2023 – az új Hidegháború senkit sem fog kímélni
Az általunk megismert globalizáció haldoklik. Ahogy nő a verseny és a feszültség a nagyhatalmak között, azok az energiahordozókat, az élelmiszert, a migrációt és a dezinformációt egyre inkább fegyverként használják fel. Káncz Csaba jegyzete.
2022 egy jelentős geopolitikai földrengés éve volt. Az európai békerendszert két lábbal felrúgó orosz invázió, és a Tajvan körül meredeken emelkedő kockázatok együttesen olyan globális veszély érzetét keltették, amelyre a Hidegháború vége óta nem volt példa. A háború megrendítette az európai határok stabilitásával kapcsolatos meggyőződést.
A kibontakozó globális rendetlenség
A globális kormányzás intézményei és folyamatai tovább gyengültek, az ENSZ ismét bebizonyította, hogy nem képes békét teremteni. A multilaterális rendszer hiteles működéséhez szükséges konszenzus hiányzik az egyre törékenyebb globális környezetben. Az általunk évtizedeken keresztül megismert globalizáció haldoklik.
A kihívások átfedik egymást és interaktívak, nem lehet őket elszigetelten kezelni. A több tartományra kiterjedő háborúk és a szürkezónás konfliktusok új normalitássá váltak, így súlyosbítva a biztonság-bizonytalanság dilemmákat. Egy megfigyelő ezt találóan „polikrízisnek” minősítette - valóban, jóval bonyolultabb, küzdelmesebb és kiszámíthatatlanabb nemzetközi geopolitikai környezettel szembesülünk, mint korábban.
Ahogy nő a verseny és a feszültség a nagyhatalmak között, azok az energiát, az élelmiszert, a migrációt és a dezinformációt egyre inkább fegyverként használják fel. Látjuk az EU főképviselője, Josep Borrell által „zavaros multipolaritásnak” nevezett jelenség megjelenését is, amelyben a második vonalbeli hatalmak, mint India, Törökország, Szaúd-Arábia és Brazília a nemzeti érdekeik védelméért, és befolyásuk növeléséért minden eszközt bevetve harcolnak.
Erőteljes államok egyre intenzívebb versengésének lehetünk tanúi az indo-csendes-óceáni térségben, Eurázsiában, az Északi-sarkvidéken, a világűrben, a kibertérben és a kognitív térben.
Az USA-Kína stratégiai konfrontáció
A washingtoni konszenzus mára az, hogy Kína évtizedeket töltött a nyugati technológiai know-how bázis kifosztásával. Az amerikai politikai osztály egyhangúan beszél, amikor Pekinghez fordul, és kijelenti: "Elég volt!"
2011-ben az amerikaiak mindössze 36 százaléka ítélte meg kedvezőtlenül Kínát, 51 százalékuk pedig kedvezően. 2022-re elképesztő, 82 százalékra ugrott volt kedvezőtlen véleménnyel rendelkezők aránya – ezt a szintet csak Svédországban, Japánban és Ausztráliában haladták meg.
Washington és Peking összetűzése, amely Trump idején indult, visszafordíthatatlan, rendszerszerű és egzisztenciális mindkét fél számára – ezért mélyebb és hosszabb távú, mint az USA és Oroszország konfrontációja.
Peking eközben igyekszik kihasználni a Globális Dél szkepticizmusát a Nyugattal szemben, és folyamatosan mélyíti el kapcsolatait a térség országaival.
Az ukrajnai hadjárat
A konfliktus elmélyítette a szakadékot egyrészt az USA vezette Nyugat, másrészt az orosz-kínai stratégiai tengely között, így hatással van az erőviszonyokra Eurázsiában és az indo-csendes-óceáni térségben.
Oroszország Ukrajna elleni agressziója nem csupán az irredenta nacionalizmus megnyilvánulása, hanem Moszkva azon törekvését is megtestesíti, hogy a Hidegháború utáni európai biztonsági architektúrát úgy alakítsa át, hogy jobban tükrözze érdekeit – különösen a nyugati határokon lévő befolyási övezet visszaszerzésével. Az európai biztonság közvetlen fenyegetése mellett Putyin hadjárata 1962 óta a legmagasabb szintre emelte a nukleáris konfrontációtól való félelmet.
Nem elhanyagolható az esélye, hogy Oroszország egy óriási eurázsiai Iránná válik: egy radikális elittel, meglehetősen elszigetelten, kisebb és technológiailag elmaradottabb gazdasággal a Nyugattal szembeni ellenségeskedésének köszönhetően – amely még mindig túl nagy és túl fontos ahhoz, hogy irrelevánsnak tekintsék.
A háború azt mutatja, hogy az EU-nak új rövid-, közép- és hosszútávú stratégiákra van szüksége Moszkva kezelésére egy teljesen megváltozott biztonsági valóságban, hogy erősítse cselekvési képességét a közös szomszédságban. Erre már csak azért is szükség van, mert kontinensünk „stratégiai autonómia” kialakítására irányuló ambíciója megdőlt az amerikai nyomás és a belső európai megosztottság hatására.
Adósságválság a láthatáron
A globális gazdasági és pénzügyi rendszer egyre törékenyebb. A magas és széles körben elterjedt infláció visszatérése, amelyet az ukrajnai háború (élelmiszer- és energiaellátás, valamint árcsúcsok) és a világjárvány (az ellátási lánc zavarai) ösztönzött, véget vetett a könnyű hitelezés és az alacsony kamatlábak korszakának.
Ez különösen veszélyes a Globális Dél országaira nézve (nem utolsósorban az USA-dollár erősödése miatt, ami növeli adósságterheiket), de a várható stagfláció 2023-ban az Egyesült Államokra, Európára és Kínára is jellemző lesz. Kína aggódva figyeli a pénzügyek fegyverként való bevetését Oroszország ellen, és keresi a módját, hogy elszigetelje gazdaságát az esetleges későbbi nyugati szankcióktól.
Az éghajlatváltozás egyre inkább a globális biztonságpolitikai figyelem látókörébe kerül. A klímaválság növekvő gazdasági és társadalmi kihatásai kölcsönhatásba lépnek az élelmezésbiztonsággal, felerősítve az ukrajnai háború okozta zavarokat.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
