Miért fordulunk el, ha szegénységet látunk?

Részlet Berlinger Edina, a Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék vezetőjének 2014 szeptemberi beszédéből, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem végzett közgazdászai előtt mondott el:

... más híresztelésekkel ellentétben nem azért jöttünk erre az egyetemre, hogy fejlesszük a humán tőkénket és a szociális hálónkat. Hanem azért, hogy tanuljunk és barátkozzunk. Ahogy Amartya Sen indiai származású, Nobel-díjas közgazdász is arra figyelmeztet, hogy a humán tőkebefektetés helyett sokkal jobb azt mondani, hogy a humán képességek kiterjesztése, (extending human capabilities), mert a humán tőke kifejezés elidegenít és félrevezet. Emberek vagyunk és nem pusztán termelési tényezők. Ökonometriai eszközökkel is ki lehet mutatni, hogy a világ jelentős részén nemcsak a felnőtteket, de a gyerekeket is tárgynak, olcsó munkaerőnek és/vagy öregkori biztosításnak tekintik. Ebből aztán rengeteg fájdalom és nyomorúság származik. Amartya Sen hívta fel arra a figyelmet, hogy jelenleg több nő hiányzik Ázsia-szerte, mint ahány ember meghalt a világon a XX. század összes háborújában. Azokról a kislányokról van szó, akik ma is élnének, ha fiúnak születnek. Akiket a saját családjuk nem igazán tekintett embernek.

De nem kell Ázsiába menni ahhoz, hogy veszélyeztetett gyerekeket lássunk. Egy új nemzetközi kutatás szerint Magyarországon a gyerekek és fiatalkorúak 43 százalékát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, és minden harmadik gyerek súlyos anyagi nélkülözés közepette él. Ráadásul a PISA-jelentésből azt látjuk, hogy a magyar közoktatási rendszer nem csökkenti, hanem felnagyítja a társadalmi különbségeket, e tekintetben szinte világutolsók vagyunk messze lemaradva minden olyan országtól, amelyet példaképnek tekinthetünk. Ez pedig azt mutatja, hogy nemcsak a szegénység nagy, de a kilátástalanság is.

És ha már szóba került Amartya Sen, hadd meséljem el, hogy nemrégiben előadást tartott azzal a címmel, hogy „Miért tűrjük a tűrhetetlent?”.  Az előadás arról szólt, hogy hogyan lehet az, hogy az emberek széles tömegei képesek elfordítani a fejüket a szenvedés láttán, és kizárni az életükből és a gondolataikból is azt, hogy közvetlen közelükben saját honfitársaik is a legsúlyosabb szegénységben és kilátástalanságban élnek. Az egyik lehetséges magyarázat a tudatlanság. A másik az, hogy az emberek meggyőzik magukat, hogy szegénység mindig volt, mindig lesz és semmit sem lehet tenni ellene. Ők egyszerűen csak „realistának” tartják magukat. A harmadik magyarázat az lehet, hogy sokan úgy gondolják, hogy az ember biológiailag egy önközpontú, „racionális” lény, aki nem törődik, sőt nem is kell törődnie másokkal, hiszen számára csak a saját túlélése a fontos. És létezik még számos önfelmentő magyarázat az áldozatok hibáztatásától kezdve egészen a szegények dehumanizálásáig.

A másik ember érzéseit figyelmen kívül hagyó, annak személyét tárgyiasító embert azonban nem lehet sem „realistának”, sem „racionálisnak” nevezni. Sokkal inkább illik rá a pszichopata vagy a szociopata megjelölés.  A pszichopaták jellemző tulajdonsága éppen az, hogy a többi embert tárgynak tekintik, akiket manipulálnak és úgy használnak, mint egy csavarhúzót vagy egy papírzsebkendőt. A szociopatáknak sosincs lelkiismeret-furdalása. Legnagyobb gyengeségük, hogy nem tudják magukat mások helyébe képzelni, ennek következtében általában sikeresek, hiszen céljaikat keményen, sőt kíméletlenül megvalósítják.

Sok rosszat el lehet mondani Marx Károlyról, akinek a szobra már nincs is itt az aulában. De azt nem lehet állítani, hogy ne lett volna érzékeny a szegénységre és különösen a gyermekszegénységre. Ő biztosan nem volt szociopata. Csak remélni lehet, hogy azzal, hogy a személye a jelenünkből a múltunkba került át, nem süllyesztettük el szimbolikusan vele együtt a társadalmi érzékenységünket is. Hiszen közgazdászként mi aztán végképp nem mondhatjuk azt, hogy minket csak a köz gazdagsága érdekel, de a szegénysége nem.

...

Szerző: Berlinger Edina PhD., tanszékvezető egyetemi docens

A FinLab blog szerzői a Budapesti Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék oktatói és kutatói, de az írások minden esetben a szerzők magánvéleményét tükrözik.