4p

Az osztrákokat a vírusnál már jobban foglalkoztatja, hogy mi lesz a gazdasággal. Ausztriában az elmúlt két hétben rohamosan csökkent az aktív regisztrált fertőzöttek száma, és megindult a karantén feloldása. Nemzetközi összefoglalónk következik.

Az osztrák polgárok ma már elsősorban nem a koronavírustól, hanem a vírus elleni küzdelem gazdasági következményeitől félnek, derül ki egy aktuális, reprezentatív közvélemény-kutatásból.

Piknikezők a bécsi Stadtparkban  2020. április 23-án. EPA/CHRISTIAN BRUNA
Piknikezők a bécsi Stadtparkban 2020. április 23-án. EPA/CHRISTIAN BRUNA

Werner Beutelmeyer, a felmérést végző linzi intézet vezetője a Der Standard osztrák napilapnak azt mondta:

A felmérés szerint az emberek a koronavírus legyőzését ma már jóval kisebb kihívásnak tartják a gazdaság beindításánál és a munkahelyek megőrzésénél. Ez annak ellenére így van, hogy a népesség 83 százaléka szerint valószínűleg jön majd egy második fertőzéshullám is.

Gazdasági félelmek

A megkérdezettek csupán hét százaléka véli úgy, hogy a vírus nagyon fenyegető saját vagy a vele egy háztartásban élők egészségére nézve, a karantén gazdasági hatásait viszont háromszor többen (22 százalék) tartják nagyon fenyegetőnek. A megkérdezettek 91 százaléka tart kisebb-nagyobb mértékben a gazdasági hatásoktól, és 84 százaléka a vírustól.

Arra a kérdésre, hogy a vírus legyőzése vagy a gazdaság beindítása a fontosabb,

a felmérésben résztvevők 48 százaléka a gazdaságot jelölte meg prioritásként.

A vírus elleni küzdelemnek csupán 17 százalék adna elsőbbséget, 35 százalék pedig ugyanolyan fontosnak tartja mindkettőt.

Mint arról beszámoltunk, Ausztria az első európai országok között jelentette be a koronavírus miatt elrendelt szigorító intézkedések lazítását. Ez azután vált lehetővé, hogy javult a járványügyi helyzet, és csökkenni kezdett  az aktív fertőzöttek száma.

Ausztriába ma reggeli adatok szerint 2043 aktív fertőzöttről  tudnak – mintegy két héttel ezelőtt még ötezer volt ez a szám. Kórházban 517 embert ápolnak, és 131-en vannak intenzív osztályon.

A vírussal összefüggésben eddig 580-an vesztették életüket, csaknem 13 ezren meggyógyultak. Összesen eddig több mint 15 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak.

A hivatalos statisztikák szerint

nyugati szomszédunknál 100 ezer lakosra 6,6 haláleset jut – Romániában 3,6, Magyarországon 3,1, Lengyelországban és Horvátországban 1,6, Szlovákiában pedig 0,4.

A legfertőzöttebb európai országokban viszont jóval nagyobb ez a mutató: Olaszországban 45,8,  Spanyolországban 52.

Globális helyzet

Ami a világ többi részét illeti,az amerikai Johns Hopkins kórház adatai szerint világszerte 3,2 millió fertőzöttről tudnak. A koronavírussal összefüggésben eddig 228 ezren vesztették életüket, 973 ezren meggyógyultak.

Olaszországban, ahol szintén fokozatosan lazítanak a kijárási korlátozásokon, mintegy 204 ezer fertőzöttet és csaknem 28 ezer áldozatot jegyeztek fel eddig. Spanyolországban 237 ezer fertőzöttet azonosítottak, 24 ezren elhunytak.

Az Egyesült Királyságban 26 ezren, Franciaországban 24 ezren vesztették életüket a koronavírussal összefüggésben. Belgiumban mintegy 7500, Németországban 6500, Hollandiában 4700 halálos áldozatot követelt a járvány.

Az egyetlen különutas válságkezelést folytató, nagyrészt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 2462 áldozatot regisztráltak eddig.

A svéd Közegészségügyi Hatóság a héten azt közölte, hogy

az intenzív osztályaik 30 százalékos tartalékkal bírnak, azaz egészségügyi rendszerük elbírja a járványt.  

Globálisan a legrosszabb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol több mint egymillió fertőzöttről tudnak, és 61 ezren vesztették életüket.

Magyarországon az igazolt fertőzések száma 2775, és 312-en hunytak el a vírussal összefüggésben.

A diagnosztizált vírushordozók számát tekintve Magyarország Bahreinnel és Görögországgal van körülbelül egy szinten, a halálos áldozatok számát tekintve Pakisztánhoz, a Dominikai Köztársasághoz és Kolumbiához van a legközelebb.

A magyar kormány tegnap döntött a kijárási korlátozások enyhítéséről. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG