Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Több mint egymillió aláírás Boris Johnson lépése ellen
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 29. 08:13
Több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének felfüggesztése ellen.
Makro / Külgazdaság
Nem tanultunk a Száhel tragédiájából – interjú az amazóniai tűzvészről
Wéber Balázs | 2019. augusztus 29. 06:10
Az erdőtüzek megelőzésének leghatékonyabb módja, ha az állam teszi a dolgát, és fellép az erdőirtásokkal szemben, mondta a Privátbankár.hu-nak Gustavo Szilagyi brazil geográfus és vidékfejlesztési szakértő. Szerinte a mostani tűzvész új erőt adhat a környezetvédelmi mozgalomnak. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy nem tanultunk eleget a Száhel-övezet tragédiájából. Most az interjú második részét közöljük.
Makro / Külgazdaság
Balul sült el Trump blöffje - Kína a legrosszabb forgatókönyvre készül
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 20:20
Amikor Trump arról beszélt, hogy Kína telefonon jelezte, szeretnék újrakezdeni a kereskedelmi tárgyalásokat, talán épp a pekingi vezetés lepődött meg a legjobban - írja összeállításában a Bloomberg. Azzal, hogy gyengének állította be a kínaiakat, sarokba szorította őket - a megegyezés esélye csökkent, pedig mostanra inkább az amerikaiknak lenne fontos, hogy véget érjen a háborúskodás.
Makro / Külgazdaság
Összecsapásra kényszerül az EU az amerikai elnökkel
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 16:39
A WTO kulcsfontosságú intézménye, az államok vitáiban döntő testület decembertől megbénul, mert az amerikai elnök blokkolja új tagok kinevezését.
Makro / Külgazdaság
A küszöbön a megállapodás nélküli Brexit: októberig leáll a brit parlament
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 16:16
Bejött Boris Johnson nagy trükkje, innen egyenes út vezethet a megállapodás nélküli kilépéshez.
Makro / Külgazdaság
Bölcs volt, aki nyár elején váltott eurót
Baka F. Zoltán | 2019. augusztus 28. 15:15
Elszállni látszik a Pénzügyminisztérium előrejezése az euróárfolyamra vonatkozóan. Ha a mostani szinten ragadna a kurzus, az azt jelentené, hogy a tárca technikai előrejelzése módosításra szorul, mert itt már nem néhány tízezer forintról van szó.
Makro / Külgazdaság
A német újraegyesítés nem sikerült – megrendítő jobbos jön vasárnap
Káncz Csaba | 2019. augusztus 28. 13:01
30 évvel az újraegyesítés után is két eltérő világképű és értékrendű populáció él egymás mellett az egykori NSzK és NDK területén. A nyugatiak lenézése és érdektelensége hozzájárult a volt NDK polgárainak erős jobbratolódásához. Most vasárnap két kelet-német tartomány megrendítő jobbost visz be Németország politikai rendszerének. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Boris Johnson nagy trükkre készül a királynővel – leáll a parlament?
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 12:37
A brit miniszterelnök különös ötlettel próbálja megkerülni a parlamentet.
Makro / Külgazdaság
Hamarosan robot-határőröket vethet be a kormány a nem nagyon érkező migránsok ellen
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 11:52
Az autonóm gépek mellett drónok is védhetik a hazát a migránsoktól, pedig már a kabinet szerint sincs migrációs válság.
Makro / Külgazdaság
Óriási bevásárlás: 150 milliárd forintért vehet amerikai rakétákat a kormány
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 11:14
Év eleje óta lehet hallani arról, hogy nagybevásárlásra készül a magyar kormány, már ami a hadászati technológiákat illeti, és most megérkezett a végső megerősítés is, a bejelentés után már csak Orbánékon múlik, hogy nyélbe ütik-e az üzletet. A Pentagon bejelentése után már a kongresszus előtt van a Magyarországnak szánt fegyvereladásokról szóló tervezet.
Makro / Külgazdaság
Trump újabb őrülete: bányát nyitna egy alaszkai nemzeti parkban
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 11:04
Donald Trump amerikai elnök engedélyezné, hogy egy páratlan alaszkai nemzeti parkban kiirtsák az őserdőt és bányákat nyissanak.
Makro / Külgazdaság
Hatályos a törvény: kevesebb fuvarozó lehet áfamentes
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 10:43
Az áfatörvény módosításának 2019. augusztus 23-ai hatályba lépésével jelentősen szűkült a fuvarozó és szállítmányozó vállalatok adómentességi köre is.
Makro / Külgazdaság
Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 10:08
Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel októbertől - hangzott el az M1 reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság
Megint egyre több nő talált munkát – ismét emelkedett a foglalkoztatottság
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 10:03
Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, így alakultak a foglalkoztatottsági adatok.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: az olasz pártvezér a párjára koncentrál a politika helyett
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 09:55
Az Öt Csillag Mozgalom vezetője, Luigi di Maio egy étteremben ebédelt barátnőjével.
Makro / Külgazdaság
A várt romlás helyett stabil maradt a német fogyasztók hangulata
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 09:54
Az erős gazdasági ellenszelek dacára a német fogyasztók hangulata stabil maradt, tartja a szilárd és erős szintet.
Makro / Külgazdaság
Autógyárak álltak le Japánban árvizek és földcsuszamlások miatt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 08:47
Heves esőzések okoztak árvizeket és földcsuszamlásokat szerdán Japán délnyugati részén fekvő, harmadik legnagyobb szigetén, Kjúsún.
Makro / Külgazdaság
Sikeresen mutatkozott be Musk űrhajója
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 08:30
Sikeresen tesztelte Starhopper nevű űrhajója prototípusát a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat. A járművel a jövőben a Holdra és a Marsra repülnének.
Makro / Külgazdaság
Brazília elfogadja az Amazonas-segélyeket, de...
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 28. 07:58
...csak akkor, ha az adományozók nem szólnak bele a pénzek felhasználásába - mondta a brazil elnöki szóvivő, aki így egy kicsit puhított is Jair Bolsonaro korábbi kijelentésén, meg egy kicsit nem is.
Makro / Külgazdaság
Nem magától lángol az Amazonas – brazil szakértőt kérdeztünk a katasztrófáról
Wéber Balázs | 2019. augusztus 28. 06:10
Még egyetlen olyan brazil elnök sem volt, akinek a politikája annyira szembe ment volna a környezetvédelemmel, mint Jair Bolsonaróé, mondta a Privátbankár.hu-nak adott interjúban Gustavo Szilagyi brazil geográfus és vidékfejlesztési szakértő. Szerinte a jelenlegi erdőtüzek nagy része az erdőirtásokhoz köthető, amelyeket a brazil elnök is ösztönzött. Mint mondta, fennáll az Amazonas-medence szavannává válásának veszélye.
Makro / Külgazdaság
Oroszok perlik elsőként a Boeinget
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 20:04
Elsőként egy orosz légitársaság indított peres eljárást a Boeing ellen a MAX 737 típusú gép miatt. A cég azt állítja, hogy a két, közelmúltbeli szerencsétlenség hátterében nem csak tervezési hiányosságok álltak, hanem a tanúsítványok kiadásakor fontos információkat hallgattak el, ezért szerződésszegés miatt több millió dolláros kártérítésre tartanak igényt.
Makro / Külgazdaság
Egyre inkább úgy tűnik, a G7-ek döntően politikai játszmából aggódnak csak az Amazonas-vidékért
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 16:40
A világ vezető gazdaságai hétfőn nagy rössel azonnali segélyt ajánlottak fel Brazíliának, hogy azzal fékezzék meg a dzsungelben tomboló tüzeket. A lépés pr-fogásnak nagyszerű, de ha megnézzük, maga az összeg arányaiban nevetséges, így Jair Bolsonaro brazil elnök valójában könnyű szívvel pöckölhette vissza másnap. Ezzel hívei körében megmaradhatott az első számú dél-amerikai vasmacsónak, aki nem engedi, hogy kívülről beleszóljanak országa ügyeibe, a Hetek csoportja pedig felvilágosult, zöld erőként tovább harcolhat a "brazil Trump" ellen. Közben az erdő a tavalyi évhez képest tényleg nagyon ég - csak ennél bő tíz éve még sokkal durvábban égett, ami akkor sokkal kevesebb embert is érdekelt.
