9p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az már biztos, hogy a tavaly nyáron összeállított 2020-as költségvetésből szinte semmi sem úgy valósul meg, ahogy eredetileg tervezték - a koronavírus mindent felülírt, ilyen környezetben kellett megtervezni a 2021-es büdzsét. Igaz, tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat, általában az eredeti tervek és a tények között jelentős az eltérés. A sok bizonytalanság közepette azonban egy dolog továbbra is sziklaszilárd: az Orbán-kormányok nemzetgazdasági- / pénzügyminiszterei 11 éve mindig elnevezik a költségvetést. 

Évente frissülő összeállításunkban az egyes évek költségvetésének elnevezését és - a benyújtott költségvetési törvények alapján - az eredetileg tervezett főbb makroszámokat valamint a tényadatokat gyűjtjük össze. A 2021-es költségvetésről szóló törvény kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben.

2011: a talpraállás költségvetése

A 2011-es költségvetés a talpraállás költségvetése, mert 3 százalék alatti hiánnyal számol, de egyúttal 3 százalékos növekedésre épül - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2010. októberének végén. (Ugyanekkor egyébként a még Bajnai-kormány által kidolgozott 2010-es költségvetést a "csontvázak költségvetésének" nevezte.) Érdekességképp táblázatunkban összehasonlítjuk, milyen főbb makropálya-adatokkal és költségvetési hiánnyal tervezett a kormány, és végül mi lett belőlük.

2011 Terv* Tény
GDP növekedése, % +3,0 +1,8
Fogyasztói árak változása, % +3,5 +3,9
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,8 -5,2

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2012: országvédelmi költségvetés

Öt feladat köré épül Magyarország jövő évre vonatkozó országvédelmi költségvetése - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter 2011 szeptemberében. A miniszter ismertette: a költésvetés része a jövő évi 1,5 százalékos GDP növekedés, a 2, 5 százalékos hiánycél, a bruttó hazai termékhez viszonyított államadósság 72 százalékra csökkentése, a 4,2 százalékos infláció, illetve a GDP arányos kamatkiadások 3,6 százalékra való csökkentése.

2012 Terv* Tény
GDP növekedése, % +1,5 -1,5
Fogyasztói árak változása, % +4,2 +5,7
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,5 -2,3

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatja a 2012-es költségvetést hordozó pendrive-ot. MTI Fotó: Beliczay László

2013: az emelkedés költségvetése

Az emelkedés költségvetésének nevezte Matolcsy György a 2013-as költségvetést a parlamentben, és Rogán Antal is használta a fordulatot. Elfogadás előtt többször módosították a javaslatot, fél évvel a benyújtás után szavazott róla a parlament. Elfogadás után, 2013-ban is számos alkalommal hozzá kellett nyúlni.

2013 Terv* Tény
GDP növekedése, % +1,6 +1,6
Fogyasztói árak változása, % +4,2 +1,7
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,4 -2,6

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2014: a rezsicsökkentés költségvetése

A rezsicsökkentés költségvetése lehet a jövő évi büdzsé, mivel azon olyan intézkedéseket vezetnek át, amelyek könnyebbé teszik az emberek mindennapi megélhetését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2013. szeptemberében.

2014 Terv* Tény
GDP növekedése, % +2,0 +3,6
Fogyasztói árak változása, % +2,4 -0,9
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -3,1 -2,8

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2015: a banki elszámoltatás költségvetése

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2014 októberében már ilyen néven emlegette a büdzsét, utalva a devizahitelek elszámolási, forintosítási törvényeire.

2015 Terv* Tény
GDP növekedése, % +2,5 +2,9
Fogyasztói árak változása, % +1,8 -0,1
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,7 -2,0

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2016: az adócsökkentés költségvetése

2015. áprilisában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője árult el részleteket az adócsökkentés költségvetéséről - például az szja váratlan csökkentéséről beszéltek.

2016 Terv* Tény
GDP növekedése, % +2,5 +2,0
Fogyasztói árak változása, % -0,2 +0,4
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,0 -1,8

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2017: az adócsökkentés, otthonteremtés és gyarapodás költségvetése

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nevezte így a büdzsét sajtótájékoztatóján, ahol azt is elmondta, a 2017-es költségvetés biztosítja, hogy mindenki léphessen egyet előre,  valamint hogy a büdzsé nagyobb biztonságot nyújt a magyar állampolgárok számára.

2017 Terv* Tény
GDP növekedése, % +3,1 +4,1
Fogyasztói árak változása, % +0,7 +2,4
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,4 -2,5

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2018: a munkából élők költségvetése

Lázár János akkori miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a 2018-as évi büdzsé a munkából élők költségvetése. Foglalkoztatás, családtámogatás, biztonság - szavai szerint ezek állnak a költségvetés középpontjában. Azt is mondta, hogy amikor a Fidesz kormányoz, nincs választási költségvetés.

2018 Terv* Tény
GDP növekedése, % +4,3 +4,9
Fogyasztói árak változása, % +3 +2,8
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,9 -2,1

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2019: a biztonságos növekedés költségvetése

"A középpontban továbbra is Magyarország biztonságának megőrzése, a gazdasági növekedés fenntartása, a családok támogatása és a teljes foglalkoztatás elérése áll" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, amikor a Parlament elfogadta a 2019-es büdzsét.

