Az európai megélhetési válság, valamint az ukrajnai háború közepette két olyan kulcsfontosságú döntést hozott az EU, amelyek várhatóan hosszú távú hatással lesznek az Unió integrációjára. Először is, az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón az EU megerősítette azon kötelezettségvállalását, hogy a nyugat-balkáni országokat bevonja az Unióba; másodszor pedig elfogadta Bosznia-Hercegovina uniós tagjelölti státuszát.
Ezek a fejlemények azután következtek be, hogy az EU tavaly júniusban beleegyezett abba, hogy Ukrajnának és Moldovának is tagjelölt státuszt biztosít. Bár nem ez az első alkalom, hogy az EU elkötelezte magát az Unió bővítése mellett, az ukrajnai válság és Kína növekvő jelenléte sürgőssé tette a folyamat felgyorsítását.
A decemberi csúcstalálkozó
Az EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra tavaly december 6-án Tiranában került sor, és ez volt az első olyan csúcstalálkozó, amelyet valamelyik nyugat-balkáni államban tartottak. A csúcstalálkozón az EU „megerősítette teljes és egyértelmű elkötelezettségét a Nyugat-Balkán európai uniós tagsága mellett”, és felszólított „a csatlakozási folyamat felgyorsítására, amely a partnerek hiteles reformjain, a tisztességes és szigorú feltételrendszeren és a saját érdemein alapul."
Az EU megismételte kötelezettségvállalásait a régióval szemben, de nem jelentette be ennek időbeli ütemezését. Noha tavaly voltak pozitív jelek - mint például az, hogy az Unió júliusban megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával, és decemberben az Unió tagjelölt státuszt adott Boszniának – az a kulcskérdés, hogy ezek az országok milyen gyorsan válhatnak az Unió tagjává, válasz nélkül maradt.
Az EU eddig Montenegróval (2012) és Szerbiával (2014) kezdett csatlakozási tárgyalásokat és jelenleg örökkévalóságnak tűnő tárgyalások folynak mindkét ország különböző csatlakozási fejezeteiről. Albánia és Észak-Macedónia 2014-ben, illetve 2009-ben kapott tagjelölt státuszt. Brüsszel közösen mérlegelte kérelmüket, így tárgyalásaik elakadtak, mivel Észak-Macedónia évekig görög és bolgár vétóval szembesült. Az EU azonban tavaly júliusban megkezdte a tárgyalásokat, miután Észak-Macedónia elkötelezte magát alkotmányának módosítása mellett, hogy elismerje az országban élő bolgár kisebbséget.
Csekély előrehaladás
Koszovó 2016-ban írt alá stabilizációs és társulási megállapodást (SAA) az EU-val, és tavaly december 15-én kérte hivatalosan is tagságát. A probléma Koszovó kérelmével az, hogy a 27 EU-tagállam közül öt (Szlovákia, Románia, Görögország, Ciprus és Spanyolország) jelenleg nem ismeri el az ország függetlenségét.
Bosznia-Hercegovina tavaly decemberben megkapta a tagjelölt státuszt, és a tárgyalások még nem kezdődtek meg. A legutóbbi jelentések azonban rávilágítottak arra, hogy az országok csekély előrehaladást értek el az EU irányelveinek végrehajtásában.
Montenegró esetében például nagyrészt a politikai instabilitás miatt akadtak meg a tárgyalások, és mivel csak „mérsékelten van felkészülve arra, hogy megbirkózzon az EU-n belüli versenynyomással és piaci erőkkel”. Szerbia esetében a legfrissebb jelentés kiemeli, hogy Belgrádnak igazodnia kell az EU külpolitikájához – utalva arra, hogy az ország nem hajlandó csatlakozni az EU Oroszországgal szembeni szankcióihoz. Arra is utal, hogy normalizálni kell a kapcsolatokat Koszovóval a tagsági folyamat előrehaladása érdekében.
Míg Albánia és Észak-Macedónia mérsékelt sikereket ért el a rendeletek végrehajtása terén, Koszovót felszólították, hogy „konstruktívabban lépjen fel és tegyen további jelentős erőfeszítéseket az összes korábbi megállapodás végrehajtása érdekében, és járuljon hozzá egy átfogó, jogilag kötelező érvényű normalizációs megállapodás megkötéséhez Szerbiával”. Bosznia esetében kiemelésre került, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság 2022-ben akadályozta a kormányzati intézmények működését, és „vitatta az ország EU-nyilatkozatokhoz való igazodását, valamint akadályozta az Oroszországgal szembeni korlátozó intézkedések teljes körű végrehajtását”.
De az EU készen áll-e?
Úgy tűnik, hogy a bővítés jelenlegi lendülete nagyrészt az ukrajnai konfliktus továbbgyűrűzésétől való félelemnek és a térségben megnövekvő kínai, valamint orosz befolyásnak köszönhető. A kérdés az, hogy ez a lendület fenntartható-e?
Mert miközben a régió valóban az EU napirendjén van, az Uniót már sok egyéb politikai prioritás nyomja a víz alá: legyen az az ukrajnai konfliktus kezelése, az energiaválság, a COVID utáni gazdasági fellendülés, az infláció megugrása, a migráció, az éghajlatváltozás, avagy az energiaátállás - csak hogy néhányat említsünk. Ezenkívül a csatlakozási folyamat hosszadalmas, és a tagjelölt országok idegtépő lépésekben kell megfelelniük a tematikus klaszterekbe csoportosított fejezetekben meghatározott részletes gazdasági és politikai feltételeknek.
Míg az EU-ban a közvélemény a bővítés mellett áll – az EU Barometer tavaly nyári felmérése szerint ez 57 százalékra nőtt, szemben a 2021-es téli közvélemény-kutatás 47 százalékával –, az integrációs folyamat továbbra is kis lépésekkel halad előre.
Egyrészt a bővítésről szóló éves jelentések is rávilágítanak arra, hogy jelentős reformokra van még szükség ahhoz, hogy ezek az országok az Unió részévé válhassanak. Másrészt több tagállamban, például Franciaországban, Ausztriában, és Hollandiában komoly fenntartásokkal közelítik meg a további bővítés folyamatát. Mivel a bővítés kritikus kérdéseket vet fel a migrációval, a külpolitikai összehangolással, a nemzeti költségvetésekkel és a gazdasági-piaci integrációval kapcsolatban is, ezek a kérdések valószínűleg megakasztják az előrehaladást.
Bizony a tavaly júniusi EU tanácsi következtetés ki is emelte: a folyamat attól függ, hogy „az EU képes-e új tagokat befogadni”. Az ukrajnai konfliktus és a kínai-orosz behatolás komoly lökést adott a térségnek az EU-bővítés felé - de a lendületet nehéz lesz fenntartani.
Az Afganisztánban esetlegesen elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel foglalkozó vizsgálat lezárását rendelték el. 
