Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Bulgária GDP-növekedést vár az idén
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:10
A bolgár kormány szerint idén szerényen nőhet a balkáni ország gazdasága az eddig várt 2 százalékos csökkenés helyett - tartalmazza a Brüsszelnek eljuttatott bolgár konvergenciaprogram. A kormány szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,3 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalékos csökkenés után.
Kormányzati előrejelzések szerint 2011-ben 3,8 százalékkal, 2012-ben 4,8 százalékkal emelkedik majd a GDP. Szimeon Djankov bolgár pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy "ideális esetben" a gazdaság akár 1 százalékkal is nőhet az idén, de a 0,3 százalékos bővülés közelebb áll a realitásokhoz.
A pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy Bulgária áprilist követően jelentkezik az ERM-2 árfolyamrendszerbe, miután az Európai Bizottság jóváhagyta az ország 2009-2012-re vonatkozó fiskális tervét. Bulgária 2013-ban tervezi bevezetni az eurót.
Felminősíthetik Bulgáriát
Visszalépett a bolgár biztosjelölt MTI
Makro / Külgazdaság
Optimista a német kormány a GDP kapcsán
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 16:07
A német kormány 1,2 százalékról 1,4 százalékra javította fel a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését tekintettel az export élénkülésére. A német gazdaság 2009 második negyedévében került ki technikailag a recesszióból, de a GDP így is 5 százalékkal csökkent tavaly.
A kormány szerint a német export különösen Ázsia felé élénkül, de idén még nem éri el a válság előtti szintet. A kormány előrejelzése szerint idén 5,1 százalékkal bővül a német kivitel a tavalyi 14,1 százalékos csökkenés után. Eközben a behozatal 3,4 százalékkal nő a tavalyi 8,9 százalékos hanyatlást követően.
Rainer Brüderle német gazdasági miniszter szerdán azt mondta, hogy a német hazai fogyasztás nem járul hozzá érdemben az idei GDP növekedéséhez. A Brüderle vezette minisztérium várakozása szerint az idei átlagos munkanélküliségi ráta 8,9 százalékra emelkedik a tavalyi 8,2 százalékról.
Idén már javulást vár a SAP
Váratlan optimizmus NémetországbanMTI
Makro / Külgazdaság
Hajszálon múlhat a Fidesz-KDNP kétharmada
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:28
A potenciális szavazók megnyerésével számolva a Fidesz-KDNP szövetség kilenc fős többséggel megszerezhetné a kétharmados többséget
Makro / Külgazdaság
A Boeing nyereséggel zárta a negyedévet
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 15:04
A Boeing amerikai repülőgépgyártó nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, ugyanakkor borúlátó az idei évvel kapcsolatban.
A cég az idei évre 3,70-4,00 dolláros részvényarányos profitra számít, ami jócskán elmarad a szakértők által várt 4,26 dollártól.
A Boeing az idei évvel kapcsolatos visszafogottságát a 777-es repülőgép gyártásának a csökkenésével, néhány megkurtított védelmi programmal, illetve piaci kockázatokkal indokolta.
A tavalyi utolsó negyedévben a cég 1,27 milliárd dollár, részvényenként 1,75 dollár adózott eredményt ért el, az egy évvel korábbi 86 millió dollár, részvényenként 12 cent veszteség után.
A Boeing éves szintű negyedéves bevétele 42 százalékkal 17,94 milliárd dollárra nőtt 2009 utolsó három hónapjában.
A szakértők kisebb, 1,36 dolláros részvényarányos eredményre, és szerényebb, 17,57 milliárd dolláros bevételre számítottak.
Önt mi zavarta a legjobban januárban? Szavazzon!
A világháború óta nem zuhant ekkorát a repülés
Hajó, autó, repülő: a luxus adózik
Kevesebben fordultak meg a pozsonyi reptéren
Ultra last minute bevállalósoknak
3,3 millióan repültünk a Malévval MTI
Makro / Külgazdaság
A görögöknek mindegy, ki finanszírozza őket
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 13:20
Görögország cáfolta azokat a sajtójelentéseket, hogy Kínának történő államkötvény eladással bízta volna meg a Goldman Sachsot
Makro / Külgazdaság
Választások: nálunk megvan a kétharmad
Privátbankár.hu | 2010. január 27. 06:22
Sólyom László április 11-re írta ki az országgyűlési választások első fordulóját. Ennek kapcsán megkérdeztük Önöket, hogy elmennek-e választani tavasszal, illetve hogy tudják-e már, kire adják voksukat
Makro / Külgazdaság
Obama mégsem lesz esküdt
Privátbankár.hu | 2010. január 26. 10:18
Bár lehetséges esküdtként behívták, Barack Obama állampolgárnak mégsem kell megjelennie kedden egy Chicago külvárosában működő bíróságon, mivel a Fehér Ház jelezte, hogy az elnök "nem ér rá".
A bíróság hetekkel ezelőtt küldött idézést a politikus chicagói címére, ebben az állt, hogy az elnöknek meg kell jelennie az esküdtválogatáson. A bíróság automatikus sorsolás révén válogat a helyi lakosok közül, ebben az esetben azonban alaposan "beletrafáltak".
Az elnököt a Fehér Ház mentette ki a bíróság előtt, mondván, hogy a politikusnak igen zsúfolt a napirendje, így nem tud megjelenni. Barack Obama szerdán tartja első beszédét az unió helyzetéről a Kongresszus mindkét háza előtt - emlékeztetett az amerikai sajtó.
Nem ez az első alkalom, hogy esküdtjelöltként hivatalban lévő elnök kap idézést, 2006-ban George W. Bushnak is postáztak egyet Texasban, a nyolcvanas években pedig Ronald Reagan is kapott. Hivatalból való távozása után Bill Clintont is behívták, a politikus készen is állt volna arra, hogy esküdt legyen, de a bíróság végül kizárta.
Vagy imádják, vagy gyűlölik Obamát
Nem örül a Wall Street Obamának
MTI
Makro / Külgazdaság
A szlovák külügyminiszter figyelmeztette Orbánékat
Privátbankár.hu | 2010. január 25. 10:47
Miroslav Lajcák szerint téved a Fidesz, ha azt hiszi, hogy térdre tudja kényszeríteni Szlovákiát. A szlovák külügyminiszter állítólag már figyelmeztette is a magyar pártot
Makro / Külgazdaság
Orbán a legnépszerűbb - és a legmegosztóbb
Privátbankár.hu | 2010. január 25. 07:03
Orbán Viktor a leginkább megosztó politikus, mégis a Szonda Ipsos 2010 januári népszerűségi listájának első helyére került
Makro / Külgazdaság
Kampánypénzek: mekkorát lódítanak idén a pártok?
Privátbankár.hu | 2010. január 25. 06:54
Szakértők szerint piaci értéken a négy évvel ezelőtti választásokhoz hasonlóan az idén is tízmilliárdos nagyságrendet érhetnek el a pártok valós kampányköltései - írta a Napi Gazdaság
Makro / Külgazdaság
Haiti után: kiszolgáltatottak a karibi nyomornegyedek
Privátbankár.hu | 2010. január 23. 18:10
A haiti földrengés a latin-amerikai és a Karib-tengeri térség egészét riadóztatta, nem csupán azért, mert ebben az övezetben igen magas a földrengések kockázata, hanem azért is, mert túlnépesedett, nyomornegyedekkel körülvett nagyvárosai különösen sebezhetőek - a legtöbb épület nem bírna ki egy kisebb rengést sem. A haiti tragédia nem előzmények nélküli, a térségben hatalmas energiák halmozódtak fel, ami "robbanáshoz" vezethet
Makro / Külgazdaság
Emelték a terrorkészültséget a britek
Privátbankár.hu | 2010. január 23. 12:38
A második legmagasabb fokozatra emelte pénteken a brit belügyminiszter a terrorkészültség szintjét, összefüggésben a karácsonyi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel. Ez a készültségi fokozat a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent, és azt, hogy a brit terrorelhárító szolgálatok megítélése szerint "nagyon valószínű" valamely terrormerénylet-kísérlet Nagy-Britanniában.
A kormány a belső elhárítás - az MI5 - kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (JTAC) ajánlására rendelte el a készültségi szint emelését. Ennél már csak egy magasabb fokozat van a brit skálán, a "kritikus", amely azonnali merénylet veszélyét jelzi.
Csak kísérleti jelleggel néznek be a ruhánk alá
Sokat tett Obama - vagy mégsem?
Ferihegyen is "levetkőztetnek"?
Obama nem akarja megtámadni Jement MTI
Makro / Külgazdaság
Több mint 110 ezer halott Haitin
Privátbankár.hu | 2010. január 23. 12:28
Meghaladta a 110 ezret a haiti földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint pénteken a karibi ország belügyminisztériuma. A haiti hatóságok által előzőleg ismertetett veszteségmérlegben még 75 ezer halálos áldozat szerepelt.
A karibi országba humanitárius misszióra vezényelt amerikai haderő korábban úgy becsülte, hogy a természeti csapásban 150-200 ezer ember veszíthette életét. Ken Keen tábornok, az amerikai katonák parancsnoka később ezt úgy pontosította, hogy "munkahipotézisről" van szó. Pénteken, a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földmozgást követő tizedik napon két túlélőt emeltek ki élve a romok alól: egy 84 éves nőt - az első jelentések még 69 évben jelölték meg az életkorát - és egy 22 éves férfit.
Haiti: már nem keresnek túlélőket
Úton van a magyar kormány mentőcsapata Haitira
Nyitnak az üzletek Haitin - vagy eldózerolják őket
Erős utórengés rázta meg Haitit
SMS-sel gyűjtenek Haitinak
Szükségállapot Haitin
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélőkMTI
Makro / Külgazdaság
Haiti: már nem keresnek túlélőket
Privátbankár.hu | 2010. január 23. 09:11
A port-au-prince-i kormány utasítása alapján a haiti fővárosban befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást - jelentette be szombaton Genfben az ENSZ egyik szóvivője. A katasztrófa január 12-i napja óta legalább 132 embert mentettek ki a romok alól.
Még pénteken is találtak egy túlélőt, egy 69 éves asszonyt, de az orvosok szerint nagyon rossz állapotban volt, amikor rábukkantak, kevés a remény arra, hogy életben marad.
Úton van a magyar kormány mentőcsapata Haitira
Nyitnak az üzletek Haitin - vagy eldózerolják őket
Erős utórengés rázta meg Haitit
SMS-sel gyűjtenek Haitinak
Szükségállapot Haitin
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélőkMTI
Makro / Külgazdaság
Be vannak sózva a pártok
Privátbankár.hu | 2010. január 22. 15:34
Április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-vel. A pártok üdvözölték, hogy az államfő a lehető legkorábbi időpont mellett döntött.
Makro / Külgazdaság
Választások: a rendőrség már készen áll
Privátbankár.hu | 2010. január 22. 15:13
A rendőrség felkészült a 2010-es választásokra, bár nem egy új feladatról van szó, a vonatkozó főkapitányi normába és ajánlásba beépítették azokat a tapasztalatokat, amelyek az időközi választásokon adódtak
Makro / Külgazdaság
Úton van a magyar kormány mentőcsapata Haitira
Privátbankár.hu | 2010. január 22. 12:15
Útnak indult péntek délben az az egészségügyi mentőcsapat, amelyet a magyar kormány küld Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be, hogy segítséget nyújtson a földrengés sújtotta térségben.
A hattagú mentőcsapatot, amely orvosi felszereléseket, gyógyszereket visz magával, Tatár Attila tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője indította útnak a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság budapesti kiképző bázisáról, miután teherautóra pakolták felszereléseiket és szállítmányukat.
A mentőcsapat tagjai Bécsből különrepülőgéppel, Kanada érintésével más országok csoportjaival közösen érkeznek meg Haitira.
Nyitnak az üzletek Haitin - vagy eldózerolják őket
Erős utórengés rázta meg Haitit
SMS-sel gyűjtenek Haitinak
Szükségállapot Haitin
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélők
27 milliót küld Magyarország Haitinak
Százezernél is több áldozat Haitin
MTI
Makro / Külgazdaság
Válság van: a bűnözőknek is kevesebb a munkája
Privátbankár.hu | 2010. január 22. 08:44
Kevesebb bűncselekmény történt a tavalyi harmadik negyedévben Angliában és Walesben a rendőrségi jegyzőkönyvek szerint, mint az egy évvel korábbi időszakban, pedig sokan azt jövendölték, hogy a recesszió miatt megszaporodnak a bűnesetek.
Ezzel szemben 8 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt. Minden nagyobb cselekménycsoportban javult a mutató, kivéve a szexuális bűntetteket, azok száma 5 százalékkal emelkedett. Rablásból 9 százalékkal volt kevesebb, az ember elleni erőszakos bűncselekmények mutatója 4 százalékkal mérséklődött, 12 százalékkal kevesebb autót törtek fel.
2010 a pénzügyi támadások éve lesz
Nem spóroltak a kenőpénzzel az ukránok
MTI
Makro / Külgazdaság
Nem leszek rajta az MDF listán!
Privátbankár.hu | 2010. január 22. 07:02
A Facebookon jelezte több SZDSZ-es parlamenti képviselő, hogy biztosan nem fog szerepelni az MDF választási listáján. Simonyi András is visszautasította a felkérést
Makro / Külgazdaság
MDF-SZDSZ: egyhangú lett a budapesti döntés
Privátbankár.hu | 2010. január 21. 06:19
Az MDF budapesti választmánya szerdán este egyhangú szavazással úgy döntött, hogy kész együttműködni az SZDSZ fővárosi választmányával - mondta Dávid Ibolya
Makro / Külgazdaság
Szakad a hó: egész éjjel dolgoztak a gépek
Privátbankár.hu | 2010. január 21. 05:40
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. nyolcvan munkagéppel egész éjjel takarította Budapest fő- és közösségi közlekedési útvonalait
Makro / Külgazdaság
56-os magyar az amerikai kongresszusban?
Privátbankár.hu | 2010. január 20. 17:50
Egy 56-os magyar is bejuthat az amerikai képviselőházba; Julie Hamos Chicagóból akarja megpályázni a washingtoni törvényhozás alsóházának mandátumát a novemberi félidős választásokon.
Hamos 1998 óta tagja Illinois állam törvényhozásának; a 10. választói körzetben, ahonnan be akar kerülni a kongresszusba, a jelenlegi mérsékelt republikánus képviselő nem pályázza meg újra a helyet, mivel a szenátorválasztáson fog indulni - írta szerdán a chicagói Windy City Times újság on-line kiadványa.
A Budapesten született Julie Hamos - akinek ismert a tevékenysége tömegközlekedési, környezetvédelmi és egészségvédelmi ügyekben, az AIDS-ellenes küzdelem terén, valamint a családon belüli erőszak kérdéseiben - családjával az 1956-os forradalom idején hagyta el Magyarországot.
Julie Hamos saját honlapján az olvasható: gyerekként családjával az 56 forradalom idején az éjszaka leple alatt hagyta el Magyarországot, s ez az élmény örök életre megtanította, mit jelent az elvekért való kiállás bátorsága, valamint a demokrácia melletti elkötelezettség.
Az amerikai férjével Wilmette városában élő Hamos jelöltségét a "szelek városának" egyik vezető napilapja, a Chicago Tribune is támogatta, megjegyezve, hogy a 2008-as elnökválasztáson a térség választóinak 61 százaléka Barack Obamát támogatta. Ugyancsak Hamos mögé állt szerdán a Chicago Sun-Times napilap.
Betegeskedik Amerika legnagyobb bankja?
USA: óriási elbocsátások a technológiai ágazatban
MTI
Makro / Külgazdaság
Erős utórengés rázta meg Haitit
Privátbankár.hu | 2010. január 20. 12:36
A Richter-skála szerint 6,1-es erejű földrengés rázta meg Haitit szerdán - közölte az Egyesült Államok földtani intézete (USGS).
SMS-sel gyűjtenek Haitinak
Szükségállapot Haitin
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélők
MTI
Makro / Külgazdaság
Nyelvtörvény: félnek a magyarok
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 17:17
A szlovákiai magyar kisebbség aggodalmaival ismerkedett az Európa Tanácsot segítő, független jogi szakértőkből álló Velencei Bizottság küldöttsége
Makro / Külgazdaság
Az export húzhatja a GDP-t: kedvezőbbek a kilátások
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 17:02
A kedvezőbb exportkilátásoknak köszönhetően a kormány felülvizsgálja az idei GDP-re vonatkozó előrejelzését - ez még nem jelent automatikusan növekedést
Makro / Külgazdaság
Több mint fél milliárdan élünk az EU-ban
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 16:43
Meghaladta a félmilliárdot az Európai Unió lakossága: 2010. január 1-jén a 27 tagországban összesen 501,26 millióan éltek - közölte kedden a francia statisztikai hivatal (INSEE).
Egy évvel korábban 499,7 millió volt az EU lakossága közölte az INSEE az Eurostat uniós statisztikai hivatal adataira hivatkozva. A bevándorlás révén 1,9 millióval nőtt az unió lakossága, a természetes szaporodás (az élveszületések és a halálozások számának különbsége) 1,2 millióval emelte a lélekszámot.
A legnépesebb tagállam a 81,7 milliós Németország. A második Franciaország, a tengerentúli területekkel együtt 65,4 millió lakossal, a harmadik pedig Nagy-Britannia 62 millióval.
Franciaország lakossága 300 ezerrel növekedett az utóbbi 12 hónapban, és Nagy-Britanniában, Írországban és Spanyolországban is folytatódott a népességnövekedés évek óta tartó folyamata. Németország lakossága viszont csökkent 2009-ben, és megfogyatkozott a közép-kelet-európai tagállamok népessége is, kivéve Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát és Szlovéniát.
Nálunk fenyeget a legkevésbé a szegénység 65 felettMTI
Makro / Külgazdaság
Az MDF 8 százalékot sem tart elképzelhetetlennek
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 13:32
Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke nem tartaná meglepetésnek, ha az MDF nyolc százalék feletti eredményt érne el az idei országgyűlési választásokon
Makro / Külgazdaság
Bajnai: le kell szoknunk az olcsó hitelek kábítószeréről
Privátbankár.hu | 2010. január 19. 12:46
A válság után az európai átlagot két százalékponttal meghaladó GDP-növekedésre lesz szüksége a magyar gazdaságnak ahhoz, hogy versenyképes és vonzó legyen
Makro / Külgazdaság
Franciaország 1,4 százalékos növekedést vár
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 15:21
A francia kormány közel a duplájára, 1,4 százalékra javította fel az idei gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzését - jelentette be a francia gazdasági miniszter.
Christine Lagarde azt mondta, hogy a korábbi becslés a bruttó hazai termék (GDP) 0,75 százalékos növekedéséről szólt.
A francia gazdasági miniszter rámutatott arra, hogy a nemzetközi környezetben bekövetkezett kedvező változások, és a francia termékek iránti külföldi kereslet bővülése tették lehetővé a GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzés módosítását.
Christine Lagarde elmondta még, január végére kidolgozzák az államháztartási hiány idei várható alakulásával kapcsolatos legújabb előrejelzést. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a korábbi becslés 8,5 százalékos GDP-arányos deficitről szólt a tavalyi 8,2 százalék után.
Eiffel visszaperelte felvásárolt családnevét MTI
Makro / Külgazdaság
Újabb vizsgálódás a szlovákiai nyelvtörvény körül
Privátbankár.hu | 2010. január 18. 14:18
A szlovákiai államnyelvtörvény ügyében tájékozódik a Velencei Bizottság
Makro / Külgazdaság
Bokros Lajos már alkotmánymódosításról beszél
Privátbankár.hu | 2010. január 16. 11:59
Az MDF kormányfő-jelöltje az alkotmánymódosításkor iktatna be olyan fékeket, melyek megakadályoznák a pénzosztásokat a parlamenti ciklusok végén
Makro / Külgazdaság
200 ezer halott Haitin, de vannak még túlélők
Privátbankár.hu | 2010. január 16. 10:41
A keddi földrengés halálos áldozatainak a száma meghaladja az ötvenezret, a belügyminiszter pedig azt állítja, hogy a kétszázezret is elérheti a halottak száma
Makro / Külgazdaság
BKV: mindent megadtunk, amit csak lehet
Privátbankár.hu | 2010. január 16. 09:59
A BKV vezérigazgatója szerint minden, fedezet nélküli vállalás kalandorság, amely a csőd felé sodorja a vállalatot. A BKV mindent megadott, amit csak adhatott
Makro / Külgazdaság
Sztrájk 5 napja - hétvégén sem pihennek
Privátbankár.hu | 2010. január 16. 09:08
Harmincötre nőtt azon buszvonalaknak a száma, amelyeken elindultak a járatok szombat reggel, a BKV-sztrájk ötödik napján
Makro / Külgazdaság
27 milliót küld Magyarország Haitinak
Privátbankár.hu | 2010. január 15. 16:43
Magyarország 100 ezer euróval, mintegy 27 millió forinttal segíti a földrengés sújtotta Haitit - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel.
Szollár Domokos elmondta, a miniszterelnök döntése nyomán adott támogatást az Európai Unió által koordinált segélyprogramon keresztül juttatják el a karibi köztársaságnak.
Bajnai Gordon nagy szomorúsággal és megrendüléssel értesült a Haitit sújtó, emberéletek tízezreit követelő pusztító földrengésről - tette hozzá. Tájékoztatása szerint Bajnai Gordon a Jean-Max Bellerive-nek, Haiti miniszterelnökének írt táviratában őszinte együttérzéséről biztosította Haitit és lakosait, és kifejezte mély részvétét a katasztrófában életüket vesztett emberek miatt. A karibi országot kedden 7-es erősségű földrengés rázta meg, amelyben több tízezer ember meghalt.
Százezernél is több áldozat Haitin
Földrengés és káosz Haitin
MTI
Makro / Külgazdaság
Úgy néz ki, hétvégén is folytatódik a sztrájk
Privátbankár.hu | 2010. január 15. 14:56
A péntek kora délutáni egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a sztrájkot hirdető 14 szakszervezet között a kollektív szerződésről
Makro / Külgazdaság
A vártnál jobban nőhet a német GDP
Privátbankár.hu | 2010. január 15. 13:40
Németországban az eddig várt 1,2 százaléknál nagyobb mértékben nőhet az idei bruttó hazai termék (GDP), de a folyó negyedévben stagnál a gazdaság - közölte a német gazdasági miniszter pénteken.
Rainer Brüderle azt mondta, hogy a tavalyi utolsó három hónapban stagnált a német gazdaság, és ugyanez várható a folyó negyedévben is.
Tavaly 5 százalékkal zsugorodott a német GDP a német statisztikai hivatal kedden közölt adata szerint. A gazdasági minisztérium január 27-én ismerteti az idei évre vonatkozó legújabb előrejelzését a gazdaság és a munkanélküliség várható alakulásáról.
A németek a nagy hamisítókMTI
Makro / Külgazdaság
Fidesz-kormány: egyedül, vagy a Jobbikkal
Privátbankár.hu | 2010. január 15. 06:47
A megkérdezett választópolgárok legnagyobb része szerint a Fidesznek kellene egyedül kormányt alakítania
Makro / Külgazdaság
Botrányos körülmények között zajlott a BKV-tájékoztató
Privátbankár.hu | 2010. január 14. 16:32
A BKV csütörtök délutáni sajtótájékoztatójáról elkésett a vezérigazgató, helyette rengeteg rendőr érkezett - mint kiderült, tévedésből.
Makro / Külgazdaság
Elhúzódó sztrájkra kell számítanunk?
Privátbankár.hu | 2010. január 13. 16:37
Megmerevedni látszanak az álláspontok a tárgyalódelegációk között, a BKV sztrájkbizottsága holnap délelőtt ül össze újra a menedzsmenttel - eddig senki sem engedett
Makro / Külgazdaság
Hétvégén elrendelhetik a szmogriadót
Privátbankár.hu | 2010. január 13. 14:05
Elrendelheti a szmogriadót a fővárosi önkormányzat a hétvégén. A meteorológus szerint az időjárás miatt egyre nő a káros anyagok aránya a levegőben.
Makro / Külgazdaság
Zuhan Obama népszerűsége
Privátbankár.hu | 2010. január 13. 07:57
Tovább romlott Barack Obama amerikai elnök támogatottsága, különösen ami belpolitikai működését illeti - közölte friss felmérésének eredményét a CBS News
Makro / Külgazdaság
Internetes támadás miatt állt Kína legnagyobb keresője
Privátbankár.hu | 2010. január 12. 10:06
Internetes támadás miatt kedd reggel órákig elérhetetlen volt Kína legnagyobb internetes keresője, a baidu.com - erősítette meg közleményében a népszerű társaság. A tájékoztatás szerint a böngészők azért nem tudták megnyitni az oldalt, mert a baidu Egyesült Államokban lévő domain névszerverét "törvénybe ütköző támadás" érte. A közlemény nem tér ki részletekre, de jelezte, hogy a nyomozás folytatódik.
A problémát helyi idő szerint reggel nyolc óra körül fedezték fel, az oldal működését csak fél 12-re tudták megoldani. A kínai internetes oldalakon, blogokban már délelőtt megkezdődött a találgatás, vajon mi történhetett. Kevesen tartották valószínűnek, hogy a baidunál biztonsági probléma keletkezett, ugyanis elterjedt vélemény szerint a legkorszerűbb védelmi technológiát alkalmazza.
A baidu.com Kína internetes kereső piacának mintegy 70 százalékát tudja a magáénak, és eddig csak egy alkalommal vált technikailag elérhetetlenné - 2006 decemberében mintegy fél órás időszakra.
Google-adó: Sarkozy nekimegy az óriásnak
Nexus One: megjelent a Google-mobil
Kína lemásolta a CNN-t
MTI
Makro / Külgazdaság
H1N1: beoltott gyerekek lettek betegek itthon
Privátbankár.hu | 2010. január 12. 08:31
A védőoltás ellenére számos gyerek betegedett meg az új típusú influenzában egy bakonyoszlopi nevelőotthonban - olvasható a keddi Népszabadságban
Makro / Külgazdaság
Sztrájk alatt is tilos a buszsáv!
Privátbankár.hu | 2010. január 12. 07:33
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a BKV keddi tervezett sztrájkja miatt a fővárosban torlódások, dugók várhatók, ezért folyamatos forgalomellenőrzésre és forgalomsegítésre készülnek, továbbá a közlekedési szabályok betartására figyelmeztetik az autósokat.
Makro / Külgazdaság
Tovább szóbeliznek az EU-biztosjelöltek
Privátbankár.hu | 2010. január 12. 07:09
Folytatódik kedden Brüsszelben az EU-biztosjelöltek meghallgatás-sorozata az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságai előtt.
Délelőtt a belga Karel De Gucht kereskedelmi, valamint a litván Algirdas Semeta adó- és vámügyi, délután a cseh Stefan Füle bővítési és európai szomszédságpolitikai, valamint a luxemburgi Viviane Reding igazságügyi kérdésekkel, alapvető jogokkal és állampolgársággal foglalkozó, este pedig a spanyol Joaquín Almunia versenypolitikai, továbbá a bolgár Rumjana Zseleva nemzetközi együttműködéssel, humanitárius segélyezéssel és válságkezeléssel foglalkozó EU-biztosjelölt válaszol három-három órán át a képviselők kérdéseire.
A meghallgatás-sorozat hétfői kezdőnapján Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnökjelöltje kitért arra, hogy feladatkörének ellátása során rendszeresen konzultálni kíván a parlamenttel. Egyben megerősítette, hogy a létrehozandó, több ezer fős uniós külügyi szolgálat költségvetése fölött az EP ellenőrzést gyakorol majd. A leendő költségvetési biztos, a lengyel Janusz Lewandowski nyitottnak mondta magát egy esetleges uniós adó bevezetésére, Olli Rehn, a következő Európai Bizottság leendő pénzügyi és gazdasági felelőse pedig a fenntartható államháztartást mondta az euróövezeti csatlakozás legfőbb feltételének.
Nem maradtak munka nélkül az MSZP volt képviselői
Botrányba fullad az uniós biztosok meghallgatása? MTI
Makro / Külgazdaság
BKV: a sofőrök jó hangulatban csinálják a semmit
Privátbankár.hu | 2010. január 12. 06:51
Javult a helyzet a fővárosban: 200 busz, jónéhány villamos és minden metró jár, a várakozási idők azonban megnyúltak. Jobb a helyzet az utakon is, de a tárgyalóasztalokról ez közel sem mondható el. A BKV szerint elkerülhető lett volna a sztrájk, ha szakszervezetek elfogadják a cég ajánlatát, a sztrájkolók azonban sikeresnek ítélték az eddig történteket, és egyelőre nem hajlandóak arról beszélni, mikor ér véget a munkabeszüntetés
Makro / Külgazdaság
Obama nem akarja megtámadni Jement
Privátbankár.hu | 2010. január 11. 07:08
Az amerikai elnök megerősítette, hogy nem akar csapatokat küldeni Jemenbe vagy Szomáliába az al-Kaida nemzetközi elleni küzdelem céljából
Friss
Nemzetközi
Figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok Iránra
Eközben tárgyalások is kezdődnek.
41 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Történelmi létszámcsökkentés, 108 ezer ember veszítette el állását
10:11
-
Megindulnak a nyugdíjkifizetések, mától csenget a postás
09:41
-
Csendes adózási reform: alapjaiban változik a kapcsolt ügyletek dokumentálása
09:16
-
Különös számok érkeztek szomszédunk idegenforgalomáról
08:52
-
Megmozdult a magyar ipar
08:30
Turizmus Online cikkei
-
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
09:46
-
Srí Lanka egyre népszerűbb a turisták körében
09:20
-
Súlyhatár, szabályok és extra felár – ilyen a kutyabarátság egyes itthoni szállás- és pihenőhelyeken
09:19
-
Síbiztosítás: ennyit fizetnek a külföldre indulók
08:47
-
Etiópiában épül Afrika legnagyobb légikiötője
08:18
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
2026. február 5. 12:22
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2026. február 5. 14:39
-
Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
2026. február 6. 07:25
-
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
2026. február 5. 13:24
Irány a kút? 
