Nincsenek arról megalapozott ismereteink, hogy a népesség egészségi állapotának javítása milyen mértékben növeli egy ország GDP-jét – derült ki a Klasszis Egészséggazdaság és Longevity konferencia nyitó előadásából. A témáról a konferencia kiemelt előadója, Dr. Kaló Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzora beszélt.
Az egészségi állapot és a gazdasági növekedés közti kapcsolat összetett. Például ha egy országban 70 évről 75-re emelkedik a várható élettartam, nehezen látható, hogy ez önmagában hogyan tesz hozzá a GDP növekedéséhez. Kaló szerint legfeljebb az ezzel párhuzamos intézkedések hatására bővülhet a gazdaság, vagy akkor, ha a hosszabb élet befektetésekre és megtakarításokra ösztönzi a lakosságot.
A nyugdíjkorhatár emelése a termelékenységhez tehetne hozzá, de a professzor felidézte: „Franciaországban ilyen tervek miatt autókat gyújtogatnak az utcán”. A munkaképes korú lakosság egészségi állapotának javítása pedig azáltal növelheti a termelékenységet, hogy csökken a munkából kieső idő.
Ha olyan országokat vizsgálunk, ahol a várható élettartam a nyugdíjkorhatár alatt van, vagy az egészségügyi ellátórendszer kiadásai magasak, akkor azt a téves következtetést vonhatjuk le, hogy az egészségügyi befektetések jelentősen növelik a GDP-t.
A legnagyobb gazdasági megtérüléssel valójában a gyerekek és a nők egészségi állapotának javítása, vagyis a jövő munkaerőpiacának megerősítése jár.
Ami az egészségügy jövőjét illeti, a szektor munkahely-teremtési potenciálja jelentős marad: az automatizáció és a mesterséges intelligencia nem befolyásolja az álláshelyek számát. Ráadásul innovációfüggő szektorról van szó, amely növekedési potenciálja a többi ágazathoz képest nagyobb.
A tízparancsolat nem segít, de a kormánynak lenne lehetősége változtatni
A hazai egészségügyre költött összeg GDP-hez viszonyított arányát hiába hasonlítanánk Németországhoz vagy Ausztriához, Kaló szerint ez nem megfelelő összevetés. „Az egészségügyi kiadások GDP-n belüli aránya függ a gazdaság méretétől: a gazdagabb országoknál nem csak a torta mérete nagyobb, hanem az arány is. Nyugat-Európában 9-15 százalék az egészségügyi kiadások jellemző aránya, Közép-Európában 5-9 százalék, a szub-szaharai országokban pedig 1-5 százalék. A magyar kormánytól nem elvárható, hogy a magyar egészségügyi rendszerre annyit költsön a GDP százalékában, mint az Európai Unió átlaga. Megfelelő összehasonlítási alapot a visegrádi országok adnak” – mondta a professzor.
A hazai egészségügyi közkiadások mértéke és növekedési üteme azonban még Szlovákiához, Csehországhoz vagy Lengyelországhoz képest is alacsonyabb.
Magyarországon az 1990-es évek közepén még 5,9 százalék volt az egészségügyre fordított összeg a GDP arányában, azóta ez 4,9 százalékra csökkent. Csehországban ezzel ellentétes a trend: az 1990-es évek közepe óta közel a kétszeresére nőtt ez az arány, a GDP 3,8 százaléka helyett ma már a 7,5 százalékát költik az egészségügyi szektorra. A szektor fejlesztéséhez pénz is kell, de egy egészségügyet prioritásnak tekintő kormányzat is sok változáshoz elegendő lehet.
Kaló úgy látja, a fontos egészségpolitikai döntések nagyrészt háttértanulmányok és azokhoz kapcsolódó társadalmi viták nélkül születnek.
Kiemelte, hogy a magyar egészségügy a mentális betegségek kezelése és megelőzése terén áll a legrosszabbul.
Arról is beszélt, hogy a lakosság mentális állapotát tovább rontja az „ellenségképzés” és a „politikai propaganda”, illetve az olyan miniszteri nyilatkozatok, mint hogy a halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni. Szerinte ennek is betudható többek között az összes korosztály stresszszintjének emelkedése. (A nyilatkozat Kásler Miklóstól származik 2018 áprilisából, amikor még csak készült vezető pozíciójára az Emberi Erőforrások Minisztériumában.)
„A lakosság mentális egészségügyi állapota katasztrofális. Letoljuk egymást az útról, nem beszélgetünk egymással a családi ebédnél. Pszichoterapeutát még a magánszektorban is nehéz találni, közfinanszírozással pedig lehetetlen küldetés” – mondta.
