A 2010-től immár másfél évtizede folytatott kormányzati gyakorlatba sokféle improvizálás belefért: ígéretesnek gondolt ágazatok kiemelése, mint a termálturizmus ügye. Láttunk külgazdasági kezdeményezést „keleti nyitás” jelszó alatt, lényegében a kínai, koreai (de határozottan nem a japán és indiai) reláció kiemelésével, majd jött „déli nyitás” afrikai és latin-amerikai irányban, aztán a feltételezett nyelvi-kulturális rokonságra hivatkozva a Türk Tanács országai felé fordulás.
Az ilyen kampányok komoly induló kiadásokkal járnak. A termálturizmus kampányhoz támogatott kamatozású fejlesztési pénzeket rendeltek, amelyekkel megtolva egyidejűleg számos létesítmény jött létre a hévizes településeken, túlkínálatot eredményezve. A távoli külkereskedelmi relációk feltornászásához pedig a kereskedőházakat szaporították, nem kevés pénzből.
A központilag kigondolt fejlesztési irányok aztán vagy meghozzák az eredményeket, vagy sem. Maga a kormányzat nem törekedett az ötletek megvalósulásának költség/haszon-elemzését elvégezni, vagy ha volt ilyen, hozzáférhetővé tenni. Az Állami Számvevőszék például vizsgálta a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. működését, de a jelentés csak a működési szabálytalanságokat sorolta. A vállalat néhány éves súlyos veszteségekkel járó tevékenység után megszűnt. A megcélzott távoli relációkban elért kereskedelmitöbblet-forgalom alakulását, nemzetgazdasági mérlegét nehéz megítélni; mindenesetre a külkereskedelmi statisztikáinkban ma is toronymagasan az uniós tagállamok és más európai partnerek állnak a listák élén.
Megalapozott aggodalom
Egyidejűleg megmaradtak viszont az Orbán-kormányok által kiemelt és támogatott régebbi területek is, amelyek esetében pontosan az a szakma előtt ismert fő kockázat, hogy tartósan nagy a magyar kitettség. Ilyen a német autóipari kötődés. Illetve most már ilyennek számít a járműipar több kapcsolódó területe, mint az ázsiai tulajdonosi körök által idetelepített gumiabroncsgyártás és legújabban az akkumulátor-egységek, akkumulátorok gyártása. A 2024-es iparitermelés-csökkenés sokkoló mértéke sajnálatos módon illusztrálta a nagyarányú kitettséggel, sőt immár függőséggel járó kockázatokat.
Ilyen előzmények után nem meglepő, ha az elemző fenntartással, sőt megalapozott aggodalommal fogadja az olyan politikusi mondást, miszerint „a magyarok már tudják, a jövő nem ott van, ahol ők laknak, hanem valahol máshol” – nevezetesen az Európán kívüli gyorsan fejlődő, dinamikus térségekben. A miniszterelnök az arab térséget, Kínát, Közép-Ázsiát említette, majd azzal a többféle módon érthető tétellel folytatta az elemzését: „Magyarország nem maradhat csak az Európai Unió keretrendszerében.”
Az előzmények ismeretében jogos a kétkedés, hogy általános világértelmezésekre lehet-e kereskedelem- és gazdaságpolitikát alapozni. Vajon mit tud kezdeni az ilyen politikusi deklarációkkal egy magyar cég, amely a fejlődési pályáján dolgozik?
A globális növekedés mai folyamatai – növekvő politikai kockázatokkal
Ami az általános gazdasági folyamatokat illeti: a fejlett világtérségek (a globális Nyugat) növekedési üteme valóban hosszabb időn át mérsékeltebb, mint a kevésbé fejletteké. Az utóbbiak a technológia és tőke átvételével, valamint a helyi alacsonyabb bérszint alapján bizonyos felzárkózási potenciálra támaszkodhatnak – kritikus feltételek megléte esetén. Ezek között alapvetően fontos a gazdaságbarát belső viszonyok és intézményeik kialakulása – akkor válhat a „harmadik világ” országa „feltörekvő /emerging/” piaccá. A gyors piaci növekedéshez aztán – amint ezt láthattuk az elmúlt évtizedekben – az is kell, hogy az érintett „feltörekvő piacok” a nemzetközi kereskedelembe különösebb hátrányok nélkül, netán a nemzetközi szervezetek által kieszközölt előnyös kondíciók mellett vegyenek részt.
