ráadásul a tovagyűrűző gazdasági hatásokat még felbecsülni sem lehet. Az ügyfeleinkért és a ránk bízott vagyonért viselt felelősségünk azonban ebben a kivételes helyzetben sem szűnik meg, ezért minden erőnkkel arra összpontosítunk, hogy ezt az időszakot a lehető legjobban kezeljük.

Befektetési szakemberként jelen helyzetben az a mandátumunk, hogy a kedvezővé váló árazás, az alulértékeltség előnyeit kihasználjuk az ügyfeleink érdekében, és amennyire lehetséges a kedvezőtlen piaci történésektől megóvjuk őket. Ilyen szempontból jó választás a befektetési alapok komplexitása, illetve a portfoliómenedzserek és részvényelemzők szakértelme.

Véleménye szerint folytathatják térhódításukat a felelős befektetések?

Pillanatnyilag jelentős a bizonytalanság, nehéz előre tervezni. Akik hosszútávban gondolkodnak, azoknak érdemes lehet kockázatot vállalni, hiszen a részvények előretekintő hozampotenciálja igen attraktív. Mi továbbra is arra számítunk, hogy a kockázatot vállaló befektetők a jövőben is előnyben részesítik majd az ilyen jellegű alapokat. Mindenesetre a Raiffeisen Fenntartható Befektetések Vegyes Alap diverzifikált és jó minőségű eszközökből álló portfólióval áll az érdeklődő befektetők rendelkezésére.    

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46340 46210 46680 +0,11% 0 0 7 319 423 530 HUF 2026-08-13 17:05:01
MOL 4868 4844 4906 -0,25% 0 0 3 823 679 752 HUF 2026-08-13 17:06:33
MTELEKOM 2630 2620 2654 +0,15% 0 0 812 502 694 HUF 2026-08-13 17:09:51
RICHTER 12800 12800 13000 -1,77% 0 0 3 391 601 930 HUF 2026-08-13 17:12:02
OPUS 359 353 359 +1,41% 0 0 44 728 069 HUF 2026-08-13 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Jó eredményeket közölt a Berkshire Hathaway
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 08:34
A vállalat adózás utáni működési eredménye 16 százalékkal, 13 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben, elsősorban a vasúti, az energetikai, valamint a feldolgozóipari, szolgáltatási és kiskereskedelmi üzletág teljesítményének köszönhetően.
Befektetési alapok Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
Vég Márton | 2026. július 22. 18:46
Asztalos Andrással, az Eurizon Asset Management Hungary Zrt. senior portfolio menedzserével annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Herman Bernadett | 2026. július 3. 14:50
A forint szokatlan, többéves csúcsra erősödött az euróval szemben, miközben a magyar állampapírpiacon a nemzetközi trendekkel teljesen szembeúszva csökkennek a hozamok. Mi állhat a háttérben? Valóban realitássá válhat az euróövezeti csatlakozás? Hogyan reagál a gazdaságpolitika a hirtelen jött sikerre, és mikor indulhat meg a Magyar Nemzeti Bank kamatvágási ciklusa? Erről beszélt lapunknak Németh Gábor, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzse, aki a közelmúltban nyerte el a „Feltörekvő Portfóliómenedzser” díjat a Privátbankár.hu Klasszis versenyében.
Befektetési alapok Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. július 2. 14:41
Bivalyerős a forint, száguld a magyar állampapírpiac – ráadásul szemben a világpiaci trendekkel. A foci-vb is javában folyik, ami hatással lehet a tőzsdékre is. Németh Gáborral, a VIG Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgettünk, aki a Privátbankár.hu Klasszis gáláján elnyerte „Az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere” díjat.
Befektetési alapok Fektessen be a klímaváltozásba! Ezek a szektorok a brutális nyári kánikula tőzsdei nyertesei
Herman Bernadett | 2026. június 30. 16:26
Miközben az országban tombol a 40 fokos kánikula, az aszfalt olvad, a villamosenergia-hálózatok pedig a túlterheltség határán táncolnak, a tőzsdéken a tőke a klímaváltozást ellensúlyozó cégek papírjaiba áramlik. A globális felmelegedés és a tartós hőhullámok nemcsak környezeti kihívást jelentenek, hanem egy nagyon specifikus vállalati kört emelnek a nagy profitgyárosok pozíciójába.
Befektetési alapok A magyar sztori jó és a forint erősődésén keresztül megfelelő dezinflációs folyamatok indultak el
Csabai Károly | 2026. június 17. 10:23
Ezt mondja Lugosi Barnabás, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzsere, akivel annak kapcsán beszéltük át a világ és a magyar gazdaság dolgait, hogy a február végén kirobbant közel-keleti konfliktus hatására az inflációs nyomás fokozódik – emiatt az Európai Központi Bank csütörtökön már kamatot is emelt –, a Magyar Nemzeti Bank azonban az alacsony infláció és az erős forint miatt éppen kamatcsökkentésre készül.
Befektetési alapok Rég volt ilyen erős a forint: érdemes lehet devizában megtakarítani?
Natív tartalom | 2026. június 10. 17:59
Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 
Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG