1. keresletélénkítés félszocpollal
A „félszocpol” (a használtlakás vásárlására igényelhető vissza nem térítendő támogatás) bevezetésével kapcsolatban eddig konkrét tervek nem kerültek napvilágra, pedig nagy segítséget jelentene a jelenleg csak vegetáló lakáspiacnak. A már életben lévő szocpollal szemben ez a támogatás a piac nagyon jelentős szegmensét, a teljes forgalom több mint 95 százalékát kitevő használtlakás-piacot érintené; így kézzelfogható hatása lehetne.
A részletek természetesen itt is nagyon fontosak, a támogatás összegének elég magasnak kell lennie ahhoz, hogy új keresletet tudjon a lakáspiacra vonzani – mondja Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. A feltételek kialakításakor pedig fontos, hogy az energetikai vagy a szociális szempontok ne szűkítsék túlzottan az igénylők és ingatlanok körét, hiszen akkor az élénkítő hatás csak korlátozottan érvényesül.
2. … kamattámogatással
Már jelenleg is elérhetőek a lakáscélú hitelek futamidejének első 5 évében állami kamattámogatást nyújtó konstrukciók. Bár 2013 nagy részében versenyképes kondíciókat nyújtottak, nem tudtak jelentős mennyiségű új keresletet vonzani a lakáspiacra, a feltételek további módosítása ezért is lenne nagyon fontos.
Az új állami kamattámogatási rendszer feltételei már többször módosultak pozitívan, de tapasztalataink szerint további módosításokkal a keresletélénkítő hatását tovább lehetne fokozni – emeli ki Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center (OCHC) ügyvezető igazgatója. Érdemes lenne felülvizsgálni és a jelenlegi kamatkörnyezethez igazítani a támogatott hitelek kamatainak jogszabályban rögzített 6 százalékos alsó határát, hiszen a piacon egyre több hitelkondíció lesz ennél kedvezőbb. Másrészt a hitelkeresletet a jobb kiszámíthatóság miatt jelentősen növelné, ha a támogatási időszak megduplázódna 10 évre, vagy akár a teljes futamidőre kiterjedne.
3. … önerőhöz juttatással
A hitelezési kondíciók mellett az önerő előteremtése is kulcskérdés a lakásvásárlók számára. A félszocpol esetében is nagyon fontos lenne, hogy ezt a támogatást a bankok általánosan és teljes körűen beszámíthassák az önerőbe. Megfontolandó a fiatalok önerejének támogatása is, hiszen a fiatal, első lakásukat vásárló vevők most különleges helyzetben vannak. Az elmúlt évek 15-20 százalékos árcsökkenése miatt kedvező áron juthatnak lakáshoz, és ha nem lakáseladásból teremtik elő a szükséges tőkét, veszteséget sem kell elszenvedniük a vásárláskor. Így a fiataloknál az önerő előteremtésének támogatása, esetleg a szükséges önerő arányának csökkentése – persze megfelelő biztosítékok mellett – olyan réteget hozhatna kedvező helyzetbe, amelynek nagyon megéri lakásvásárláson gondolkodnia.
Az értékesítési idők jelentősen megnövekedtek, ami megnehezíti a lakáscserét, hiszen gyakran kerülnek a családok olyan helyzetbe, hogy a kiszemelt, új otthon már megvan, de a megvásárlásához szükség van a régi lakás értékesítésére is, ami viszont elhúzódhat. Így a költözés is megkésik, valamint a kiszemelt lakás eladója is lassabban jut a pénzéhez. Egy állami támogatású költözési hitel, ami pont ebben az átmeneti állapotban az értékesítendő régi lakás terhére nyújtana hitelt sokat segíteni a lakáspiac felpörgetésén. Egy rövid futamidejű, maximum 2 éves, egy összegben visszafizetendő, alacsony (0–2,5 százalékos) kamatú hitel jó megoldás lenne.
4. Bedőlt hitelek
A lakáspiac jövője nagymértékben függ attól, hogy a banki hitelportfoliókban lévő, a bedőlt hitelek fedezetét adó – 2014 elején csaknem 120 ezer – ingatlant hogyan és mikor vezetik ki a portfoliókból. Az árverési kvótarendszer az eredeti tervek szerint 2014 végéig szabályozza a kényszerértékesítéseket. A rendszer az eddig eltelt időszakban nem tudta csökkenteni a bedőlt hitelek mögötti ingatlanok számát, sőt, 2011 negyedik negyedéve óta tovább emelkedett a kvóta alapja.
Így a probléma 2014 után is jelentős maradt, és bár a nagyszámú piacra dobásból adódó kínálati ársokk és árcsökkenés sem a bankoknak, sem a lakosságnak nem áll érdekében, további szabályozói beavatkozásra lesz szükség. Az árverési kvótarendszer eddig nem tudta megoldani a problémát, az Otthon Centrum tapasztalatai szerint a bankok is a piaci értékesítést preferálják az árverések helyett. A szabályozási környezetnek ezt is figyelembe kell vennie, és egyensúlyt teremtenie a banki hitelportfolió tisztulásának üteme és piacra kerülő nyomott árú ingatlanok száma között, azaz az árcsökkenést elkerülve a leggyorsabban tisztuljanak ki a banki portfoliók.
