A Dél-Kaukázusban belobbant egy több évtizede szunnyadó konfliktus, és a szomszédságunkban joggal figyelik idegesen a fejleményeket. Heteken belül itt lesz a daytoni szerződés megkötésének 25. évfordulója, amely megállapodás volt hivatott lezárni a három és fél éves boszniai háborút, és biztosítani a konfliktus utáni politikai rendezést.
De ahogyan pár hete Cristian Schwarz-Schilling konzervatív német politikus és korábbi Bosznia-Hercegovinába delegált képviselő elmondta, a daytoni megállapodás egy kormányozhatatlan országot hozott létre, megnyitva az utat olyan erők előtt, amelyek azt szét akarják verni. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a török és a horvát elnök tavaly januárban szintén a kormányozhatatlanságot jelölték meg, amikor a daytoni magállapodás revízióját szorgalmazták. A boszniai muszlimok számára egyre aggasztóbb fejlemény, hogy Belgrád és Zágráb napjainkban átnyúl a fejük felett, és úgy tárgyalnak Bosznia jövőjéről.
Kísérteties párhuzamok
Mind a Dél-Kaukázusban, mind a Balkánon a kommunizmus bukásakor az ortodox keresztény népesség ki akart válni a muszlim-többségű országból, és csatlakozni akart területileg az ortodox keresztény testvéreikhez. Mindkét esetben népszavazást rendeztek a függetlenségről, amelyet Karabahban az azeriek bojkottáltak 1991-ben, az 1992-es boszniai népszavazáskor pedig a boszniai szerbek bojkottálták azt.
Szintén mindkét esetben Moszkva és Ankara támogatja a szembenálló feleket. A Balkánon Erdogan támogatja a boszniai muszlimokat, míg a Kreml katonai tanácsadókat küldött mind Szerbiába, mind a Boszniai Szerb Köztársaságba. A szeparatista boszniai szerbek támogatásával a Kreml engedményeket tud kicsikarni a nyugati közösségtől Ukrajna és Grúzia ügyében. Mint már annyiszor, Bosznia most is érzékenyen jelzi a geopolitikai erőviszonyok eltolódását: jelen esetben a Brexittel nyilvánvalóvá vált megrendülését az európai biztonsági rendszernek.
Putyin nem hagyja magát
Moszkva pár csattanós pofont kapott a Balkánon az elmúlt években: így 2017-ben, amikor Montenegró csatlakozott a NATO-hoz, és amikor idén Észak-Macedónia követte a sorban. A Kreml számára a megoldatlan koszovói kérdés jelenti az elsődleges befolyásolási lehetőséget a Balkánon. Aleksandar Vucsics szerb elnök is pontosan érzi, hogy Koszovó ügye kapcsán hazája folyamatos függésben van Moszkvától, amely egyben Putyinnak lehetőséget ad arra, hogy őt adott esetben politikailag ellehetetlenítse.
A szerb elnök ezért próbál kibújni a szorításból. Múlt hónapban a Kreml rossz néven vette Belgrádtól, hogy nem avatta be az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokba. Szintén szeptemberben Belgrád, 24 órával az Oroszországgal és Belarusszal tervezett hadgyakorlat megkezdése előtt bejelentette: nem vesz részt rajta, mert – ahogy az oroszpárti szerb hadügyminiszter, Aleksandar Vulin fogalmazott – nagy nyomást helyezett rájuk Brüsszel. Mindezen bakugrások után Vucsics aztán egy telefonbeszélgetésben kényszerült esküdözni a Kreml urának, hogy Belgrád hű partnere marad Moszkvának.
A Kreml nem hagyja, hogy kiszorítsák a folyamatokból. Az orosz külügyminisztérium hétfőn közleményt adott ki, amelyben aggodalmának ad hangot a Nagy-Albániát létrehozni kívánó törekvések kapcsán. Az október 2-án Tiranában lezajlott albán-koszovói kormányközi találkozón aláírt dokumentum ugyanis a közös határ „eltörlésére” szólít fel.
Moszkva viszont emlékeztet arra, hogy az ENSz Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata szerint Koszovó a Szerb Köztársaság integráns része. Koszovó és Albánia már a múlt évben eltörölte a határellenőrzést a közös határon.
Népszavazással akár Oroszországhoz is csatlakozhatnak. 
