A Trump-elnökség áskálódása után a Biden-kormány stabilitást hozott a transzatlanti kapcsolatokban azzal a világos szándékkal, hogy erősítse kapcsolatait európai szövetségeseivel. Az USA újra elkötelezte magát a multilateralizmus mellett, és Biden elnök tavaly a kontinensre látogatott. Az Afganisztánból való egyoldalú és előzetes konzultáció nélküli kivonulás és az AUKUS (Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) nyilatkozata azonban aggályokat szült a szövetség integritásával kapcsolatban.
Új fejezet
Az idei év aztán emberöltő óta nem látott politikai és gazdasági zűrzavarral új fejezetet nyitott a transzatlanti szövetségben. Az ukrajnai válság a szövetségesek ellenálló képességének kritikus próbája lett. Számos éles kérdés merült föl, többek között Ukrajna katonai és humanitárius támogatása, az Európa biztonsági architektúrájával kapcsolatos viták és a háború gazdasági hatásai.
A transzatlanti egység figyelemre méltó ebben a válságban,
amit az Oroszország elleni kiterjedt szankciók is jól példáznak, ahogyan a katonai, gazdasági, humanitárius és politikai támogatás Ukrajnának, valamint az európai energiafüggőség csökkentésére irányuló erőfeszítések is. Ahogy a szövetségesek életbe léptették új szankcióikat, a közelmúltban megjelent „Transatlantic Trends 2022” nevű átfogó felmérésben komoly támogatottságot látunk a jóval erősebb gazdasági szankciók (71 százalék), valamint az olaj- és gázimport betiltása (62 százalék) mellett.
Hasonlóképpen, továbbra is magas a közvélemény körében Ukrajna támogatottsága, különösen az EU-hoz való csatlakozása ügyében. Míg az ország megnövekedett gazdasági (69 százalék) és katonai támogatásáról (66 százalék) általános az egyetértés, a NATO esetleges ukrajnai jelenléte nem talál optimális visszhangra a közvéleményben.
Megújuló biztonsági viták
Valóban, az ukrán válság kritikus fordulóponttá vált az európai biztonsági architektúra számára. Noha az európai biztonságról szóló megbeszélések nem új keletűek, ez a válság számos EU-tagállam stratégiai szemléletét megváltoztatta.
Az elmúlt néhány hónapban számos európai szövetséges jelentősen növelte védelmi beruházásait, erre Németország a legfontosabb példa. Nemcsak egy 100 milliárd eurós alapot hozott létre fegyveres erői fejlesztésére, hanem újból elkötelezte magát amellett, hogy teljesíti a szövetségesek által a 2014-es krími válság után kitűzött GDP 2 százalékos célját.
Hasonlóképpen több más tagállam is bejelentette védelmi kiadásainak növelésére irányuló szándékát, például Belgium 0,9-ről 1,54 százalékra emeli kiadásait a következő nyolc évben. Eközben Lengyelország a GDP 2,5 és Lettország pedig 3,0 százalékára tervezi növelni katonai költségvetését.
Miközben a nemzeti kormányok megújítottak elkötelezettségüket az európai védelemhez való nagyobb hozzájárulás iránt, az ukrajnai válságot követő biztonsági viták megerősítették a közvélemény támogatását az Egyesült Államok fokozott szerepvállalása iránt az európai védelemben. A „Transatlantic Trends” 2022 szerint az európaiak 72 százaléka azt szeretné, hogy Washington „valamelyest” (38 százalék) vagy nagy mértékben (34 százalék) vegyen részt kontinensünk biztonságának garantálásában.
Hasonlóképpen,
az átfogó felmérés szerint a NATO megítélése kedvezőbbé vált: a válaszadók 78 százaléka „fontosnak” nevezte a szövetséget, szemben a tavalyi 68 százalékukkal.
Az egyik legkritikusabb trend azonban a NATO Svédországgal és Finnországgal történő bővítésének lehetősége. Európában magas a támogatottsága (73 százalék) mindkét ország NATO-csatlakozását illetően.
