Nagyon régen, a kilencvenes évek elején láttam egy, talán német filmet – a címére nem emlékszem, és furcsa módon azóta sem tudtam a nyomára bukkanni –, amely nagyjából arról szólt, hogyan teremt a média egy totálisan virtuális világot, és miként vezeti meg ezáltal emberek tömegeit.
A meccs, ami nincs
Az egyik jelenet egy televízió vágószobájában játszódik, ahol éppen a hétvégi bajnoki meccs készül, a szó legszorosabb értelmében.
A valóságban nincs se stadion, se mérkőzés, nincsenek se bírók, se játékosok. Minden csak számítógépes szimuláció.
A nézők ezt nem tudják, és továbbra is abban a hitben ülnek le hétvégenként a képernyő elé, hogy létező meccseket látnak, valódi gólokkal, cselekkel, védésekkel.
Persze a jelenben is sokszor érezhetjük úgy, hogy a média által közvetített valóság nem vagy csak alig hasonlít arra, amit a mindennapokban megtapasztalunk. Ennek hátterében azonban legtöbbször az áll, hogy a média egy létező eseményt torzan és elfogultan tálal politikai vagy egyéb érdekek miatt, nem pedig az, hogy egy nem létezőt tüntet fel létezőként. (Ez megérne egy hosszabb kifejtést, de ennek a cikknek nem ez a témája.)
A futballvilág ugyanakkor a filmben vázolt disztópia felé is tett néhány apró, de határozott lépést az elmúlt bő fél évben – olyasmit ad el kimondva-kimondatlanul valóságként, ami ott és akkor nem létezik.
Hangok egy másik világból
Persze nem őrültünk meg: tudjuk, hogy ezek a meccsek valódiak, ezek a stadionok léteznek, Messi hús-vér ember, mint ahogy Lewandowski, Toni Kroos vagy éppen Unai Simón is az. Valóban ők lőnek, cseleznek, védenek, nem pedig egy számítógépes program által megrajzolt másuk. És általában meg tudjuk különböztetni a valósat a virtuálistól, az igazi meccset a fake videótól vagy éppen a FIFA számítógépes játékától.
Ezzel együtt, mióta a Covid-járvány miatt száműzték a nézőket a stadionokból, keveredni kezdett a két világ: a közvetítésekhez olyan fontos látvány- és hangelemek adódtak, amelyek a valóságban nincsenek.
A mesterséges stadionhang és/vagy a virtuális nézősereg a meccsközvetítések része lett a spanyol, a német vagy éppen az angol bajnokságban.
2020. november 29., FC Barcelona - Osasuna spanyol bajnoki mérkőzés. Messi cselezget a tömöttnek tűnő lelátók előtt, majd a 16-os vonaláról ballal a jobb felső sarokba lő. 4:0. A közönség felhördül. Folyamatos, szűnni nem akaró ováció. Legalábbis ezt halljuk a tévében.
A valóságban azonban a Camp Nou nézőtere üres és néma. A pályán maximum a játékosok zihálása, a bíró sípja, meg az edzők bekiabálása hallatszik.
Messi persze tudja, hogy most nem az az érdekes, mi van a stadionban, hanem az, hogy mit mutatnak a kamerák. Leveti Barca-mezét, amely alatt az argentin Newell’s Old Boys 10-es mezét viseli, majd égnek emeli kezeit. Az elhunyt focizsenire, Diego Maradonára emlékezik. Így csempészi be saját üzenetét ebbe a kevert világba.
Visszatérve ez eredeti felvetésre:
a közvetítést figyelve tudatosul-e bennünk, hogy amit látunk, az részben fikció, a nézők nem léteznek, a reakciójuk nem valódi? Érezzük-e, hogy cinkelt valóságot kapunk az arcunkba? És egyáltalán: érdekel-e ez minket?
Eladni egy terméket
Ezek a kérdések akkor is joggal merülnek fel, ha itt – ellentétben a filmbeli jelenettel – nem titkos átverésről, hanem előre bejelentett „fejlesztésekről” van szó, amelyek célja a valódi meccshangulat reprodukálása.
Két hónapja kezdtünk olyan új technológiákat keresni, amelyek segítségével úgy tűnik, mintha a mérkőzések a megszokottak lennének
- mondta Melcior Soler, a spanyol első osztályú bajnokság, a La Liga audiovizuális osztályának igazgatója még júniusban.
A nézőket a norvég VIZRT varázsolja a stadionokba, a hangokat pedig az EA Sports, a FIFA-játékok fejlesztője keveri ki és szállítja le a La Liga által rögzített hangokból. Ezeket eseménytől – gól, helyzet, szabálytalanság – függően „adagolják” a közvetítések során.
Biztos vagyok abban, hogy szórakozás szempontjából a virtuális a jobb megoldás az atmoszféra miatt. Egy nézők nélküli meccs helyszíni hangokkal olyan érzetet kelt, mint egy edzőmeccs. Tartozunk annyival a nézőknek, hogy valódi szórakozást biztosítsunk számukra. (…) Újra akarunk indítani és meg akarunk alkotni egy szórakoztató programot
- tette hozzá Soler.
Az angol topbajnokságban, a Premiere League-ben szintén az EA Sports gyártja a meccsatmoszférát. A SkySports nézői opcionálisan kapcsolhatják be ezt a funkciót, és arra is szavazhatnak, hogy mit kántáljanak a „szurkolók” meccs alatt. Előre lemixelt hangokat használ a német Bundesliga is. (Virtuális nézők ugyanakkor ezekben a bajnokságokban nincsenek.)
A fikció és a valóság egybemosása a jelek szerint nem aggasztja a ligák vezetőit. Úgy tűnik, ők szórakoztatóipari terméknek tekintik a meccseket, amiket továbbra is el akarnak adni – főleg most, hogy a valódi nézők hiánya miatt klubok tömegei sodródnak a csőd felé.
De jó ez nekünk?
Az etikai aggályok mellett a nagy kérdés az, hogy vevők lesznek-e erre a nézők. A témának amúgy külön cikket szentelő New York Times szerint vegyesek a reakciók: van, akit a stadion csendje idegesít, és van, akit a fake gólöröm.
Hogy őszinte legyek, szörnyű volt. Nem azért, mert nem szeretem a közönség hangját, hanem azért, mert az nem valódi
- mondta egy szkeptikus szurkoló.
A fejlesztésekben kétségkívül van valami természetellenes, ami sokakban negatív érzéseket kelthet. Az pedig meglehetősen nyugtalanító, hogy a La Liga a technikák egy részét akkor is használni szeretné valamilyen formában, ha majd visszatérhetnek a nézők a stadionokba.
Erre Európában még egy ideig várni kell, úgyhogy egyelőre marad a cinkelt közvetítés. Alternatívaként ott van az "edzőmeccshangulat" – ennek egyébként megvan a maga bája –, vagy az a megoldás, amit a japánok is bevezettek: korlátozott számban beengednek nézőket, akik ugyan nem énekelhetnek és ugrálhatnak, de legalább együtt lehetnek, tapsolhatnak, verhetik a dobokat.
A japán módszer néha persze groteszk helyzeteket szül. De van egy óriási előnye: a valódiság, ami a képernyőn is átjön.
Valós emberek valós közösségi élményt teremtenek. Ez pedig mindennél többet ér egy fake-re hajló világban.
Elindult a kereskedés a bankközi devizapiacon. 