Makro / Külgazdaság
Kamatdöntés: ezúttal sem okoztak meglepetést Matolcsyék
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 14:08
Ahogy számítani lehetett: nem nyúltak az alapkamathoz az MNB e havi kamatdöntő ülésén.
Makro / Külgazdaság
Új fővárosa lesz Indonéziának, Dzsakarta a tengerbe süllyed
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 13:20
Az indonéziai Dzsakarta a világ leggyorsabban süllyedő metropolisa, ezért új fővárosba, Borneó szigetére helyezik át a szigetország kormányzatát.
Makro / Külgazdaság
Izrael kiterjeszti a hadüzenet nélküli háborút Irán szövetségesei ellen
Káncz Csaba | 2019. augusztus 27. 13:10
Izrael erőteljesen szerzett érvényt Szíriában azon törekvésének, hogy a Forradalmi Gárda ne tudja konszolidálni párhuzamos biztonsági struktúráját a megrendült országban. Az Irán és Izrael között folyó konfliktust Tel-Aviv most kiterjeszti Teherán szövetségeseire Jemenben és Irakban. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Víz alatti drónt is bevetnének a határvédelemben
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 12:58
A ROBORDER elnevezésű, 9 millió eurós költségvetésű EU-s programban vizsgálják, hogyan használjanak drónokat a határvédelemben.
Makro / Külgazdaság
Trump saját golfklubjában rendezne csúcstalálkozót
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 11:14
Trump saját floridai golfklubjában tartaná jövőre a G7 országok csúcstalálkozóját, bár az elnök külföldi kormányoktól nem fogadhat el pénzt.
Makro / Külgazdaság
Sunyi trükkökkel verik át vendégeiket nagy szállodaláncok
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 10:33
A Hilton és a Marriott szállodalánc rejtett pótdíjat számolhat fel vendégeinek, ami ellen most fellép az amerikai ügyészség is.
Makro / Külgazdaság
Angela Merkellel a háta mögött verheti le a brüsszelieket Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 10:28
Az uniós költségvetési vitában egy erős szövetségest szerezhetett magának Magyarország, a kompromisszumban érdekelt németek által. Így javultak az Orbán-kormány esélyei, hogy mégsem kötik a jogállamisági kérdésekhez a következő hétéves ciklusban folyósítandó támogatásokat. Eközben dúl a kereskedelmi háború, amely nem csak piacok, de földrajzi területek megszerzésére is kiterjed, és katonai konfliktusok kirobbanásával fenyeget az ázsiai térségben. Kollégánk a Trend Fm műsorában beszélt ezekről a témákról.
Makro / Külgazdaság
Az első félévben megint kevesebben lettünk
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 09:39
Nőtt a természetes fogyás mértéke 2019 első hat hónapjában, miután 2,8 százalékkal kevesebb gyermek született és 1 százalékkal többen haltak meg.
Makro / Külgazdaság
Csökkent a német GDP
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 09:29
Csökkent a német bruttó hazai termék az előző negyedévihez képest a német szövetségi statisztikai hivatal szerint.
Makro / Külgazdaság
Befagyasztanák a lakbéreket Berlinben
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 08:16
Szigorú korlátozásra készül a berlini városvezetés. Nagy vitát kiváltó tervei szerint a 2011-es szinten fagyasztják be a lakások bérleti díját.
Makro / Külgazdaság
Bolsonaronak nem kell a G7-gyorssegély az amazonasi erdőtűz megfékezésére
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 27. 07:33
A brazil elnök szerint abból a 20 millió dollárból inkább erdősítsék újra Európát.
Makro / Külgazdaság
Az elnök, akit Orbán Viktor inspirál, harcban áll a világgal
Wéber Balázs | 2019. augusztus 27. 06:10
A brazil elnök múlt héten a katonaság bevetését is elrendelte az Amazonasban dúló tüzek megfékezésére. Jair Bolsonarónak azonban nem csak a természeti katasztrófával kell megküzdenie, hanem a fokozódó nemzetközi nyomással és a gazdasági nehézségekkel is. Elemzők szerint ő inkább a kultúrharccal van elfoglalva, amihez Donald Trumptól és Orbán Viktortól merít inspirációt.
Makro / Külgazdaság
Exodus: a Balkánról is fejvesztve menekülnek az emberek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 20:30
A társadalom megtartó erejének hiánya ma már nagyobb probléma, mint a csökkenő népszaporulat. Ma már nem az a baj, hogy kevés gyerek születik, hanem az, hogy szinte mindenki elhagyja a közép-európai és a balkáni országokat, aki húsz vagy harminc évvel ezelőtt megszületett.
Makro / Külgazdaság
Az indiai filmipar előtt is kinyílnak a magyar filmstúdiók kapui
Baka F. Zoltán | 2019. augusztus 26. 14:59
Továbbá a vízhálózat kiépítésében is együttműködik a két ország, és a Richter terjeszkedését is segítené a magyar kormány.
Makro / Külgazdaság
A brit sörivók is megisszák a levét a Brexitnek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 14:13
Tizenegyezer brit pub zárt már be, mert magasak az ital-adók, népszavazás készül leszállításukról.
Makro / Külgazdaság
Azonnali 20 millió dolláros segélyt küldenek a G7-ek az amazóniai tüzek megfékezésére
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 14:04
Ezt Emmanuel Macron jelentette be.
Makro / Külgazdaság
Nem csak Trumpnak jutott eszébe Grönland
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 13:55
Megvenni eddig nem sikerült Grönlandot, de a jég alatt épült amerikai támaszpontok máig radioaktívan szennyeznek. Az ötlet egyébként nem Trumpnak jutott először eszébe. Történészek kiderítették, hogy 1946-ban az amerikaiak több mint 100 millió dollárt ígértek Dániának Grönland átengedéséért.
Makro / Külgazdaság
Recesszióba rohannak a németek
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 13:42
A vártnál is erőseb mértékben, közel hétéves mélypontra csökkent a németországi üzleti hangulatindex augusztusban.
Makro / Külgazdaság
Százával telepednek le brit cégek Hollandiában
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 13:31
Már közel száz vállalat telepedett le Hollandiában az Egyesült Királyság tervezett európai uniós kiválása miatt.
Makro / Külgazdaság
Árat emel a Tesla Kínában
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 11:12
Ha Kína emeli az amerikai importra kivetett vámokat, a Tesla tovább drágítja autóit.
Makro / Külgazdaság
Bárki fizethet a nyugdíjas rezsiutalvánnyal
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 10:32
Nem névre szóló a nyugdíjasok rezsiutalványa, ezért ha nekik nincs rá szükségük, akkor azzal hozzátartozóikat is segíthetik.
Makro / Külgazdaság
Kongatják a vészharangot az amerikai gazdaság vezetői Trump miatt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 09:51
A Kínával folytatott kereskedelmi háború elfajulását látva az amerikai gazdaság egy sor szervezete, vezetője figyelmeztetett a veszélyekre.
Makro / Külgazdaság
Világháború felé sodródva – nem Európa lesz a fő hadszíntér
Káncz Csaba | 2019. augusztus 26. 09:31
A kereskedelmi- és a katonai konfliktusok kéz a kézben járnak, aki ezt nem látja, az nem sokat tanult a történelemből. Az ausztrál stratégiai műhelyek sorra jönnek ki friss jelentéseikkel, amelyek felvázolják a közelgő amerikai-kínai katonai konfliktus keretrendszerét. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Borongós után hirtelen napsütésesre váltott az üzleti és a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 09:09
A GKI konjunktúraindexe szerint a júliusi mélyrepülést augusztusban fellendülés követte.
Makro / Külgazdaság
Bolívia a G7 országaitól kér segítséget az erdőtüzek oltásához
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 07:51
A bolíviai elnök meghívta a G7-országok vezetőit, hogy látogassanak el hazájába és segítsenek az amazonasi esőerdőt pusztító tüzek megfékezésében.
Makro / Külgazdaság
23 milliárd forintot bukott tavaly az állam a dohány-feketepiac miatt
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 26. 07:44
De arányaiban még így is kevesebb illegális dohánytermék fogy itthon, mint átlagosan az EU-ban.
Friss
Nemzetközi
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
Turizmus Online cikkei
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
A vidék hírei
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