Ez addig jórészt így volt: Mexikótól Kínáig, Nigériától a Fülöp-szigetekig a dinamikus arcát mutatta a globalizáció. A lendület még megvan ugyan, de az utóbbi válságévekben, valamint konkrétan az Egyesült Államok kereskedelempolitikai fordulatai nyomán egyre kevésbé lehet arra számítani, hogy a külkereskedelmi kapcsolatok a korábbi mértékben húzzák felfelé a „globális Dél” növekedését.
A 2024 végén, 2025 elején készített növekedési előrejelzések szerint most is várható lendületes termelésbővülés, például India, néhány afrikai ország, Fülöp-szigetek, Indonézia esetében. De a fejlett világban is találhatók lendületes térségek: fejlettségi szintjét beszámítva különösen erős az utóbbi időkben az Egyesült Államok növekedése.
A hozzánk közeli térségben dinamikus volt – és marad várhatóan – a lengyel és a román gazdaság, noha az utóbbin látszanak a túlfűtöttség jelei. A 2023-2024-es időszakban Németország és sajnos Magyarország szakadt le az uniós átlagtól. A német esetben csekély növekedést vetítettek elő a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság elemzői. A magyar ütem is jócskán elmarad a világátlagtól és a dinamikusabb szomszédjaink várható ütemétől.
Ezek az előrejelzések azonban még a most körvonalazódó nemzetközi vámemelések bejelentése előtt készültek. A világkereskedelmi forgalomra vonatkozó IMF-előrejelzéseket már az év elején mérsékelték. Az elemzők további ütemromlással számolnak. A jelenleg lehetségesnek gondolt külpiaci változások különösen hátrányosan érintik a külkereskedelemnek nagyon kitett, csekély belső piacú országokat. Ez a magyar eset.
A távoli desztinációk nem a magyar vállalatoknak, pláne nem a kkv-knak valók
A bemutatott trendek azonban egyáltalán nem sugallják azt, hogy a magyar gazdasági szereplőknek el kellene – vagy el lehetne – fordulniuk az európai gazdasági tértől, és „irány a globális Dél”.
Előbb egy általános megjegyzés: valamely ország, térség átlagot meghaladó gazdasági növekedés nem jelenti automatikusan azt, hogy a helyi piac hasonló arányú többletigényt támaszt az import iránt. Ez például a kínai ügy: a 2015-ben meghirdetett új gazdaságpolitikai kurzus (Made in China 2025) a korábbinál kisebb kiviteli és behozatali nyitottság mellett erősíti a belső piacot, tudatosan mérsékelve a külpiacoktól való függést. A kínai növekedési ütem még mindig tekintélyes, noha a térségben már nem számít különösnek, és azt is veszélyeztetik különféle belső egyensúlytalanságok, de Kína import- és export-dinamikája már nem a régi.
A tudatos kitettség-csökkentésen túl is elmondható, hogy a vámemelések, kereskedelmi korlátozások megszaporodásának éveiben a világkereskedelem bővülési üteme jócskán elmaradhat a globális gazdasági növekedési ütemtől.
Sajátos keleti üzleti modellek
A magyar gazdasági szereplők óriási többségére nézve azonban ezek az általános megfontolások nem igazán mérvadók. A háromnegyedmillió aktív magyarországi vállalkozó között a legszámosabb csoportot azok a mikro- és kisvállalkozók alkotják, akik a helyi piacra dolgoznak vagy itteni nagyobb cégeknek dolgoznak be. Méretokokból, nyelvi és kulturális tényezők miatt a vállalkozások nagy hányada számára a működési rádiusz legfeljebb néhány száz kilométer. Ha a kormányzat anyagi ösztönzőket rendel az általa ígéretesnek ítélt távoli térségekkel való gazdasági együttműködés bővítéséhez, akkor az állami források előreláthatóan döntően néhány nagy céghez jutnak.
A miniszterelnök szerint a magyar jövőt megtestesítő térségek tőlünk keletre találhatók. Ezek többségében azonban igen sajátos üzleti modellek élnek. Ne kerülgessük: az említett országokban elterjedt a korrupció. Kenőpénz és/vagy politikai kapcsolat nélkül nem egyszerű üzletet kötni.
Valamennyi gazdaságban létezik korrupciós veszély, amelynek mértéke kiforrott módszertan szerint jó közelítéssel kalibrálható; a világ felmért 180 országa igen jelentősen különbözik e vonatkozásban. A transzparencia hiánya, a korrupció és nepotizmus – az etikai szempontokon túl – súlyos üzletviteli kérdéseket is felvet. Ha nem áttekinthető, nem transzparens az adott piac, és jó helyi kapcsolatok nélkül nincs üzleti esély, akkor oda nem könnyű belépni. Ilyen viszonyok mellett leginkább az állami háttérrel bíró nagyvállalatok vagy lobbizási-jogi erőforrásokkal jól ellátott multinacionális cégek jutnak tényleges üzleti lehetőségekhez.
Az átlagos helyzetű magyar cégeknek a Türk Tanácsban képviselt vagy egyéb térségbeli országok aligha nyújtanak növekedési pályát. A magyar kkv számára egyébként is – logisztikai és menedzsment okokból – a közvetlen térség nyújt terjeszkedési lehetőséget. Az pedig nagyon is ígéretesen alakul: a román, a cseh, a lengyel és természetesen a potenciálisan igen komoly ukrán piac prognosztizált bővülési üteme jóval meghaladja a magyarországit.
Az a tény, hogy a gazdag nyugat-európai térség átlagos gazdasági növekedési üteme szerény, nem értelmezhető mechanikusan úgy, mintha a magyar gazdaság és különösen annak kis- és közepes méretű szereplői számára már kimerült volna az EU piaca. Komolytalan lenne azt állítani, hogy a magyar mércével mérve szinte korlátlan befogadóképességű, 450 millió fogyasztót magába foglaló uniós felvevőpiacot „kinőtte” volna Magyarország.
A távolabbi desztinációkban rejlő lehetőségeket illetően másként áll a helyzet a magyarországi külkereskedelmi forgalom háromnegyedét kitevő nagyvállalatokkal, multinacionális cégekkel. Azok viszont minden miniszterelnöki értekezés nélkül is érzékelik a globális kereslet változásait.
Az üzleti döntéshozók látják, hogy a világpolitikai fordulatok nyomán a kínai kapcsolat kockázati szintje megnőtt, és az amerikai piaci kapcsolatrendszerben is problémák adódnak. A nemzetközi vámszint növekedése elkerülhetetlennek látszik, holott azáltal romlik a konjunktúra az európai gazdaságok számára. Az új politikai, biztonságpolitikai viszonyok közepette erősödnek az érvek amellett, hogy a 450 millió lakosú EU a korábbinál markánsabb kollektív szuverenitási státuszra tegyen szert. A stratégiai szempontok mellett, azokon túlmenően is védekezési lépésre kényszerítik az EU-t a máshol hozott piacvédő döntések.
A magyar gazdasági szereplők nagy többsége számára az értelmes irány az, hogy a fő piacainkon minél előnyösebb feltételek mellett, az európai értékláncokban a mainál nagyobb mértékben és magasabb értékszinten vegyenek részt. Ehhez nem az európai kereteken kívülre kerülés, hanem ellenkezőleg: a fejlett maghoz való közel jutás a nemzeti érdek. Attól pedig markánsan különbözik a pártérdek, személyes érdekeltség vagy a NER-cégek különérdeke.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
Bod Péter Ákos lesz a vendége a március 5-én, szerdán 15:30-kor kezdődő Klasszis Klub Live adásnak, amelyet lapcsoportunk Klasszis nevű YouTube-csatornáján, valamint a Facebook-oldalainkon követhetnek élőben és tehetnek fel kérdéseket lapunk állandó szerzőjének.
Sikeresen indították a Szarmat rakétát. 
