Amikor újabb szankciós csomagokat állít össze a világ legnagyobb kereskedelmi tömbjét alkotó EU, a korábban kiszervezett gyártási tevékenységek hazatelepítéséről olvasni, ha olyan rég elfelejtett diszkriminációs eljárásokba ütközünk, mint amilyen a magyar benzinkutaknál a hazai és a külföldi rendszám szerinti különbségtétel, akkor hirtelen gyakorlati jelentőségre tesz szert egy addig eléggé teoretikus disputa. A vita jó ideje folyik a kereskedelmi és pénzügyi globalizáció kilátásairól: túljutott-e a csúcsán a globalizáció? Visszatér a nemzetállamok által ellenőrzött gazdaságok világa? Vagy egymással versengő kereskedelmi blokkokra bomlik a globális gazdaság?
Erős ideologikus töltete van a vitának. A globalizációnak már eddig is sok ellenzője, kritikusa, sőt ellensége volt jobb- és baloldalon egyaránt. Ki a hagyományos közösségek meggyengítését, a nemzeti keretek lerontását róják fel a globalizációnak, más pedig a vámhatárok, a pénzügyi védővonalak lebontása mögött a multinacionális tőke törekvéseinek érvényesítését látja. Vannak, akik az amerikai érdekek terjedésével azonosítják a globalizáció fogalmát. Ugyanakkor mások éppen a kereskedelmi gátak leomlásából vezetik azt, hogy a fejlődő világ számos kis és nagy országa elindult a gazdasági felemelkedés útján, egy sor ország sikeresen modernizálódott. Nem nehéz belátni, hogy amikor újabb térségek, mint a kommunista Kína, Vietnám, majd a Szovjetuniós szétesésével újabb államalakulatok hagytak fel a protekcionista, zárt gazdasági renddel, hirtelen olcsó és versenyképes áruk tömege jelent meg a világpiacon. Egyfelől az említett ázsiai gazdaságok megindultak a gazdasági felemelkedés útján (a volt szovjet térség ügye sok vonatkozásban másként alakult), másfelől pedig a „feltörekvő” (emerging) országokból származó kínálat lenyomta, féken tartotta a piaci árakat.
Most, amikor a világ nagy azonnali gondjai között ismét élre került az infláció, érdemes emlékeztetni a fenti összefüggésre: az olcsó kínai gyerekjáték, textiláru, majd elektronikai kütyű, és mind több bonyolult ipari termék tette lehetővé a fejlett világban a késztermékek olcsóságát, és közvetve a sok éves árstabilitást. A világkereskedelem ugyan eddig sem felelt meg teljesen a szabadkereskedelem tankönyvi leírásának, mégis elmondható, hogy a nemzetközi méretekben folyó árucsere hatalmas emberi, üzleti energiákat szabadított fel, és lehetővé tette a fejlett világban az elért életszínvonal megtartását, a sikeresen bekapcsolódó peremvidéki országokban pedig a jövedelem-emelkedést. A gazdasági nyitottság támogatói számára az, ha az áruk, tőkék és emberek viszonylag szabad áramlása megszakad, az elmaradottságból való gyors kiemelkedés esélyeinek elvesztését jelenti.
De vannak ennél gyakorlatiasabb és friss vonatkozásai is a világkereskedelmi szabadság ügyének. A Biden-kormányzat jelenleg azon gondolkodik, hogy felfüggeszti vagy eltörli a kínai termékekre korábban kivetett többlet-vámokat, pontosan azért, mert aggasztja a rekordokat döngető amerikai infláció.
Az előzmények között elég felidézni, hogy az Egyesült Államok – a szabadkereskedelem egykori bajnoka, a II. világháború utáni nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi rend (GATT, WTO, IMF, Világbank, OECD) megalkotója – látványosan fordult el Trump elnöksége alatt a vámok és kereskedelmi korlátozások nélküli világ koncepciójától. Amerika Trump bukása után sem tért vissza a gazdasági kötöttségek nélküli világ ideáljához; Biden elnök szavazói között is sokan vannak, akik a kínai kereskedelmi lendületben fenyegetést látnak, és bár fogyasztóként nyernek az olcsó keleti import beáramlásán, több iparágban hazai cégek maradtak alul a költségek versenyében. Csakhogy a kivetett vám nemcsak a kínai exportőr számára jelent többlet terhet, hanem az amerikai vevőknek is. Ráadásul most a kínai gazdaság motorja is köhög, a szállítási láncolatok elakadásai drágítják az áruk célba érését, és a februári orosz invázió óta még nagyobb lendületet vett egy sor nyersanyag, iparcikk és élelmiszer áremelkedése a világpiacon.
Nem egyértelmű, hogy az amerikai kormányzat a nyomós gazdasági érdekek hatására visszavesz-e a Kínával szembeni piacvédelmi intézkedésekből, de már maga az ügy felmerülése ad bizonyos választ a nagy elméleti és ideológiai kérdésre. Arra ugyanis, hogy visszatér-e a világ a globalizáció előtti szakaszba.
Aligha. Az önkéntes kereskedelem – Adam Smith munkássága, az 1776-ban megjelent A nemzetek gazdagsága című munkája óta jól tudhatóan – mindkét fél számára kedvező: az is nyer, aki elad, és annak is megéri, aki megveszi a terméket. Amint itt már tárgyaltuk: a gazdasági szankciókat alkalmazó fél önként vállal gazdasági veszteséget a kereskedelemtől való visszalépésével, hogy ne kelljen direkt katonai eszközöket alkalmazni megelőzésre, büntetésre, elrettentésre (2022. március 3. Bod Péter Ákos - Gazdasági szankciók: mi célból, hogyan, meddig?). Kevésbé drámai kereskedelemzavaró intézkedések (vámok, nemzeti szabványok, a hazai valuta árfolyamának manipulálásai) mindennapos gyakorlatnak számítanak. Mindezt tudva mégis biztosak lehetünk abban, hogy újra és újra utat törnek maguknak a nemzetközi csere által lehetővé tett előnyök.
A globalizáció nem új és átmeneti jelenség, hanem hullámzó, pulzáló folyamatot. A megelőző fél évszázadban azt láttuk, hogy a világkereskedelem bővülési üteme rendszeresen meghaladta a világgazdaságot alkotó országok bruttó hazai termékének a növekedési ütemét. Ennek megfelelően növekedett a nemzetközi áruforgalomnak a világ országai nemzeti összetermékéhez mért aránya.
A külkereskedelmi szektor aránynövekedése leállni látszik a 2000-es évek elejétől, de ebből nem kellene túlzott következtetéseket levonni. Az áruexport (merchandize trade) mellett egyre lendületesebb az adatsorban nem szereplő nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem. A külkereskedelem intenzitása így is kétszerese a világban az 1960-1970-es évek átlagának. A közeljövő kilátásaira sok tényező vet árnyékot, de például az OECD tavaszi kitekintése a háborús és szankciós viszonyok ellenére sem számol a világkereskedelem növekedésének leállásával.
A nemzetközi kereskedelmi folyamatok valóban visszaesést mutattak 2020-ban, ami viszont legfőképpen a világméretű járványnak tudható be, még ha a nemzetközi kereskedelmi viszonyokban is fennmaradtak, sőt sokasodtak a feszültségek. Ugyanakkor a 2021-es tíz százalékos volumennövekedés mutatja, hogy amint a járványügyi korlátoktól való szabadulás megengedte, a globális kereskedelemben hatalmas visszapattanás következett be.
Éppen ez a gyors, a korábbi évek átlagának háromszorosára rúgó volumennövekedés a legfőbb oka a termékek és szolgáltatások megdrágulásának, a világinfláció újbóli megjelenésének. Az pedig, valamint kisebb arányban az orosz-ukrán háború, fékezően hat a nemzetközi kereskedelem volumennövekedésére, ám az OECD kalkulációja szerint az így is meghaladja a korábbi átlagot. Sőt a sok vonatkozásnak nehéznek ígérkező 2023-as évre is 3,9 százalékos volumen-bővülést vetítenek elő. A nemzetközi szervezet elemzése tehát számol a fékező, zavaró tényezőkkel, de az OECD szerint nem várható a világkereskedelmi folyamatok visszafordulása.
Ez természetesen a globális képre igaz, és összesített, átlagolt adatokról van szó. Az orosz gazdaság gyors kényszerű leválása a korábbi külkereskedelmi és pénzügyi kapcsolatrendszertől egyike a de-globalizációs tényezőknek. Ám ne vezessen félre senki Oroszország gazdasági fontossága: outputban vagy külkereskedelmi jelentőségben meg sem közelíti az Európai Unió, Kína, az Egyesült Államok nagyságrendjét. Bizonyos ágazatokban (főleg az energiahordozók, egyes nyersanyagok terén) az orosz politikai döntések komoly zavart kelthetnek a közvetlenül érintett gazdaságok életben, és az orosz agresszióra adott szankciós válaszok is kihatnak az európai térség gazdasági viszonyaira, de a mértékek roppant aránytalanok Oroszország kárára. A nemzetközi munkamegosztásból való tartós kiszorulása, ami most már szinte biztosra vehető, a háború kimenetelétől csaknem függetlenül az orosz gazdaság további tartós térvesztését, világgazdasági súlyának csökkenését okozza.
A globális cserefolyamatok azonban nem állnak le, viszont területi és szektorális arányváltozások mennek végbe. A termelési láncból kieső gazdasági szereplők helyett újakat keresnek és találnak; az átmeneti időben ugyan megnőhetnek a költségek, de éppen az árnövekedés gyorsítja fel az új kombinációk keresésének folyamatát. A globalizációs folyamatot kár temetni, változó formákban és módosuló politikai keretek között halad tovább.
Árkorlátozás jöhet. 
