A Trump-elnökség áskálódása után a Biden-kormány stabilitást hozott a transzatlanti kapcsolatokban azzal a világos szándékkal, hogy erősítse kapcsolatait európai szövetségeseivel. Az USA újra elkötelezte magát a multilateralizmus mellett, és Biden elnök tavaly a kontinensre látogatott. Az Afganisztánból való egyoldalú és előzetes konzultáció nélküli kivonulás és az AUKUS (Ausztrália, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) nyilatkozata azonban aggályokat szült a szövetség integritásával kapcsolatban.
Új fejezet
Az idei év aztán emberöltő óta nem látott politikai és gazdasági zűrzavarral új fejezetet nyitott a transzatlanti szövetségben. Az ukrajnai válság a szövetségesek ellenálló képességének kritikus próbája lett. Számos éles kérdés merült föl, többek között Ukrajna katonai és humanitárius támogatása, az Európa biztonsági architektúrájával kapcsolatos viták és a háború gazdasági hatásai.
A transzatlanti egység figyelemre méltó ebben a válságban,
amit az Oroszország elleni kiterjedt szankciók is jól példáznak, ahogyan a katonai, gazdasági, humanitárius és politikai támogatás Ukrajnának, valamint az európai energiafüggőség csökkentésére irányuló erőfeszítések is. Ahogy a szövetségesek életbe léptették új szankcióikat, a közelmúltban megjelent „Transatlantic Trends 2022” nevű átfogó felmérésben komoly támogatottságot látunk a jóval erősebb gazdasági szankciók (71 százalék), valamint az olaj- és gázimport betiltása (62 százalék) mellett.
Hasonlóképpen, továbbra is magas a közvélemény körében Ukrajna támogatottsága, különösen az EU-hoz való csatlakozása ügyében. Míg az ország megnövekedett gazdasági (69 százalék) és katonai támogatásáról (66 százalék) általános az egyetértés, a NATO esetleges ukrajnai jelenléte nem talál optimális visszhangra a közvéleményben.
Megújuló biztonsági viták
Valóban, az ukrán válság kritikus fordulóponttá vált az európai biztonsági architektúra számára. Noha az európai biztonságról szóló megbeszélések nem új keletűek, ez a válság számos EU-tagállam stratégiai szemléletét megváltoztatta.
Az elmúlt néhány hónapban számos európai szövetséges jelentősen növelte védelmi beruházásait, erre Németország a legfontosabb példa. Nemcsak egy 100 milliárd eurós alapot hozott létre fegyveres erői fejlesztésére, hanem újból elkötelezte magát amellett, hogy teljesíti a szövetségesek által a 2014-es krími válság után kitűzött GDP 2 százalékos célját.
Hasonlóképpen több más tagállam is bejelentette védelmi kiadásainak növelésére irányuló szándékát, például Belgium 0,9-ről 1,54 százalékra emeli kiadásait a következő nyolc évben. Eközben Lengyelország a GDP 2,5 és Lettország pedig 3,0 százalékára tervezi növelni katonai költségvetését.
Miközben a nemzeti kormányok megújítottak elkötelezettségüket az európai védelemhez való nagyobb hozzájárulás iránt, az ukrajnai válságot követő biztonsági viták megerősítették a közvélemény támogatását az Egyesült Államok fokozott szerepvállalása iránt az európai védelemben. A „Transatlantic Trends” 2022 szerint az európaiak 72 százaléka azt szeretné, hogy Washington „valamelyest” (38 százalék) vagy nagy mértékben (34 százalék) vegyen részt kontinensünk biztonságának garantálásában.
Hasonlóképpen,
az átfogó felmérés szerint a NATO megítélése kedvezőbbé vált: a válaszadók 78 százaléka „fontosnak” nevezte a szövetséget, szemben a tavalyi 68 százalékukkal.
Az egyik legkritikusabb trend azonban a NATO Svédországgal és Finnországgal történő bővítésének lehetősége. Európában magas a támogatottsága (73 százalék) mindkét ország NATO-csatlakozását illetően.
Veszélyészlelés
A fenyegetésészlelés szempontjából alapvető különbség van abban, hogy mit tekintenek fenyegetésnek a szövetségesek körében. Kezdetben az európai tagállamok egy része – például Lengyelország és a balti államok – Oroszországot tekintették az elsődleges veszélynek, míg mások, főleg Franciaország és Görögország a Földközi-tenger felől érkező fenyegetésekre, Németország pedig inkább a klímaváltozásra koncentrált.
Másrészt az USA leginkább Kínára és Ázsiára helyezte a hangsúlyt, ami nem feltétlenül illeszkedett az európai országok fenyegetettségérzékeléséhez. Ez a tendencia a kontinensünk válságával megváltozott.
A fenti felmérés adatai szerint a klímaváltozás (18 százalék), Oroszország (17 százalék) és az országok közötti háború (17 százalék) áll jelenleg az első három helyen,
ezt követi a bevándorlás (14 százalék) és a kiberbiztonság (7 százalék).
Kapcsolatok Kínával
A Kínával fenntartott kapcsolatok továbbra is a transzatlanti kapcsolatok egyik legfontosabb napirendi pontja. A várakozások szerint a Biden-elnökség továbbra is kemény fellépést fog követni Kínával szemben, mint ahogyan az EU az elmúlt hónapokban több biztosítékot is bevezetett a stratégiai eszközök kínai vállalatok által történő európai felvásárlása ellen. A kínai gazdasági gyakorlatok és technológiatranszferek megkérdőjelezése mellett várhatóan előtérbe kerülnek a hongkongi törvénykezéssel, Hszincsiangban az emberi jogokkal és az 5G-technológiákkal kapcsolatos vitákkal kapcsolatos kérdések.
Biden elnök Kínáról mint „speciális kihívásról” szóló elképzelése illeszkedik az EU Kínáról mint „rendszerbeli riválisról, versenytársról és partnerről” alkotott elképzeléséhez, ezáltal közös alapot adva a szövetségeseknek az országgal szembeni koherens transzatlanti megközelítés kialakításához. Az ukrán válság nem változtatta meg túlságosan a Kínával kapcsolatos nézeteket: sőt még inkább transzatlanti konszenzus van a Pekinggel szembeni keményebb megközelítésben.
A közvélemény szintjén a felmérés vegyes képet mutat. A válaszadók 29 százaléka azt mondta, „nem tudja, hogy Kína partnere, versenytársa vagy riválisa-e országának”. Míg Kínát 25 százalék partnernek tekinti, 29 százalék és 18 százalék versenytársnak, illetve riválisnak tekinti.
Törökország a transzatlanti szövetségben
Míg kapcsolatai az EU-val az elmúlt néhány évben – különösen a Földközi-tenger keleti térségében kialakult problémák miatt – feszültebbé váltak, Ankara egyedülálló helyzetbe került az ukrajnai válságban. Erdoğan és Putyin elnökök ugyanis közeli partnernek bizonyultak az energia és a biztonság területén.
Másrészt viszont Ankara partnerséget alakított ki Ukrajnával, többek között a védelmi szektorban. Törökországnak eddig sikerült megőriznie partnerségét mind Moszkvával, mind Kijevvel, és elkerüli, hogy a nyugati országokhoz csatlakozzon az Oroszországgal szembeni szankciók kiszabásában, és ezzel a kulcsfontosságú közvetítő szerepét vállalja Oroszországot és Ukrajna között.
A közvéleményben is látható a független megközelítés (56 százalék) a konfliktushoz és az Oroszországgal való kapcsolatok kezeléséhez. A török válaszadók többsége is tartózkodóan lép fel Oroszországgal szemben: a válaszadók 70 százaléka ellenzi az orosz olaj és gáz behozatalának betiltását, 58 százalékuk pedig az oroszok háborús bűnök miatti eljárása ellen van.
Elhúzódó gerillaharcokra számítanak. 
