Kijöttek az első negyedéves államadósság-adatok az Eurostatnál, ami alapján elég csúnyán tovább nőtt a 28 EU-tagállam összesített államadóssága: három hónap alatt a GDP 86,9 százalékáról 88,2 százalékra.
Egy év alatt még nagyobb az emelkedés, 86,2-ről jött fel a 88,2-re. (Az Eurózónán belül a számok egyébként magasabbak, például 92,9 százalék a március végi átlagos eladósodottsági érték. Az úgynevezett maastrichti adósságról van szó.)
Ausztria és Németország között, mégis távol
Ezen belül Magyarország (HU), ahogy az ábrán látszik, valahol az országok sorában középtájon helyezkedik el, valamivel átlag alatti, 77,6 százalékos adósságrátával, amely ráadásul csökkenő tendenciát mutat. Közvetlen szomszédaink Németország (DE) és Szlovénia (SI), kicsivel Szlovénia felett pedig ott van Ausztria is. (Magyarított ábra a cikk végén.)
Nekünk mégis nagyobb teher a hasonló arányú adósság. A GDP ugyanis olyan az államoknak, mint a dolgozónak a nettó éves fizetése, azaz az, amit az ország megkeres egy évben.
Mennyi a törlesztőrészleted?
Azért ezt a mutatót használják, mert ugye a hétköznapi életben sem mindegy, hogy olyan valaki tartozik tízmillióval, akinek százezer a fizetése, vagy olyan, akinek háromszázezer. A teher leginkább a jövedelemhez mérhető. Márpedig a németek, osztrákok jövedelme magasabb, mint a miénk.
De az sem mindegy, hogy a tízmillió után valaki havonta harmincezer, vagy havonta hatvanezer forint törlesztőrészletet fizet (azonos futamidőt feltételezve). Hogy például egy százalékos vagy három százalékos kamat mellett tudott hitelt felvenni.
Nem mindegy, mekkora a kamatod
Márpedig Magyarország inkább a három, Németország, Ausztria inkább az egy százalékos kamatokhoz hasonló feltételeket tudott az utóbbi időben elérni. (Például ha a tíz éves államkötvények hozamát hasonlítjuk össze.) Évekkel korábban pedig még nagyobb volt a különbség (magasabb hozamfelárat fizettünk).
Tehát nem csak az adósság GDP-hez viszonyított aránya fontos, hanem az is, hogy mennyi annak a kamatterhe, és abban nem állunk túl jól. De menjünk még tovább. Tegyük fel, hogy az egyik polgárnak is, a másiknak is a fizetése harmadát viszi el a hiteltörlesztés.
Annyira nem is jó nekünk
De az egyik csak százezret keres – még ez is jóval több a nettó minimálbérnél –, és marad utána havi 66 666 forintja. A másik viszont háromszázezret, neki marad törlesztés után 200 ezer forintja.
Szóval ha azt hallják, hogy milyen jó nekünk, magyaroknak, amiért már alacsonyabb az adósságunk, mint az EU átlagának, ne higgyék el. Annyira nem jó nekünk, ahogy egyes számok mutatják. Persze annál jobb, mintha még magasabb lenne.
A nép, az istenadta nép
Messzebbre vezet, de az átlagember sorsáról ráadásul a GDP vagy az eladósodottság önmagában nem árul el semmit. A nép szempontjából a bérek, nyugdíjak, árak a lényegesek, egy szóval az életszínvonal.
Elvileg akár úgy is lehet egy országban magas a GDP, hogy van ezer kőgazdag ember, megyényi birtokokkal és óriási gyárakkal, meg tízmillió koldus. Meg úgy is, hogy van ötszázezer kapitalista, nyolcmillió jól élő középosztálybeli kisvállalkozó és dolgozó, valamint másfél millió szegény, akiket segítenek felemelkedni.
Vagyis nem csak az a kérdés, hogy mennyit termel meg az ország – mennyi a GDP –, hanem az is, ezt hogyan osztja el. Ha az államadósság-csökkenésből származó megtakarítást elszórják, mondjuk, egy üres űrrepülőtérre, akkor a lakosságnak nem lesz jobb.
Hogy jön ide Nagy Károly?
Mondhatnánk azt is, hogy ne mérjük már magunkat a fejlett németekhez, mert azoknak gyarmatuk volt, Nagy Károlyuk volt, tengerük van, lottóötösük volt, vagy bármilyen más okból. Jó, akkor nézzük csak meg a volt szocialista országokat, akikkel egy súlycsoportban vagyunk, mert hasonló helyzetből jöttünk.
Szlovénia ugyan egy hajszállal megelőzött bennünket a magas adósságrátájával, sőt Horvátország még inkább. De a lengyelek (PL), szlovákok (SK), csehek (CZ), románok (RO), lettek, litvánok, észtek (LT, LV, EE) mind-mind sokkal, de sokkal alacsonyabb államadósság alatt nyögnek. Bár az életszínvonal-adataik alapján egyre kevésbé nyögnek.
Éppen csak átcsusszant a határon a volt brit miniszterelnök, mielőtt zuhogni kezdtek az orosz drónok. 