Veszélyészlelés
A fenyegetésészlelés szempontjából alapvető különbség van abban, hogy mit tekintenek fenyegetésnek a szövetségesek körében. Kezdetben az európai tagállamok egy része – például Lengyelország és a balti államok – Oroszországot tekintették az elsődleges veszélynek, míg mások, főleg Franciaország és Görögország a Földközi-tenger felől érkező fenyegetésekre, Németország pedig inkább a klímaváltozásra koncentrált.
Másrészt az USA leginkább Kínára és Ázsiára helyezte a hangsúlyt, ami nem feltétlenül illeszkedett az európai országok fenyegetettségérzékeléséhez. Ez a tendencia a kontinensünk válságával megváltozott.
A fenti felmérés adatai szerint a klímaváltozás (18 százalék), Oroszország (17 százalék) és az országok közötti háború (17 százalék) áll jelenleg az első három helyen,
ezt követi a bevándorlás (14 százalék) és a kiberbiztonság (7 százalék).
Kapcsolatok Kínával
A Kínával fenntartott kapcsolatok továbbra is a transzatlanti kapcsolatok egyik legfontosabb napirendi pontja. A várakozások szerint a Biden-elnökség továbbra is kemény fellépést fog követni Kínával szemben, mint ahogyan az EU az elmúlt hónapokban több biztosítékot is bevezetett a stratégiai eszközök kínai vállalatok által történő európai felvásárlása ellen. A kínai gazdasági gyakorlatok és technológiatranszferek megkérdőjelezése mellett várhatóan előtérbe kerülnek a hongkongi törvénykezéssel, Hszincsiangban az emberi jogokkal és az 5G-technológiákkal kapcsolatos vitákkal kapcsolatos kérdések.
Biden elnök Kínáról mint „speciális kihívásról” szóló elképzelése illeszkedik az EU Kínáról mint „rendszerbeli riválisról, versenytársról és partnerről” alkotott elképzeléséhez, ezáltal közös alapot adva a szövetségeseknek az országgal szembeni koherens transzatlanti megközelítés kialakításához. Az ukrán válság nem változtatta meg túlságosan a Kínával kapcsolatos nézeteket: sőt még inkább transzatlanti konszenzus van a Pekinggel szembeni keményebb megközelítésben.
A közvélemény szintjén a felmérés vegyes képet mutat. A válaszadók 29 százaléka azt mondta, „nem tudja, hogy Kína partnere, versenytársa vagy riválisa-e országának”. Míg Kínát 25 százalék partnernek tekinti, 29 százalék és 18 százalék versenytársnak, illetve riválisnak tekinti.
Törökország a transzatlanti szövetségben
Míg kapcsolatai az EU-val az elmúlt néhány évben – különösen a Földközi-tenger keleti térségében kialakult problémák miatt – feszültebbé váltak, Ankara egyedülálló helyzetbe került az ukrajnai válságban. Erdoğan és Putyin elnökök ugyanis közeli partnernek bizonyultak az energia és a biztonság területén.
Másrészt viszont Ankara partnerséget alakított ki Ukrajnával, többek között a védelmi szektorban. Törökországnak eddig sikerült megőriznie partnerségét mind Moszkvával, mind Kijevvel, és elkerüli, hogy a nyugati országokhoz csatlakozzon az Oroszországgal szembeni szankciók kiszabásában, és ezzel a kulcsfontosságú közvetítő szerepét vállalja Oroszországot és Ukrajna között.
A közvéleményben is látható a független megközelítés (56 százalék) a konfliktushoz és az Oroszországgal való kapcsolatok kezeléséhez. A török válaszadók többsége is tartózkodóan lép fel Oroszországgal szemben: a válaszadók 70 százaléka ellenzi az orosz olaj és gáz behozatalának betiltását, 58 százalékuk pedig az oroszok háborús bűnök miatti eljárása ellen van.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Európai parlamenti (EP) képviselőkből álló ötfős küldöttség utazik Magyarországra, hogy értékelje a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok terén történt legújabb fejleményeket. 
