|
| Haliade 150-6MW szélerőmű a belgiumi Belwindnél. Fotó: Alstom / Nicolas Job |
Az adat nem is pontosan az elmúlt 25 évre, hanem az 1990-től 2014-ig terjedő időszakra vonatkozik, de így a jelenlegi helyzet még szebb lehet, miután a folyamat továbbra is dinamikus. Az EEA, az Európai Környezeti Ügynökség adatai szerint csak 2014-ben 4,1 százalék volt a csökkenés, igaz, ebben a rendkívül enyhe tél is szerepet játszott. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy közben a gazdaság 47 százalékkal nőtt. Ezzel túl is teljesítettük a kyotói egyezményben vállalt, 2020-ig szóló 20 százalékos mértéket.
Hogy csináltuk?
A változás legfőbb tényezője kezdetben a szénerőművek visszaszorítása volt. Ha szén helyett olajjal vagy még inkább gázzal termelünk áramot, sokkal kisebb a széndioxid kibocsátás, miután a kőszén égetésekor értelemszerűen jórészt a szénatomok égése adja a hőt, míg a szénhidrogének, nevükből is következően, hidrogént is tartalmaznak, melynek égése több hőt fejleszt, a végtermék pedig tiszta ügy: maga a víz.
Az utóbbi években értelemszerűen tovább javítja a helyzetet a megújuló energiák gyors térhódítása. A szélenergia hasznosítása már a 90-es évek óta erősen bővül, az utóbbi időben pedig a napelemek is terjednek. Mindemellett lényeges még az épületek javuló hőszigetelése, ehhez kapcsolódóan viszont meg kell említeni az enyhébb teleket, amik által a fűtésre fordított gázmennyiség csökkent. Igaz, hogy a forróbb nyarak a légkondicionálás iránti igényt növelik, de itt a közvetlen áramfogyasztás növekszik, amit egyre inkább megújulókkal (és atomenergiával) állítunk elő, míg a fűtés jórészt gáz égetésével történik.
A legnagyobbak
Az egyes országok szintjén Nagy-Britannia és Németország a legnagyobb csökkentők, 35 százalék körüli értékkel. A szigetország az ipari forradalom óta hagyományosan nagy szénégető volt, ezt mostanra szinte teljesen beszüntette. Németországnál az NDK csatlakozása jelentett nagy változást: korábban a kommunista országban rendkívül környezetszennyező ipari létesítmények és szénerőművek működtek, ezt az egyesítés után gyorsan megoldották. Ugyanakkor Németország a szélenergiával is nagyon élenjár: időnként annyit termel belőle, hogy jóval a saját áramfogyasztásán túl is jut az európai hálózatba.
Ahol még nem tudunk javulni
A közúti közlekedésből adódó kibocsátás viszont növekedett, érthető módon. A járművek száma különösen a felzárkózó Kelet-Európában növekedett dinamikusan, viszont a piac telítődésével a folyamat most már vélhetően lelassul. Az összes kibocsátás 20 százalékát adja egyébként a közúti közlekedés. Előrelépés ebben akkor lesz, ha akár a Tesla, akár valaki más tömegesen az utakra bocsátja a zéró kibocsátású elektromos járműveket.
Van még egy szektor, amiről nincsenek részletes adatok, de nagy ütemben növekszik: a légiforgalom. Ez még sokáig így is lesz, hisz a szakadatlan növekedés folytatódik, ahogy az emberiség egyre nagyobb hányada engedheti meg magának az utazást, miközben annak még nyoma sincs, hogy a repülésben valami felválthatná a kerozin égetését. Ugyanakkor mérni sem igazán lehet országok vagy kontinensek szerint, hisz minden régió fölött óriási az átmenő forgalom.
Mindazonáltal ezt bőven kompenzálja a többi szektorban való kibocsátás-csökkenés, és úgy tűnik, hogy Európa teljesíteni tudja a 2030-as vállalást is, ami 40 százalékos csökkenés az 1990-es szinthez képest.
Újra vastagon 100 dollár felett. 
