"Nem lesz tűzszünet, amíg vissza nem kapjuk a túszokat. Ezt a szót teljesen ki kell törölni a szótárból” – erősítette meg Benjámin Netanjahu kormánya korábbi álláspontját a napokban.
Az izraeli miniszterelnök arra a több mint 240 túszra utalt, akiket a Hamász ejtett foglyul Dél-Izraelben az október 7-i terrortámadása során. „Ezt üzenjük a barátainknak és az ellenségeinknek. Addig fogjuk folytatni, amíg legyőzzük őket. Nincs más választásunk”, tette hozzá.
Az izraeli és az amerikai kormány azzal is szokott érvelni a tűzszünet ellen, hogy az a palesztin szélsőséges iszlamista szervezetnek kedvezne. Az idő alatt ugyanis újraszervezhetné magát, és további támadásokat hajthatna végre Izrael ellen, mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter. (A Hamász és libanoni szövetségese, a Hezbollah az elmúlt napokban is lőtt ki rakétákat a zsidó államra.)
De tényleg „csak” emiatt nem hajlandó tűzszünetre az izraeli vezetés, vagy más okok is állnak a háttérben?
Pozitív példák
Ha visszatekintünk a korábbi fegyveres összetűzésekre, a tűzszünetek már számos alkalommal működőképesnek bizonyultak, legalábbis ideiglenes jelleggel.
Haim Tomer, az izraeli hírszerző titkosszolgálat (Moszad) korábbi magasrangú tisztviselője például nemrég arról számolt be, hogy a 2012-es összecsapások idején Kairóban folytattak titkos, végül tűzszünethez vezető tárgyalásokat– a Hamász képviselői „az utca másik oldalán” voltak, az egyiptomi közvetítők pedig ingáztak közöttük és az izraeli tárgyalók között.
Szerinte most is hasonló mechanizmusra lenne szükség. Úgy véli, hogy az izraeli kormánynak a túszok szabadon bocsátásáért cserébe el kellene engednie az izraeli börtönökben fogva tartott sok ezer palesztin rabot (a Hamász ezt követeli), és ezt követően még választhatna a katonai művelet folytatása vagy a tartós tűzszünet között.
A színfalak mögött a mostani konfliktus során is tárgyaltak (és alighanem tárgyalnak) egymással – katari közvetítőkön keresztül – a szemben álló felek a túszokról és/vagy a tűzszünetről, ezt az arab részről általában jól értesült Al Jazeera, valamint amerikai források is megerősítették.
Új helyzet
A korábbi konfliktusok logikája azonban most nem működik: az október 7-i terrortámadás ugyanis alapjaiban változtatta meg Izrael biztonságpolitikai gondolkodását a Vox elemzése szerint. A zsidó állam – a korábbi háborúkkal ellentétben – már meg akarja semmisíteni a Hamászt: ezért bombázza hetek óta óriási erővel a Gázai övezetet, és ezért vonult be oda szárazföldi erőkkel.
„Korábban az volt a taktika, hogy meggyőzzük az izraelieket arról, a Hamászt kontroll alatt lehet tartani. Most azonban messze túlléptek ezen: sokkal radikálisabb dolgot akarnak” – mondta Nabeel Khoury, egy Közel-Keletre specializálódott amerikai diplomata az amerikai portálnak.
Ugyanakkor mindez még nem jelenti azt, hogy teljesen bezárult az ajtó a diplomácia előtt. Hiszen a múltból vannak tanulságok arra vonatkozóan, hogy ki képes nyomást gyakorolni, ki képes kapcsolatot tartani a Hamásszal, hogyan zajlanak az ilyen tárgyalások a kulisszák mögött, és – ami nagyon fontos – hogyan játszhat az Egyesült Államok kiemelt szerepet az izraeli döntéshozatalban.
Kulcsszerepben Washington
Mivel a Netanjahu-kormány határozottan elutasítja a tűzszünetet, az csak amerikai kezdeményezésre jöhet létre a Vox szerint. Joe Biden amerikai elnök múlt héten már jelezte, hogy „szünetre” lenne szükség, ezt követően pedig Antony Blinken amerikai külügyminiszter körbeturnézta a Közel-Keletet: tárgyalt Benjámin Netanjahuval, Mahmud Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével, az arab államokkal és Törökországgal is.
A közelmúltban Washington fokozatosan finomított az álláspontján:
elismerte a gázai humanitárius katasztrófát és ha tűzszünetet nem is, de legalább „humanitárius szünetet” sürgetett.
