Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
Veszélyben a magyar gázbehozatal – Irán behatol a Balkánra
Káncz Csaba | 2018. december 20. 09:45
A Bizánci Birodalom összeomlása óta először a Kelet-Mediterrán térség geopolitikája átfogó mozgásba lendült. Ankara hadikikötőt tervez Ciprus törökök által uralt részén. Irán kiért a mediterrán partokra és kinyújtja kezét a balkáni muszlim közösségek irányába.
Makro / Külgazdaság
Brüsszel a falhoz szorított minket vs. nem engedtünk a választási ígéretekből
Privátbankár.hu | 2018. december 20. 09:10
Ahogy várható volt, teljesen máshogy értékelte az olasz kormány és az ellenzék a szerdai döntést, hogy az Európai Bizottság nem indít túlzottdeficit-eljárást Rómával szemben.
Makro / Külgazdaság
Nyert a jegybanki függetlenség: meglett a kamatemelés
Fellegi Tamás | 2018. december 20. 06:07
Még Trump megszokott vérmérsékletéhez képest is ijesztő volt, ahogy az elnök az előző napokban kikelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ellen, amely végül már csak ezért sem tehetett mást, mint megemelte az alapkamatot, és jövőre beígért még két emelést, igaz, az eddigi három helyett. De mi lehetett az elnök célja?
Makro / Külgazdaság
Román összeomlás, olasz fellélegzés, nyerőben a magyar arany
Fellegi Tamás | 2018. december 19. 19:05
Eseménydús nap zajlott a piacokon: a régóta túlhevült gazdaságú Romániában unortodox megszorítások jönnek, ettől a tőzsde összeomlott. Az olaszok viszont egy kicsit vágtak a költségvetési hiányon, Brüsszel elégedett, esnek az olasz kötvényhozamok. A Mol hatalmasat ralizott, az OTP ledolgozta veszteségét, az aranyár pedig féléves csúcsra szállt.
Makro / Külgazdaság
Tényleg ennyire pocsék a nők helyzete ma Magyarországon?
Kollár Dóri | 2018. december 19. 16:55
Valamennyire jó hír, hogy a World Economic Forum jelentése szerint a nemek közti szakadék egy kicsit csökkent, viszont más kérdés, hogy még így is 202 évig tartana minden egyenlőtlenséget megszüntetni. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Izland vezeti a listát, míg a WEF szerint Magyarország nagyon gyengén teljesített, ezért megnéztük, hogy mennyire rossz a helyzet.
Makro / Külgazdaság
Nincs megállapodás: a kormány fogja eldönteni, mennyi legyen a minimálbér
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 16:17
A szakszervezetek kitartanak a 2 számjegyű emelés mellett.
Makro / Külgazdaság
Félmilliónál is több nem fenyegetett migráns érkezett 8 év alatt az OECD-államokba
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 15:45
Engedéllyel jöttek, tanulni, dolgozni és családot egyesíteni.
Makro / Külgazdaság
Viharfelhők a horizonton – 40 éve kezdődött a nagy kínai nyitás
Káncz Csaba | 2018. december 19. 15:00
A kínai elnök számára rendkívül kellemetlen időpontban jött a kiemelt évforduló, a kommunista funkcionáriusok már hetek óta kármentő üzemmódra álltak át. Hszi elnök azért sincsen könnyű helyzetben, mert a ’koronaékszereknek’ tekinthető mega-projektek bel- és külföldön is vitatottá váltak.
Makro / Külgazdaság
Egyelőre megúszta a lázadó kormány a büntetést
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 13:02
Megúszta Olaszország a túlzottdeficit-eljárást, igaz, csak egy időre.
Makro / Külgazdaság
Polgárháborútól féltik Magyarországot
Wéber Balázs | 2018. december 19. 12:35
Nemzetközi lapvélemények szerint az ellenzék és a kormányoldal számára is minden vagy semmi a tét, mindkét oldal radikalizálódhat, ami akár polgárháborús állapotokat is eredményezhet. Magyarországon ma két párhuzamos valóság létezik, és ezek szinte még soha nem voltak olyan távol egymástól, mint az elmúlt napokban.
Makro / Külgazdaság
Trump a homokba dugja a fejét, de nem ő az egyetlen
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 12:02
Ha klímaváltozásról van szó, az elnök elég ostobán viselkedik, csakúgy, mint legújabb névrokona.
Makro / Külgazdaság
Új világ jön az EU-ban: 2021-től betiltják a műanyagot
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 11:29
Azoknak az egyszer használatos műanyag termékek az árusítását tiltalnák be két év múlva, amelyek könnyen és olcsón helyettesíthetők.
Makro / Külgazdaság
Bevásárol a honvédség – új harckocsik érkeznek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 10:14
Új harckocsik és önjáró tüzérségi lövegek vásárlásáról írtak alá szerződést szerdán a Honvédelmi Minisztériumban.
Makro / Külgazdaság
Az év embere: Soros György!
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 09:41
A Financial Timesnál. Ugyanazért emelik fel éppen őt, amiért a magyar kormány a földbe döngöli: mert a liberális demokrácia egyik legnagyobb védelmezője.
Makro / Külgazdaság
Meglepetés jöhet a kormánytól: 10 százalék alatti lehet a minimálbér-emelés
Baka F. Zoltán | 2018. december 19. 09:26
Kérdés, a túlóra-szabályozás szigorítása miatt feldühödött munkavállalók hogyan fogadják a vártnál alacsonyabb mértéket.
Makro / Külgazdaság
Év végén is gátlástalanul optimista a gazdaságunk
Privátbankár.hu | 2018. december 19. 07:41
Decemberben is emelkedett a GKI konjunktúraindexe.
Makro / Külgazdaság
Titkolózik a Facebook és a Google: virágzik a propaganda a közösségi médiában
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 18:30
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága által közzétett jelentésekből az derül ki, hogy a három óriásvállalat, valamint a Facebook tulajdonában lévő Instagram sorozatosan kibújik a pontos információk átadása alól az oldalaikon megjelenő orosz aktivitásról. Azokban az adatokban, amiket viszont átadtak, nagyon sok volt a hiányosság.
Makro / Külgazdaság
Százmilliókat ad a kormány egy újabb sporteseményre
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 16:41
Megvan, mekkora keretet biztosítanak az öttusa világbajnokságra.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: szokatlan társaságban mutatkozott Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 16:25
A magyar kormányfő az EU-Afrika csúcstalálkozóra ment Bécsbe.
Makro / Külgazdaság
Forradalmi dráma a tévében: Budapestre figyel a világsajtó
Wéber Balázs | 2018. december 18. 15:15
Német lapvélemények szerint a magyarországi tüntetések akár trendfordulót is hozhatnának, az ellenzék egysége azonban törékeny, a lakosság pedig szkeptikus. Az esetleges általános sztrájknak a német (és persze más külföldi) cégek nem örülnének, hiszen komoly összegeket fektettek be nálunk az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság
Reagált az EU – ezt gondolják a magyar tüntetésekről
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 14:24
Újságírói kérdésre válaszolva beszélt az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Makro / Külgazdaság
Meglepetést okozhat a kormány - holnap eldőlhet a minimálbér összege?
Baka F. Zoltán | 2018. december 18. 13:05
Holnapra hívták össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, ahol a minimálbér jövő évi emeléséről születhet döntés. Akár az sem okozna meglepetést, ha a felforrósodott politikai hangulatban egy méretes minimálbér-emeléssel próbálná meg enyhíteni a feszültséget.
Makro / Külgazdaság
Putyin és Orbán játszmája - revansizmus és bolsevik bérencek
Káncz Csaba | 2018. december 18. 11:50
A jelek szerint hazánk a szövetségesi politikai árulásért cserébe vár el hasznot egy történelmi felfordulás esetén – mindezt úgy, hogy gyakorlatilag nincsenek katonai és diplomáciai védvonalai. Putyin nem örül majd, amiért a hazai tüntetések európai visszhangja visszahat majd a szélsőséges EU-ellenes pártok népszerűségére és ronthatja a tavaszi szereplésüket szerte a kontinensen.
Makro / Külgazdaság
Így taroltuk le a boltokat októberben
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 09:20
A kiskereskedelmi forgalom 6,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Makro / Külgazdaság
Ez nem sci-fi: Amerikában nanoméretűre zsugorítottak egy tárgyat
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 08:53
Csak lézer és némi teljesen hétköznapi, nedvszívó zselé kellett ahhoz, hogy ezredrészére kicsinyítsenek le egy szerkezetet.
Makro / Külgazdaság
1 milliárd köbméter gázt égettünk el két hónap alatt
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 07:37
Az Energiahivatal szerint van még elég a tárolókban, hogy kitartson a tél végéig.
Makro / Külgazdaság
Lehet, hogy mi járunk jól a brit miniszterelnök makacsságával
Privátbankár.hu | 2018. december 18. 06:07
Ismét holtponton a brit EU-kilépés, azaz Brexit ügye: hiába van megállapodás a két fél között, ha azt a brit miniszterelnök nem tudja jóváhagyatni a parlamenttel. Most újabb népszavazással zsarolja a képviselőket, ha nem mondanak igent, és tulajdonképpen ez lenne a legjobb megoldás, amiből kis eséllyel, de még az egész kilépés elmaradása is kisülhet.
Makro / Külgazdaság
Megvan, mikor szavaznak a Brexitről
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 17:21
Január elején nehéz meccsre készülhet Theresa May.
Makro / Külgazdaság
Rémálom a Kunigunda utcában, avagy miért fél a hatalom öt mondattól?
Wéber Balázs | 2018. december 17. 16:15
A köztelevízónak nevezett intézményben egy nap leforgása alatt olyan jelenetek játszódtak le, amelyek egyszerre emlékeztettek egy elborult David Lynch-filmre, egy Monty Python-klasszikusra és egy B-kategóriás horrorra. Wéber Balázs jegyzete.
Makro / Külgazdaság
Sargentini megszólalt: ezt gondolja a rabszolgatörvényről
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 15:37
A jelentést készítő politikusnő is figyeli a magyarországi eseményeket.
Makro / Külgazdaság
A nap képei: így szuszakolták át magukat a politikusok az MTVA kerítésén
Valkai Nikoletta | 2018. december 17. 13:50
Vajon a DK, az MSZP vagy a Jobbik politikusa van a legjobb kondiban?
Makro / Külgazdaság
Nagyon dühösek az emberek: Magyarországgal van tele a világsajtó
Wéber Balázs | 2018. december 17. 12:30
Külföldi lapok szerint a tüntetők fiatalabbak és harciasabbak a megszokottnál, és a szélsőjobbosoktól a liberálisokig szinte mindenki ott van a tömegben. A liberálisok EP-frakcióvezetője az elhíresült Simicska-frázissal kommentálta az eseményeket, és a német államminiszter is szimpátiáját fejezte ki a demonstrálókkal.
Makro / Külgazdaság
Több milliárd dollár tűnt el – a Goldman Sachs ellen is vádat emeltek
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 11:39
Újabb fordulat az 1MDB ügyében.
Makro / Külgazdaság
Rólunk szólnak a hírek: a legnagyobb külföldi oldalak írnak a tüntetésekről
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 10:34
Kiemelt helyen foglalkozik a világsajtó a rabszolgatörvény-ellenes demonstrációkkal.
Makro / Külgazdaság
Tűzifával csalni? Pofátlan trükköket is bevetnek
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 09:53
Két tűzifa- és egy fűrészáru-kereskedés működését is felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Makro / Külgazdaság
Hogyan készüljünk az újabb európai felfordulásra?
Káncz Csaba | 2018. december 17. 09:19
A hidegháború utáni pár évtized drasztikus katonai leszerelése komoly felelőtlenség volt egy olyan kontinensen, ahol az elmúlt században a nemzetközi rend többször esett darabjaira. A svájci biztonságpolitikának a csontjaiba ivódott az európai geopolitika viharainak előérzete.
Makro / Külgazdaság
Még optimistább lett a GKI, 4,6 százalékra emelte az idei GDP-előrejelzést
Privátbankár.hu | 2018. december 17. 07:30
4,5-ről. A jövő évi várakozás viszont megmaradt 3,2 százalékosnak.
Makro / Külgazdaság
Vészjósló előrejelzés: Trump szankciót tényleg megemlegetik
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 17:56
Jövőre szigorodhatnak a Teheránnal szembeni szankciók, aminek a következtében harmadára csökkenhet Irán olajkivitele 2019 végére.
Makro / Külgazdaság
Újabb bizonyíték: a kínai gazdagodás szinte megállíthatatlan
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 16:21
Ugyan lassult az új lakások árának emelkedése Kínában novemberben havi összevetésben, a növekedés vége nem látszik.
Makro / Külgazdaság
Az oroszok aggódhatnak – keserű pirulát kell lenyelniük
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 14:56
Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország.
Makro / Külgazdaság
A Nap Képei: hát ezek meg miért tüntetnek?
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 12:52
Budapesten és országszerte több városban kívánnak ma a tüntetők boldog karácsonyt Orbán Viktor miniszterelnöknek. A világ számos demokratikus és kevésbé demokratikus államában zajlanak tüntetések, az elmúlt napok fotó-terméséből válogattunk, röviden ismertetve a demonstrálók céljait.
Makro / Külgazdaság
Miből vásárolgatnak ennyit a magyarok? Honnan az óriási hiány?
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 11:35
A jövő hét makronaptárának legfontosabb eseménye a jegybank idei utolsó kamatmeghatározó ülése lesz - a jegybank most nincs nehéz helyzetben, papírforma-döntés várható. Emellett kiskereskedelmi, kereseti statisztikák jelennek meg. Azt is megtudjuk, mi áll a rekordközelbe emelkedett államháztartási hiány hátterében.
Makro / Külgazdaság
Variálnak a családtámogatásokkal: mindjárt kifizetik a januárra szánt pénzt
Privátbankár.hu | 2018. december 16. 10:49
Még az ünnepek előtt kifizetik a családi pótlékot és a többi családtámogatást - a költségvetés 30 milliárdos kiadást hoz előre az idei évre.
Makro / Külgazdaság
Megint követ dobtak a vízbe: a zsidóké vagy a palesztinoké Jeruzsálem?
Gáspár András | 2018. december 16. 10:09
Jeruzsálem státuszának meghatározása az egyik legnagyobb akadálya a közel-keleti békének - Trump elnökön kívül eddig szinte senki sem vállalta be, hogy a nemzetközi joggal is szembe menve egyoldalúan Izraelnek ítéljék a várost. Ausztrália korábban megpendítette, hogy követné az USA lépését, végül egyelőre sokkal óvatosabban cselekedett - de még ezzel is követ hajított az egyébként sem nyugodt tóba.
Makro / Külgazdaság
Két próbatételt is túlélt az Orbán-kormány fontos szövetségese
Wéber Balázs | 2018. december 15. 12:50
Egy héten belül két bizalmi szavazást élt túl a lengyel kabinet: a kormányfő előbb a reformjai folytatására kapott felhatalmazást, majd egy korrupciós ügyben kezdeményezett voksolást is megnyert. A Jog és Igazságosság három éve került hatalomra Lengyelországban, és azóta – a magyar kormányhoz hasonlóan – rendszeres konfliktusban áll Brüsszellel. Legutóbb ugyanakkor engedett az uniós nyomásnak.
Makro / Külgazdaság
A nap képe: kancellárokkal pacsizott Orbán Viktor
Wéber Balázs | 2018. december 15. 10:00
A magyar kormányfő, a német kancellár és az osztrák kancellár hármasban is dumcsizott egymással a brüsszeli EU-csúcs egyik ülése előtt.
Makro / Külgazdaság
Milliárdokat ad Brüsszel, hogy ne jöjjenek az illegális bevándorlók
Privátbankár.hu | 2018. december 15. 08:30
Anyagilag is jelentősen támogat az Európai Bizottság egy észak-afrikai államot az illegális migráció megállítása érdekében.
Makro / Külgazdaság
Hadsereget akar Koszovó: a szomszéd már fegyverkezik
Fellegi Tamás | 2018. december 15. 06:20
A közel 20 éve Szerbiától független, és 10 éve magát államként kikiáltó, de nemzetközileg csak részben elismert Koszovó most ellenmondásos döntést hozott: saját hadsereget hoz létre. Szuverén állam esetén ez elvileg rendben lenne, de a rendfenntartást eddig nemzetközi erők végezték a speciális, és könnyen háborúhoz vezető miatt.
Friss
Makro / Külgazdaság
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
3 perce
Részvény / Deviza / Áru
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
26 perce
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban
12:51
Turizmus Online cikkei
-
PPWR-itiner: Mit jelent pontosan? És mennyiben jelent változást a vendéglátóipari és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
A vidék hírei
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
top 24
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03



