Dobnak-e mentőövet a forintnak és a megtakarítóknak Matolcsy Györgyék?

Kettőt aludva is nehezen ocsúdik fel az ember a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi inflációs adataiból. Eszerint az áprilisi éves fogyasztóiár-index 9,5 százalék lett, olyan magas, amilyenre legutoljára több mint húsz éve, 2001 nyarán volt példa. Akkor is az Orbán-kormány volt hivatalban, az volt az első ciklusa, de ez a mostani fejlemények szempontjából lényegtelen, hiszen az infláció száguldását kiváltó alapvető ok, az orosz-ukrán háború tőle független tényező.

Hogy milyen magas is lett az áprilisi érték, azt egyebek mellett az is érzékelteti, hogy a mértékadónak tartott hazai makrogazdasági elemzők előrejelzései 8,9 és 9,2 százalék között szóródtak. Őket is meglepte tehát a KSH közlése. Más kérdés, hogy villámgyorsan előálltak a lehetséges magyarázattal: a háború okozta ársokk március helyett áprilisban érkezett meg. Ennek lehetett tehát köszönni, hogy a márciusi 8,5 százalékos éves infláció mindössze 20 bázisponttal haladta meg a februárit. Most azonban eljött a feketeleves.

Ráadásul aggasztó, hogy bármennyire is elborzasztó látvány a 9,5 százalék, az akár 14,5 is lehetne, ha a kormány nem stoppolta volna le a benzin- és az élelmiszerek árát, s nem tartana még mindig a rezsicsökkentés. Legalábbis, ha hinni lehet az ötödik ciklusára készülő Orbán-kabinet friss konvergenciaprogramjában szereplő számításnak, miszerint a hatósági beavatkozások nélkül 5 százalékponttal lehetne magasabb a pénzromlás.

Ami azt jelentené, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül csak kettőben, Észtországban és Litvániában lenne magasabb az infláció, mint nálunk. Az árstopnak és a rezsicsökkentésnek köszönhetően e képzeletbeli dobogós helyről csúsztunk le – ami azonban azt jelenti, hogy még így is a mezőny első felében tanyázunk. (Az áprilisi fogyasztóiár-indexek alapján felállított rangsoron nem igazán változtathat az, hogy hat uniós tagállam – Bulgária, Horvátország, Írország, Málta, Svédország, Szlovákia – cikkünk megjelenéséig még csak a márciusi inflációs adatát tette közzé.)

S már most szinte biztosra vehető, hogy még nem ez a hazai inflációs csúcs, az év hátralévő részében látunk még az áprilisinál is magasabb szinte(ke)t. Hogy pontosan mekkorá(ka)t, annak megtippelésére most már valószínűleg senki nem venné a bátorságot, ám aligha tűnik elkerülhetőnek a kétszámjegyű, azaz 10-essel kezdődő fogyasztóiár-index. Erre utal, hogy a várható folyamatok meglehetősen pontos előrejelző indikátora, a szezonális ingadozásokat kiszűrni képes maginfláció már áprilisban átlépte e lélektaninak számító határt, midőn 10,3 százalék lett.

Kétségtelenül nem könnyű most a jegybankok helyzete, amelyek fő mandátuma az infláció elleni küzdelem. Vagy ahogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben magasztosabban szerepel: az árstabilitás elérése és fenntartása. Ez középtávon 3 százalékot jelent, amitől tehát áprilisban már 6,5 százalékpontra kerültünk, s ahogy említettük, e távolság minden bizonnyal lesz még ennél tetemesebb is.

Pontosan ebből kifolyólag kell tennie valamit az MNB-nek. Hiszen a 9,5 százalék nemcsak azt jelenti, hogy a pénzünk értéke ennyivel romlik, hanem egyúttal azt is, hogy akinek van megtakarítása és nem akar kockáztatni (például részvényt, devizát, bitcoint venni), hanem bankbetétekkel és/vagy állampapírokkal próbál lépést tartani a drágulással, az is veszít. Még a jelenleg legmagasabb hozammal kecsegtető rizikómentes befektetési forma, a 2028-ban lejáró inflációkövető állampapír mostani kamata is „csak” 6,6 százalék, azaz több százalékponttal fizet kevesebbet a fogyasztóiár-indexnél, magyarul, csaknem 3 százalékos a negatív reálkamata.

A bankbetétek persze még ennél is kevesebbet fialnak. Ezek ugyanis alapvetően az MNB kamataihoz igazodnak, márpedig az e tekintetben irányadó jegybanki alapkamat jelenleg 5,4, igaz, a rövid távú piaci mozgások kezelésének eszköze, az egyhetes betéti kamat 6,45 százalék.

Mégis a bankbetétek közül most elérhető legjobb, egy éves lekötésre szóló ajánlat is csak 4,45 százalék a Bankmonitor friss adata szerint, de már az utána következő mindössze 3,86 százalékos.

Hiába kaptak tehát hideget-meleget a bankok az MNB-től, hogy nem érvényesítik a jegybanki kamatemeléseket a betéti kontsrukcióiknál, egyelőre e téren nem történt érdemi változás.

Igaz, nekik is számos gondjuk-bajuk van, amelyek miatt a kiadásaiknál óvatosabbak, elég csak a Sberbank kártalanítása miatti extrabefizetési kötelezettségeikre utalni, amelyek például az Erstét veszteségbe döntötték.

Így viszont fel van adva a lecke az MNB-nek, mennyivel emelje a kamatait. Merthogy emelnie kell, az nem kérdés. Sőt, a közgazdasági logika azt diktálná, hogy ha Matolcsy Györgyék nem akarnak negatív reálkamatot, akkor venniük kell egy mély levegőt és több százalékponttal fel kell vinniük az irányadó rátákat. Ha nem is 10 százalék fölé, de 9 százalékra bizonyosan, már csak a konvergenciaprogramból kiindulva, amelyben a kormány 8,9 százalékos éves átlagos pénzromlásra számít.

Most már csak az a kérdés, hogy ebből a gap-ből mennyit és mekkora ütemben tüntethet el az MNB. Ha egyben, akkor a jegybanki alapkamatot legalább 3,5, míg az egyhetes betétit 2,45 százalékponttal kellene felsrófolnia.

Hogy ez milyen merész lépés lenne, azt jelzi, a magyar jegybank még a 2008 őszén kirobbant gazdasági válság után is „csak” 300 bázispontos kamatemelést hajtott végre.

Ezzel szemben az MNB az utóbbi két hónapban beállt a 100-100 bázispontos jegybankikamat-emelésekre, míg az egyhetes betéti kamatot csak 30-30 bázisponttal vitte feljebb, azzal a korábban meghirdetett céljával összhangban, miszerint a két rátát egy szintre kívánja hozni.

Más kérdés, hogy piaci elemzők szerint annak aligha van realitása, hogy az MNB 10 százalék fölé viszi az alapkamatot, inkább arra számítanak, hogy Matolcsy Györgyék legfeljebb 7,5 százalékig mennek el (azaz még több mint 2 százalékpontot emelnek). Abból kiindulva, hogy az infláció azért ha lassan is, de elkezd majd csökkenni, még ha egyre több helyen hallani is azt a véleményt, miszerint a 3 százalékos jegybanki cél jövőre nem, csak 2024-ben lesz megközelíthető.

Mindebből az következik, hogy a kockázatmentes eszközökbe fektetőknek még hosszú hónapokig negatív lesz a reálhozamuk. Ezért azoknak, akik akár csak nullára akarják kihozni az egyenlegüket, pláne, ha még pozitívumra is törekednek, kockáztatniuk kell és a pénzük egy részét mondjuk részvényekbe vagy kriptoeszközökbe kell tenni (a devizát viszont továbbra is csak a kötélidegzetűeknek, a rizikót elviselni képeseknek szabad megreszkírozni).

A Monetáris Tanács legközelebbi „rendes” – azaz havonta egyszer esedékes – kamatdöntő ülése csak jó három hét múlva, május 31-én lesz esedékes. Más kérdés, hogy rendkívüli helyzetekben el lehet térni a forgatókönyvtől, ahogy arra volt is már nem egy példa a rendszerváltás óta. Az ilyen lépéseknek mindig erős üzenete van. 

A legközelebbi egyhetes betéti tenderre azonban már ma sor kerül, amelyen a keddi inflációs adat okán elemzők legalább 50, de akár 75 bázispontos emelést is elképzelhetőnek tartanak.

Az viszont korántsem garantált, hogy ez majd hathat a hetek óta ismét gyengélkedő, az euróval szemben például a 380-as szint környékén lecövekelt forint árfolyamára. Már csak abból kiindulva, hogy az eddigi kamatemeléseknek sem igazán volt hatása, hacsak nem annyi, hogy ezek nélkül még durvább lett volna a hazai fizetőeszköz leértékelődése (lásd: árstop-effektus). 

Mindenesetre azok, akik a száguldó infláció ellenére is képesek külföldi nyaralásra, bizonyára hálásak lennének, ha egy masszívabb kamatemelés jelentősen megerősítené a forintot.