4p
Európa válságkezelésből kettes alát érdemel, de nem olyan rossz a helyzet, mint hiszik. Nincs valódi defláció, az energiaárak esése pedig hosszabb távon növelheti a keresletet és élénkítheti a gazdaságot. A német államkötvények hozama ekkor extrém alacsony szintről felugorhat. Az amerikai tíz éves állampapír-hozamok rövid távon nem sokat mondanak a kamatvárakozásokról.

A piacok be vannak ijedve Európa gazdasága miatt, esik az euró, esnek a német kötvényhozamok, gyengülnek az EU-periféria devizái, mint a forint és a zloty. „Szerintem ez mind túlzás” – írja az Alapblogon Zsiday Viktor alapkezelő.

Válságkezelésből kettes alá

Tény, hogy Európa magának köszönheti a bajt, válságkezelésből kettes alát érdemelnek: széthúzó politikusok, késlekedő, a válságban még kamatot is emelő jegybank stb. Mára azonban a félelmek eltúlzottá váltak – írja a szerző. Egyrészt nincs széleskörű defláció. Nyáron az EU-s szolgáltatás-infláció 1,3 százalék volt, most 1,2. Az energia/élelmiszerárak nélküli infláció 0,8 százalék volt fél éve, most meg 0,7 százalék.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a rossz defláció az, amikor válságban, a kereslethiányos gazdaságban senki nem tud árat emelni, aztán bért sem, és egy lefelé tartó spirál alakul ki, ahol az adósságok fizetése is egyre nehezebb. Európában azonban az energiaárak esése viszi le az árindexet a negatív tartományba, de ez jó hír.

Az árcsökkenés, amely furcsa módon inflációt generál

„Az európai bérek 1-1,5 százalékkal nőnek, tehát a negatív árindex azt jelenti, hogy 1,5-2 százalékos reálnövekedés van a bérekben. Az olajárak esésével valójában egy csomó pénz marad a fogyasztók zsebében, amit el is fognak költeni. Ráadásul az euró is sokat gyengült, ami élénkíti az exportot” – írja a szerző. Az ECB is befejezte tavaly ősszel a bankok vegzálását, így már nyugodtan tudnak hitelezni.

Ez a három tényező idén kimozdíthatja Európát a holtpontról és fokozatosan gyorsuló növekedést generál, ami a defláció ellen hat. Az olajáresés végeredményben nem is deflációs, hanem inflációs hatással jár a lakossági fogyasztás és gazdasági növekedés fölpörgetése révén. Az ECB-nek semmit sem kell tennie, akkor is jó lesz Európa idei éve, de ha még ők is lazítanak, az biztos nem fog ártani.

Komoly hozamugrás lehet a német kötvényeknél

A német tíz éves kötvények hozamszintje, 0,46 százalék Zsiday szerint az eurózóna totális széthullását vagy abszolút japanizációt áraz. Ha egy kicsit is jobb lesz a helyzet ennél, akkor nem marad itt a német kötvény, ha pedig fellendülés következik, akkor nagyon komoly hozamugrás is lehet.

A Total Return Blog szerzője, az Aegon Alapkezelő portfólió-menedzsere, Duronelly Péter az USA-kamatokat vizsgálta. Szerinte nem mondhatni, hogy pillanatnyilag nagyon informatív üzeneteket hordozna. „A kommentárok általában azt emelik ki, hogy a piac éppen milyen valószínűséget tulajdonít annak, hogy a Fed változtat a kamatain. Ez hosszú távon így van, de egyik napról, vagy hétről a másikra nem változik annyit a befektetők véleménye, hogy az ilyen mozgásokat generálna a hozamban” – írja.

Ahol harminc éve tart a kamatok lejtmenete

A közgazdász grafikonja szemlélteti, hogy néha, például októberben milyen eszement mozgások voltak a tíz éves államkötvényeknél. Ezek szerint hol megnőtt, hogy lecsökkent a kamatemelésre vonatkozó valószínűség? Ha kicsit hosszabb távon nézzük, akkor egyelőre csak az egyre alacsonyabb csúcsok és mélypontok sorozatát látjuk, a kamat nem tört ki a 30 éve tartó lefele irányuló trendből – írja. (Grafikonok az eredeti cikkben.)

A kétéves kamat viszont, aminek rövidebb lejárata kapcsán némileg több köze van a várható rövid kamatokhoz, lassan, de biztosan araszol felfelé. Ezen a szegmensen nézve a Fed kamatemelésére vonatkozó várakozások egyértelműbbnek tűnnek. „Összességében az mondható tehát el, hogy a piac folyamatosan és konszisztensen azzal számol, hogy a Fed jövőre elkezdi, és nagyon lassan folytatja az irányadó kamat emelését. Ehhez képest a 10 éves meg megy a maga útján” – írta a szerző még decemberben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41700 42680 +2,04% 42490 42500 12 001 626 200 HUF 2026-10-13 12:38:49
MOL 4910 4858 4950 -1,33% 4908 4912 1 771 065 610 HUF 2026-10-13 12:39:35
MTELEKOM 2596 2530 2598 +2,61% 2594 2596 190 884 666 HUF 2026-10-13 12:37:24
RICHTER 12340 12290 12400 -0,08% 12340 12350 171 618 980 HUF 2026-10-13 12:35:19
OPUS 223 223 240 -5,89% 223 225 26 977 095 HUF 2026-10-13 12:38:00
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG