Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
Hszi Csin-ping elnök utasítására a világba akkreditált 169 kínai nagykövetnek az utóbbi években „harcias magatartást” kell tanúsítaniuk a „nyugati agresszióval” szemben. A nemzetközi sajtó ezért nevezi egyre gyakrabban a kínai nagyköveteket „Harci Farkasoknak”. Márpedig a kínai diplomácia évtizedeken keresztül a türelmes és csendes hozzáállásáról volt nevezetes.
Teng stratégiája
A nagy kérdés, hogy hogyan és miért jutottunk idáig? 1989. június 4-én Teng Hsziao-ping, a Kínai Népköztársaság vezetője, a modern Kína megteremtője arra utasította a hadsereget, hogy verje le a Tienanmen téri diáktüntetést. Több ezer áldozat árán Teng végül is megőrizte a kommunista párt (KKP) stabil uralmát.
De a nemzetközi botrány olyan hullámokat keltett a kínai politikai elitben, hogy Teng lemondott utolsó hivatalos pozíciójáról, a Központi Katonai Bizottság vezetői posztjáról, és 1997-ben bekövetkezett haláláig már csak párszor jelent meg a nyilvánosság előtt. Mindazonáltal nyugdíjba vonulása előtt határozott üzenetet hagyott pártjának vezetésére Kína diplomáciai vonalvezetésével kapcsolatban.
Ez lett a híres „24 karakteres stratégia”, amely arra utasította a pekingi vezetést, hogy „Rejtsd el az erődet, várd ki az idődet”. A stratégia szerint Kínának „józannak kell lennie, a világ eseményeit hidegen és megfontoltan kell mérlegelnie, meg kell őriznie az erejét, türelmesnek kell lennie, és nem kell rohannia, hogy megragadja a vezetést”.
Teng úgy tartotta, hogy Kínának nem kell vezető szerepre törekednie a nemzetközi arénában: ehhez nincsen meg a megfelelő ereje és eszközei. A Szovjetunió szétesése után Deng úgy vélekedett, hogy egyes fejlődő országok Pekingtől várják, hogy legyen a vezetőjük – de ehhez Kína nem elég erős. Valóban, ezekben az években Kína visszafogottan közlekedett a nemzetközi viszonyaiban, különösen az Egyesült Államokkal szemben.
Az új, agresszív korszak
Az első hajszálrepedés ezen a stratégián a 2009. decemberi koppenhágai Klímacsúcson történt, ahol a kínai külügyminiszterhelyettes meggátolta a tárgyalások előrehaladását, és az amerikai diplomatákat „irracionálisoknak” nevezte. Ő akkor egy emelkedő politikai csillag volt, de a pártvezetés ezt a kenyértörést a Nyugattal nem nézte el neki, és eltávolította pozíciójából.
Valóban, a 2008-as globális pénzügyi válságot követően Kína relatíve megerősödött, és vita alakult ki a kormányzat, valamint az akadémia emberei között, hogy Pekingnek meg kell-e őriznie Teng hagyatékát, vagy egy új, öntudatosabb pályára kellene-e állnia. Az akadémia több vezetője Kína relatív alulfejlettsége miatt még 2011-ben is Teng narratívája mellett kardoskodott.
Az első komoly, agresszívabb lépést Washington tette meg 2012-ben, amikor az Obama-adminisztráció meghirdette az Ázsia felé fordulás politikáját („Pivot to Asia”) az akkori külügyminiszter, Hillary Clinton vezényletével. Alig egy évvel később, Hszi Csin-ping 2013. márciusi elnökké választásával pedig Kína kezdte meg elmozdulását, és egy rámenősebb, proaktívabb diplomácia korszakát nyitotta meg. Trump kormányzatának éles támadásai Peking ellen, amelyek közt szerepelt a kommunista párt legitimitásának és az „Egy Kína elv” megkérdőjelezése, valamint a COVID-19 „kínai vírusnak” bélyegzése hozzájárult a kétoldalú feszültség további eszkalálódásához.
Napjainkban már a kínai diplomaták több esetben agresszívan reagálnak a kritikákra, és nem ijednek meg a konfrontációtól. A jelenlegi gyakorlatot – amelyet a Nyugat „Harci Farkas diplomáciának” nevez -, mintha egy 2015-ös kínai akciófilm inspirálta volna, amelynek üzenete szerint „a legjobb védekezés a támadás”.
A Biden-dilemma
A globális közvélemény felé ennek az irányvonalnak a két legprominensebb és legszókimondóbb képviselője a külügyminisztérium szóvivője és a KKP szócsövének, a Global Times-nak a főszerkesztője. Mindketten rendkívül aktívak a Twitter mikroblogon, és azonnal megtámadják a Kínát kritizálókat, legyen az akár az amerikai elnök. Trumpot például a főszerkesztő „az amerikai történelem legostobább elnökének” nevezte, miután az ismételten támadta Pekinget a „kínai vírus” miatt.
A kínai külügyi szóvivő pedig tavaly novemberben éles támadást intézett Ausztrália ellen a különleges egységek afganisztáni incidenseivel kapcsolatban, amelynek keretében hamis képet is megosztott.
Joe Biden hivatalba lépésével és a padlógázzal megindított, Kínát feltartóztató ázsiai szövetségi rendszer (Quad) megerősítésével a pekingi vezetés napjainkban új dilemmával szembesül. Kína legutóbb több mint négy évtizede viselt háborút, mégpedig 1979-ben Vietnám ellen. Az elkövetkező időszak fogja megmutatni, hogy a „Harci Farkasok” készek-e harcolni is Tajvanért, vagy a Dél-kínai-tenger szigeteiért, vagy csak melldöngetést látunk.
