2p
Az idei első negyedévben közel 40 ezer ingatlanpiaci tranzakció volt, amely ugyan kicsit elmarad a 2021-es évkezdéstől néhány százalékkal, de még így is az elmúlt 10 év második legerősebb évkezdése - közölte a Duna House.

A társaság közleménye szerint a következő negyedévekben is aktív ingatlanpiacra számítanak a szakemberek, így éves szinten várhatóan ismét 150-160 ezer körüli tranzakció várható. Az idei első negyedévben további áremelkedést tapasztaltak a Duna House szakemberei, különösen az újépítésű ingatlanok és a nagyon keresett panellakások drágultak az ország teljes területén. Az újépítésű szegmensben az év hátralévő részében is drágulásra számítanak a szakemberek, ami a használt ingatlanok árára is hatni fog.

Közölték, mivel várhatóan a hitelkamatok is emelkedni fognak, nem érdemes kivárni azoknak, akik az idén szeretnének új otthonba költözni. A társaság pénzügyi szakértőinek számításai szerint például 20 év futamidővel, 10 évig fix kamatozással és átlagos, 6,5 százalékos piaci kamattal kalkulálva - ha a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkeresetet veszik alapul -, egy kereső esetén, közel 6 millió forintos önerővel és a maximálisan felvehető hitelösszeg segítségével már egy megközelítőleg 30 millió forintot érő ingatlant is meg lehet vásárolni. Amennyiben azonban két kereső tudja igazolni a hitelező bank felé külön-külön a 352 200 forintos nettó jövedelmét, akkor a maximális terhelhetőséggel és a felvehető legmagasabb hitelösszeggel számolva, 14 millió forintos önerővel akár egy 70 millió forint értékű ingatlan megvásárlását is megalapozza az átlagbér.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Lakásválság: még többen költözhetnek ki Budapestről
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 09:57
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult.
Ingatlan Tényleg annyiért mennek el az ingatlanok, amennyiért meghirdetik őket?
Natív tartalom | 2025. május 28. 08:19
Az elmúlt hónapokban sok szó esett arról, hogy az ingatlanpiacon az eladók ceruzája nagyon vastagon fog, a hirdetési árak alapján szárnyaló piacot kell látnunk. Érdekes kérdés, hogy ezt az optimizmust mennyiben követi a tényleges árszint. Valóban ilyen árakon kelnek el az ingatlanok, vagy a végső üzletek szerényebb szinteken köttetnek?
Ingatlan A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:54
Két negyedév alatt ennyit pakoltak át a befektetők állampapírból az ingatlanpiacra az MNB friss jelentése szerint. Meg is ugrottak az árak.
Ingatlan Hiába gyűlnek a felhők, jött egy jó hír is az ingatlanpiacról
Privátbankár.hu | 2025. május 20. 16:48
A kereskedelmi ingatlanok terén jó hírek érkeztek.
Ingatlan Lecövekeltek a lakáseladók
Privátbankár.hu | 2025. május 15. 13:51
Egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor.
Ingatlan Ezt látnod kell! Nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára a hosszú hétvégén!
Márkázott tartalom | 2025. május 14. 09:43
Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették.
Ingatlan Lassan új szelek fújnak? Fordulat előtt a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 13:36
A Duna House legfrissebb adatai szerint a 2025 áprilisában Budapesten zárult adásvételek csaknem felében befektetési célból vásároltak ingatlant – ez a tendencia új lendületet adhat a fővárosi piac szerkezetének és árazásának is.
Ingatlan Nem hiszi el, hogy mennyibe kerül egy négyzetméter
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 11:26
Éves összevetésben viszont már 19 százalékkal magasabbak az áprilisi lakásárak Budapesten.
Ingatlan Időben vett állampapírt? Akkor ennek most mások is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2025. május 6. 15:21
Az elemzők is reagáltak a KSH kedd reggeli közlésére, miszerint az első negyedévben ugyan országos szinten kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, ám a kiadott lakásengedélyek száma nőtt, igaz, csak Budapesten.
Ingatlan Véget érhet a drágulási horror a lakáspiacon?
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 14:21
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG