6p

A labdarúgó-Eb 3 milliárd fonttal lendíti fel a brit gazdaságot, noha a kiskereskedelmi kilátások nem rózsásak.

Az angol labdarúgó-válogatott „mellesleg megmentette a szektorunkat” – mondta egy az éjszaka is nyitva tartó bárokat, kocsmákat és egyéb üzleteket képviselő vezető a csapat Eb-döntős veresége után. Spanyolország 2-1-re nyert vasárnap este, míg a „Három Oroszlán” csapata az utolsó akadálynál elesett, már egymás után másodszor az Európa-bajnoki döntőkben. A szurkolók elözönlötték a pubokat, bárokat és más helyszíneket szerte Angliában a döntő előtt. A közösségi média felhasználói arról beszéltek, hogy a szurkolók már vasárnap reggeltől nyüzsögnek, és a helyszínek külön engedéllyel hajnali 1 óráig nyitva maradhattak — írta a Shopshire Star.

Az éjszakai ipari szövetség, a  NTIA tagjai meg tudták csapolni a fociláz keresletnövekedését
Az éjszakai ipari szövetség, a NTIA tagjai meg tudták csapolni a fociláz keresletnövekedését
Fotó: NTIA

Michael Kill, az éjszakai-ipar szövetség, a Night Time Industries Association (NTIA) vezetője úgy becsülte, hogy az Európa-bajnokság közel 1 milliárd font többletbevételt eredményezett a helyi kocsmáknak és helyszíneknek. Hozzátette, az iparág „hatalmas kihívásokkal” szembesült az elmúlt években, de az angol szurkolók látogatásai lehetővé tették a helyszíneknek, hogy „egy pillanatra félretegyék a mindennapi küzdelmeiket”.

„A ma esti döntő újra felébresztette a nemzeti büszkeség érzését, és emlékeztetett értékeinkre és szenvedélyünkre. Reméljük, hogy ez egy olyan sarkalatos pillanat lesz, amely megváltoztatja a nemzet hangulatát, és felébreszti kedvünket és vágyunkat a részvételre, a társasági életre és a kultúra ünneplésére.” — fejezte ki reményét az éjszakai ipar szövetségének vezetője Michael Kill, persze még a meccs előtt.

A brit sör és kocsmaszövetség, a British Beer and Pub Association vezetője, Emma McClarkin korábban azt mondta: arra számít, hogy „elképesztő, 10 millió korsóval több sört csapolnak majd a kocsmákban ezen a vasárnapon, hogy igyanak az angol Eb-döntő alatt”. „Óriási, 48 millió font értékű további bevételt biztosítottak a pubok és sörfőzdék számára a rajongók szerte az országban” – tette hozzá.

Az UKHospitality és a CGA Trading Index adatai szerint Nagy-Britannia kocsmái és bárjai hatalmas eladási növekedést tapasztaltak a különböző mérkőzések során. Az Anglia-Szlovénia csoportmérkőzés előt és alatt 33 százalékos növekedést mutattak a kocsmák és bárok eladásai. Emellett a Dánia, Szerbia és Szlovákia elleni mérkőzések 28 százalékos, 12 százalékos és 11 százalékos eladási növekedést eredményeztek — számol be róla az Insider Media.

A szurkolók is növesztik a gazdaságot

Az elmúlt négy hét során a futballrajongók 3,1 milliárd fonttal növelték a brit gazdaságot, mivel az Eb-láz végigsöpört az országon. A futballrajongók várhatóan 405 millió fontot költenek el a kocsmákban és szupermarketekben csak a döntő napján — becsülte a Retail Gazette előzetesen.

Az előrejelzés szerint, több mint 17 millió embert vártak a helyi kocsmákban, bárokban vagy éttermekben, hogy ott nézzék a mérkőzést, a szurkolók előrejelzések szerint 70,5 millió fontot költöttek italokra és 54,3 millió fontot ételekre.

A kiskereskedők várhatóan 280,1 millió font bevételt könyvelhetnek el, a GlobalData Retail iparági elemző cég által a VoucherCodes weboldal számára végzett kutatás szerint. Ennek nagy részét az utolsó pillanatban vásárolt harapnivalókra és italokra költötték a mérkőzés alatt.

Például a Tesco azt mondta, hogy várhatóan több mint egymillió pizzát és 180 ezer csomag hamburgert adnak el péntek és vasárnap között. A szupermarket azt mondta, hogy körülbelül négymillió pakk sör és almabor eladására készül.

Kris Hamer, a Brit Kiskereskedelmi Társaság, (British Retail Consortium, BRC) igazgatója arra számított, hogy: „A Hollandia elleni győzelem után várjuk, hogy még több ember itthon, Angliában nézze a vasárnapi döntőt, ami több költést jelent a harapnivalókra és italokra, és potenciálisan a tévéeladások is növekedhetnek, ahogy az emberek próbálják egyre nagyobb képernyőn nézni a nagy meccset."

A vendéglősök arra készültek, hogy a mérkőzés napján extra 10 millió korsó sört csapolnak, és a UKHospitality szerint a kocsmák és bárok várhatóan 50 százalékos forgalomnövekedést tapasztalnak, a GlobalData adatai szerint.

A múlt héten a British Airways bejelentette, hogy extra járatokat indít Berlinbe, ahol a döntőt tartották, miután szerdán este Anglia elődöntős győzelme után ezer százalékkal nőtt az útvonalra való keresések száma. A légitársaság nagyobb repülőgépeket is beállított, hogy a mérkőzésre a német fővárosba vágyó futballszurkolókat elreptesse.

Nagy-Britanniában a munkaadók figyelmeztetést kaptak, hogy hétfőn „nem valószínű, hogy a szokásos üzletmenet folytatódik".

A Személyzeti Fejlesztési Intézet (The Chartered Institute of Personnel Development) felszólította a vállalatokat, hogy legyenek rugalmasak a mérkőzés utáni napon, mivel a munkavállalók valószínűleg az otthoni munkavégzést preferálják.

A Sainsbury's kiskereskedelmi lánc becslése szerint a söreladások megháromszorozódnak a hétvégén, a pezsgők és a kész koktéldobozok eladása pedig már előtte is 30 százalékkal nőtt — teszi hozzá a The Telegraph.

Az Asda elmondta, hogy a 2024-es Európa-bajnokság során már több mint 20 ezer nagyképernyős, ultra-nagy felbontású tévét adott el, és a hétvégi meccs előtt még több eladásra számított.

Kilátások

A kiskereskedelmi eladások növekedése az egy hónapig tartó Eb során azután következett be, hogy a BRC legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal esett vissza a múlt hónapban, szemben a 2023. júniusi 4,9 százalékos növekedéssel, mivel a június végi hőhullám miatti extra eladások nem tudták ellensúlyozni a fogyasztói kiadások esését a hónap elején — állapítja meg a Retail Gazette.

Sajnos azonban nem csak a spanyol győzelem fenyegeti a hangulat elromlását. „A magas kamatlábak és a megemelkedett háztartási számlák továbbra is nehézséget okoznak sok fogyasztónak, így az Eb valószínűleg nem lesz kapunyitó a kiskereskedők számára” – érvel Susannah Streeter, a Hargreaves Lansdown pénz- és piaci részlegének vezetője. Sokan még mindig óvatosak a pénzükkel, mivel magasabb jelzálog kamatokkal és lecsökkent megtakarításokkal néznek szembe.

A futball-láz fertőző és könnyű belemerülni. Azonban érdemes szem előtt tartani, hogy bár a javuló hangulat rövid távú piaci volatilitást okozhat, ez nem hosszú távú értékmeghatározó tényező.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG