Biztosítás
Biztosítás Jobban nőtt a kötelező, mint várták - ezek a kedvenc kiegészítők 
Privátbankár.hu | 2013. november 5. 07:46
Az első nap után magasabb az átlagdíj a tavalyinál az egyik alkusz szerint.
Biztosítás Úgy tűnik, meg lehet nyugodni, van olcsóbb is a tavalyi kötelezőnél 
Privátbankár.hu | 2013. november 4. 07:54
Két alkuszcég szerint egyelőre nem látni olyan áremelkedést, mit amire számítottak.
Biztosítás Ma már igazán beindulhat az autós matek - kezdődik a kgfb-számtan 
Privátbankár.hu | 2013. november 3. 07:42
Az egyik biztosításközvetítő oldalon várhatóan már ma össze lehet hasonlítani az új tarifákat, sőt új szerződést is lehet kötni. Szakemberek szerint idén már nem csökkennek tovább a díjak, sőt, akár 6-8 százalékkal emelkedhetnek is.
Biztosítás Kötelezőt váltana? A napilapokban már hiába keresi a tarifákat 
Privátbankár.hu | 2013. november 2. 06:36
Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.
Biztosítás Amikor a zár a kulcs - így érdemes védekezni a betörők ellen 
Privátbankár.hu | 2013. november 1. 13:00
Lehet, hogy nem is gondolnánk, de hiába a kamera, hiába a rács, ha nem megfelelő zárat választunk lakásunk ajtajára, nemcsak megkönnyítjük a betörő dolgát, de még biztosítónk sem fizeti ki kárigényünket.
Biztosítás Olcsóbb kötelezőt akar? A MABISZ segít eligazodni 
Privátbankár.hu | 2013. október 31. 10:51
A Magyar Biztosítók Szövetsége jövő héten indítja el ismét szolgáltatását.
Biztosítás Nem hiába nagy a verseny, kötelezőben jók vagyunk a régióban 
Privátbankár.hu | 2013. október 30. 14:23
Hamarosan indul a kötelező kampány. Egy felmérésből kiderült, hogy Magyarországon a legjobb a helyzet a kötelező biztosítások terén, legalábbis a régióban. Miközben nálunk alig van autó kgfb nélkül, aközben a régióban csaknem minen tizedik autótulajdonos nem köt biztosítást.
Biztosítás Kiürítik a Műegyetem egy részét és több társasházat 
Privátbankár.hu | 2013. október 30. 08:09
Az egyetemistákat már be sem engedték az egyetem több épületébe.
Biztosítás Még mindig nem tudjuk, miért robbant fel a Tímár utcai ház 
Privátbankár.hu | 2013. október 29. 10:37
Bár a Tímár utcában történt házrobbanás oka továbbra sem ismert, a biztosító már a hatósági eljárás befejezése előtt kifizeti a romba dőlt ház lakóinak kárát.
Biztosítás Egyre kevesebb autós várja a november végét 
Privátbankár.hu | 2013. október 24. 09:09
Bár sokak szerint nem eshet már tovább a kötelező biztosítás ára, az idei kampányban továbbra is átlagosan 5 százalékos díjcsökkenésre számít a PBA Biztosítási Alkusz. A cég szakemberei szerint csak a direkt kárrendezés bevezetése szüntetné meg azt, hogy a biztosítók a szolgáltatások helyett az árakkal versenyeznek a kötelezők piacán.
Biztosítás Az autósokon csattanhat a gazdasági növekedés? Ezekre kell figyelni 
Privátbankár.hu | 2013. október 21. 19:30
A jövő héten teszik közzé a jövő évi kgfb-tarifákat. Tíz biztosítóból kilenc díjemelésre készül, így az első olyan kötelező kampány jöhet novemberben, ahol az autósok többsége nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést fogja keresni az internetes portálokon.
Biztosítás Mi okozza a legtöbb kárt a társasházakban? 
Privátbankár.hu | 2013. október 17. 13:15
A legtöbb lakásra kötünk biztosítást, de egy tömeges káresetnél elég ha az egyik lakó gondatlan volt.
Biztosítás A Best Reisen vitte volna nyaralni? Hamarosan kártalaníthatják 
Privátbankár.hu | 2013. október 16. 07:51
A biztosító számításai szerint több százmillió forintot kel kifizetniük a pórul járt utasoknak.
Biztosítás Külföldön dolgozik? Bajban még utasbiztosítással is lehet gond 
Privátbankár.hu | 2013. október 15. 19:30
Felmérések szerint jelenleg több mint 250 ezeren dolgoznak, vagy tanulnak külföldön. A megfelelő biztosítás hiányában – még az Európai Egészségbiztosítási Kártya kiváltása vagy a bankkártyákhoz ingyenesen járó biztosítás esetében is – egy nem várt külföldi baleset súlyos terheket jelenthet.
Biztosítás Ez maradt a pusztító ciklon után - videó 
Privátbankár.hu | 2013. október 14. 11:26
Legkevesebb tizennyolcan vesztették életüket India keleti partvidékén a pusztító erejű Phailin ciklon miatt.
Biztosítás Földrengés volt Pest megyében 
Privátbankár.hu | 2013. október 10. 12:32
Csütörtök hajnalban 04:02-kor földrengés keletkezett 4 km mélységben a Pest megyei Márianosztra közelében.
Biztosítás Veszélyes hónapok várnak az autósokra 
Privátbankár.hu | 2013. október 8. 19:40
A Genertel előző négy évet felölelő adatsora alapján megállapítható, hogy az autósok októberben és novemberben szenvedik el a legtöbb töréskárt: ilyenkor az éves átlaghoz képest 17-18 százalékkal több ilyen jellegű baleset történik. A téma kapcsán megkérdezett autósok több mint 40 százaléka casco-szerződés híján saját zsebből volt kénytelen rendezni a kárát, ami akkor is megterhelő tétel, ha a Genertel statisztikái szerint a töréskárok több mint fele nem haladja meg a 200 ezer forintot.
Biztosítás Polgárháborúba keveredtél? Lehet, hogy mégis jó a biztosításod 
Privátbankár.hu | 2013. október 4. 19:30
A külügyi tárca konzuli szolgálata nemrég bejelentette, hogy újra biztonságosnak tartja Egyiptom Vörös-tenger melletti üdülőhelyeit, csakúgy, mint a kairói nemzetközi repülőtéri átszállást. Újra érvényesek az utasbiztosítások - de nem mindenhol.
Biztosítás Használt Skoda, Opel, Ford - mutatjuk, melyikre mennyi a biztosítás 
Privátbankár.hu | 2013. október 2. 19:30
A PBA azt vizsgálta meg, hogyan alakulnak a Magyarországon legnépszerűbb új és használt autómodellek biztosítási tarifái. Az alkuszcég megkereste a legalacsonyabb díjú biztosításokat. Mintának az átlag magyar autótulajdonost vették: 35 éves, budapesti férfit, aki negyedévente fizeti a biztosítást.
Biztosítás Félrekezelték a kutyáját? Lakásbiztosítással fedezheti a kiadásokat 
Privátbankár.hu | 2013. október 2. 18:00
Havonta több ezer forintot költenek kedvenceikre az állattartók. Azonban ez az összeg jelentősen megnőhet, ha kutya vagy a macska megbetegszik, hiszen az orvosi kezelések sokba kerülhetnek. Egy-egy kezelés ára akár a 60-80 ezer forintot is elérheti.
Biztosítás Sopronban is érezték a földrengést 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 20. 10:53
Földrengés volt Ausztriában, de Magyarországon is érezni lehetett
Biztosítás Így emelik ki a Costa Concordiát a vízből - videó 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 17. 11:30
A tavalyi szerencsétlenségben oldalára dőlt Costa Concordiát sikerült felemelni a hajótestet eddig tartó sziklákról.
Biztosítás Sosem kellett ennyit várni egy műtétre, van más út? 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 11. 18:00
Rekordhosszúságúak a magyar műtéti várólisták, egy uniós rendelkezés alapján azonban októbertől bármelyik európai országban kezeltethetnék magukat a betegek, ha lenne, aki finanszírozná.
Biztosítás A biztosítók már készülnek az új Ptk.-ra 
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 5. 10:38
A jövő márciustól hatályos új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) több szempontból is új helyzetet teremt a biztosítási piacon is, különös tekintettel a kártérítés szabályozására. A szakma számára nemcsak a felkészülés jelent kihívást, hanem az ügyfelek tájékoztatása, és az edukáció is – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára a szövetség és az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által rendezett közös konferencián.
Biztosítás Tömegbaleset Ócsánál - négy kórházba vitték a sérülteket (frissítve) 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 30. 08:38
Súlyos baleset történt Ócsa közelében az autópályán. A forgalmat elterelik, már Szegednél is lehet torlódás.
Biztosítás Akik biztosan nem hárították át a különadót  
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 29. 15:12
2010 a nagy viharok miatt fekete év a biztosítók számára, az idei évben a jövedelmezőségük még rosszabb - a különadó miatt.
Biztosítás Nagy károk ellen, kicsivel próbálnak védekezni az autósok, és Ön? 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 29. 10:54
Változik a világ. A tolvajok már nemcsak a fiatal vagy új autókat lopják, sőt. Ezzel összefügghet az is, hogy évek óta öregszik az autók átlagos életkora. Bár a lopástól és a töréstől tartanak az autósok, egyre kevesebben kötnek teljes körű cascót.
Biztosítás Ömlik az eső: több megyében már másodfokú a figyelmeztetés 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 28. 09:21
Felhőszakadás miatt adtak ki másodfokú, vagyis narancssárga figyelmeztetést öt megyében, Borsod kivételével mindenhol riasztás van érvényben.
Biztosítás Délután jöhet a zuhé, szél, és akár jégeső is lehet 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 27. 08:41
Keddre hét megyére adtak ki első szintű figyelmeztetést a közelgő viharok miatt.
Biztosítás Best Reisen-csőd: még mindig vannak külföldön utasok  
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 26. 13:47
Már csak olyanok maradtak külföldön az utazási iroda ügyfelei közül, akiknek rendezve van a hazaútjuk. Több száz kárbejelentésre számítanak.
Biztosítás Viharok jönnek: már majdnem minden megyére figyelmeztetést adtak ki 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 26. 09:05
A közelgő viharok miatt elsőfokú riasztást adtak ki a legtöbb megyére, a figyelmeztetés éjfélig van érvényben - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapjáról.
Biztosítás Tankönyv, füzet, vonalzó, biztosítás - mindenre felkészültek? 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 23. 18:45
Naponta csaknem 60 gyerek szenvedett balesetet a nyáron, majd' minden esetben volt valamilyen csonttörés. A szülők azonban akkor sem lélegezhetnek fel, ha a gyerek már az iskolában van, mert balesetek ott is történhetnek, például tornaórán.
Biztosítás Az egyik biztosító már nem vállal kockázatot az egyiptomi utasokért 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 21. 16:08
A társaság a Külügyminisztérium állásfoglalása miatt döntött így.
Biztosítás Sokan nem aggódják túl a nyaralást 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 21. 11:50
A külföldre indulók 40 százaléka az utolsó pillanatban köti meg az utasbiztosítását. Nő az utasbiztosításokhoz kínált kiegészítések szerepe is: a nyaralók 57 százaléka autóval indul útnak, így egyre nagyobb az igény a járműbiztosítási szolgáltatásokra is.
Biztosítás Még az életbiztosítás is jobb befektetés, mint a bankbetét 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 21. 11:36
Pedig elkezdtünk befektetéshez kapcsolt életbiztosításokat vásárolni. A szektor végre infláció felett tudott bővülni. Ettől még nincs minden rendben, a nem élet ági biztosítások - főleg a gyilkos árverseny miatt - továbbra is mélyrepülésben.
Biztosítás Egyiptomba készült? Megmutatjuk, mikor, ki, mi alapján, mit fizet vissza! 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 21. 08:30
Mindenképpen azok vannak előnyben, akik kötöttek utasbiztosítást. Igen ám, de minden második magyar biztosítás nélkül utazik külföldre. Velük mi lesz? Egy biztos: kártérítést ők nem kapnak.
Biztosítás Ma is földrengés volt Magyarországon 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 15. 10:27
Kisebb földrengés volt a Baranya megyei Felsőszentmárton közelében csütörtök hajnalban.
Biztosítás Eddig a jég verte el a termést, most meg a nap szárítja ki 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 13. 15:36
A szélsőséges időjárás miatt az idei első félévben már másfélszer annyi mezőgazdasági kárbejelentés érkezett, mint tavaly: a Generali Biztosítóhoz például 1,2 milliárd forint értékben. A károk 84%-át a jégverés okozta, míg a fennmaradó rész döntő többsége (12,3%) viharkár volt és még csak most jön a kánikula hatása.
Biztosítás Ki fizeti a károkat, ha összeomlik a ház, amelyben lakunk? 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 9. 11:29
Nem mindegy, hogy a társasházra, a lakásokra vagy az utcán parkoló autókra kötöttek-e biztosítást vagy sem. A szerdai, Tímár utcai házrobbanás nem egyedüli eset. Mégis a társasházak jelentős részének se vagyon-, se felelősségbiztosítása nincs ma Magyarországon.
Biztosítás Átalakítás az Erzsébet hídnál: biztonságosabb lesz a "Casco-kanyar" - fotó 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 9. 10:56
A Generali a Biztonságért Alapítvány és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) javaslatára a város egyik legveszélyesebb közút-szakaszán, az Erzsébet híd budai hídfőjénél alakított ki speciális útburkolati rendszert.
Biztosítás Életveszélyes a Tímár utcában felrobbant ház - a biztosító egyelőre kárelőleget fizet 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 8. 10:36
A gázrobbanás és egy csillaghegyi tűz félmilliárdos kárt okozott a biztosítónak.
Biztosítás Fekete két hét a Generálinál 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 7. 16:51
6 tűzeset, 25 károsult, 130 milliós kár - ez a kétheti mérleg.
Biztosítás Esőtánc a tengerparton: akkor fizet a biztosító, ha eleget esik  
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 5. 18:15
Új termék jelent meg a magyar biztosítási piacon: a Jóidő-biztosítás. Ezer forintért köthető tenger parti nyaralásra, és elegendő eső esetén naponta 25 eurót fizet szerződésenként. De mennyi az elegendő eső?
Biztosítás Van, ami olcsóbb lesz: árzuhanás a céges biztosítások terén 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 5. 08:18
Egy átlagos kisvállalkozás ma 20 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti biztosítással alapvető kockázatait, mint két éve, 2008-hoz képest pedig a díjcsökkenés eléri a 36 százalékot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a Privátbankárral.
Biztosítás Tűz, víz, betörő: a nyaraló legnagyobb ellenségei 
Privátbankár.hu | 2013. július 30. 18:00
A biztosítótársaságok statisztikái szerint átlagosan 3-4 évente törnek be a nyaralókba, hiszen az év jelentős részében üresen állnak az épületek. De nemcsak a betörők, hanem a természet is jelentős károkat okozhat, vagy egy csőtörés. Pedig havi néhány ezer forintból már bebiztosíthatjuk magunkat.
Biztosítás Nyakunkon a legveszélyesebb hónap: ezekre ügyeljen! 
Privátbankár.hu | 2013. július 29. 19:00
Hiába jobbak most a látási és útviszonyok, mint télen, a KSH adatai szerint a nyár folyamán fokozatosan egyre több személyi sérüléssel végződő baleset történik az utakon, a közúti balesetek tekintetében pedig augusztus a legveszélyesebb hónap.
Biztosítás Ideje biztosítást kötni az ócsai devizahiteles-házakra 
Privátbankár.hu | 2013. július 29. 13:45
1000 lakásra kötne mindenre kiterjedő biztosítást a Nemzeti Eszközkezelő. Ebben az ócsai szociális lakások is benne vannak.
Biztosítás Kúsznak felfelé az árak, vége az olcsó KGFB-nek? 
Privátbankár.hu | 2013. július 23. 19:00
Az online biztosítások legnagyobb szeletét adó, személyautók kötelező gépjármű felelősségbiztosításának átlagdíja az első félév végén lényegesen magasabb volt, mint januárban. A díjakat a biztosítási adó dobta meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG