A második világháborúban az USA Hirosima és Nagaszaki ellen atombombát vetett be, de Japán végül csak azután adta meg magát, hogy a Szovjetunió villámgyorsan elfoglalta Mandzsúriát, és a következő célpont már effektíve japán terület, Hokkaidó szigete lett volna. A megadás bejelentése és a formális fegyverletétel aláírása között két és fél hét telt el, ezalatt a Szovjetunió a győztes jogán elfoglalt négy kis japán szigetet, a Kuril-szigeteket.
Velük élő történelem
A győztes hatalmak és Japán között 1951-ben létrejött San Francisco-i békeszerződésben Japán lemondott Szahalinról és a Kuril-szigetekről. Szovjet részről előszeretettel hivatkoznak erre a szerződésre, mint a négy sziget hovatartozásának – úgymond – japán elismerésére. Csakhogy – és ezzel érvelnek a japánok – egyrészt a Szovjetunió (bár más okokból) nem írta alá a San Francisco-i békeszerződést, másrészt Japán ugyan valóban lemondott a Kuril-szigetek birtoklásáról, csakhogy Iturup, Kunasir, Sikotan és Habomai nem része a Kuril-láncnak, hanem magukhoz a japán szigetekhez tartoznak – földrajzi értelemben is Japán úgynevezett Északi Területei. Tehát e négy szigetről Japán nem mondott le. A két fél álláspontja ebben a kérdésben lényegében változatlan. Moszkva és Tokió évtizedek óta mantraszerűen ismételgeti érveit.
A Szovjetunió és Japán miniszterelnöke 1956-ban Moszkvában közös nyilatkozatot írt alá, amely kimondta a hadiállapot megszűntét és a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét a két állam között. A dokumentum 9. cikkelye megállapította: „A Szovjetunió és Japán megállapodott, hogy a normális diplomáciai kapcsolatok létrejöttét követően folytatják a tárgyalásokat a békeszerződés megkötéséről. Japán kívánságaira reagálva és figyelembe véve a japán állam érdekeit, a Szovjetunió ezennel beleegyezik abba, hogy visszaszolgáltatja Japánnak Habomai és Sikotan szigeteket, azzal, hogy e szigetek Japánnak való tényleges átadására a békeszerződés aláírása után kerül sor.” (Ennek kapcsán megjegyezzük, hogy a két esetleg „visszaadható” sziget területe a japánok által követelt négy sziget összterületének a hét százaléka.)
Az éleződő hidegháború körülményei közepette azonban nem jött létre a szovjet–japán békeszerződés. A két kisebb déli Kuril-sziget, Sikotan és Habomai átadására vonatkozó ígéretét pedig a Szovjetunió visszavonta, mégpedig azzal az indokolással, hogy az 1960-as amerikai–japán biztonsági szerződés értelmében az USA a szigetország területén bárhol állomásoztathat csapatokat, vagyis, ha a két említett sziget visszakerül Japánhoz, akár ott is – ami értelemszerűen veszélyeztetné a Szovjetunió biztonságát.
2010 szeptemberében Moszkvában közölték, hogy Dmitrij Medvegyev rövidesen felkeresi a déli Kuril-szigeteket. A japán kormány hivatalosan felszólította az orosz elnököt, hogy ne tegye, mert ez – Maehara Szeidzsi külügyminiszter szavai szerint – „súlyos csapást jelentene a kétoldalú kapcsolatokra”. Moszkva erre azzal válaszolt, hogy Medvegyev elnök „nem alázkodik meg” Japán előtt azzal, hogy engedélyt kérjen a vitatott déli Kuril-szigetek felkeresésére. Az orosz államfő gépe november 1-jén szállt le Kunasiron. Magas rangú orosz vezető ekkor látogatott első alkalommal a Kuril-szigetekre.
Ez volt az a pillanat, amikor az amerikai külügyminisztérium is szükségesnek tartotta, hogy kihangsúlyozza álláspontját, közölve: az Északi Területek kérdésében az USA Japán álláspontját támogatja. Washington azóta még tovább keményítette álláspontját.
Újabb eszkaláció
Tokió három hete aztán döbbenten vehette tudomásul, hogy Moszkva a legmodernebb légvédelmi rakétaegységét telepíti a kuril-szigeteki Iturupra. Az S-300V4 típusú rakéták képesek 400 kilométer távolságig és 37 kilométer magasságig megsemmisíteni a kijelölt célt – legyen az repülőgép, helikopter, pilóta nélküli gép, hiperszonikus rakéta vagy taktikai rakéta. 400 kilométer távolságból képes egyszerre 24 támadó célt megsemmisíteni. A telepítéssel a Kreml világosan üzent Tokiónak: a belátható időre el is felejthetitek a békeszerződést.
Iturup polgári repülőterén 2018 tavasza óta már így is két darab ötödik generációs Sz35S vadászgép állomásozik. Az orosz sajtó értesülései szerint hamarosan T-72B3 típusú tankokat is a szigetekre telepít Moszkva. A Kuril-szigetek militarizálása mellett öles léptekkel folyik a Csendes-óceáni Flotta bővítése is: ide 2027-ig 70 új hadihajót akar a Kreml hadrendbe állítani.
Lényeges tényező a szigetek, pontosabban az azokat elválasztó szorosok hadászati értéke, ha nem is Japán, de Oroszország számára mindenképpen. Az orosz Csendes-óceáni Flotta hadihajói, köztük a nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétákat hordozó, csapásmérő tengeralattjárók ugyanis ezeken a szorosokon át juthatnak ki a Csendes-óceánra. A déli Kurilokról való lemondás esetén pedig a szigeteken olyan támaszpontok jöhetnének létre, amelyek elreteszelhetnék az orosz flottaegységeknek ezt az útját.
Japán értékelések szerint Moszkva az elmúlt években folyamatosan csúszott Peking junior partneri pozíciójába. Ennek csúcspontja volt tavaly júliusban az a közös kínai-orosz légi járőrözés a Japán-tenger fölött, amelynek során az orosz Tu-95-ös bombázó megsértette a japán légteret Takesima szigete fölött. A japán kormány most egy Moszkva-Peking közötti csendes-óceáni katonai tengelytől tart. Bizony nem alaptalanul, hiszen Putyin elnök október végén kijelentette, hogy a két ország közötti katonai szövetséget „nem lehet kizárni”.
Japán oldaláról is komoly katonai mozgás tapasztalható. Taro Kono védelmi miniszter júniusban bejelentette, hogy Tokió a 2018-as jóváhagyás ellenére mégsem telepíti területére az ország teljes szárazföldi területét lefedni képes 2 darab Aegis Ashore amerikai rakétavédelmi rendszert. Ehelyett viszont egy jóval agresszívabb, megelőző csapásra alkalmas, a Raytheon / Mitsubishi Heavy Industries páros által fejlesztett SM-3 Block II rakétarendszert telepít 8 Aegis-rendszerű rombolójára a Japán-tengeren. Második védelmi vonalként pedig PAC-3 Patriot rakétaütegeket telepít a japán- és amerikai katonai létesítmények védelmére.
A védelmi miniszter elmondta egy háttérbeszélgetésen, hogy az agresszívabb japán katonai pozicionálás összefügg Peking egyoldalú lépéseivel a Dél-kínai-tengeren, az indiai határon, a vitatott Szenkaku / Tiaojü szigetek körül, és Hongkong kapcsán. Mindezek folyományaként Tokió hat évtized után a múlt hónapban kötött egy újabb katonai szerződést, mégpedig Ausztráliával – kiváltva Peking haragját.
A kuril-szigeteki rakétatelepítés eredményeképpen pedig a Joe Bidennel bizonyára a közeljövőben bekövetkező japán-amerikai tárgyalások napirendjén az orosz kérdés még nagyobb súllyal kerül megvitatásra.
Sürgősen az amerikaiakat követné. 
