Makro / Külgazdaság
Makro / Külgazdaság GPS: a következő lehetőségnél menjen az árokba! 
Privátbankár.hu | 2009. december 28. 19:00
A vezetés közben használt műholdas navigációs berendezések (GPS) is potenciális veszélyforrások lehetnek - a balesetek 78 százalékát a vezetők figyelmetlensége okozta
Makro / Külgazdaság A választásokig hitel nélkül marad Ukrajna 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 16:22
A Nemzetközi Valutaalap  (IMF) nemet mondott Ukrajnának arra a kérésére, hogy még az idén folyósítsa a készenléti hitelkeret esedékes részletét - jelentette be az ukrán ügyvezető pénzügyminiszter, miután a múlt héten Washingtonban tárgyalt. Ihor Umanszkij azt mondta, most már biztos, hogy az IMF nem változtat álláspontján az év végéig. Feltárta: washingtoni megbeszélésein azt akarta elérni, hogy az esedékes összegnek legalább a felét kapja meg Ukrajna. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) december elején döntött arról, hogy nem utalja át az Ukrajnának biztosított készenléti hitel esedékes, 3,8 milliárd dolláros negyedik részletét. Ezzel meg akarja várni a január 17-ére kiírt elnökválasztások végét. Az IMF többször jelezte elégedetlenségét a költségvetés kormányzati kezelésével. Ukrajna eddig 10,6 milliárd dollárt hívott le a tavaly novemberben jóváhagyott 16,4 milliárd dolláros hitelkeretből. Ukrajna folyó fizetési mérleghiánya az idei első 11 hónapban 1,251 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 12,508 milliárd dollárról - közölte az ukrán központi bank. A bank szerint a deficit mérséklődését a külkereskedelmi hiány csökkenése okozta. Az ukrán központi bank azzal számol, hogy a folyó fizetési mérlegben egyensúly, vagy minimális deficit lesz az év végén, mivel a mély recesszió miatt jelentősen csökkent az ország importja, miközben a nemzeti valuta, a hrivnya gyengülése olcsóbbá tette az exportot. Nem lepődnénk meg egy újabb gázválságon Minek egy bankrabló, ha van alkalmazott?   MTI
Makro / Külgazdaság Kevesebben nyaraltak a sógoroknál 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 15:46
Az osztrák idegenforgalom volumene csak kissé maradt el a tavalyitól az idei első tizenegy hónapban: az időszakban 114,14 millió vendégéjszakát regisztráltak, ez 1,9 százalékkal, 2,21 millió éjszakával kevesebb a tavalyi megfelelő időszak adatánál. Ezért idegenforgalmi szakértők szerint jó esély van arra, hogy az év végi forgalomban még sikerül behozni a tavalyhoz képest mutatkozó lemaradást. A belföldi turizmus egyenlege ugyanakkor tavalyhoz képest pozitív: az osztrákok belföldi utazásaik során 1,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el az idei első tizenegy hónapban, mint a tavalyi megfelelő időszakban. A külföldiek viszont 3,2 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek Ausztriában a tavalyi első tizenegy hónappal összevetve. A külföldi turisták közül a legnagyobb mértékben a belgák száma nőtt, 36,1 százalékkal, míg a hagyományosan legnagyobb számban érkező németek száma 3,2 százalékkal csökkent. A legnagyobb arányban az Ausztriába látogató oroszok száma esett vissza, 15,2 százalékkal. Bénító fagy: kaotikus a közlekedés Európában Nem mondunk le a síelésről  A szomszéd karácsonya mindig zöldebb MTI
Makro / Külgazdaság Ledöbbent a szenátor, Obama álnéven telefonált 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 12:24
Álnéven telefonált be egy rádiós beszélgetős műsorba Barack Obama, hogy így tréfálja meg Virginia kormányzóját. Az amerikai elnök Barryként mutatkozott be Tim Kaine kormányzó ehavi rádiós műsorában, amely rendszeresen a polgárok észrevételeivel, panaszaival foglalkozik. Barack Obama először az állam északi részének utcáin uralkodó folyamatos dugókra panaszkodott, és csak tizenhárom perc múlva fedte fel magát: "Kaine kormányzó, itt az Egyesült Államok elnöke beszél!" Kaine a megdöbbenéstől alig jutott szóhoz. Az amerikai elnök ezzel a tréfával akart köszönetet mondani a kormányzónak szolgálataiért, Kaine ugyanis januárban távozik posztjáról - olvasható a Der Spiegel című német magazin internetes kiadásában. "Csak el akartam mondani, hogy nagyon büszke vagyok önre" - mondta Obama politikustársának a WTOP rádiócsatorna adásában. Afganisztán: egyelőre a tálibok diktálnak Elárulták a Földet: showműsor volt a klímacsúcs Adósságválság fenyegeti az Egyesült Államokat Obama viszonzást vár a bankoktól MTI
Makro / Külgazdaság A postás sztrájk oka: a jóléti ingatllanok milliói 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 12:12
Folytatódik szerdán a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát - észre sem lehet venni
Makro / Külgazdaság Bokros: a Fidesz tagadja a válságot, rosszabb Bajnainál 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 07:35
Az MDF kormányfőjelöltje kormányképes pártot csinálna az MDF-ből. Véleménye szerint a Bajnai-kormány nem volt képes igazi reformokra
Makro / Külgazdaság Orbán kétszer olyan népszerű, mint Bajnai 
Privátbankár.hu | 2009. december 23. 07:05
Továbbra sem kell 50 pont (a maximális 100-ból) ahhoz, hogy valaki a politikusi népszerűségi listán első helyre kerüljön
Makro / Külgazdaság Az oroszok 5 százalékos GDP-növekedést várnak 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 18:26
Oroszország jövő évi bruttó hazai terméke (GDP) akár több mint öt százalékkal is nőhet az orosz központi bank elnöke szerint, aki nem zárt ki egy újabb kamatcsökkentést az idén. Szergej Ignatyev úgy vélte, hogy az orosz gazdaság a válság előtti szintre az eddig várt három év helyett két, sőt lehet, hogy még gyorsabban, másfél év alatt áll vissza. A bankvezető szerint ugyanis azok a tényezők, amelyek kiváltották az orosz gazdaság visszaesését - mint például az orosz exporttermékek árcsökkenése, vagy az orosz vállalatok külföldi hitelfelvételi lehetőségeinek a beszűkülése - mára megszűntek. Szergej Ignatyev azt mondta, hogy nem lát semmi olyan új okot, ami akadályozná az orosz gazdaság növekedését. Idén az orosz GDP várhatóan 8,5 százalékkal zsugorodik, jövőre pedig 3,1 százalékkal nő az orosz gazdasági minisztérium napokban ismertetett legújabb előrejelzése szerint. Szergej Ignatyev egyben nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy idén tovább csökkenjen az alapkamat. Az orosz központi bank idén eddig kilenc lépésben összesen négy százalékponttal csökkentette az alapkamatot. Utoljára november 24-én 50 bázisponttal 9,00 százalékra mérsékelte, az inflációs nyomás mérséklődésére válaszul. Londoni elemzők kitartó lendületet várnak 2010-re Közel 4 százalékot esett Oroszország Ororszország feljebb lépett egyet az S&P-nél MTI
Makro / Külgazdaság Szerbia csatlakozna az EU-hoz 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 18:24
A kormány üdvözli és történelmi lépésnek tartja, hogy Szerbia kedden Stockholmban benyújtotta csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel. Szerbia majdani csatlakozása a nyugat-balkáni térség fontos stabilizációs tényezője - írták. A Kormányszóvivői Iroda hangsúlyozta: a magyar diplomácia rendkívül sokat tett azért, hogy elősegítse déli szomszédja EU-hoz való közeledését. Idén folytatódott a korábbi években kialakult szoros és rendszeres felső szintű egyeztetés, amelynek minden alkalommal témája volt a szerb integrációs törekvés - olvasható a közleményben. Kiemelték: Magyarország mindvégig következetesen támogatta a Szerbia és a schengeni övezet országai között fennálló vízumkényszer megszüntetését, amire az elmúlt héten, december 19-én került sor. A kormány a jövőben is fenntartja támogató, a felkészülést lehetőségeihez mérten segítő hozzáállását Szerbia – és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásra törekvő további államai – vonatkozásában. Szerbia kedden hivatalosan benyújtotta jelentkezését az Európai Unióhoz való csatlakozásra. Boris Tadic szerb elnök az unió soros elnökségét ez év végéig ellátó Svédország kormányfőjének,  Fredrik Reinfeldtnek adta át az okmányt, amely a kérelmet tartalmazza. Újra repül a Malév Belgrádba Befektetőkért kiált a Vajdaság Hidegháborús felállás Koszovó miatt? EU-Belgrád: zöld jelzés a szabadkereskedelmi egyezménynek MTI
Makro / Külgazdaság Tavaszig előbújnak az MSZP szavazói? 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 17:50
A Medián decemberi felmérése szerint jelentősen csökkent a két nagy párt közötti különbség, mivel a Fidesz-tábor lemorzsolódása folytatódott, az MSZP pedig visszakapaszkodott az év eleji szintre. A teljes népesség körében az MSZP támogatottsága 16 százalékos, az ellenzéki párté 40 százalékos
Makro / Külgazdaság Közel 4 százalékot esett Oroszország 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 15:20
Oroszország bruttó hazai terméke (GDP) 3,8 százalékkal csökkent novemberben az egy évvel korábbival összevetve - közölte az orosz gazdasági minisztérium A novemberi GDP-csökkenés volt a legkisebb az idén, és újabb jele annak, hogy a gazdaság lassú ütemben erősödni kezdett. Októberben még 8,1 százalék volt az éves szintű GDP visszaesés. Novemberben 0,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék októberhez képest. Ororszország feljebb lépett egyet az S&P-nél  MTI
Makro / Külgazdaság Oszkó: a hiánycél tartható, csak akarni kell 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 14:53
Az országnak még soha nem volt olyan szigorúan ellenőrzött, transzparens költségvetése, mint a jövő évi büdzsé
Makro / Külgazdaság Az USA és Kína a felelős a koppenhágai kudarcért 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 13:37
Főként az okozta a koppenhágai klímaértekezlet kudarcát, hogy az Egyesült Államok és Kína részéről hiányzott a kötelezettségvállalásra irányuló akarat
Makro / Külgazdaság Katonák ássák ki a hóból Milánót 
Privátbankár.hu | 2009. december 22. 11:37
Több száz katonát vezényeltek Milánóba, hogy segítsenek a hó elleni küzdelemben. A kiadós hóesés és a nagy hideg miatt az észak-olasz nagyváros repülőtereit lezárták, és le kellett állítani a vasúti közlekedést is. A védelmi minisztérium kedden közölte: mintegy 600 katona kezdte meg a hóeltakarítást, míg további kétszáz rövidesen munkába áll. Olasz sajtójelentések szerint a havazás súlyos fennakadásokat okozott Milánó és általában az ország északi részének közlekedésében. Több száz repülőjáratot kellett törölni, és több ezer személyvonat rekedt a pályaudvarokon, sok esetben fűtés nélkül. A meteorológiai előrejelzések szerint folytatódik a zord tél. Ónos eső, majd eső 4 fokkal Hiába a fagy, jégre menni tilos! Jön este az ónos eső, készüljünk fel a káoszra!MTI
Makro / Külgazdaság Hiába a nagy fagy, jégre menni életveszélyes! 
Privátbankár.hu | 2009. december 21. 19:47
A nagy hideg ellenére a magyarországi vizeken még mindig nem elég vastag a jégréteg, életveszélyes rámenni - hívják fel a figyelmet a hatóságok
Makro / Külgazdaság Veszített népszerűségéből a Jobbik 
Privátbankár.hu | 2009. december 21. 16:21
Az év utolsó hónapjában a Fidesz támogatottsága 5 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, míg az MSZP-é nem változott
Makro / Külgazdaság Afganisztán: egyelőre a tálibok diktálnak 
Privátbankár.hu | 2009. december 21. 13:31
A NATO egyelőre "elvesztette a kezdeményezést" a tálibok ellen vívott harcban, de fél éven belül meghátrálásra kényszeríti a lázadókat - állítja a brit katonai vezetés
Makro / Külgazdaság Építőipar: az osztrákokat megveszik a németek 
Privátbankár.hu | 2009. december 19. 14:39
A második legnagyobb német építőipari konszern a Bilfinger Berger átveheti az osztrák MCE-Gruppe feletti ellenőrzést. Az EU-Bizottság engedélyezte az október elején versenyjogilag megtámadott felvásárlást - írja a Bilfinger Berger közleménye. Az EU-Bizottság azonban feltételként szabta meg az MCE-Gruppe egy részegységének, a magasnyomású vezeték építő részlegnek az értékesítését. Az tevékenységi kör 36 millió eurós forgalmat bonyolít, az MCE-Gruppe teljes forgalma pedig 900 millió euró körül alakul. A Linz-i székhelyű osztrák építőipari vállalat vételára 350 millió euró. A Bilfinger Berger az osztrák vállalat megvásárlásával saját építőipari szolgáltató üzletágát kívánja tovább terjeszteni, ami már évek óta a legmagasabb nyereségkulccsal dolgozó tevékenységei közé tartozik. A következő pénzügyi évben a konszern forgalmának már több mint 50 százaléka támaszkodhat építőipari szolgáltatásokra. Az MCE mintegy 6.500 főt foglalkoztat és 2008-ban 45 millió eurós üzemi (EBIT) eredményt ért el. A Bilfinger Berger 60 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, éves forgalma pedig meghaladja a 10 milliárd eurót. Soha ennyi építőipari cég nem ment még tönkre MTI
Makro / Külgazdaság Nem sikerült megmenti a Földet a klímacsúcson 
Privátbankár.hu | 2009. december 19. 13:12
A zárónyilatkozat "tudomásul vételével" ért véget a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia. A maratoni, csaknem káoszba fulladó plenáris ülésen nem sikerült elérni a zárónyilatkozat elfogadásához szükséges egyhangú döntést
Makro / Külgazdaság Kétezer utas várja, hogy megmentsék 
Privátbankár.hu | 2009. december 19. 07:12
A Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban rekedt három Eurostar szuperexpressz a szombat hajnali órákban, a La Manche-csatorna alatti vasúti közlekedés szünetel, az alagutat lezárták - közölte az Eurostar szóvivője. A műszaki hibát a kinti, fagyos levegő és az alagúton belüli, melegebb levegő hőmérséklete közötti különbség okozza. A szóvivő elmondása szerint "súlyos problémák" vannak a Párizsból Londonba tartó utasszállító vonatokkal a havazás és az erős hideg miatt. Két szerelvény utasait reggel egy üres autószállító vonat fogja kihozni az alagútból, a harmadik vonatot a rajta utazókkal együtt mozdonnyal fogják Anglia felé elvontatni. Az alagútban rekedt vonatokon összesen több mint kétezer utas van - mondta a szóvivő. A vasúttársaság szombat reggel kiadott közleménye szerint eltanácsolja az utasokat attól, hogy a hétvégén vonaton próbáljanak meg a kontinensről Angliába jutni - jelentette a belgiumi Belga hírügynökség. Az Eurostar szerint a forgalom az alagúton előreláthatólag csak hétfőre áll helyre. Brutális havazás Nagy-Britanniában - két reptér bezárt Készüljön fel a -20 fokos reggelekre! MTI
Makro / Külgazdaság Hárommillió magyar hallgat a politikáról 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 18:45
Egy friss felmérés szerint még mindig kényes témának számít hazánkban a politika, de akkor kivel beszéljük meg nézeteinket? A Jobbik szavazói a legaktívabbak ebben
Makro / Külgazdaság Pénzhiány miatt az MTV eladná a foci-vb közvetítési jogát 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 15:23
A Magyar Televízió ajánlatokat vár a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogainak részbeni megvételére
Makro / Külgazdaság Kormányzásra készülnek az erdélyi magyarok 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 15:12
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) érdeke, hogy kormányzati eszközök segítségével próbálja meg ismét megvalósítani saját programját - ezt a gondolatot fogalmazta meg pénteken Markó Béla, az RMDSZ elnöke Marosvásárhelyen. Markó beszédében kifejtette, hogy a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) körvonalazódó egyezség szerint a két politikai erő egyenlő félnek számít majd a koalícióban, ahol a döntések csak konszenzussal hozhatók meg. A kormányzás céljai között szerepel a kisebbségi törvény, az oktatási törvény elfogadása, a decentralizáció végrehajtása, a gazdasági fejlesztési régiók újragondolása és azok számának megduplázása a jelenlegi nyolcról tizenhatra, ahogy az RMDSZ korábban javasolta. Rámutatott: a körvonalazódó koalíciós megállapodásban szó esik még az egyházak finanszírozásáról, a Sapientia egyetem támogatásáról is. Markó hangsúlyozta: mindezekről elviekben egyezség van a demokrata párttal, de a kormányzásnak így is megvannak a kockázatai, így most senki nem mondhatja meg, hogy a PD-L-lel kötendő koalíció menyire lesz tartós.   Az RMDSZ elnöke leszögezte: csak addig vállalják a kormányzást - ha az SZKT is e változat mellett dönt -, amíg érvényesíteni tudják az RMDSZ programját. Markó szerint az SZKT-nak arról kell határoznia, hogy a "kockázatos kormányzást" vagy a "hosszú távú ellenzékiséget" választja. Schmidt: Románia és Magyarország egymásra van utalva Kevesebbet repül a Malév Romániába MTI
Makro / Külgazdaság A külügy megvédi Sólyom Lászlót, az EB-hez fordul 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 15:09
Sólyom László Szlovákiából való kitiltása ügyében az Európai Bírósághoz fordul a Külügyminisztérium - közölte Balázs Péter külügyminiszter az MTI-vel pénteken. Balázs Péter a köztársasági elnök ügyében azt mondta, hogy az Európai Bizottság által a héten nyilvánosságra hozott vélemény részben Magyarországot igazolja, a bizottságnak azt a meglátását viszont, amely szerint az államfő más elbírálás alá esik, nem tartják kielégítőnek. Balázs Péter szerint ha ezt elfogadnák, akkor más elbírálás alá esne a kormányfő, a külügyminiszter vagy a Külügyminisztérium dolgozói és nem lehet pontosan meghatározni, hogy a sornak hol van vége. Éppen ezért jogértelmezési igénnyel fordulnak az Európai Bírósághoz, ahol - reményeik szerint - körülbelül fél év alatt születik egy precedensértékű ítélet, hiszen ilyen estre az Európai Unión belül korábban nem volt példa. Sólyom: törvénysértések a büdzsében Magánnyugdíj-rendszer: Sólyomtól vár segítséget a Fidesz Sólyom: előre hozott választás kellett volna MTI
Makro / Külgazdaság Koppenhága: nem fejezik be egyezség nélkül? 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 14:04
Valószínűleg az eredetileg tervezettnél tovább tart a koppenhágai ENSZ klímakonferencia, amely hivatalosan pénteken ér véget. A dpa német hírügynökség értesülései szerint a házigazda dán delegáció tagjai pénteken azt hangoztatták, hogy "a találkozónak nincsen meghatározott időponthoz kötött vége", a The New York Times című lap pedig online kiadásában ugyancsak pénteken azt írta, hogy akár vasárnapig is eltarthat a tárgyalássorozat. A december 7-én kezdődött klímakonferenciát eredetileg 12 naposra tervezték. A dán fővárosban zajló tanácskozás az ENSZ eddigi legnagyobb szabású éghajlatváltozási értekezlete. Az általános felmelegedés elleni harc összehangolását célzó konferencián 11 és fél nap elteltével még nem sikerült megállapodásra jutni. Büdös marad a világ - eredménytelen a klímacsúcs "Nemsokára nem lesz hová hazamennünk" Cserben hagyja a világot a klímacsúcs? Meleg helyzet? Lemondott a klímacsúcs elnöke MTI
Makro / Külgazdaság Brutális havazás Nagy-Britanniában - két reptér bezárt 
Privátbankár.hu | 2009. december 18. 10:22
Erős fennakadásokat okozott a közúti közlekedésben a péntekre virradó éjszaka Nagy-Britanniába is beköszöntött télies időjárás. Az erős havazás főleg Anglia délkeleti és északkeleti térségében nehezítette meg a járműforgalmat. Kent és Suffolk grófságban több száz autós töltötte az éjszakát a kocsijában, miután az utak járhatatlanná váltak a havazás, valamint a síkos úton egymásba csúszott járművek miatt. Az éjjeli és a reggeli órákban 180 baleset történt - közölte a rendőrség. Az erős havazás, illetve a kifutópályák síkossága miatt lezárták a London déli részén fekvő gatwicki, valamint a fővárostól északra elterülő lutoni repülőteret. A legnagyobb forgalmú nemzetközi repülőtér, Heathrow viszont fogadja és indítja a légi járatokat. A meteorológiai intézet előrejelzése szerint egész pénteken folytatódik a havazás a szigetországban, a lehulló csapadék vastagsága Dél-Angliában elérheti a 20 centimétert. Havazik, de nincs káosz Igazi tél: egész nap szakadni fog a hó MTI
Makro / Külgazdaság Új influenza: messze még a világjárvány vége 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 17:59
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese szerint korai még a világméretű influenzajárvány végéről beszélni, mivel a betegség továbbra is gyors ütemben terjed az északi féltekén. Fukuda Keidzsi, a világszervezet influenza szakértője csütörtökön a WHO genfi székhelyén elmondta: bár Észak-Amerikában a járvány már túljutott a csúcspontján, Európa bizonyos térségeiben, valamint Közép-Ázsiában változatlanul gyors ütemben terjed a H1N1 vírus. A járvány eddig csaknem tízezer ember halálát okozta világszerte. A japán szakértő szerint az új influenza terjedésének súlypontja jelenleg Franciaország, Csehország, Svájc, Kazahsztán, Kirgizisztán és Oroszország. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy az új influenza első hullámát egy második követheti, mivel a vírus a korábbi járványokhoz képest hihetetlenül korán kezdett terjedni a hideg időszak elején. A WHO vakcina-szállítmányokkal siet az új vírus által fenyegetett legszegényebb országok segítségére - jelentették be Londonban. Eszerint Afganisztán, Azerbajdzsán, Mongólia és további 32 szegény ország kap "heteken belül" oltóanyagot a világszervezettől. Az érintett országok közül elsőként az északi féltekén találhatók részesülnek a vakcinából, mivel ott a járvány nagyobb méretű, mint a déli félgömbön. 37-en haltak meg eddig az új influenza miatt  Ünnepek és új influenza: mit szabad és mit nem? H1N1: újabb beteg halt meg H1N1: ha kérdése van, telefonáljon! MTI
Makro / Külgazdaság Schmidt: Románia és Magyarország egymásra van utalva 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 17:28
Románia és Magyarország egymásrautaltságáról beszélt a Terror Háza Múzeum főigazgatója csütörtökön Budapesten, az intézmény alapítványa által létrehozott Petőfi-díj átadásakor. Schmidt Mária azt mondta, hogy a két ország ma ugyanúgy egymásra van utalva, mint húsz éve, a rendszerváltozás idején: ma a geopolitikai helyzet megváltozása, akkor a kommunizmusból szerzett tapasztalatok kötötték össze Romániát és Magyarországot. A közép-európai népek szabadságáért végzett tevékenységet elismerő, 10 ezer euróval járó díjat idén Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, európai parlamenti képviselő és Gabriel Andreescu író, publicista, a romániai Nemzeti Megmentési Front korábbi tagja kapta. Kevesebbet repül a Malév Romániába Kész a magyar EU-elnökség programja Hazajöhetett Overdose tulajdonosa MTI
Makro / Külgazdaság Magyarország átvenné a kabuli repteret 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 16:33
Az afganisztáni csapaterősítésre az első becslések szerint jövőre egy 5,2 milliárd forintos csomagot kell elkülöníteni a központi tartalékból; a mintegy 200 fős erősítést fokozatosan 2010 végéig hajtanák végre - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter csütörtökön, az afganisztáni Khilagay bázison. A tárcavezető az afgán katonák kiképzésében részt vevő magyar-amerikai csoport (OMLT) bázisán azt mondta, hogy a csapaterősítés előkészületeit még idén megtennék; a kezdeti lépéseket átcsoportosításokkal fedeznék, de már a jövő év elején szükség lehet a központi tartalékból az 5,2 milliárd forintos csomagra. Mint hozzátette: jelenleg egyébként 12 milliárd forintba kerül fenntartani az afganisztáni missziót. Szekeres Imre elmondta, hogy a hangsúlyt ezentúl a képzési és felkészítési területre helyezi a honvédség, így a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak ezek a feladatok. A tervek szerint erre mintegy 50 katonát vezényelnének az országba, és az egység részt venne például az afgán légierő kialakításában is. Sőt egy újabb OMLT-t is vállalhat Magyarország, amire mintegy 30 embert küldenének - tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy Magyarország már jelezte: újra vállalná a kabuli reptér vezetését, amely 70 plusz katonát venne igénybe. Obama igazságos háborúja Busht idézi?  Hála és alázat: Obama átvette a Nobel-díjat Egy éven belül visszaszorítják a tálibokat? Tartalékos haderő: 4000 önkéntest vár a katonaság  MTI
Makro / Külgazdaság Diplomáciai siker a szlovák nyelvtörvény? 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 15:37
Robert Fico szerint az államnyelvtörvény ügye Szlovákia nagy diplomáciai sikere, amelyre építeni kell. "Erre kell építeni a jövőben is" - jelentette ki a szlovák miniszterelnök a pozsonyi TASR hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön. Fico nem gondolja, hogy a nyelvtörvény végrehajtási utasításainak jóváhagyásával megsértette volna a szeptemberi magyar-szlovák kormányfői megállapodásokat. Azt mondta: mindig jól meggondolja, kinek mit ígér, hogy azt teljesíteni tudja. Reformszerződés: Szlovákia is felmentést akar Robert Fico már nem számol Slotával MTI
Makro / Külgazdaság Semlegességre törekszik a köztévé 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 13:22
A Magyar Televízió elkezdte a felkészülést az országgyűlési választásokra; az MTV növekvő nézettségre számít a választások közeledtével
Makro / Külgazdaság Emelhet a BKV - botrány a közgyűlésben 
Privátbankár.hu | 2009. december 17. 07:06
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését; február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak
Makro / Külgazdaság A vártnál kevesebb lakás épült az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2009. december 16. 14:53
Nőtt, de a vártnál kisebb mértékben a novemberben megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban. Novemberben a megkezdett lakásépítések száma évi 574 ezerre bővült az októberi 527 ezerről - az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint. Az elemzők arra számítottak, hogy a lakásépítések száma 580 ezerre nő. A várt mértékben alakult a novemberi amerikai fogyasztói árindex - az amerikai munkaügyi minisztérium adatai szerint. Az átfogó inflációs mutató 0,4 százalék nőtt, a magindex nem változott októberhez képest. Beszűkültek és drágák a források az ingatlanpiacon A politika elaltatja a lakáspiacot az első félévre Adósságválság fenyegeti az Egyesült Államokat Nőtt az ipari termelés az USA-ban Azt az autót viszik, ami keveset fogyaszt MTI
Makro / Külgazdaság Igazi tél: egész nap szakadni fog a hó 
Privátbankár.hu | 2009. december 16. 10:12
Országszerte havazik szerda délelőtt és nap közben is havazás várható, de az utak egyelőre mindenütt járhatóak
Makro / Külgazdaság Adósságválság fenyegeti az Egyesült Államokat 
Privátbankár.hu | 2009. december 15. 17:31
Az óriásivá duzzadó államadósság az Egyesült Államokban gazdasági válságot idézhet elő; a törvényhozásnak és a Fehér Háznak egy-két éven belül ellenlépéseket kell tennie - figyelmeztetett egy kétpárti szakértői csoport, amelynek tanulmányát a The Washington Times ismertette. Csak az utóbbi egy évben a hazai össztermék, a GDP 41 százalékáról 53 százalékára ugrott az adósság - mutatott rá a Peterson-Pew csoport, amelynek munkájában korábbi kongresszusi képviselők, a számvevőszék és a törvényhozás volt költségvetési szakértői vettek részt. A szakértők becslése szerint ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor az államadósság - amelybe beleszámítják az éves költségvetési hiányt, az állam által felvett kölcsönöket és a kormányzati pénzalapokat is - meredek emelkedése várható; 2018-ra el fogja érni a GDP 85 százalékát, és a mutató 2022-re 100, majd 2038-re 200 százalékos lesz. Mielőtt azonban az adósságszint ilyen magasra szökne, az amerikai gazdaság bizonyosan adósságválságba kerül, jóllehet ezt korábban elképzelhetetlennek gondolták a világ vezető gazdaságában - jósolja a kétpárti csoport. A szakértők szerint a nemzetközi hitelezők egy idő után elfordulhatnak az Egyesült Államoktól, veszélybe kerülhet az életszínvonal és az amerikai gazdaság globális vezető szerepe. Aggasztó jel, hogy a kongresszus demokrata vezetői a héten 1,2 billióról 1,8 billió dollárra emelték az állami adóssághatárt a megnövekedett állami hitelfelvétel fedezésére. Az amerikai államadósság legmagasabb szintje a GDP 109 százaléka volt a második világháború után, a legalacsonyabbra, a GDP 26 százalékára 1981-ben süllyedt. Nőtt az ipari termelés az USA-ban Azt az autót viszik, ami keveset fogyaszt Obama viszonzást vár a bankoktólMTI
Makro / Külgazdaság Drága a munkaerő az EU-ban 
Privátbankár.hu | 2009. december 15. 16:17
A harmadik negyedévben tovább nőttek az egy órára jutó munkaköltségek az euróövezetben és az egész Európai Unióban, elsősorban azért, mert az iparban emelkedtek a bérek. A költségek emelkedése azonban kisebb volt, mint a második negyedben a munkanélküliség növekedése miatt. Az Eurostat adatai szerint az euróövezetben 3,2 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek az egy évvel korábbihoz képest. A 27 tagot számláló Európai Unióban 3,1 százalék volt a tizenkét havi növekedés.  A második negyedévben még 4,2, illetve 4,1 százalékkal emelkedtek a munkaköltségek. Az Eurostat által közölt adatok szerint Magyarországon 1,2 százalékkal nőtt az átlagos munkaköltség a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, a második negyedévben 5,3, az elsőben, 4,7 százalékos volt ez a mutató. Magyarországon az órabérek a harmadik negyedévben átlagosan 3,5 százalékkal, a másodikban 5,5 százalékkal, az elsőben 4,7 százalékkal emelkedtek, miközben az uniós átlag 2,9 százalék, 4,1 százalék és 1,0 százalék volt az egyes negyedévekben. A munkaköltségek másik összetevője, a bérekre vetített egyéb költségek - például társadalombiztosítási hozzájárulás, jövedelemadó - 5 százalékkal csökkentek Magyarországon a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, míg a másodikban még 4,9 százalékkal, az elsőben 4,8 százalékkal emelkedtek. Eközben a 27 tagországban átlagosan 3,6 százalékkal nőttek az egyéb költségek a harmadik negyedében, 4,1 százalékkal a másodikban, és 3,0 százalékkal az elsőben. Az Európai Unió tagországai közül a legkisebb mértékben, 0,4 százalékkal Máltán nőttek a munkaköltségek, a legjobban Bulgáriában, 10,4 százalékkal. Csökkenést négy országban regisztráltak: Litvániában (mínusz 10,9 százalék), Észtországban (mínusz 4,3 százalék), Litvániában (mínusz 2,7 százalék), Hollandiában (mínusz 0,8 százalék). EP: 100 millió euró jut az uniós mikróhitelre  Az EU lenyomta az árakat a mobilpiacon MTI
Makro / Külgazdaság Csak nyerhetnek az országok a zöld termeléssel 
Privátbankár.hu | 2009. december 15. 16:07
A gazdasági versenynek azok az országok lesznek a nyertesei, amelyek előbb ráállnak a fosszilis erőforrásokra épülő zöld termelésre - állítják a zöldek
Makro / Külgazdaság Az ausztrál kormány is szűrné az internetet 
Privátbankár.hu | 2009. december 15. 14:07
A kínai Zöld Gát (Green Dam) néven elhíresült internetes tartalomszűrőhöz hasonló rendszer bevezetését tervezi az ausztrál kormány annak ellenére, hogy a rendszer kritikusai szerint a kötelezően a számítógépekre telepítendő alkalmazással a véleménynyilvánítás szabadságát veszélyeztetik. Stephen Conroy hírközlési miniszter szerint az új törvénnyel a visszautasított kategóriába (refused classification, RC) tartozó oldalakhoz való hozzáférést kívánják megtiltani. Az ilyen RC-kategóriás honlapok közé a különböző bűncselekményekkel kapcsolatos oldalak, mint például a gyermekpornográfiával, a nemi erőszakkal, illetve a kábítószer-használatot részletesen bemutató honlapok tartoznak. A feketelistán szereplő oldalakat lakossági bejelentés alapján egy független bizottság állítja össze. Internetfelhasználók csoportjai, a pornóipar képviselői és mások is ellenzik a tervet, mondván a szűrő a szabályos oldalakat is letilthatja, miközben az adatátviteli sebességet is jelentősen csökkenti. Conroy azonban biztos a dolgában, ugyanis a rendszert már 7 hónapja tesztüzemben használták, és az átviteli sebesség csökkenése elhanyagolható volt. Az Electronic Frontiers Australia internetes jogvédőcsoport szerint erősen megkérdőjelezhető, hogy milyen honlapokat és kinek a döntése alapján fognak korlátozni. "Egyelőre olyan szűrőről beszélünk, amely a tiltott oldalak véletlenszerű meglátogatását akadályozzák meg" - hangsúlyozta a miniszter hozzátéve, hogy a rendszer készakarva megkerülhető. Kínában júniustól tervezték az a Zöld Gát nevű tartalomszűrő bevezetését, amelyet végül a magánfelhasználók részére nem tettek kötelezővé. A filtert egyelőre az olyan nyilvános helyeken használják, mint az iskolák, vagy az internetkávézók. Kikészíti agyunkat a rengeteg információ Az ingyenességet szeretjük az internetbenMTI
Makro / Külgazdaság Obama négyest adna magának 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 16:29
Barack Obama amerikai elnök erős négyesre értékeli eddigi tevékenységét; népszerűségi mutatója viszont 44 százalékra zsugorodott
Makro / Külgazdaság Az utakon is tél van: felejtse el a nyári gumit! 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 12:05
Felkészülten várja a katasztrófavédelem és a fővárosi közterület-fenntartó a meteorológusok által e hétre előre jelzett, nagyobb mennyiségű havat
Makro / Külgazdaság Fehér karácsony: készüljön fel a -20 fokos reggelekre! 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 10:32
Fehér karácsonyunk lesz, hiszen erős lehűléssel és jelentős mennyiségű havazással számolhatunk a héten. Komoly közlekedési problémák is várhatóak
Makro / Külgazdaság Fortuna csizmája: érik az újabb hatalmas lottónyeremény 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 07:48
Még négy hónapja sincs, hogy megütötték minden idők legnagyobb nyereményét az olasz hatoslottón, de máris újból 100 millió euró fölötti összeg vár gazdára. Miután a legutóbbi - szombati - húzáson sem sikerült senkinek eltalálnia a nyerő számokat, a nyeremény összege 103,5 millió euróra emelkedett. A Superenalottón, amelyen 90 szám közül kell tippelni hatra, rendkívül alacsony a nyerési esély, mindössze 1 a 623 millióhoz; a következő húzás kedden lesz. Augusztus 22-én egy toszkánai lottózó 147 millió euróval lett gazdagabb, megütve minden idők legnagyobb olasz lottónyereményét. Veszteségesek a félkarúk  Nem nyert: az APEH lecsapott a félkarú rablókra  Megint nekifutnak a lottóautomatáknakMTI
Makro / Külgazdaság Spanyolország figyelmeztetést kapott a katalánoktól 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 06:36
Katalónia függetlenségét támogatta a szavazók túlnyomó többsége az észak-spanyolországi régióban vasárnap megrendezett jelképes - nem kötelező érvényű - népszavazáson. A szavazók 95 százaléka egyetértett azzal, hogy Katalónia "demokratikus, szociális, független jogállam" legyen - közölték vasárnap késő este a népszavazást kezdeményező, függetlenségpárti magánszervezetek. A részvételi arány ugyanakkor elmaradt az előzetes várakozásoktól, mindössze 30 százalékos volt. Az eredeti cél az volt, hogy a 700 ezer voksolásra jogosult katalán legalább 40 százalékát mozgósítsák a 166 érintett településen. Az El País című spanyol napilap szerint viszont magasnak tekinthető a részvételi arány ahhoz képest, hogy a közvélemény-kutatások szerint csak a katalánok 20 százaléka függetlenségpárti. Az informális népszavazás kezdeményezői a referendummal azt akarták elérni, hogy társadalmi vita induljon a Spanyolország és Katalónia közötti kapcsolatokról, illetve figyelmeztetésnek is szánták Madridnak.  A spanyol kormány nem ismeri el a referendumot, arra hivatkozva, hogy az alkotmány szerint hivatalosan csak Madrid írhat ki népszavazást. A szavazás lebonyolításában a katalán helyhatóságok nem is vettek részt: a szavazóhelyiségeket nem az egyes települések városházáin rendezték be, hanem szakszervezeti székházakban vagy egyházi épületekben. A 2006-ban Madrid által is elfogadott autonóm státusra hivatkozva Katalónia nemzetként definiálja magát. A katalán nyelvet a Franco-diktatúra (1939-75) alatt elnyomták. A spanyolra hasonlító nyelvet Katalónián kívül a szomszédos Valencia régióban, a Baleár-szigeteken, valamint a Pireneusokban fekvő törpeállam, Andorra területén is beszélik. Szavaznak a független Katalóniáról  MTI
Makro / Külgazdaság Havazással jelzi a közelgő karácsonyt a hétvége 
Privátbankár.hu | 2009. december 12. 09:45
Havazás várható a hétvégén a meteorológiai szolgálat szerint, ezért felhívják az autósok figyelmét a téli közlekedés veszélyeire
Makro / Külgazdaság Klímacsúcs zárás: a fejlődő országok nyertek? 
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 15:47
Elkészült a koppenhágai ENSZ klímakonferencia záródokumentumának első hivatalos tervezete, amelyet pénteken elkezdtek körözni a dán fővárosban tárgyaló küldöttségek között. A dokumentum különbséget tesz fejlett ipari államok és fejlődő országok között, és az utóbbiak számára enyhébb feltételeket szab. A tervezet konkrét üvegházgáz-kibocsátási célokat irányoz elő, ugyanakkor több változatot is felkínál a tárgyaló feleknek. A fejlett államoknak már a 2020-ig tartó időszakban is jelentősen vissza kellene fogniuk a gázkibocsátást, míg a fejlődőknek csak a kibocsátás növekedését kellene lassítaniuk. 2050-ig aztán világszerte legkevesebb 50 százalékkal volna szükséges visszafogni a kibocsátást 1990-hez képest, a fejlett államokra viszont legkevesebb 75 százalékos csökkentést írna elő a megállapodás, amely a terv szerint egy 2013-ban életbe lépő új nemzetközi szerződés alapja lehet. Fejenként 163 forinttal támogatjuk a klímavédelmet Klíma: nekünk nem kell pénzzel beszállni?  Klímacsúcs: a svédek 800 millióval mutatnak példát Kudarccal végződik a klímacsúcs? Klíma: 6 milliárdot ajánl az EU, a duplája kelleneMTI
Makro / Külgazdaság Kevésbe halálos az új influenza 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 18:17
Kevesebb halálos áldozattal jár az új H1N1 influenzavírus okozta nagy-britanniai járvány, mint amennyitől a szakértők korábban tartottak - áll egy csütörtökön közzétett tanulmányban, amely ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza az oltás fontosságát. A tekintélyes brit orvosi szakfolyóirat, a British Medical Journal internetes kiadásában megjelent becslés szerint az új influenza minden 100 ezer brit fertőzöttje közül 26 halt meg a tavasszal kezdődött járvány eddigi szakaszában, vagyis a kór halálozási rátája 0,026 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a H1N1-vírustörzs okozta megbetegedések halálozási aránya hozzávetőleg a tizede az 1950-es, valamint az 1960-as évtized végén kitört világjárványokénak, amelyekben a fertőzések mintegy 0,2 százaléka járt halálozással. Az 1918-19-es, "spanyolnátha" néven közismert járvány 2-3 százalékosra becsült halálozási rátájától az új influenzáé százszorosan marad el. A becslés az Angliában november 8-ig előfordult 138 halálesetet veszi alapul. Sir Liam Donaldson angol-walesi tiszti főorvos - a tanulmányt összeállító csoport vezetője - ugyanakkor óvott az elbizakodottságtól, mondván: az angliai halálos áldozatok kétharmada olyan kockázati csoportokba tartozott, amelyeknek tagjai jogosultak az oltásra az időközben megindult nagy-britanniai oltási kampány első fázisában. H1N1: a legkisebb hörgőkig roncsolja a tüdőt  H1N1: ha kérdése van, telefonáljon! H1N1: kétezer emberből egy hal bele H1N1: egyre több a magyar fertőzött MTI
Makro / Külgazdaság Hála és alázat: a háborús elnök átvette a Nobel-díjat 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 15:46
Barack Obama amerikai elnök - az első vezetőként, akinek országa háborúban áll - csütörtökön Oslóban átvette a idei Nobel-békedíjat, a bizottság kiáll mellette
Makro / Külgazdaság Ítéletidő Amerikában: egyméteres hó, négyméteres hótorlaszok 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 06:40
Hatalmas hóvihar söpört végig szerdán az Egyesült Államok középső részén komoly problémákat okozva a közúti és a légiközlekedésben. Helyi illetékesek szerint repülőjáratok százait kellett törölni, az országutakon elakadt autósok megsegítésére pedig bevetették a Nemzeti Gárda alakulatait. A sűrű hóhullás több mint egyméteres hótakaróval lepte el a térség egyes övezeteit, néhol pedig 4 és félméteres hótorlaszok keletkeztek. Iowa államban az utakon rekedtek közül sokaknak órákig kellett várniuk a segítség megérkezésére. Wisconsin államban bezártak az iskolák és a közintézmények. A szomszédos Kanadában is gondokat okoz az idei tél kezdete. Montrealt jó húsz centiméteres hótakaró borította be. A torontói repülőtérről 50 gép nem szállhatott fel az ítéletidő miatt. Kanada nyugati részén pedig egy városban, Reginában szerda hajnalban mínusz 38 Celsius-fokot mértek. Óriási gépekkel és sóval készülnek a télre Balul sült el a kínai időjárás-módosításMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG