Putyin brutális háborúja alapjaiban rengeti meg ezt a kontinenst

Amióta Európában kitört az ukrajnai háború, annak következményei és mellékhatásai egyre inkább kihatnak az afrikai országokra is.  Az emelkedő élelmiszer- és energiaárak, az ellátási zavarok és az inflációs nyomás olyan kihívásokat teremtett, amelyeket együttesen Antonio Guterres ENSZ-főtitkár „tökéletes viharnak” nevezett.

Nagyfokú sebezhetőség

Az év elején a Világbank még óvatosan rámutatott a szubszaharai Afrika fokozatos fellendülésére a Covid-19 világjárvány által kiváltott súlyos visszaesések után, amelyek fő kockázati tényezői közé tartozott a korlátozott oltási lefedettség, az alacsony adósságfenntarthatóság és olyan - már korábban jelentkező - problémák, mint az emelkedő élelmiszerárak és az éghajlatváltozással szembeni nagyfokú sebezhetőség.

De a Világbank a múlt hónapban már felhívta a figyelmet az ukrán válságra, mint a szubszaharai régióra nézve komoly súlyosbító tényezőre. Hasonlóképpen, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is úgy látja, hogy a kontinens különösen sebezhető a háború hatásaival szemben három fő dinamika miatt: az élelmiszerárak emelkedése, az üzemanyagárak emelkedése és a szűkebb pénzügyi mozgástér.

Idénre 3,8 százalékos növekedést prognosztizálnak a szubszaharai Afrikára. Ez a dinamika még mindig a járvány előtti szint alatt van, és nem elegendő a megnövekedett szegénység ellensúlyozására, amely a becslések szerint csak a szubszaharai régióban mintegy 30 millió új szegényt jelent.

Az ukrajnai háború tehát már amúgy is kényes helyzetbe ágyazódik, felerősítve a már meglévő sebezhetőségeket.  Mindezzel azt kockáztatva, hogy megingatja a világjárvány utáni törékeny fellendülés alapjait, és vészhelyzeteket teremt a leginkább kitett országok számára.

Márpedig néhány kivételtől eltekintve Oroszország és Ukrajna nem jelentik a régió elsődleges kereskedelmi partnereit – és összességében a szubszaharai import legfeljebb 1,3 százalékát adják. E két ország kiemelkedő szerepe a globális élelmiszer- és energiapiacon azonban azt jelenti, hogy a válság az árak ingadozásán és a széles körű politikai instabilitáson keresztül szélesebb körű hatással bír. Az emelkedő nyersanyagárak hatása változó lesz, és közvetlenebbül érinti azokat az országokat, amelyek nettó élelmiszerimportőrök, és kevés más természeti erőforrással rendelkeznek, amelyek kárpótolnák a csapást.

Élelmiszerválság: felkészülés a becsapódásra

A gabonatermékek nettó importőreként a régió 15,3 százalékát kapja Oroszországtól és Ukrajnától.  Egyes országok különösen ki vannak téve a veszélynek: 25 afrikai nemzet búzájának több mint egyharmadát Oroszországból és Ukrajnából importálja, míg további 15 ország több mint felét.

Az élelmiszer-ellátás instabilitását tovább bonyolítja a meglévő készletek szállításának nehézségei a katonai műveletek és a Fekete-tengerhez való korlátozott hozzáférés miatt.  Mint ilyen, Afrika gyenge kapacitással rendelkezik arra, hogy az orosz és ukrán importot kontinensen belüli termeléssel helyettesítse.

A búza árának emelkedése – az elmúlt két hónapban több mint 50 százalékkal – a már meglévő inflációs dinamikára épül, amelynek következtében 2021-ben 23,1 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak, ami több mint egy évtizede a leggyorsabb ütem, és az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának növekedéséhez vezet.  Az IMF szerint a régióban 20 százalékkal nőtt az alultáplált emberek száma, ami 264 millió afrikai lakost érint.

Az energiadiverzifikációra törekvés

A kőolaj és a gáz ára viszont több mint 30 százalékkal emelkedett az ukrajnai konfliktus kezdete óta. Az energia ambivalens szerepet fog játszani az afrikai gazdaságokban.

Az importáló országok számára az áremelkedések további nyomást okoznak. Ugyanezek az áremelkedések azonban az olaj- és gáztermelő gazdaságok javát szolgálják, ellensúlyozva az emelkedő élelmiszerárakat. Ez különösen fontos az olyan hagyományos energiaexportőrök számára, mint Algéria, Nigéria és Angola.  De olyan országok számára, mint például Mozambik és Tanzánia, jó hír lehet az orosz gáztól való függőség csökkentésére irányuló európai stratégia az import diverzifikálásával.

Európa új „REPowerEU” terve a megújuló energiaforrások és a fenntartható energiahatékony gáz fejlesztésének felgyorsításán túl a cseppfolyósított földgáz (LNG) áramlásának és a vezetékes szállítások növelését javasolja. Márpedig az afrikai gázkészletek becslések szerint körülbelül 17 ezermilliárd köbmétert tesznek ki.

Ezért megújult a figyelem a régi (és új) partnerek felé a Földközi-tengertől délre. Ennek egyik példája Olaszország, amely nemrégiben írt alá megállapodást Algériával, Egyiptommal, Angolával és a Kongói Köztársasággal, miközben folyamatban vannak a tárgyalások a Mozambikkal való megállapodásról.

Bizonytalan globális pozíciók

Afrika Európával szembeni szkepticizmusa már a Covid-19-re adott válasz, valamint az EU közelmúltbeli finanszírozási ígéretei után is megmutatkozott. Erősíti ezt várhatóan az a félelem, hogy a háború újrakalibrálja az európai és a globális prioritásokat a gazdasági és fejlesztési segélyek tekintetében.

Az európai országok példátlan katonai elkötelezettséget mutattak Ukrajna támogatása iránt, növelve a menekültek befogadásának elkerülhetetlen költségeit és az ország jövőbeli újjáépítésének támogatását. Mivel az infláció tovább korlátozza a rendelkezésre álló forrásokat, a fejlesztési ügynökségek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az adományozók rövid távú fókuszukat Ukrajna támogatására helyezik át, és elvonják azokat az országokat, amelyek különösen függenek a fejlesztési segélyektől, és így sebezhetőbbek a külső sokkhatásokkal szemben.

Ez különösen fontos olyan környezetben, ahol az afrikai országok és a Nyugat közötti nemzetközi felzárkózás korántsem adott. Bár az Afrikai Unió támogatta az EU-t és az Egyesült Államokat a háború elítélésében, gyorsan kiderült, hogy a két kontinenshez tartozó országok között nincs közös jövőkép.

Ez nyilvánvaló volt március 2-án, amikor az ENSZ Közgyűlése megszavazta az Oroszország Ukrajna elleni agresszióját elítélő határozatot. A szavazástól tartózkodó 35 ország közül 17 afrikai volt. Huszonnyolc afrikai ország szavazott igennel, hét másik ország nem vett részt a szavazáson, Eritrea pedig Oroszországot támogatta.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)