2019 Terv* Tény
GDP növekedése, % +4,1 +4,9
Fogyasztói árak változása, % +2,7 +3,4
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -1,8 -2,0

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

2020: a családok támogatásának költségvetése

Varga Mihály pénzügyminiszter szerinte sok olyan pontja van az idei költségvetének, amelyika családoknak, a gyermeket vállalóknak és nevelőknek nyújt majd segítséget, biztonságot. A büdzsé négy fő pillérének a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a tovább csökkenekő adókat és a tovább bővülő biztonsági kiadásokat jelölte meg. Az alábbi táblázatban az eredeti tervek láthatóak, amelyeket azonban jócskán felülírt a koronavírus - még csak az év közepén járunk, ezért viszonylag nagy a szórás a felülvizsgált várakozások között. A Pénzügyminisztérium szerint gazdasági növekedés nem lesz idén - jelenleg 3 százalékos visszaeséssel számolnak az év egészére. A legfrissebb konvergencia-programból pedig az is kiderül: 1 helyett már 3,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol a kormány 2020-ra.

2020 Terv*
GDP növekedése, % +4,0
Fogyasztói árak változása, % +2,8
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -1,0

*A benyújtott költségvetési törvény alapján. Az elfogadott javaslatban illetve az évközi módosításokban eltérő számok szerepelhetnek.

Egy dolgon viszont még mindig nem változtatott a kormány: továbbra is 2,8 százalékos inflációt várnak 2020-ra, éppúgy, mint tavaly nyáron, a költségvetés elkészítésekor. A 3 százalék alatti várakozással lassan egyedül marad a PM - igaz, azt az elemzők is megjegyzik, hogy a koronavírus az infláció egyes összetevőire ellentétes irányú hatással is lehet, ezért az előrejelzés nehézkes. Mindenesetre az élelmiszerárak az utóbbi hónapokban elszálltak, a kormányzati inflációs várakozások maradtak.

2021: a gazdaságvédelem költségvetése

Magyarország 2021-es költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához - mondta a pénzügyminiszter, amikor bemutatta az Országgyűlésnek a jövő évi büdzsé tervezetét júniusban.

Varga Mihály pénzügyminiszter a 2021-es költségvetés elfogadásáról szóló szavazáson, az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 3-án. MTI/Kovács Tamás
Varga Mihály pénzügyminiszter a 2021-es költségvetés elfogadásáról szóló szavazáson, az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 3-án. MTI/Kovács Tamás

2021 Terv*
GDP növekedése, % +4,8
Fogyasztói árak változása, % +3
Államháztartás egyenlege a GDP százalékában -2,9

A kormány 2021-re 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint a Kádár-korszak jutott eszünkbe az Orbán-kormányról – A hét videója
Dobos Zoltán - Gáspár András - Izsó Márton | 2024. május 10. 18:44
Ez volt az inflációs hullám alja? Vagy lehet még alacsonyabb? Az élelmiszerláncok és benzinkutak után kit akar majd megrendszabályozni Orbán Viktor kormánya? Ki tehet az elmúlt három év gigantikus mértékű pénzromlásáról? A hét videója sorozatban a legfrissebb KSH-adatokat elemzi Dobos Zoltán újságíró és Gáspár András lapigazgató.
Makro / Külgazdaság Bitang drága ez a hitel, mégis viszik, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 12:51
Dörzsölhetik a markukat a bankok: bár csak minimális mértékben csökkentették az elmúlt év során a személyi hitelek kamatait, tavaszra történelmi rekordra futott az ügyfelek által igényelt kölcsönösszeg. 
Makro / Külgazdaság Kilőtt a brit gazdaság: 0,6 százalékos növekedésnek örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 10:38
A friss GDP adat alapján Nagy-Britanniában véget ért a tavalyi év második felében kialakult technikai recesszió. A növekedés ráadásul a vártnál jóval gyorsabb volt az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Az infláció visszatért a növekedés útjára: 3,7 százalék áprilisban
Privátbankár.hu | 2024. május 10. 08:30
Az infláció mértéke megegyezett az elemzők várakozásaival, de a csökkenő tendenciának vége. Értéke meghaladta a 3,6 százalékos márciusi értéket.
Makro / Külgazdaság Kína stratégiai partnerséget kötött Magyarországgal
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 20:42
Stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot írt alá Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, mely befektetői megállapodást, mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportjáról szóló megállapodást és nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is tartalmaz. A két vezető ezt közös sajtótájékoztatóján jelentette be.
Makro / Külgazdaság Nem okozott meglepetést a brit jegybank
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 13:58
Londonban döntöttek az alapkamatról.
Makro / Külgazdaság Délután nagy bejelentésre készül Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 11:12
Csütörtök délután minden kiderül.
Makro / Külgazdaság Kételyeket ébreszt a kínaiak magyarországi terjeszkedése
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:46
A magyar politika rendre nagyon pozitív színben tünteti fel a kínaiak magyarországi térnyerését, legyen szó beruházásokról vagy a külkereskedelmi forgalom növekedéséről. Pedig ez korántsem ilyen egyértelmű.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés: kamatcsökkentés az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 14:25
Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Ahogy közeledik a választás, úgy lesz egyre olcsóbb a benzin
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:00
A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG