Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság
A Nap Száma: ekkora adományt még nem adtak jótékony célra
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 16. 07:58
Hatalmas összeget adott tovább Bill Gates, épp csak azt nem tudni, kinek.
Makro / Külgazdaság
Atomtámadás miatti vészhelyzetet hirdetettek az amerikai szigeten
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 16. 06:07
Guam szigetén, melyet egy hete fenyeget Észak-Korea, annyira éber lett mindenki, hogy valaki már azt hitte, ott a bomba, és két rádión keresztül riasztást adtak le, hogy veszélyben a lakosság. Még jó hogy éjjel, és hogy már amúgy is kevesen hallgatnak hagyományos rádiót. Aki hallotta, rémesen érezhette magát, várva az atombombát.
Makro / Külgazdaság
Ilyen drágulást még a svédek is rég láttak
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 16:23
Júliusban több mint ötéves csúcsra emelkedett a svédországi infláció - derül ki a svéd statisztikai hivatal keddi közléséből.
Makro / Külgazdaság
Kim Dzsong Un elhalasztja Guam megtámadását
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 15. 15:03
Az észak-koreai diktátor elhalasztotta a döntést, hogy kilője-e Guamra a tervezett négy rakétát, miután ezt eredetileg augusztus közepére ígérte, és most itt az időpont. Most megvárja, mit lép amerikai ősellensége, Dél-Korea pedig aktivizálja magát, és megpróbál hatékonyabban közbenjárni a háború elkerülése érdekében.
Makro / Külgazdaság
Gyanús magyar és orosz kapcsolatok az amerikai neonáciknál
Káncz Csaba | 2017. augusztus 15. 13:15
Trump a választási kampányban ügyesen lovagolta meg a felhorgadó amerikai fehér nacionalista szellemét. Ezt viszont szolgálatai után nehéz visszaparancsolni a palackba, amely multi-etnikus társadalmak esetében akár végzetesnek is bizonyulhat. A véres felvonulás fő szervezőjének milyen kapcsolatai vannak Budapesttel és Moszkvával?
Makro / Külgazdaság
Nyaralni is alig tudunk: gondolnád, hogy milyen szegények a magyarok?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 11:54
Hátul kullogunk Európában, ami a nyaralásra költött összegeket illeti.
Makro / Külgazdaság
Bedobtak egy javaslatot: mégsem szakadnának le teljesen a britek?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 10:13
Nagyon menni akarnak, de a vámunió azért kéne még egy darabig.
Makro / Külgazdaság
Csalódást okoztak a németek
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 09:58
A vártnál kisebb lett a második negyedévi német GDP-növekedés a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság
Meglepő bejelentés jött: megfutamodik Amerika?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 08:03
Mattis és Tillerson szerint eszük ágában sincs átnevelni Észak-Koreát.
Makro / Külgazdaság
Hogy lehet, hogy senki sem fékezi meg Észak-Koreát? Megvan a magyarázat
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 15. 06:07
Észak-Korea diktátora nem háborút akar, hanem rezsimjének háborítatlan fennmaradását. Ezt atomfegyverkezés révén véli megvalósíthatónak – mondja a berlini Freie Universität Észak-Koreára szakosodott kutatóintézetének irányítója. Eric Ballbach szerint a közvélekedéssel ellentétben Kínának nincs totális befolyása a phenjani rezsimre - de egyébként se akarná nagyon rávenni Kim Dzsongunt a fordulatra, jó neki a status quo a félszigeten úgy, ahogy van.
Makro / Külgazdaság
Komoly bukta után kelt életre Putyinék olaja
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 18:16
Az Urals típusú orosz nyersolaj átlagára közel 30 százalékkal emelkedett éves összevetésben az első hét hónapban.
Makro / Külgazdaság
Még Angela Merkel sem tudja, ki győzheti majd le egyszer
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 17:52
A kancellár nagyon nyerésre áll, de nem bízza el magát azért.
Makro / Külgazdaság
Kiderült mitől tartanak a legjobban a skótok
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 17:43
Félti a skóciai élelmiszer- és italexportot a kormány a Brexit miatt.
Makro / Külgazdaság
Nem akárkik fognak a fejünk felett száguldozni a jövő héten
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 16:59
Közös gyakorlatot tart a brit és a magyar légierő, emiatt augusztus 25-éig nagyobb zajra kell számítani a Dunántúlon.
Makro / Külgazdaság
Félelmetes irányba haladunk: tényleg neonáci terrortámadás történt Amerikában?
KD | 2017. augusztus 14. 16:35
Amerikában lényegesen több fér bele a véleménynyilvánítás szabadságába, mint nálunk. Azonban a szélsőjobbos, náci felhangú vonulgatást még ott sem nézik jó szemmel, így tulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy ellentüntetők jelentek meg és a vita eldurvult a két oldal között. Autóval belehajtani a tömegbe szándékosan viszont simán csak terrorcselekmény.
Makro / Külgazdaság
Egyre kevesebb menekült érkezik – itt van, miért
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 15:52
A Frontex szerint egyértelműen kevesebb menekült jön a tengeren keresztül.
Makro / Külgazdaság
A Nap Száma: te költenél milliárdokat a kisállataidra?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 15:21
Nem csak az állatorvosra, kutyapedikűrre is jut a tetemes pénzből.
Makro / Külgazdaság
Ilyen is rég volt: negatív meglepetést okozott Európa
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 12:43
Az euróövezet feldolgozóipar gyengébben teljesített a vártnál júniusban az az Eurostat hétfőn kimutatása alapján.
Makro / Külgazdaság
Ha koreai háború lesz, Kína is sorra kerül
Káncz Csaba | 2017. augusztus 14. 12:34
Sokban hasonlít a jelenlegi ázsiai geopolitikai dinamika az egy évszázaddal ezelőtti európaihoz. Ne legyenek kétségeink, egy háború a Koreai-félszigeten pillanatok alatt átterjedhet Kínára, ahogyan az egyébként már 1950 októberében bekövetkezett. Trump mai lépése megnyitja az utat a kínai árukra kivetett vámok előtt, magyarul a kereskedelmi háború előtt.
Makro / Külgazdaság
Sorosozó leveleket küldtünk Brüsszelnek
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 12:06
Magyarország megküldte a válaszleveleket az Európai Bizottságnak a civil törvény és a CEU ügyében.
Makro / Külgazdaság
Azok kémkedtek a németek után, akiktől a legkevésbé vártuk
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 11:38
Sajtóhírek szerint a német szövetségi ügyészség nyomoz a svájci titkosszolgálat három munkatársa után, mert azt gyanítja, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (NDB) Németországban kémkedett.
Makro / Külgazdaság
Brüsszel ötlete emelné a magyar államadósság rátát
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 11:15
Az Unió azt javasolja, hogy az Eximbankot sorolja Magyarország az államháztartásba, ez rontana az államadósság rátán.
Makro / Külgazdaság
Határzár: egyre többen jönnek Ukrajna és Románia felől
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 14. 07:36
Megint sokan próbáltak átlógni a határon a hétvégén.
Makro / Külgazdaság
Ne nézz a villanásba, keress menedéket – Guam felkészült az atomtámadásra
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 14. 06:07
Nemrég Hawaii jelentette be, hogy polgári védelmi gyakorlatba kezd, de azóta az észak-korai diktátor már Guamot fenyegeti rakétáival, így most ott jött el a felkészülés ideje. Mindenesetre kiadták az instrukciókat, noha bíznak benne, hogy ha jön is ellenséges rakéta, leszedik időben. Nézzük, mi a teendő, ha gombafelhőt látunk.
Makro / Külgazdaság
Nem akármit találtak az Antarktisz jege alatt - veszélyben vagyunk?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 13. 16:09
Brit kutatók 91 újabb vulkánt fedeztek fel az Antarktisz jégtakarója alatt az eddigi 47 mellett.
Makro / Külgazdaság
Nem akármilyen adat érkezik: lehet, hogy megint lesz minek örülnünk?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 13. 13:00
Tombol a nyár, de azért például akad egy második negyedéves GDP-adat, amire nem árt odafigyelni.
Makro / Külgazdaság
Ez már Trumpnak is sok: összecsaptak az elszabadult indulatok
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 13. 08:59
Rendkívüli állapotot hirdettek Charlottesville-ben a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt.
Makro / Külgazdaság
Ezen múlhat a háború Észak-Koreával: miről szólt a telefonbeszélgetés?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 12. 11:55
Trump és Kim Dzsongun egyre durvábban fenyegeti egymást - de mit szól a helyzet eldurvulásához Kína? Ami a szombati telefonbeszélgetésből kiderült, nem segít sokat a helyzet megítélésében - pedig kulcsfontosságú lehet Kína álláspontja, nehéz elképzelni, hogy előzetes egyeztetések nélkül támadjon Washington.
Makro / Külgazdaság
Bármelyik pillanatban kitörhet a háború: már nem csak Észak-Koreát támadná meg Trump
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 12. 09:05
Donald Trump bejelentette: nem zárja ki a katonai akció lehetőségét sem Venezuelával szemben, miután a teljesen csődbe vitt dél-amerikai országban a demokrácia utolsó morzsáját is felszámolta a buszsofőrből lett diktátor. Ha már így belelendült, Észak-Koreát is újra megfenyegette - a hadsereg pedig jelezte, készen áll bármelyik pillanatban csapást mérni a másik diktátorra.
Makro / Külgazdaság
Váratlan fordulat: Obama visszatér
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 12. 08:38
Csak a virginiai kormányzóválasztás kampányába száll be, de a demokratáknál máris azt rebesgetik,
Makro / Külgazdaság
Öt ország, ahol a legtovább élnek az emberek
Fellegi Tamás | 2017. augusztus 11. 17:12
Amióta világ a világ, az emberiség keresi az örök, de legalábbis a hosszú élet forrását. Áttörés nincs, viszont vannak helyek, ahol tovább él a népesség, és nagyjából az okok is nyomon követhetők. A világátlag 71 év, nézzünk egy pár országot, melyekben lényegesen nagyobb ez a szám.
Makro / Külgazdaság
Merkel kiakadt Amerikára és Észak-Koreára
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 11. 16:29
A kancellár szerint csak békés úton lehet megoldani a konfliktust.
Makro / Külgazdaság
Veszélyesebb, mint az elhízás – ez végezhet 1,5 millió magyarral?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 11. 15:10
Rengeteg kockázat leselkedik a felnőtt lakosságra, amely idő előtt halálhoz vezethet. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, az elhízás és a mozgásszegény életmód mind-mind örökké leselkednek az emberre. Van azonban egy dolog, amit senki sem sorol kockázatok közé, noha veszélyesebb, mint a túlsúly. Magyarországon 1,5 millió embert érinthet legalább, Amerikában pedig a lakosság nagyjából egytizede szenved tőle. Ez pedig a krónikus magány.
Makro / Külgazdaság
Megdől az illúzió: lehetetlen kiutasítani a menekülteket
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 11. 10:56
Nincsnek könnyű helyzetben a németek.
Makro / Külgazdaság
A törökök lerohanják Afrikát – visszatérés a régi oszmán területekre
Káncz Csaba | 2017. augusztus 11. 10:32
Padlógázzal tér vissza Törökország Afrikába, ahol egy hónapon belül megnyitja eddigi legnagyobb külföldi katonai bázisát. A törökök felmérték, hogy bár Afrika jelenleg a világkereskedelemből mindössze 2 százalékkal részesedik, ám 2050-re ez várhatóan 14 százalékra nő. A török légitársaság már napjainkban 51 állomásra repül a kontinensen és ezzel világelső.
Makro / Külgazdaság
Erre büszkék lehetünk: hasít a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 11. 09:10
A második becslés alapján sem lehet okunk panaszra.
Makro / Külgazdaság
Amerika és Észak-Korea készül a katonai összecsapásra
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 11. 06:07
Konkrét tervek láttak napvilágot, hogy melyik fél mit tenne, ha eljön a döntő pillanat. Amerika megelőző csapást tervez, Észak-Korea pedig az attól elriasztó csapást. Nehéz helyzet, és még egy, az utolsó pillanatban kötött egyezmény sem érne többet, mint annak idején a Müncheni paktum Hitlerrel, a felek tovább rettegnének egymástól.
Makro / Külgazdaság
Csúcsra jár a remény a világban - szinte semmitől se félünk
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 18:01
Továbbra is hároméves csúcs közelében áll a világgazdasági hangulat indexe a harmadik negyedévben, bár a mutató 13,0 pontról 12,7 pontra csökkent.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump pillanatok alatt kirobbanthatna egy atomháborút
Kollár Dóri | 2017. augusztus 10. 16:32
Egyre jobban erősödik a feszültség Észak-Korea és az Egyesült Államok között. Míg a kubai rakétaválság idején Kennedy inkább csillapítani próbálta az indulatokat, Donald Trump agresszív nyilatkozatai csak rontanak a helyzeten. De milyen gyorsan tudna Amerika atomrakétát indítani? Megnéztük.
Makro / Külgazdaság
Válaszolt az EU az észak-koreai atomrobbantásokra
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 16:13
Újabb magánszemélyek és vállalatok ellen rendeltek el szankciókat.
Makro / Külgazdaság
Összeül a közgazdász-elit - egy Nobel-díjas és Matolcsy tartja a megnyitót
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 11:59
Thomas J. Sargent Nobel-díjas közgazdász, a racionális várakozások elméletének egyik úttörője lesz a nyitó előadója a Magyar Közgazdasági Társaság 55. Közgazdász-vándorgyűlésének. A New York-i Egyetem professzora és Matolcsy György jegybankelnök nyitja meg a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját.
Makro / Külgazdaság
Hiába a mostani lendület – durva pofont várnak az elemzők
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 10:58
Szép, hogy ennyi megrendelés van, csak senki sem fogja tudni teljesíteni őket.
Makro / Külgazdaság
Sosincs vége a tisztogatásnak – Erdogan újságírókra vadászik
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 10:47
Több mint egy éve próbálták megpuccsolni a török elnököt.
Makro / Külgazdaság
Nukleáris fenyegetőzés Koreában – miben különbözik az 1962-es kubai rakétaválságtól?
Káncz Csaba | 2017. augusztus 10. 10:32
A befektetők most ébrednek rá arra, hogy az 1962-es kubai válság óta a világ most áll legközelebb egy nukleáris konfliktushoz. De míg akkor Kennedy elnök a válság csillapítására törekedett, addig ez alkalommal Trump elnök folyamatosan önti az olajat a tűzre. Pekinghez hasonlóan Moszkva is stratégiailag érdekelt egy puffer-állam fönntartásában az amerikai szövetséges Dél-Korea északi szomszédságában.
Makro / Külgazdaság
Nem is gondolnád, hogy miért repkedett egy orosz gép Trump feje felett
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 10:25
Egy orosz gépet láttak a kormányzati épületek felett repülni.
Makro / Külgazdaság
Nagy dobásra készülnek Párizsban: ezzel történelmet írhatnak
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 09:59
Valószínűleg Franciaország kapja a 2024-es olimpiát, ennek alkalmából lehet, hogy érkezhet az eSport a játékokra.
Makro / Külgazdaság
Erre nem számítottunk: hullámvasúton az építőipar
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 09:03
Kitartott a növekedés, épp csak a mértéke lassult júniusban.
Makro / Külgazdaság
Diplomatákat mérgeztek meg? Újra fellobbantanák a fél évszázados ellenségeskedést
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 10. 08:35
Nagyon furcsa dolgok történnek az Egyesült Államok Kubában dolgozó embereivel. A rejtélyes halláskárosodási járványnak eddig két kiutasított kubai diplomata, valamint több teória az eredménye, az amerikai sajtó pedig már itt is orosz beavatkozást sejt. Ha bebizonyosodik a szándékos halláskárosítás, óriási botrány követheti.
Friss
Közérdekű
Kiderült a boldog és hosszú élet titka?
Egy hazai kutatás kereste, hogyan élhetünk hosszabb, boldogabb, teljesebb életet.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nagyon óvatosan a gyorsszervizekkel, a kontárok rácuppantak a váratlanul bajba kerülőkre
11:56
-
A kockázatos ötös: ezek kelthetik fel a NAV figyelmét
11:19
-
Hiába a háborúk és a bizonytalanság, ez nem állítja meg a turistákat
10:26
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
-
Miközben Orbán Viktor leírta az európai gazdaságot a kockázatitőke-befektetők imádták a kontinenst
05:26
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
2026. szeptember 25. 18:45
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2026. szeptember 25. 19:41
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz. 


