A kínai Új Selyemút (BRI) folyamatosan változó és vitatott koncepciónak bizonyult 2013-as megszületése óta. De mára szerves része lett Kína globális (’Going Global’) stratégiájának és külpolitikai számításainak.
Az már önmagában egy fontos fordulat, hogy Kína az egypólusú világrendet megbontó nagyhatalomként hivatalosan is kinyilvánítja globális ambícióit. Európából személve a fejleményeket azonban talán még ennél is jelentősebb változás, hogy hosszú történelmi korszakok után – megközelítés kérdése, hogy hosszú évszázadok vagy évtizedek után – újból egy Európán és az atlanti térségen kívüli hatalmi tényező lép színre reális globális geostratégiával.
A BRI hat gazdasági folyosót fog össze, tengeri útvonalakkal, vasútvonalakkal, autósztrádákkal és energia-vezetékekkel. Ezek képviselik azokat a globális értékláncokat, amelyeket Peking konszolidálni szeretne.
Ahol sikernek bizonyult
A BRI sikeres projektjeinek többségét Közép-Ázsiában és a tágabb eurázsiai térségben találjuk. Az ’Új Eurázsiai Földhíd” (NELB) összeköti Kínát Oroszországgal, Közép-Ázsiával (kiemelten Kazahsztánnal) és Kelet-, valamint Közép-Európával. Csupán Közép-Ázsiában 261 kínai finanszírozású projektet találunk, amelyek megújítják a visszamaradott közlekedési infrastruktúrát és életet lehelnek a helyi gazdaságokba.
Hasonlóképpen, 32 projektjével a Kína-Mongólia-Oroszország Gazdasági Folyosó (CMREC) renoválta a rossz állapotban levő tranzit útvonalakat, miközben lazították a vámszabályozást. Ez a tengeri kijárattal nem rendelkező Mongólia számára létfontosságú összekötő útvonalakat biztosít természeti kincsei kivitele számára, Oroszországnak pedig rövidebb utat a Csendes-Óceán térségébe.
Ahol a bukott projektek vannak többségben
A BRI-t a hatalmas hitelkihelyezések miatt éri a legtöbb kritika. Nyugati cikkek és elemzések rendre visszatérő témája, hogy Kína szándékosan hajtja adósságcsapdába a nála szegényebb fejlődő országokat, hogy azután politikai előnyökre váltsa azok kiszolgáltatottságát. Míg az IMF vagy a Világbank nemzetközi hitelezését átlátható és szigorú feltételekhez (például az eladósodás újratermelését megakadályozó reformokhoz) kötik, addig a kínai állami bankok hitelfeltételeiről alig tudni valamit.
Az amerikai Külföldi Kapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations, CFR) két kutatójának tavalyi elemzése szerint a BRI az új globális helyzetben egyik pillanatról a másikra vált Peking külpolitikai ékkövéből mérgező csalétekké. „A szegény országok, miközben devizáik szabadesésben vannak, a tőke menekül tőlük, és csillagászati egészségügyi számlák várnak rájuk a járvány miatt, képtelenek visszafizetni a BRI-re fölvett kölcsöneiket Kínának” – írják a kutatók.
Benn Steil és Benjamin Della Rocca mélyen beleásták magukat a BRI-szerződésekbe, és megdöbbenve tapasztalták, hogy a dollárkölcsönökre kivetett kamatok 4-6 százalék között mozognak – holott a Világbank alig 1 százalék fölötti kamatokat számít fel kölcsöneire a szegényebb országok felé.
India panasza
Különösen Dél-Ázsiában találunk rendkívül vitatott projekteket, amelyek a helyiek szerint Kína hegemonikus szándékait tükrözik a régióban. India megkérdőjelezi a BRI pénzügyi életképességét, számonkéri az átláthatóságot és nem kér annak stratégiai befolyásolási kísérletéből. Indiát különösen irritálja a kínai eszközök növekvő számú megjelenése az Indiai-óceán térségében. A Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosót (CPEC) India egyenesen törvénytelennek tartja, amely megsérti az ország szuverenitását.
Washingtonban a kongresszusi képviselők két éve levélben fordultak a pénzügy- és a külügyminiszterhez, hogy aggodalmukat fejezzék ki Pakisztán miatt, amely IMF hitelt akar fölvenni, hogy abból törlessze gigantikus adósságállományát – igen ám, teszik hozzá a képviselők, de az adósság nagy része a „kínai rabló infrastrukturális projektek” miatt halmozódott fel.
Washington kritikájának egyik be nem vallott oka, hogy míg az oroszok által vezetett Eurázsiát nem tekintik igazi konkurenciának, a Kína által vezetettet már komoly kihívásnak tekintik az atlanti szövetség számára. A megaprojekt egy esetleges katonai konfliktus során Pekingnek egyben szárazföldi kiutat és összeköttetést is garantálna egy amerikai-japán-indiai katonai tengeri bekerítő művelet és blokád esetén.
A BRI Afrikában
Kína alaposan kivette a részét az Új Selyemút (BRI) projektjeivel a kontinens eladósításában, sokszor erősen megkérdőjelezhető módszerekkel. A Johns Hopkins Egyetem nyilvántartása szerint 2000 és 2019 között kínai hitelezők 1141 hitelszerződést írtak alá afrikai kormányokkal és állami tulajdonú vállalataikkal, 153 milliárd dollár értékben.
Az utóbbi években a kínai neokoloniális expanzió tipikus módszere volt, hogy megegyeztek a helyi korrupt politikai elittel egy masszívan túlárazott megaprojektről (vasút-, kikötő-, vagy útépítés). Igen ám, de az így léprecsalt állam aztán észrevétlenül az adósrabszolgaság csapdájába csúszott. Mára több afrikai ország is nehézségekkel küzd kínai adósságainak visszafizetése kapcsán. Zambia volt az első, amely 2020-ban államcsődöt jelentett be.
A BRI jövője
Az már most érzékelhető, hogy a COVID-járvány utáni világban a BRI-nek törekednie kell a multilaterális jellegre, miközben a kínai finanszírozást átláthatóbbá kell tennie. Erre Peking részéről törekvéseket láthatunk napjainkban: a járvány kitörése óta még nagyobb hangsúlyt helyez az Egészségügyi Selyemútra (a maszk-diplomácia és vakcina-diplomácia által). Kína szintén kísérletet tesz külföldi segélyprogramjai prioritásainak átszabására egy új hivatalos kormányzati dokumentum iránymutatásai szerint.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