5. Állami garanciával a fizetési nehézségek ellen
A devizahitelesek fizetési nehézségeinek megoldása szintén a következő kormány feladata lesz. A már meglévő programok - például az árfolyamgát - mellett további intézkedésekre is szükség lehet. Gyakori probléma, hogy a forintárfolyam gyengülése és az ingatlanárak csökkenése miatt a fennálló tőketartozás megközelíti, vagy meghaladja az ingatlan piaci értékét – mondja Bánfalvi László. A devizahitelek forinthitelre váltása esetén az LTV mutató (a hitel összegének és a fedezet értékének hányadosa) 80 százalék fölötti részére vállalt állami garancia jelentősen megkönnyíthetné az árfolyamkockázat kiküszöbölését, a devizahitelek forintosítását.
+1 Újlakás áfa csökkentése az építkezések beindulásáért
A lakásépítések zuhanórepülése, valamint az újlakás-eladások egyre csökkenő aránya komoly problémákra utal az újépítésű lakások piacán. A bizalomhiány az egész lakáspiac teljesítményére kihat, de amíg a használtlakások piacán a demográfiai változások évről-évre kitermelnek egy alacsony szintű, de stabil keresletet, az újépítésű lakások piaca kitartóan zsugorodik.
A bizalomhiány abban mutatkozik meg, hogy a vásárlók már átadott vagy az átadáshoz nagyon közeli lakásokat keresnek – magyarázza Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.A fejlesztők nagyon kevés lakást tudnak értékesíteni a kivitelezés fázisában, így az építkezés finanszírozása is szinte teljes egészében rájuk hárul. Ez jelentősen megnöveli a finanszírozási költségeket, amivel a beruházás megtérülése is kérdésessé válik; ráadásul a lehetséges hozam nem fedezi a fejlesztéshez kapcsolódó kockázatokat. Ennek megfelelően a lakóingatlan fejlesztők nagyon komolyan visszafogták aktivitásukat.
A bizalom helyreállítása közvetlen eszközökkel viszonylag nehéz, ehhez a gazdasági környezet, a háztartások saját jövedelmi helyzetükre és jövőjükre vonatkozó várakozásainak javulása kell. Emellett viszont lehet közvetlen intézkedésekkel a keresletet és a kínálatot is ösztönözni. A keresleti oldalon a szocpol és a kamattámogatás már elérhető, éppen ezért lenne fontos a kínálati oldal, a fejlesztők támogatása is. Az olcsóbb finanszírozási lehetőségek komoly változásokat hozhatnak a piacra. A lakásárak áfa-tartalmának csökkentése a vevők számára vonzóbb feltételeket, így magasabb keresletet jelent, a fejlesztők számára pedig javuló megtérülési mutatókat, ami több lakás építését hozhatja.
Az ingatlan- és hitelcégek szakemberei szerint az elmúlt időszakban bevezetett intézkedések – főleg a kamattámogatás és a szocpol – előremutatóak voltak, tennivaló azonban még akad a kereslet és a vásárlói önerő növelése vagy éppen az újlakásépítések beindítása érdekében. Az Otthon Centrum szakértői összegyűjtötték, melyek a legfontosabb területek, amelyekre az új lakáspolitikának fókuszálnia kellene.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
3 perce
-
A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
15 perce
-
Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
27 perce
-
Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
körülbelül 1 órája
-
Nem mond le Keir Starmer
körülbelül 1 órája
-
A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
2 órája
-
Csak 6,7 milliárd forint forgott a tőzsdén
3 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter nem hagyta szó nélkül Sulyok Tamás bejelentését
- Még drágább lesz piaci áron tankolni
- Kapitány István megígérte: így lehetnek Magyarországon zebrák helyett unikornisok
- MNB: március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság
- Lázár János alapítványánál is vizsgálatokat ígért az új agrárminiszter
- Legyen tánc? Magyar Péter kormánya sorozatos vizsgálódásra készülhet
- Republikon: Orbán Viktort a teljes népesség abszolút többsége nem kedveli
Ingatlan
Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak.
Ingatlan
Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan
Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan
Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.
Ingatlan
Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan
Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan
A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan
Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
A BUX-index minimálisan emelkedett.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Reagálnak a kamatkörnyezet javulására.
27 perce
Ingatlan
Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Nagy terveket villantott Tiborcz István logisztikai cége2026. május 18. 04:55 -
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55 -
-
Új király a cseh milliárdoslistán: 7940 milliárd forinttal tarol a fegyveripari örökös2026. május 14. 15:15 -
Eredménytelen lett a Pázmány-tender, 100 milliárdos megbízástól esett el a KÉSZ2026. május 14. 05:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ötödik helyen végzett Eger a Futókörök Napján
14:25
-
Június 20-án sportautó-találkozó és pályanap lesz a BSSW Visontán
12:23
-
Kidőlt fákhoz, balesetekhez vonultak a tűzoltók a hétvégén
11:20
-
Ukrajna magyarországi nagykövete látogat Egerbe: elindul az „Ukrán Könyvespolc” program a Bródy Könyvtárban
08:07
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Hősök utcában, több helyen vízhiányra és útszűkületre kell számítani
06:48
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
2026. május 17. 15:34
-
Orbán Anita fontos bejelentést tett
2026. május 18. 08:54
-
Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
2026. május 18. 09:51
-
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
2026. május 17. 17:33
-
Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
2026. május 17. 16:48



