Az ukrajnai orosz invázió már a 16. hónapjába lépett, és messzemenő következményei egyre nyilvánvalóbbá válnak. Az invázió újból Európa szívébe hozta a háborút, és kizökkentette Európát a védekezéssel kapcsolatos önelégültségből. Ez különösen a Németországban vezetett radikális biztonságpolitikai átrendeződéshez, amelyet már hivatalosan is „Zeitenwende” (fordulópont) címszóval illetnek.
Európai következmények
Az orosz agresszió megfiatalította a NATO-t, új egység- és céltudatot adott a szövetségnek, miközben segített újjáépíteni a transzatlanti biztonsági kapcsolatokat, amelyek a Trump-korszakban megkoptak. Az orosz agresszió miatti aggodalom mind a NATO további terjeszkedéséhez, mind pedig a keleti bevetések kiterjesztéséhez vezetett. Vlagyimir Putyin kevesebb NATO-t akart: végül több NATO-t kapott.
A háború felgyorsította az orosz gáztól való függőség megszüntetésére irányuló európai erőfeszítéseket, egy csapásra tönkretéve Oroszország üzleti modelljét és Moszkva zsaroló potenciálját Európára. Tágabb értelemben viszont az ukrajnai harcok okozta zavarok hátráltatták a világgazdaság kilábalását a Covid-járványból. Felpörgette a globális inflációt, és az emelkedő kamatlábak veszélyes szintre növelték a fejlődő országok adósságterhét.
Globális következmények
A nagyhatalmi viszonyok növekvő polarizálódása veszélyezteti a globális problémák hatékony kezeléséhez égetően szükséges együttműködés kilátásait. Annak ellenére, hogy Oroszország a Biztonsági Tanács állandó tagja, aki felelős a nemzetközi jog és biztonság fenntartásáért, Oroszország megsértette az ENSZ Alapokmányának alapelveit, különösen a nemzeti szuverenitás és a területi integritás tiszteletben tartását. Ennek aggasztó következményei vannak – különösen a kisebb országokra nézve.
Oroszországnak kevés ösztönzője marad arra, hogy konstruktív legyen a globális geopolitikai színtéren, túl azon, amit saját szűk érdekei megkövetelnek. Ehelyett dönthet úgy, hogy bomlasztó szerepet játszik olyan a kulcsfontosságú országokban, mint Észak-Korea, vagy Irán. Ukrajna inváziója ráadásul hozzájárult az orosz periféria körüli nyugtalansághoz és turbulenciához.
Kína ölelésében
Lényeges, hogy az Ukrajna elleni háború Oroszországot nagyobb Kínától való függésbe taszította. Az Egyesült Államoktól és Európától elidegenedett, így a Pekinggel való szorosabb kapcsolatok Moszkva számára stratégiai szükségletté váltak. Kína alapvető politikai és gazdasági fedezetet biztosít Oroszországnak, bár Peking gondosan megőrzi stratégiai rugalmasságát.
Peking számára Oroszország fontos, és nem csak mint olcsó energia- és nyersanyagforrás, hanem mint hasonló gondolkodású partner is, aki az Egyesült Államok elsőbbségének megkérdőjelezésére és a meglévő nemzetközi rendszer átalakítására törekszik.
Új világrend felé
Valójában az ukrajnai invázió talán legfontosabb következménye az, hogy felgyorsította és kihangsúlyozta az USA által vezetett globális rend széttöredezettségét. A növekvő verseny és a még mindig domináns Egyesült Államok és az újjáéledő Kína közötti fokozódó feszültségek jóval instabilabb és tranzakciósabb geopolitikai környezetet teremtettek.
Ez lehetőséget és teret biztosít olyan államok számára, mint India, Törökország, Irán, Brazília, Dél-Afrika és Szaúd-Arábia, hogy előmozdítsák érdekeiket és befolyásukat, új partnereket érjenek el és új koalíciókat alakítsanak ki. Moszkva és Peking pragmatikusan igyekszik kihasználni ezt. A BRICS-csoportosulás újra előtérbe kerül, és a tagjelöltek már sorba állnak.
A Globális Dél országai most érzik a lehetőséget, hogy előmozdítsák érdekeiket és prioritásaikat a gördülékenyebb és vitatottabb globális környezetben. Bár elégedetlenek Oroszország agressziója miatt, amely megsérti Ukrajna nemzeti szuverenitását és területi integritását, a legtöbb fejlődő ország nem hajlandó továbbmenni. Az ukrajnai háborút nem a saját problémájuknak tekintik, hanem az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktus részének.
A jövőre nézve a nyugati államoknak figyelmesebben kell együttműködniük a fejlődő államokkal, komolyabban kell venniük érdekeiket és aggályaikat. A multilaterális intézményeknek oly módon kell alkalmazkodniuk, hogy befogadóbbá és reprezentatívabbá tegyék őket, tükrözve a 21. századi világot - nem pedig az 1945-öset.
Egy ilyen túlterhelt és tranzakciós globális rendszer számára elviselhetetlen terheket jelenthetnek a világ előtt álló hatalmas kihívások. A jövőben egyre nehezebb lesz az olyan sürgető transznacionális kihívások kezelése, mint az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenése, az államcsődök, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, és a globális közegészségügyi fenyegetések.
A témával a ma esti videós műsorunkban, A hét videójában is foglalkozunk.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