Emellett továbbra is hangsúlyozta, hogy a kétállami megoldást, azaz az önálló palesztin állam létrehozását pártolja.
Politikai jövőkép kell
A korábbi tűzszünetek azért sem működtek, mert nem voltak beágyazva egy „nagy politikai keretrendszerbe”. Palesztin szempontból azért nem voltak kielégítők, mert nem rendezték a blokád alatt tartott Gázai övezet helyzetét és nem vezettek el az önálló – Izrael mellett létező – Palesztina megszületéséhez, izraeli szempontból pedig azért nem, mert nem orvosolták a biztonsági aggályokat.
Most tehát kellene egy életképes politikai jövőkép például arról, hogy mi jön majd a Hamász katonai legyőzése után.
Amerikai és izraeli tisztviselők a kulisszák mögött már említettek néhány lehetőséget: új palesztin hatóság létrehozása, Egyiptom vagy egy nemzetközi erő bevonása. Biden pedig már jelezte Izraelnek, hogy ne próbálja átvenni (azaz megszállni) a területet.
A palesztinok azonban attól félnek, hogy épp ez fog történni. A múlt héten kiszivárgott egy izraeli minisztérium dokumentuma, amely arra tesz javaslatot, hogy az övezet 2,3 millió lakosát „transzferálják” a Sínai-félszigetre Egyiptomba. Szerintük ez az alternatíva – ami teljeskörű etnikai tisztogatással egyenértékű – lenne a legelőnyösebb a zsidó állam biztonsága szempontjából.
És persze kérdés az is, hogy a Hamászt le lehet-e győzni erővel, hiszen az egy alulról építkező, a társadalomban gyökerező szervezet, és egy eszme is egyben. Ráadásul a konfliktus gyökereit ezzel nem kezelnék az arab országok szerint.
"És mi lesz azután, ha sikerül felszámolni a Hamászt? A konfliktus forrása az illegális megszállás, az ENSZ-határozatok és a nemzetközi jog semmibe vétele, az emberi jogok folyamatos megsértése, az illegális telepek. Ha nem kezeljük ezeket az okokat, akkor hiába ölik meg a harcosokat, az ügyet nem fogják tudni megölni", figyelmeztetett a napokban Ránija jordán királyné.
Három tanulság
A VOX szerint mindenesetre a korábbi tűzszünetekből három tanulság szűrhető le.
Egyrészt a harmadik feleknek – például Egyiptom, Katar, Törökország – szerepet kell kapniuk a tűzszünethez vezető folyamatban. Katar például nyomást tudna gyakorolni a Hamászra, de akkor Izraelnek és az Egyesült Államoknak le kellene mondania eltörlésének tervéről.
Másrészt Washingtonnak az eddiginél is meghatározóbb szerepet kellene játszania a színfalak mögött, és az eddiginél egyértelműbben kellene jeleznie az izraeli vezetésnek a támogatásának a határait.
Harmadrészt kellene egy világos kép arról, hogy mi történik majd a tűzszünet után – például hogyan fogják rendezni politikailag a megszállás kérdését.
Fokozódó nyomás
Az mindenesetre tény, hogy egyre nagyobb a nyomás Izraelen és az Egyesült Államokon a tűzszünet vagy legalább humanitárius szünet kihirdetése érdekében. Ezt akarja a nemzetközi közösség – a tűzszünetre felszólító ENSZ-határozatot a tagállamok nagy többséggel szavazták meg (Magyarország nemmel voksolt) – , emellett tüntetnek ezrek, tízezrek, százezrek szerte a világban, és ezt követeli az ENSZ és a segélyszervezetek is.
Az ENSZ-szervezetek tegnap éjjel például közös közleményben kérték a Hamásztól a túszok szabadon bocsátását, de egyúttal üzentek Izraelnek is: elfogadhatatlan, hogy „egy teljes népességet” tartanak blokád alatt, miközben „otthonukban, menekülttáborokban, kórházakban és vallási helyeken” bombázzák őket.
Az Amnesty International és a Human Rights Watch szerint mindkét fél háborús bűnöket követ el, Craig Mokhiber, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának a New York-i vezetője pedig múlt héten már a népirtás tankönyvi példájának nevezte a gázai vérontást, és lemondott a posztjáról.
A Hamász terrortámadásaiban mintegy 1400 ember gyilkolt meg hivatalos közlések szerint. Az izraeli válaszcsapások már több mint 10 ezer embert, köztük 4104 gyereket öltek meg a gázai hatóságok hétfői adatai szerint, és további ezrek vannak a romok alatt.
A magyar külügy is megszólalt. 
